„Üdv a pokolban!” – üzente az oroszoknak az ukrán ellenállás kulcsfigurája a háború előtt

„Putyin elnök teljes mértékben alábecsülte az ukrán hadsereg erejét. Putyin elnök alábecsülte az ukrán emberek, illetve az ukrán vezetés egységét és bátorságát”

– mondta március 16-án, az orosz–ukrán háború harmadik hetének legvégén Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Azóta már a negyedik hetébe ért a Magyarország keleti szomszédjánál zajló háború, az elmúlt bő egy hétben viszont az orosz haderő nem tudott érdemleges előrehaladást felmutatni. Azt tudjuk, hogy az ukrán hadsereg fegyverek formájában óriási segítséget kap Nyugatról, de mekkora szerepe van az ukrán katonai vezetésnek az oroszok feltartóztatásában? Egyáltalán, mit tudunk a legfőbb katonai vezetőkről? És mit árul el az oroszokról a hírek szerint elvesztett öt tábornok?

Meglepték az oroszokat

A mostani ukrán hadsereg több szempontból sem ugyanaz már, mint amelyet a Krím 2014-es annektálása idején viszonylag könnyedén győzött le az orosz haderő – erről később részletesebben is szót ejtünk. Az akkori orosz offenzíváról azt mondta a Válasz Online március eleji podcastjében Rácz András biztonságpolitikai és Oroszország-szakértő, hogy annyira tökéletesen kidolgozott volt, hogy idővel valószínűleg a világ megfelelő helyein tananyaggá is teszik, most, nyolc évvel később viszont azt látjuk, az oroszok nem tudják igazán hatékonyan végrehajtani a haditervet, sőt, helyenként olyan, mintha nem is lenne igazi haditerv, próbálkoznak mindennel, amivel csak tudnak, hátha valami sikerül.

Erre utal az is, hogy látszólagos koncepció nélkül vetnek be bizonyos fegyvereket, és hogy egyetlen darabszámban elkészült, prototípus tankot is a harcmezőre vezényeltek – majd aztán el is vesztettek.

Az ukrán védekezés stratégiai fő felelőse az a Valerij Zaluzsnij, akit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 2021. július végén nevezett ki a leváltott, még szovjet képzést kapott Ruszlan Homcsak helyére – mellette Andrij Taran védelmi miniszter is szovjet stílusáról volt ismert. A kinevezés előtt közvetlenül Zaluzsnij a Donyec-medencei konfliktusövezet északi területi operatív parancsnokságát vezette, Zelenszkij pedig azért nevezte ki a fegyveres erők főparancsnokának, hogy szorosabb legyen az együttműködés a honvédelmi tárca és a fegyveres erők között.

Zaluzsnij 2007 és 2009 között a 24. gépesített dandár első parancsnokhelyettese volt a nyugat-ukrajnai Lviv megyei Javorivban – az itteni katonai bázist érte az elmúlt hetekben orosz légi csapás –, majd az 51. gépesített dandár katonai parancsnoka lett. 2018–2019 között az Egyesített Erők Műveletének első parancsnokhelyettese volt, majd 2019 decemberében nevezték ki a Donyec-medencei frontvonal északi területi operatív parancsnokságának élére.

Az 1973-ban született, 48 éves, tehát főparancsnoknak meglehetősen fiatal Zaluzsnij az ukrán katonai akadémiákon tanulva és a hadseregben szolgálva közelről tanulmányozhatta a (poszt)szovjet harcászati stratégiákat, de eközben nyugati képzést is kapott a modern harcászatból, elsősorban Nagy-Britanniában, ahol egy operatív és stratégiai képzés után még a királynőtől is átvehetett egy díszkardot kitüntetésül. Ráadásul mivel 1994-ben kezdte a katonai tanulmányait, az egyik első olyan generációnak a tagja, amely már nemcsak a szovjet, hanem a nyugati tananyaggal is találkozott a felsőoktatásban,

ő jelképezi az ukrán katonai akadémiákon, illetve a hadseregben 2014 után lezajlott reformot.

Szovjet múlt

Amikor Zaluzsnij 1989-ben befejezte az iskolát, Ukrajna még a Szovjetunió része volt, de a stabilitás már korántsem volt a régi. A zavaros időszakban apja példáját követve katonának állt – a tekintélyes odesszai katonai akadémiára ment, és 1997-ben kitüntetéssel végzett a szárazföldi erők tisztképző programjában.

A katonai akadémiai tanulmányai alatt a fiatal ukrán hadsereg még erősen orosz hatás alatt volt. 2014-ig az ukrán biztonsági apparátusban számos vezető pozíciót olyan oroszok töltöttek be, akik egész karrierjüket a Szovjetunióban futották be – mondja Hans Petter Midttun, aki 2014 és 2018 között a norvég katonai attasé volt Kijevben. Az Ukrajnához való hűségük és a változásra való hajlandóságuk ennek megfelelően korlátozott volt.

Amikor Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet, nyilvánvalóvá vált a szovjet örökség hatása az ukrán hadsereg harcképességére. A parancsnoki struktúra erősen centralizált volt, szovjet mintára: mivel Kijevből nem érkezett parancs, az ukrán szárazföldi csapatok harc nélkül megadták magukat, sőt, mások átálltak az oroszokhoz.

Zaluzsnij 2014-től szinte megszakítás nélkül a harcok sújtotta donyecki területen teljesített szolgálatot. Amikor 2017-ben vezérőrnaggyá léptették elő, nem sietett a kelet-ukrajnai frontról való kivonulással – írja a Szabad Európa Rádió.

Főparancsnoki kinevezése után Zaluzsnij elrendelte, hogy a fronton lévő katonák a felső vezetéssel való egyeztetés nélkül viszonozhatják a tüzet. Ezzel együtt átformálta a katonai gondolkodást is, hogy alacsonyabb szintű katonai vezetők is hozhassanak döntést éles helyzetben – korábban minden előzetesen kapott parancstól való eltérést a legfelsőbb szinteken kellett jóváhagyatni, akkor is, ha a parancs kiadása óta drasztikus mértékben megváltozott a harci helyzet, és így az teljesen értelmetlenné vált. A gyors reagálás pedig az egyik kulcsa lett az ukrán védekezésnek. Ahogy a háború elején kulcsfontosságú szerephez jutó török Bayraktar TB2-es drónok további beszerzését is ő támogatta, röviddel a 2021-es kinevezése után.

Hogy az eddigi döntései beváltak, azt az is jól jelzi, hogy Zaluzsnijt a háború közepén, március 5-én emelték tábornoki rangra, a sikeres ellenállást látva.

Zaluzsnijra egyébként a korábbi kinevezését leszámítva leginkább két nappal a háború kirobbanása előtt figyelt fel a nyugati média, amikor az oroszoknak üzenve azt mondta, hogy nem virágokkal, hanem tankokkal és rakétákkal várják őket, hozzátéve, hogy ha mégis támadnának, akkor

„Üdv a pokolban!”

Ennél is jobban jellemzi talán a mentalitását az, amit a 2020. januári NATO-látogatása során mondott arra a kérdésre válaszolva, hogy osztja-e a NATO-vezetők aggályait az orosz–ukrán helyzetre vonatkozóan. „Azt válaszoltam, hogy egyszer aggódtam csak, még 2014-ben, amikor megkaptam a puskámat, a golyóálló mellényemet, és elindultam a háborúba. Akkor aggódtam, de azóta egyszerűen csak a munkámat végzem.”

Az „Üdv a pokolban!” pedig nem üres ígéret volt az ukránok szerint már több mint 15 ezer katonát vesztő oroszoknak: miközben Vlagyimir Putyin úgy számolt, pár nap alatt elfoglalhatják Ukrajnát, most, közel négy hét alatt sem tudnak komoly eredményeket felmutatni. Nem Zaluzsnij tábornoki rangja volt az egyetlen említhető fejlemény az ukrán vezérkar szempontjából a háború alatt – március 15-én új parancsnok került az egyesített haderők élére Eduard Moszkaliov személyében.

A CIA segítsége

2014-ben meglehetősen felkészületlen volt az ukrán hadsereg, ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az oroszok viszonylag könnyedén vonultak be a Krímbe és foglalták el azt. A Yahoo március 16-i, a CIA felől az ukránoknak érkező támogatást bemutató cikke arról ír, hogy a 2014-es harcokban az ukránok könnyen lenyomozható és bemérhető mobiltelefonokkal tartották a kapcsolatot a frontvonalak közelében, így az oroszok célba tudták venni őket, illetve hogy az ukrán mesterlövészek tapasztalat híján könnyű prédának bizonyultak az oroszok számára, akik a távcső lencséjén megcsillanó fény alapján megtalálták, majd erős lézerrel elvakították őket.

A CIA-hoz kötődő, a 2014-es krími háború után indult kiképzés elég átfogó volt. Amerikai segítséggel fejlesztették a mesterlövészek képzettségi szintjét, bemérhetetlen, titkos kommunikációs eszközöket kaptak, illetve kiképezték őket a mostani háború kirobbanása óta óriási tömegekben érkező Javelin tankelhárító rakéták használatára, valamint olyan taktikákra, amikkel elő tudják csalogatni az orosz erőket a rejtekhelyeikről – ezt fél tucat, neve elhallgatását kérő tisztviselő is megerősítette a Yahoonak. A CIA mellett az amerikai hadsereg is beszállt a képzésbe, Nyugat-Ukrajnában több, a CIA-nél kevésbé titkos képzést is tartottak hasonló tematikákat lefedve, több mint 3 milliárd dollárból. A javorivi katonai bázison például 2015-től évente átlagosan öt zászlóalj kapott nyugati képzést.

Zaluzsnij élen járt ebben, ő az egyik leghangosabb szószólója annak, hogy Ukrajna NATO-tag legyen, és a NATO-tagországokkal közös hadgyakorlatokat is erőteljesen szorgalmazta.

Amikor a 2014-es orosz invázió után először Kelet-Ukrajnába utaztak a CIA emberei, kettős feladatot kaptak. Egyfelől azt, hogy meghatározzák, hogyan tudná a CIA leginkább segíteni az ukrán különleges műveleti személyzet kiképzését az orosz katonai erők és szeparatista szövetségeseik ellen, akik a Donbasz régióban őrlő háborút folytattak az ukrán csapatok ellen. Másfelől magukat az ukránokat is tesztelték, hogy adott esetben, ha oda jut a helyzet, képesek lesznek-e felállni és harcolni, vagy megfutamodnak.

A CIA emberei már akkor egyértelmű választ kaptak erre, a mostani háború láttán pedig nem is nagyon kell magyarázni, melyik verzióról győződtek meg. Ez jelentős mértékű civil önkéntességgel párosult, amire építve külön kormányügynökséget alapítottak, hogy megfelelően ki tudják képezni azt, aki ezt kérte.

Nem egyedül a CIA-hez kötődő képzés eredményét látjuk jelenleg. 2016-ban az ukrán kormány nagyon komoly haderőreformra szánta el magát, amihez jelentős nyugati pénzügyi és eszközbeli segítséget kapott. A mesterlövészekre vonatkozó CIA-képzés nem pusztán a minél pontosabb célzásra, hanem a taktikai alkalmazásra is kiterjedt, vagyis arra, milyen körülmények között a leghatásosabb egy mesterlövész, hogyan tudják az ellenfél vezetését megtizedelni – mondta a Yahoo-nak egy korábbi magas rangú hírszerző.

Magasak az orosz veszteségek?

És akkor el is értünk az oroszok szempontjából egyik legbeszédesebb adathoz, az öt tábornok elvesztéséhez. A háborúban megölt orosz tábornokok számát csak ukrán közlés alapján tudjuk, az orosz fél először és utoljára március 2-án közölt adatot saját veszteségeiről, 498 halott katonát jelentve. Más, független megerősítés nélkül nem lehet biztosat állítani – a Foreign Policy szerint Nyugaton öt megölt tábornokról tudnak, Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó viszont hatról beszélt nem olyan rég –, ám ha igaz, akkor a háború első négy hetében elvesztett öt tábornok kifejezetten magas szám orosz oldalról, ráadásul több mindenről árulkodik is.

Főleg, ha hozzátesszük, hogy a közvetlen amerikai beavatkozást nézve 1965–75 közötti vietnámi háború alatt Amerika összesen 12 tábornokot vesztett, most pedig átlagban több mint egy orosz tábornok elvesztése jut minden hétre.

A hadsereg tábornokának szerepe inkább a stratégia irányítása és felügyelete, mintsem a taktikai akciók végrehajtása a terepen. Ennek eredményeképpen a veszteségek ebben a rangban általában alacsonyak, hiszen alapesetben nem a tábornok fogja a puskát a lőállásban, nem ő tölti a rakétavetőt, vagy nem ő vezeti a vadászrepülőgépet.

A magas rangú katonai vezetők megcélzása régóta bevett katonai gyakorlat, ahogy fentebb írtuk, a CIA külön figyelmet is fordított erre az ukránok kiképzése során. Valószínűleg a nyugati, közös hadgyakorlaton részt vevő egyéb NATO-erők is figyelmeztették őket, de a posztszovjet gyakorlatot követve saját példájuk alapján is tudhatták, hogy az orosz hadsereg rendkívüli mértékben épít a hierarchiára – pont ettől szabadultak meg részben az ukránok a krími háború óta eltelt nyolc évben. Bár három éve próbáltak ezen lazítani az oroszok, és a zászlóaljparancsokok nagyobb döntési szabadsághoz jutottak, a gyakorlatban viszont erre még nem mindenhol és nem kellő mértékben álltak át.

Vagyis egy tábornok esetleges kiiktatása a hierarchikus rend követése miatt fejetlenséget és tehetetlenséget hozhat magával, hiszen alacsonyabb szintekről nem érkezhet parancs a harctéren, ez pedig növelheti az egységek veszteségeit. Ráadásul Vlagyimir Putyin orosz elnök a sok más területen is alkalmazott módszer alapján a katonaságnál is előbbre valónak tartja a lojalitást a szakmai rátermettségnél – a 2012-ben a védelmi tárca élére került Szergej Sojgu is elsősorban azért kapta meg ezt a posztot, mert a lehető legkisebb politikai fenyegetést jelenti Putyinra nézve.

De hogyan kerülnek az orosz tábornokok olyan közel a harcokhoz, hogy az ukránok meg tudják őket ölni? A The Conversation cikke szerint minden bizonnyal arról van szó, hogy

nem bíznak a kommunikációs csatornáikban és a helyi parancsnokokban, ezért kénytelenek a kelleténél közelebb tolni bizonyos helyeken egy-egy tábornokot.

Nem számoltak azzal viszont, hogy a 2014-es krími csaták óta Ukrajna több jól felszerelt és jobban kiképzett harci egységgel rendelkezik, amelyek képesek speciális küldetések végrehajtására: az orosz vezetés egyes tagjainak kiiktatására, a kommunikációs csatornák megzavarására, zűrzavar okozására és az orosz előrenyomulás további lassítására.

Egy, a Foreign Policynek nyilatkozó európai diplomata egyértelműen a kommunikációs zavarokat jelölte meg az orosz tábornokok halálához vezető okként – a frontvonalon, a katonák között kell vezetniük a támadást, különben az nem valósul meg, ezzel viszont nagyon könnyen sebezhetővé válnak. Szintén ez a diplomata úgy becsülte, hogy az oroszok nagyjából 20 magasabb rangú tisztet vezényelhettek az ukrán frontra, ha pedig a negyedük elesett, az még tovább akasztja az amúgy is lelassult orosz előrenyomulást.

Ugyancsak ezzel függ össze, hogy az orosz hadseregben hiány van az alacsonyabb szintű tisztekből, ami azt jelenti, hogy a mozgással kapcsolatos felelősség nagy része a tábornokokra hárul a terepen. Ez a tapasztalat hiányára és a rossz kiképzésre is visszavezethető.

Eközben az ukrán hadsereg hírszerzésében egy külön erre a célra létrehozott csapat dolgozik azon, hogy azonosítsa és lokalizálja a frontvonalon tartózkodó orosz tiszteket,

– írja a Wall Street Journal Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legbelsőbb köreire hivatkozva. „Magas rangú tábornokokat, pilótákat, tüzérségi parancsnokokat keresnek” – mondta az illető. „Megvan minden adatuk, nevük, hadseregszámuk” – hozzátéve, hogy a tiszteket ezután vagy mesterlövészekkel, vagy tüzérséggel veszik célba.

Kiket vesztettek az oroszok?

Oroszország eddig csak egy parancsnok halálát ismerte el hivatalosan, Andrej Szuhoveckij vezérőrnagyét, a csecsenföldi, grúziai háborúk és a Krím 2014-es annektálásának veteránjáét, aki mindössze négy nappal az invázió kezdete után halt meg harc közben.

Szuhoveckij után sorban még három másik vezérőrnagy – Vitalij Geraszimov, Andrej Kolesznyikov és Oleg Mitjajev –, illetve egy altábornagy, Andrej Mordvicsev vesztette életét a harcokban a hírek szerint. A hatodik, ukránok szerint meghalt, máshonnan még meg nem erősített tábornok Magomed Tusajev vezérőrnagy. (Vitalij Geraszimov nem keverendő össze Valerij Geraszimovval, az Oroszországi Fegyveres Erők vezérkari főnökével és a védelmi miniszter első helyettesével.)

Szuhoveckijjel, a 41. összfegyvernemi hadsereg parancsnokhelyettesével a hírek szerint egy ukrán mesterlövész végzett, a nyugati kiképzést hasznosítva. A viszonylag stagnáló frontvonal egyébként kedvez a mesterlövészeknek, ez tehát akár igaz is lehet.

Geraszimov halálához meg nem erősített információk szerint pont az vezetett, amit az ukránok 2014 után a CIA segítségével küszöböltek ki – nem működött a hadi kommunikáció, ezért mobiltelefonra váltott, ezt mérték be az ukránok.

Kolesznyikov haláláról nem sokat tudni, Mitjajev pedig Mariupol ostroma közben halhatott meg. Mordvicsev halála viszont talán mind közül kiemelkedik, hiszen ő az orosz haderő egyik legfontosabb alakulatát, a összfegyvernemi hadsereget vezette, kétcsillagos tábornokként, tehát az eddigi ismeretek szerint a legmagasabb rangú orosz áldozata a háborúnak. A Foreign Policy Research Institute Oroszország-szakértője, a korábbi tengerészgyalogos Rob Lee Twitter-üzenete szerint az orosz kézre került herszoni repülőtér elleni ukrán tüzérségi csapás végzett vele.

Szerdai hírek szerint pedig Alekszej Sarov ezredes, a 810. fekete-tengeri tengerészgyalogos dandár parancsnoka is meghalhatott.

Nem halálos veszteség ugyan, de szintén érzékenyen érinthette az orosz erőket, hogy Putyin egyes jelentések szerint kirúgta a Roszgvardija haderő – az amerikai Nemzeti Gárda nagyjából orosz megfelelője – helyettes vezetőjét is, mert az információkat szivárogtatott ki, és üzemanyagot pazarolt feleslegesen. Ukrán (szintén meg nem erősített) hírek szerint Putyin a háború második hetében nyolc másik tábornokot is leváltott a korai, jelentős veszteségeket látva.

Ki a főnök?

Érdemes hozzátenni a tiszti veszteségek mellett, hogy teljes bizonyossággal még Amerikában sem tudják, hogy van-e egy külön, az ukrán háborúért felelős katonai vezető az orosz hadseregen belül, és ha van, akkor ki az. Ugyanakkor a fronton mutatott gyenge teljesítmény, összehangolatlan műveletek és elhibázott bevetések arra utalhatnak, hogy nem egy kézben futnak össze a szálak, írja a CNN belsős források alapján.

Egy központi irányító fej nélkül a frontvonalon levő orosz egységek a koordinált ellátás helyett inkább egymással versengenek az utánpótlásért és egyéb erőforrásokért, ráadásul úgy tűnik, hogy nem is nagyon kommunikálnak egymással.

Ez pedig kiemelkedően fontos lenne egy nagyjából 1500 km-nél is hosszabb hadszíntéren. „Nem látom, hogy bármi, amit a haditengerészet tesz, összehangolt lenne azzal, amit a légierő tesz, vagy amit a szárazföldi erők tesznek” – mondta Ben Hodges nyugalmazott altábornagy, az amerikai hadsereg másik volt európai parancsnoka a CNN-nek.