320-szal száguldó gyorsvasutat ígér Szijjártó

2021. július 9. – 17:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tervezett közép-európai gyorsvasút messze mutató terveiről beszélt Szijjártó Péter a ljubljanai csúcstalálkozón. Eszerint a magyar megvalósíthatósági tanulmány nagyon jó megtérülési mutatókat hozott ki, a csúcssebesség a domborzati viszonyoktól függően 230 és 320 km/h között lesz az ígéret szerint.

A visegrádi országokat összekötő gyorsvasútról még 2018-ban született megállapodás, de a munkálatok még odébb vannak, a kezdésük is csak a 2030-as évek elejére várható. A magyar megvalósíthatósági tanulmány viszont már elkészült, és a soros EU-elnök szlovén Jansával és a visegrádi kormányfőkkel tárgyaló Orbán Viktor kíséretében Ljubljanában lévő Szijjártó főleg ezzel a kulcsfontosságúnak nevezett beruházással jelentkezett azzal a kitétellel, hogy fel akarják gyorsítani a fejlesztési projekteket.

A gyorsvasút Pozsonyon, Brnón és Prágán keresztül kötné össze Budapestet Varsóval. A magyar megvalósíthatósági tanulmányra hivatkozva Szijjártó azt emelte ki, hogy a 170 kilométeres magyarországi pálya megtérülési mutatói egészen kimagaslóak. A magyar vonal Kelenföldről Törökbálintig a mostani vasút nyomvonalán haladna, majd a Vértest délről elkerülve menne Győrig, ahonnan az autópályához simulva haladna a magyar–osztrák–szlovák hármashatárhoz. Onnan így lenne csatlakozási lehetőség a nyugat-európai gyorsvasúti rendszerhez is – mondta Szijjártó.

A magyarországi szakaszon a domborzati viszonyoknak megfelelően a 230 és a 320 kilométer/óra közötti sebesség látszik reálisnak és fenntarthatónak, vagyis Pozsonyba másfél, Prágába három és fél, Varsóba pedig öt és fél óra alatt lehetne odaérni – mondta a külügyminiszter. Ha lesz nyugati csatlakozás, Frankfurt, Berlin vagy Milánó is gyakorlatilag fél napon belül elérhető lesz Budapest belvárosából, tette hozzá. A magyarországi szakaszokat a belföldi intercityforgalom is tudná használni, így Győrbe, Sopronba, Szombathelyre, de a Balatonra is előbb oda lehetne érni.

Szijjártó a környezetvédelmi előnyöket ecsetelte még, a projekt éves szinten 400 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást tudna kiváltani, már ha a teljes közép-európai térségre számítjuk. Az egész regionális gyorsvasút húszmillió utast szállíthatna évente. A tervezésre és előkészítésre a 2021-27-es ciklusra európai uniós pénzeket akarnak bevonni, szeptemberben pedig összeül a V4-ek közlekedési munkacsoportja.




Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!