Az oroszok szerint Luhanszk régió 97 százaléka már az ő fennhatóságuk alatt áll

2022. június 7. – 15:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kijelentette, hogy az orosz hadsereg fennhatósága alá tartozik a kelet-ukrajnai Luhanszk régió 97 százaléka.

Sojgu szerint emellett az orosz erők elfoglalták a kulcsfontosságú keleti város, Szeverodonyeck lakónegyedeit, és harcolnak azért, hogy átvegyék az irányítást a külvárosában található ipari övezet és a közeli városok felett.

Sojgu azt is mondta, hogy az orosz csapatok a Szeverodonyecktől mintegy 30 kilométerre délre fekvő Popasna városa felé menetelnek, illetve, hogy átvették az irányítást Liman és Szvjatohirszk, valamint a régió további 15 városa felett. A miniszter közölte, hogy az ukrajnai katonai akció kezdete óta 6489 ukrán katona esett fogságba, ebből 126 az elmúlt öt napban.

Luhanszk kormányzója, Szerhij Hajdaj elismerte, hogy az orosz erők irányítják a Szeverodonyeck ipari külterületét.

„A legkeményebb utcai csaták zajlanak, változó sikerrel. A helyzet folyamatosan változik, de az ukránok visszaverik a támadásokat” – mondta a kormányzó az Associated Presse-nek. Hajdaj szerint a közeli Liszicsanszkban az orosz csapatok szétlőtték a helyi piacot, egy iskolát és egy főiskola épületét. Hajdaj szerint az elmúlt 24 órában erősödött az ágyúzás, az oroszok pedig a felperzselt föld taktikáját alkalmazzák.

Egyelőre egyik fél állításait sem sikerült ellenőrizni.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!