Állóháborút, további véres harcokat hozhat az orosz-ukrán háború második hónapja

Hatodik hete tart az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború. A február 24-én indult invázió előtt kétféle prognózis volt, az elmúlt másfél hónap mindkettőt felülírta:

• az egyik azt vallotta, hogy nem lesz általános invázió Ukrajna ellen, hanem a kelet-ukrajnai szakadár területekre koncentrálódnak a harcok – az ukrán vezetés is inkább ezzel kalkulált, a Telexen is inkább ezt valószínűsítettük, a szakadárállamok orosz elismerése előtt, a helyzet utána már változott;
• a másik azt jelezte, hogy lesz általános támadás, amelyben az orosz erők látványos csapásokkal jelentősen megbénítják az ukrán erőket – meglepetésre azonban ez is másként alakult.

Magyarországon a háborút leghatározottabban Rácz András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa jelezte előre – már azelőtt, hogy Moszkva február 21-én elismerte volna önálló államokként a szakadár Luhanszki és Donyecki Népköztársaságokat (DNR, LNR). Az Oroszország-szakértő szerint azonban mostanra jól látszik, hogy a háború nem az orosz katonai forgatókönyvek szerint zajlott, és az is látható, hol számította el magát a Kreml – azaz nem annyira a katonai, mint a politikai vezetés.

Moszkva a kiindulópontban tévedett

„Azt eltaláltuk, hogy háború lesz, azt, hogy milyen, azt már kevésbé” – mondta Rácz. A szakértő szerint ennek oka, hogy az a kiindulópont, amelyre az orosz politika felépítette a támadás stratégiáját, valójában megalapozatlan volt: az oroszok villámháborúval kalkuláltak.

Rácz – és a háborút szintén előre jelző Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Stratégiai Védelmi Kutatóintézetben Rácz munkatársa – elhúzódó háborúval kalkuláltak ugyan, ami be is következett, de másképp alakult, mint azt feltételezték, épp azért, mert az orosz kiindulópont viszont nem elhúzódó, hanem gyorsan lezajló háborúval számolt.

Moszkva sokkal kevesebb ukrán katonai ellenállással és még kevesebb civil ellenállással kalkulált, ezért az első napok orosz támadása sem volt olyan átütő, mint amilyenre Ráczék számítottak.

„Túlbecsültem az orosz hadsereg képességeit, sokkal pusztítóbb kezdeti támadásra számítottam. Létszámában jelentős volt ugyan, de nem tette működésképtelenné az ukrán haderőt, nem iktatta ki az államigazgatást, a kormány minden tagja életben van” – vont mérleget a szakértő.

Nem volt orosz részről érdemi kiberhadviselés sem. „Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy hónappal a háború kezdete után lesz Ukrajnában működő mobiltelefon-hálózat és internet.”

A felek képességeit könnyebb jelezni, mint a hibáit

A minimális ellenállással kalkuláló orosz erők Rácz szerint az első napok mélységben végrehajtott csapásait nem is tervezték különösebben pusztítóra, inkább figyelmeztető jellegűek voltak – bár az ország nagy részét valamilyen formában elérték, a nyugati Ivano-Frankivszktól a déli Odesszán, Kijeven át az északkeleti Harkivig.

„A tanulsága ennek a háborúnak, hogy az előrejelzésekben nem az erőviszonyok felmérése a nehéz, hanem az, hogy az ellenfél miben hibázik. Az elemzésekben a kiindulási pont az, hogy az ellenfél racionálisan viselkedik, felméri erőforrásait, erősségeit, saját gyengeségeit, lehetőségeit és meghozza a számára legkedvezőbb döntést. De Oroszország alapvetően elkalkulálta az egészet. Nem a katonai vezetés, hanem a politikai vezetés szintjén.”

Rácz szerint ugyanis politikai utasítás volt villámháborúval számolni. „A katonai vezetés hidegfejű, kemény profikból áll, akik ismerik az ellenséget, ergo maguktól nem terveztek volna villámháborút.”

A politikai utasítás miatt azonban az orosz erők a logisztikát is ehhez igazították, ezért torpant meg, különösen északon, Kijevnél és Harkivnál a támadás.

A leglátványosabban ez a Kijev melletti Hosztomelnél ledobott deszantosok esetében látszott. Ők akkor lehettek volna csak sikeresek, ha utána számíthatnak gyors szárazföldi támogatásra, tehát a saját szárazföldi erők beérkezésére. Azonban a saját erőknek ehhez az első nap 130 kilométert kellett volna megtenniük ellenséges területen, így nyilván nem értek oda időben – épp azért, mert az oroszok rosszul mérték fel az ukrán ellenállás erejét.

Az FSZB rosszul kalkulálhatott

Hogy mi alapján döntött Vlagyimir Putyin arról, hogy villámháborúval kell számolni – mert az egyértelmű, hogy ebben az orosz elnök mondta ki a végső szót – az kérdés, de az bizonyos, hogy ebben inkább a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vitte a főszerepet, és kevésbé a külső hírszerző szolgálat (SZVR), amelynek vezetője, Szergej Nariskin nagyon látványosan kiesett a szerepéből, amikor állást kellett foglalnia Putyin kérdésére a szakadár államok elismeréséről, ezzel közvetve jelezve, hogy nem ért igazán egyet az ebből számára már nyilvánvalóan következő háború elindításával.

Ukrajnát viszont Oroszország hírszerzési szempontból inkább belföldnek tekintette, legalábbis 2014 előtt – többek között ez a nehezen szétszálazható összefonódás is akadálya lehetett annak korábban, hogy a NATO érdemben fontolóra vegye Ukrajna felvételét –, így az FSZB szava döntő lehetett, már csak azért is, mert Putyin is a KGB-nél és jogutódjánál szocializálódott.

Az orosz vezetés „alábecsülte az ukrán hadsereg és a társadalom ellenállóképességét” – mondta Rácz.

Gyors személyi változásokra azonban nem számít a hatalom szerveinek élén: ha ez meg is történik – például a kormányból 32 éve kimozdíthatatlan Szergej Sojgu esetében, aki hat éve a védelmi tárcát vezeti, vagy az FSZB élén, ahol Alekszandr Bortnyikov áll –, arra biztosan hónapokat kell várni, mert a gyors leváltás a hibák közvetlen beismerését jelentené, amit a Kreml sosem vállal.

Ezek az orosz katonai kudarcok vezettek oda, hogy az orosz erők nagyon hamar céltudatosan polgári célpontokat kezdtek támadni. Csak Mariupolban 2000 főre teszik a civil áldozatok számát.

Mekkorák a katonai veszteségek?

Hiteles információ a háború alatt nem várható el a veszteségekről, akár a saját, akár az ellenfél veszteségeiről van szó, hiszen a harc részének tekinthető az is, ahogyan az érintettek erről kommunikálnak.

Ezt jelzik az alábbi adatok is:

• Oroszország szerint saját ereje 1351 katonát veszített, míg az ukrán erők 14 ezret;
• Ukrajna szerint saját ereje 1300 katonát veszített, míg az orosz erők 17500-at – halottakkal, sebesültekkel, foglyokkal és eltűntekkel együtt.

Az utóbbi adat Rácz szerint azért izgalmas, mert néhány napja az Egyesült Államok nyilvánosságra hozott egy adatot, amely szerint az orosz hadseregnek már 7 ezer halottja van. Márpedig a halottak és sebesültek arányát 1:3-1:4 körülire szokás tenni,

ennek alapján 21-28 ezer sebesültje lehet az orosz hadseregnek, ebből körülbelül 14 ezer nagyon súlyos sebesülttel. Tehát az amerikaiak szerint az orosz veszteség annál is magasabb, mint amekkora orosz veszteségről az ukrán fél beszél.

„Nyilván az Egyesült Államoknak is megvannak a saját érdekei, de eddig a stratégia az volt, hogy ha megtudtak valamit, akkor azt nyilvánosságra hozták. Ezek többsége pontosnak bizonyult. Jók voltak az értesüléseik a háború előtt a katonai mozgásokról és arról, hol lesz a harcok súlypontja” – helyezte kontextusba az amerikai adatokat Rácz.

Az ukrán veszteségről ilyen források nincsenek, mivel azoknak az adatoknak a nyilvánosságra hozatala az orosz felet segítené. Az azonban látszik, hogy az ukrán állások sehol sem omlottak össze, nem voltak pánikszerű menekülések sem a frontvonalakon. Az ellenállás masszív, az oroszoknak minden faluért meg kell küzdeniük, ráadásul több helyen ukrán ellentámadással szembesültek, Kijev körül valóban ennek hatására szorultak hátrébb.

Kérdés azonban, hogy az orosz erők visszavonulása a pozícióik feladását jelenti-e vagy csak azt, hogy kénytelenek pótolni a veszteségeket, hogy újra lendületbe lépjenek. A Kijev körüli terület esetén valószínűbb az utóbbi, így a harcok súlypontja a közeljövőben még mindig az ukrán főváros térségében lesz.

Többet lehet tudni az eszközveszteségekről. A holland Oryx katonai blog fényképek alapján jegyzi fel a veszteségeket, ennek alapján Oroszország 2147 járművet veszített: ebből az ukrán fél 1085-öt semmisített meg, 787-et zsákmányolt, 41 rongálódott meg, 284-et egyszerűen magukra hagytak az oroszok. Rácz szerint ez az utóbbi adat különösen magas: vagy azt jelzi, hogy az orosz erőknek gyakran menekülniük kellett, így nem volt idejük az eszközük megsemmisítésére (ami valószínűtlen, lévén eddig döntően az oroszok támadtak), vagy jelzi az orosz alakulatok moráljának és fegyelmének gyengeségét, hiszen a hátrahagyott járművet elvben meg kellene semmisíteni, hogy ne kerülhessen az ellenség kezére. Mégis, az orosz harcjármű-veszteségek több, mint 10 százalékát olyan eszközök teszik ki, amik épségben kerültek az ukránok kezébe.

Rácz szerint különösen beszédes az orosz légierő dokumentált vesztesége: 17 repülő, 35 helikopter. A légierő feladata a szárazföldi csapatok támogatása lenne, így a légierő vesztesége kihat az előrenyomulásra is. Az orosz erők legalább nyolc Szu-25-ös csatarepülőgépet vesztettek, amelyek bevetéskor alacsonyan szállnak, így sérülékenyek a nyugatról kapott légvédelmi fegyverekkel szemben. A vállról indítható eszközök kulcsszerepet játszottak eddig az ukrán légvédelemben (az orosz légierő szerepéről bővebben itt írtunk).

„Az orosz haderő fegyverzete még mindig szovjet és exszovjet platformokra épül. A fő harckocsitípus a T-72-es, T-90-es. Léteznek ugyan komolyan modernizált változatok is, például a T-72B3 és B4, de ezek is az 1970-és '80-as évekbeli konstrukciókon alapulnak” – hívta fel a figyelmet Rácz. Lenne ugyan az Armata, amely már új generációt képviselne, ám pár évvel ezelőtt már döntés született arról, hogy a szárazföldi erők alap harckocsitípusa továbbra is a T-72 lesz, mert az Armata felfuttatását nem tudják biztosítani a nyugati szankciók miatt. „Rengeteg exszszovjet haditechnikai eszköz van használatban, megbízhatósági bajokkal.” Ráadásul ezeket a harckocsikat „nem a Javelinek ellen találták ki” – mondta Rácz utalva az ukrán hadseregben használt, nyugatról kapott hatékony, vállról indítható páncéltörő eszközökre.

Hatékony a modernizált ukrán katonai struktúra

De az eszközök mellett fontos az irányítás modernizálása is: az elmúlt nyolc évben jelentős reformon esett át az ukrán hadsereg, amely 2014-ben lényegében bénultan nézte a Krím elcsatolását és az orosz támogatást élvező szakadárok térnyerését Donyeckben és Luhanszkban.

Most viszont hatékonyan támadtak kis egységekkel, drónokkal, gyakran csak az üzemanyagszállítókra koncentrálva. Kis támadással érzékeny logisztikai nehézségeket okozva az orosz erőknek – igaz, Rácz szerint ez a háború harmadik-negyedik hetétől kezdve már kevésbé működik, az oroszok már jobban felkészültek ezek védelmére.

Fontos azonban, hogy az ukrán hadsereg már nem abban a központosított, szovjet struktúrájú parancsnoki rendszerben működik, mint az orosz (erről itt írtunk bővebben). Ezért is maradt működőképes, noha a parancsnoki infrastruktúra egy része megsemmisült. „Az ukrán struktúra feladatközpontú. Helyben rá van bízva az egységre, hogyan végezze el a feladatot, nem vár pontos utasításra, nagyobb az autonómiája.” Ezzel a decentralizált erővel nehezebben veszi fel a harcot az orosz hadsereg, mert egy-egy csomópont kiiktatásával sem bénul meg az ellenség.

Részben ennek tudható be, hogy az ukrán technikai eszközök veszteséglistája sem annyira hosszú. A már hivatkozott Oryx szerint az ukránok 656 járművet veszítettek dokumentáltan: 283 megsemmisült, 18 sérült meg, az elhagyott eszközök száma csupán 37.

Délen is hamar besült a villámháború

Beszédes az is, hogy az orosz kézbe került 318 eszközt az ukránok az első napokban veszítették el, főként a déli fronton. Ide a 2014-ben elcsatolt Krím felől jöttek az orosz erők Herszon megye felé, és ez volt az egyetlen térség, ahol eleinte úgy tűnt, eredményes lehet a villámháború: az első napon 130 kilométert is haladt az orosz hadsereg.

Az előrenyomulás azonban itt is megtorpant: Mikolajivot nem sikerült bevenni (több helyszíni riportot is készítettünk a városban) – így az attól 130 kilométerre nyugatra lévő Odesszát sem sikerült szárazföldön megközelíteni –, Herszon városa ugyan megvan, de a civil ellenállás itt is erős, együttműködők híján masszív katonai jelenlét nélkül nem biztosított az orosz kontroll.

Orosz szempontból kudarc az is, hogy a nagy nyomás ellenére Harkivot nem sikerült bekeríteniük keleten, és az Azovi-tenger partján fekvő, egykor 450 ezres Mariupol bevétele is lassabban zajlik, dacára az órási pusztításnak. Ez a város szenvedte el a legnagyobb csapásokat és itt a legnagyobb a humanitárius katasztrófa is (erről bővebben itt írtunk). Ezt a várost – vagy inkább annak a helyét – azonban nagy valószínűséggel hamarosan valóban beveszi az orosz hadsereg, így létrejön az északi, szárazföldi összeköttetés a szakadárok és a Krím között, teljesen elzárva Ukrajna elől az Azovi-tengert.

A Fekete-tenger északnyugati részén fekvő Odessza ugyan nincs orosz ellenőrzés alatt és eddig a háborús csapásokat lényegében elkerülte, de a tenger felől az orosz rakéták továbbra is fenyegetik, és a kikötőből a kijárást az orosz flotta blokkolja, így a tengeren keresztül Ukrajna kapcsolata megszűnt a külvilággal.

Ez azonban nem jelenti, hogy Oroszország elérte kezdeti stratégiai céljait:

• Ukrajna államként működik, a kormány a helyén van,
• a hadsereg nem omlott össze,
• széleskörű civil támogatása az orosz hadseregnek nincs,
• Kijev, Harkiv nem adta meg magát,
• Odesszától az orosz erők messze vannak,
• az ország közepén sem stabil az orosz fölény.

Rácz szerint azonban a bizonytalanságok ellenére lehet óvatos előrejelzéseket tenni arról, hogy mit hozhat katonai szempontból a következő egy hónap:

• Biztosnak tűnik, hogy az orosz erők Donyeck és Luhanszk megye teljes területét megszerzik – azaz a szakadárállamok nagyjából a kétszeresére növelik területeiket, 52 ezer négyzetkilométerre.
• Mariupol maradékát vélhetően beveszik az orosz erők, megszerzik a fennhatóságot az Azovi-tenger teljes északi szakasza felett, elérve onnan a Krímet.
• Harkiv ellen folytatódik az ostrom, de körbezárni remélhetőleg nem sikerül, és valószínűleg elfoglalni sem tudják az oroszok. A humanitárius helyzet azonban ott is egyre súlyosabb lesz.
• Kijevet továbbra is támadni fogják, de sem körbezárni, sem elfoglalni nem fog sikerülni.

Szerinte nyitott kérdés, hogyan alakul Herszon megye sorsa, az orosz katonai pozíciók ellenére itt az orosz erők vissza is szorulhatnak. Zaporizssja megye helyzete viszont az ellentétes oldalról bizonytalan, de talán meg tudják tartani az ukrán erők.

Messze még a harcok vége

Rácz szerint a nyugati szankciók rövid távon nem befolyásolják az orosz katonai potenciált: ami már gyártósoron van, az egy hónap múlva még gond nélkül a harctérre kerülhet. Közép- és hosszú távon azonban már a hadiipari termelésben is fennakadást jelenthetnek az Oroszországot érintő szankciók – amelyek a civil áruellátásban már megjelentek, de nem értek el kritikus szintet.

Az sem kizárt, hogy a háború bizonyos mértékig orosz területre is átterjed:

ezt már jelzi, hogy az orosz oldalon fekvő Belgorodban egy olajtározót robbantottak fel, az oroszok szerint az ukrán erők, és az oroszországi Kurszkban is védelmi készültséget rendeltek el. Az ukrán támadásokat eddig – a belgorodi akció kivételével, ahol Mi-24-es helikopterek voltak a támadók – a Tocska-U rakétákkal hajtották végre, ezek hatótávolsága 120 kilométer, így nagyon mélyen orosz területeken nem várható ukrán támadás. Az sem várható, hogy Ukrajna belarusz területen lévő célpontokat támadna, mert Minszk ugyan területet biztosít az orosz hadseregnek, de saját erőivel nem vesz részt a harcokban.

A civil objektumok orosz támadása ellenére erőműveket nem semmisítettek meg az orosz erők. Rácz szerint részben azért, mert az ukrán félnek is megvan a képessége arra, hogy a határ mentén orosz oldalon ilyen objektumokat támadjon – ezért egyelőre a kölcsönös fenyegetettség miatt ettől mindkét fél tartózkodik.

Rácz szerint a következő egy hónap alapvetően állóháborút ígér. „Nem számítok nagy orosz áttörésre, kivéve a Donbaszt, elhúzódó véres harcokra azonban igen.”