Ukrán kormány: Orosz blokád ide vagy oda, az ukrán kikötők aknamentesítése hat hónapig is eltartana

2022. június 7. – 14:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tarasz Viszockij, Ukrajna agrárpolitikai és élelmezésügyi miniszterhelyettese szerint Ukrajnának körülbelül hat hónapra lenne szüksége a fekete-tengeri kikötők körüli víz aknamentesítéséhez, még akkor is, ha az oroszok feloldják a blokádot.

Ha Oroszország nem hajlandó feloldani blokádját, akkor Ukrajna legfeljebb havi kétmillió tonna gabonát tud majd exportálni – mondta Viszockij a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) konferenciáján. A háború előtt Ukrajna havonta hatmillió tonna gabonát tudott exportálni.

Az orosz sereg elfoglalta az ország több fekete-tengeri kikötőjét is, így több mint 20 millió tonna gabona rekedt Ukrajna silóiban. A gabonát közúton, folyón és vasúton próbálják exportálni a globális élelmiszerválság elkerülése érdekében.

A kikötők aknamentesítése, és a gabonaszállító hajók elindítása kulcskérdés lett az utóbbi napokban. Az oroszok azt mondják, hogy ha felszedik az aknákat, akkor az ukrán hajók elkezdhetik elszállítani a búzát, az ukránok azonban nem bizalmatlanok azzal kapcsolatban, hogy nem támadják-e meg őket a tenger felől is. Az aláaknázott kikötőkről, és arról, hogy lehet-e hinni az oroszoknak, ebben a cikkben írtunk bővebben.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!