Kikezdte a kormány oroszpolitikája a visegrádi szövetséget

„A visegrádi országok együttműködése az unión belül a legszorosabb és leghatékonyabb, és mára világszerte branddé vált” – büszkélkedett 2017-ben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ehhez képest mára röpködnek a barátságtalan nyilatkozatok, miniszteri találkozó marad el, és még a kormánnyal kritikusnak nehezen nevezhető Magyar Nemzet szerint is „megroppant” az együttműködés.

Mi a V4?

Orbán Viktor szerint a cseh–lengyel–magyar–szlovák kormányközi összefogást arra hozták létre, „hogy az EU-n belüli vitákban a közép-európai érdekeket közösen tudjuk képviselni, legyen szó akár gazdasági, akár értékrendbeli kérdésekről”. Kicsit erős kijelentés ez egy olyan együttműködésről, amit 1991-ben – bőven az uniós csatlakozásunk, sőt még az EU létrejötte előtt – hívtak életre, de jól mutatja, mennyire fontos oldala mára az uniós ülések előtti rendszeres egyeztetés. Így ha a résztvevők nem értenek egyet több kérdésben, egyikben egyikük, másikban másikuk engedhet – épp úgy, ahogy az együttműködésnek nevet adó 1335-ös visegrádi királytalálkozón rendezte a cseh, a magyar és a lengyel uralkodó kölcsönös engedményekkel a viszonyt egymás között.

Ezt két helyen tudják kihasználni: a tagállami vezetőkből álló Európai Tanács a legmagasabb szintű uniós politikai testület, az uniós szakminiszterek pedig az EU Tanácsában ülnek össze, hogy közös jogszabályokról szavazzanak.

A V4-es együttműködés az EU-n belül már Orbán Viktor második hatalomra kerülése előtt olyan hatékonyan működött, hogy 2009-ben Nicolas Sarkozy francia elnök kifakadt, amiért a visegrádiak rendszeresen egyeztetnek egymással. Igazán látványossá mégis a 2015-ös menekülthullám tette a V4-eket, amikor egységesen kiálltak az „illegális migráció” ellen.

Találkoznak, de nincs sok látszatja

Csakhogy az egyeztetések dacára a magyar kormány a legtöbbször messze nem ezzel a három országgal szavaz együtt. Erre maga a külügyi tárca háttérintézménye is rávilágított.

„Az egyes csoporttagok legközelibb szavazási partnereinek listáján (néhány kivételtől eltekintve) alapvetően nem a többi V4-ország, hanem inkább Románia, Görögország, Ciprus és a balti államok szerepelnek”

– állapította meg Garai Nikolett és Molnár Tamás Levente, a Külgazdasági és Külügyi Intézet két kutatója egy tavalyi elemzés összefoglalásakor. A statisztikák mellé több kollégájuk részvételével szakértőkkel és diplomatákkal is beszéltek, így arra jutottak, hogy „az államok közötti együttműködés inkább konkrét ügyektől és szakpolitikai területektől függ”, és „interjúalanyaink megerősítették azt a sejtésünket, hogy az együttműködés inkább az adott ügyről hasonlóan gondolkodó államok” között szokott létrejönni.

Az EU tanácsi szavazásokat a szabadon hozzáférhető friss uniós adatok alapján ellenőrizve nem úgy tűnik, mintha a 2009-től 2019-ig tartó elemzéshez képest bármi is nagyot javult volna az utóbbi években, bár a különbségek nem nagyok. A miniszterek elé túlnyomórészt már alsóbb szintű, tagállami nagykövetek között kikalapált megegyezéssel érkeznek a javaslatok, és az akadékoskodó britek kilépésével nagyon ritka, hogy két ország ne legalább az esetek 90 százalékában ugyanúgy szavazzon.

A magyar kormány a legtöbbször, 94 százalékban a szlovákokkal értett egyet a visegrádiak közül, de a 27 tagállamból ez is csak a tizedik legjobb eredmény. A lengyelek már a középmezőny alján vannak, a csehek pedig hátulról az ötödik helyen állnak a 26 másik tagállam közül.

A visegrádi négyek tízből közel kilenc szavazásnál mondták ugyanazt, ha mind részt vettek a voksoláson, ami rosszabb arány, mint például a beneluxok (Belgium, Hollandia, Luxemburg) 93, a baltiak (Észtország, Lettország, Litvánia) 97 vagy a V4-hez képest másfélszer annyi tagból álló északi-balti hatok 92 százaléka.

V2+2

A visegrádiakat közben egy belső törésvonal is megosztja, ami már az orosz invázió előtt látszott és amit a külügyi intézet kutatása is említ. „A V4-ek esetében a magyarok és a lengyelek, valamint a csehek és a szlovákok mutatnak nagyobb fokú szavazati hasonlóságot” a közös blokkolási kísérleteknél. (Az összes szavazást vizsgálva a szlovák–cseh-tengely szintén látszik – 96,4 százalékban szavaztak egymással, miközben a magyarokkal és a lengyelekkel 94 százalék körül –, de a lengyel–magyar összefogás kevésbé.)

A 2015-ös menekülthullám még jól elfedte a különbségeket, mert mind a négy kormány ugyanúgy gondolkodott róla. Az erősödő jogállamisági vitákban is kezdetben nagyjából egy oldalon voltak, hiszen hiába tartoztak négy különböző pártcsaládhoz, a (még) néppárti magyar, az euroszkeptikus lengyel, a liberális cseh és a szocialista szlovák kormány is kapott kritikákat.

2020–2021-ben viszont a két utóbbi országban korrupcióellenes programmal kampányoló pártok vették át a hatalmat. Nekik egyre inkább terhes lett a V4-ekkel összekapcsolódó illiberális kép, és az a márka, amit főleg a magyar kormány próbált a V4-ekre építeni.

„Magyarország és Lengyelország manapság komoly vitában áll az EU többi részével, miközben Csehország és Szlovákia nem ugyanazokat a húrokat pengeti”

– mondta erről január elején Mikuláš Bek cseh EU-ügyi miniszter. A két ország kormánya a jogállamisági mechanizmus miatt 2020 végén belengetett lengyel–magyar uniós költségvetési vétóval sem értett egyet.

A szlovákok azt is szóvá tették 2020 végén, amikor Varga Judit magyar igazságügyi miniszter a V4-ek nevével hirdetett meg egy jogi összehasonlító hálózatot. Szlovák kollégáját, Mária Kolíkovát „sokkolta” a kezdeményezés, ami „közép-európai” szemszöget kínált a jogállamisághoz. „Mintha annak különböznie kellene az EU-étól” – nyilatkozta az ötletről, ami szerinte visszaélt a V4-ek márkájával. (Nem ez volt az első V4-esre csomagolt magyar kezdeményezés, 2019-ben indult a V4NA hírügynökség.)

Közben pedig a prágai kormány külön perig vezető vitába keveredett a varsói vezetéssel a határ menti turówi szénbánya miatt, amit végül az idén februárban rendeztek.

Ellen-V4?

2014-ben már felröppent, hogy Ausztriával és Szlovéniával bővítik a visegrádiakat, de ezt a Külügyminisztérium cáfolta. Egy évvel később a csehek és a szlovákok összeálltak az osztrákokkal, és már rögtön megindultak a találgatások, hogy ez valamiféle ellen-V4 zászlóbontása.

A „slavkovi háromszög” körüli felhajtás 2017-ben pörgött fel igazán, amikor Emmanuel Macron francia elnök találkozott a három ország vezetőjével, valamint Romániába és Bulgáriába is ellátogatott, de Magyarországtól távol maradt. Orbán Viktor szóvivője azt bizonygatta, hogy nem szándékosan maradt ki a körútból Budapest, mert nem is volt ilyen terv.

A csoport azóta is működik, idén például néhány héttel az orosz invázió kezdete előtt közösen látogatott el a három ország külügyminisztere Ukrajnába.

Az orosz invázió repeszti a lengyel–magyar tengelyt

Bár márciusban a négy ország vezetője még együtt találkozott Boris Johnson brit miniszterelnökkel Londonban, a hónap végére Oroszország ukrajnai inváziója még jobban kikezdte a V4-et. A cseh védelmi miniszter már lemondta a budapesti útját (azt írta, sajnálja, „hogy az olcsó orosz olaj most fontosabb a magyar politikusoknak, mint az ukrán vér”) – az igazi pofon pedig csak ezután jött: a lengyelek is távolmaradtak, így a védelmi miniszterek tervezett találkozóját lefújták. A két ország miniszterelnöke nem sokkal korábban Orbán Viktor egyik legszorosabb szövetségesével, Janez Janša szlovén kormányfővel közösen látogatott Kijevbe.

A legnagyobb lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), valamint a Fidesz között korábban nagy volt a barátság, de az orosz invázió épp azt a különbséget élezte ki, ahol a leginkább eltér az álláspontjuk.

Lengyelországban hagyományosan tartanak a nagy keleti szomszédtól, amelytől számos háborúban kellett megvédeniük a függetlenségüket, és ez különösen így van a Jog és Igazságosságnál. A párt erős embere, Jarosław Kaczyński például máig az oroszokat gyanítja a 2010-es szmolenszki repülőgép-tragédia mögött, amiben meghalt az ikertestvére, az akkori lengyel elnök Lech Kaczyński.

Közben hiába tűnt a lengyel vezetés problémásabbnak a magyarnál az uniós jogállamisági vitákban, ez mostanra megfordulni látszik. A Jog és Igazságosság – a Fideszénél kisebb többséggel – jóval agresszívabban, a politikai és jogi játékszabályokat látványosan felrúgva idomította az igazságszolgáltatást, aminek következménye egyfelől évek óta kötelezettségszegési eljárások sora, másfelől az uniós jog alapjainak kétségbe vonása lett.

Az Európai Bizottság 2017-ben csak a lengyel kormánnyal szemben indította el az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást (a magyar ellen később az Európai Parlament), de az új, használhatóbb jogállamisági mechanizmussal egyelőre már csak a magyar kormányt célozza meg a testület április eleji bejelentése szerint, bár ennek Johannes Hahn költségvetési biztos szerint jogi okai vannak. (A mechanizmus az uniós költségvetést érintő ügyekben indítható be, de a lengyelekkel az igazságszolgáltatási rendszerről zajlik a vita, ami az Európai Bizottság szerint nem érinti a közös büdzsét.)

Brüsszelben egyelőre még sem a magyar, sem a lengyel tervet nem hagyták jóvá az uniós helyreállítási alap elköltésére, de a két kormány hozzáállása mutatja a különbséget. A magyar úgy sürgeti az elfogadást, hogy az indokoltnál több pénzt kér, és az alap korábban elutasított hitelrészét is igényli, tovább bonyolítva a tárgyalásokat. A lengyel idén februárban kompromisszumot ajánlott az Európai Bizottságnak, bár az uniós testület még nem elégedett, hiába várták a terv átengedését április 9-re.

A lengyel és a magyar oldal próbál tompítani

A korábbi formában elmaradt március 15-i békemenetes részvételtől kezdve Andrzej Duda lengyel elnök kritikáiig számos jel mutatja a lengyel elégedetlenséget a magyar kormány álláspontjával – a lengyel-magyar viszony elhidegüléséről korábbi cikkünkben részletesebben is írtunk –, bár Jarosław Kaczyński láthatóan próbálta menteni a helyzetet a magyar választás környéki egyik interjújában. Kapóra jön ebben, hogy a párt az oroszok mellett a németekkel is ellenséges. Az energetikai szankciók magyar elutasítását például azzal igyekezett elütni, hogy azt főleg Berlin nem akarja, és egyébként is függünk az orosz gáztól, ami mögött megtalálta a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szálat.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök szintén németezéssel válaszolt egy magyar választásról szóló kérdésre: bárki, aki elolvassa az uniós csúcstalálkozókról készült leiratokat, „tudhatja jól, hogy Németország a nagyon erős szankciók fő fékje”, nem Orbán Viktor blokkolt.

Ha elhúzódik a háború, ebből még lehet összetűzés, mert a németek dolgoznak az alternatívákon, az olajat pedig akár hamarosan elengedhetik. Év végére szinte az összes olajszerződésüket kifuttatnák, sőt a kormánykoalíciós szabad demokraták energiaügyi szóvivője szerint néhány héten belül új ellátási útvonalakat találhatnak.

Ez megágyazhat az embargó támogatásának, így hamarosan egyedül maradhat a magyar miniszterelnök, aki a gáz mellett az olajnál is kizárta a büntetőintézkedéseket a választás utáni sajtótájékoztatóján, és egyelőre semmilyen lépés nem látszik, amivel csökkentené Magyarország függőségét. „Az olaj végre megoldhatónak tűnik Németországnak – nyilatkozta erről a Politicónak múlt héten egy uniós diplomata –, de most egy Magyarország-problémánk van.”

A lengyelek a legfontosabbak, mondta Orbán, aztán felhúzta őket

A miniszterelnök elismerte, hogy a helyzet „nehezíti” az együttműködést a lengyel kormánnyal. Többek között az energetikai szankciók és a légtérzár kérdésében sem értenek egyet. „Vannak olyan különböző érdekek lengyel és magyar oldalon, amelyek nem teszik lehetővé, hogy néhány kérdésben ugyanazt az álláspontot foglaljuk el, de ez nem is fontos, mert a lengyel–magyar és a visegrádi együttműködés nem geopolitikai szövetség.” A választás utáni nemzetközi sajtótájékoztatón elismételte, hogy szerinte a V4-ek a közös érdekek hatékonyabb képviseletére jött létre az EU-ban, „és itt sértetlen az együttműködésünk a lengyelekkel”. A legfontosabb dolog, hogy az uniós szövetséget Varsóval „mindenképpen meg kell erősíteni”, akkor is, ha „a külpolitikai nézeteink számos kérdésben eltérnek egymástól”.

Az együttműködés zavartalanságát árnyalja Jarosław Kaczyński néhány nappal korábbi interjúja. E szerint a lengyel kormányfő megállapodott Orbán Viktor miniszterelnökkel és más partnerekkel a V4-ek munkáinak néhány hetes felfüggesztéséről, bár leszögezte, hogy „a csoport biztosan visszatér a hasznos működéséhez”, és semmiképpen sem szakítják meg a kapcsolatokat.

Orbán Viktor ugyanakkor hiába nevezte a legfontosabbnak a szövetséget a lengyelekkel, pár kérdéssel később épp ezen rontott. Amikor a magyar miniszterelnököt az orosz megszállás alatti az atrocitásokról kérdezték, arról beszélt, hogy „hiába élünk egy ilyen tömegmanipulációs korszakban, amikor az ember nem is tudja pontosan, hihet-e a saját szemének, hogy mi történik, de akárhogyan is, a civileket mindenképpen meg kell védeni, a civilekkel szembeni bántalmazást a leghatározottabban el kell ítélni, és az ilyen eseteket ki kell vizsgálni”. Később hozzátette, hogy a háborús bűnösség ügyében „független vizsgálatokat szeretnénk látni, ez így zsurnalizmus”. (Egy ukrán lap szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszélt egy olyan uniós vezetőről, aki arra kért külön bizonyítékot, hogy a bucsai vérengzés nem megrendezett jelenet és ez a vezető Orbán Viktor lehetett, bár az értesülés eléggé homályos. Hiányzik például, hogy pontosan hogyan és kinek vethette ezt fel vagy esetleg a nemzetközi sajtótájékoztatón elhangzottakat értelmezték-e így.)

Jarosław Kaczyński élesen kritizálta a magyar miniszterelnököt a sajtótájékoztató után. „Ha Orbán azt mondja, hogy nem látja azt, ami Bucsában történt, akkor azt tanácsolnám neki, hogy keressen fel egy szemészt.

Nem fogunk tudni úgy együttműködni, mint korábban, ha ez így folytatódik”

– figyelmeztetett.

A magyar miniszterelnök szóvivője válaszul egyértelművé tette, hogy Orbán Viktor elítéli a bucsai mészárlást.

Közben csendben halad a valódi integráció

A visegrádi négyekéhez hasonló kormányközi együttműködések remekelnek az olyan kérdésekben, ahol amúgy is ugyanazt gondolják a résztvevők, mint a 2015-ös migrációs válság alatt, de ha épp olyasmivel kell foglalkozniuk, amiben nem értenek egyet, döcög a szekér. Közös intézmények hiányában – szemben például a beneluxokkal – nincs, aki összehangolja az érdekeiket, és érdemi változás se lesz, ami segítene legközelebb megoldani hasonló problémákat. (Tavaly év elején Nagy Dénes András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója is felvetette, hogy az intézményesülés gördülékenyebbé tehetné a közös fellépést.)

A kormányközi együttműködés és a ráöntött politikai marketingmáz mellett viszont van egy harmadik vetülete is a V4-eknek, ami kevésbé látványos, mégis kézzelfoghatóbb siker.

Itt bújik meg a valódi integráció a négy ország között, mint például a határokon átnyúló kezdeményezéseket segítő Visegrádi Alap, a közös V4-es uniós harccsoport – amely hamarosan ismét uniós készenlétben áll – vagy a fővárosok közti gyorsvasútépítés. Ezek egyelőre a politikusok zajongásától függetlenül zavartalanul haladnak tovább, de amíg az orosz inváziónak nem lesz vége és a téma tovább uralja a napirendet, a politikai megosztottság is várhatóan megmarad.