Zelenszkij: Szeverodonyecknél valószínűleg a háború legnehezebb csatája zajlik

2022. június 8. – 22:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„…Szerverodonyeck a Donyec-medencében zajló összecsapások epicentruma maradt. Védjük az állásainkat, jelentős veszteségeket okozunk az ellenfélnek” – mondta szerda esti beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. „Nagyon ádáz, nagyon nehéz ez a csata. Valószínűleg a legnehezebb az egész eddigi háborúban. Hálás vagyok mindenkinek, aki ezt a vidéket védi. Sok szempontból itt dől el Donyec-medencénk sorsa.”

Az ukrán elnök napi teendőiről beszámolva elmondta, hogy amerikai befektetőkkel, jótékonysági szervezetekkel és Olaf Scholz német kancellárral is tárgyalt, előbbiekkel ukrajnai beruházásokról, utóbbival pedig Ukrajna EU-tagjelölti státuszáról és a nemzetközi élelmiszerválságról.

Az elnök köszönetét fejezte ki Andrzej Duda lengyel elnöknek, aki azért dolgozik, hogy minél több európai ország nyitott legyen az ukránok felé, és az ukrán álláspont ismertetése érdekében európai körútba kezdett. Zelenszkij megköszönte Zuzana Čaputová szlovák elnök munkáját is, aki az eredeti tervek szerint elkísérte volna Dudát erre a körútra, de koronavírus-tesztje pozitív lett, ezért otthon kellett maradnia.

Fotó: Ukrajna elnökének hivatala
Fotó: Ukrajna elnökének hivatala

Zelenszkij ezen kívül Donyeckről is beszélt, ahol az épp ma 10 éve kezdődő, lengyel-ukrán közös rendezésű foci-Eb több meccsét is játszották. Az ukrán elnök szerint akkoriban Donyeck pezsgő nagyváros volt, de aztán jött Oroszország, és most már csak árnyéka önmagának.

„Csak Ukrajna visszatérése – ami biztosan meg fog történni – csak a mi zászlónk és csak az ukrán törvények hozzák majd el a normális élet visszatérését is ezekre a területekre, ezekbe a városokba.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!