Oroszország elhagyja az Emberi Jogok Európai Bíróságát is

2022. június 7. – 19:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európa Tanács után Oroszország elhagyja a nemzetközi szervezet bírói szervét, az Emberi Jogok Európai Bíróságát is, erről döntöttek kedden az orosz parlament alsóházában. Két törvényjavaslatot is elfogadtak ezzel kapcsolatban, írja a BBC: az egyik kiveszi Oroszországot a bíróság joghatósága alól, a másik szerint pedig a lépés visszamenőlegesen, március 15-től él – azaz az ezután hozott döntéseket Moszkva nem köteles végrehajtani.

Ahogy arról a brit közmédia ír, az EJEB célja az európai polgárok jogainak védelme, az eddigi tagság pedig lehetőséget biztosított arra, hogy olyan ügyeket is lefolytathassanak az orosz állammal szemben, melyeket az ottani bíróságok elutasítottak vagy figyelmen kívül hagytak. Így állapította meg tavaly ősszel a strasbourgi székhelyű bíróság azt is, hogy az orosz államot felelősség terheli az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egykori tisztje, Alekszandr Litvinyenko haláláért.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!