Az orosz villámháborús tervek kudarcot vallottak, de Ukrajnának így sincs oka az optimizmusra

Egyre többeknek van olyan érzésük, hogy az ukrajnai háború (az orosz hivatalos narratíva szerint „Ukrajnában zajló speciális katonai művelet”, az orosz sajtó nem beszélhet hivatalosan még csak támadásról sem) nem úgy alakul, ahogy a Kreml elképzelte. A brit hírszerzés szerint sokkal nagyobb mértékű az orosz veszteség és áldozatok száma, mint amit előzetesen vártak vagy amit elismernek. Az ukrán források a kezdetek óta az orosz katonák megdöbbenését és kétségbeesését hangoztatják az ukrán ellenállás láttán, amit állításaik szerint elfogott rádióüzenetek sora és hadifoglyok vallomásai is alátámasztanak. Mások ugyanakkor éppen azt emelik ki, hogy nem egész négy nap alatt az orosz katonai egységek jelentős előrehaladást értek el.

A fegyveres harcok mellett természetesen dezinformációs hadviselés is zajlik, így nem könnyű tájékozódni. Szerencsére így is sok mindent tudhatunk még akkor is, ha hétköznapi halandóként nincs hozzáférésünk katonai hírszerzési információkhoz. A szisztematikusan összeolvasott helyszíni beszámolók, kép- és videófelvételek a harcokról és a két oldal veszteségeiről, a szakértők számára nagyon sokszor beazonosítható környezet és az ezekhez rendelt geolokációs adatok viszonylag pontos képet adnak a katonai műveletek irányáról és állásáról.

„Azt tényszerűen tudjuk, hogy az oroszok villámháborút terveztek, három-négy nap alatt végezni akartak a nagyszabású katonai műveletekkel. A hadifoglyok vallomásain túl ezt a támadóerők összetétele is bizonyítja”

– mondta vasárnap a Telexnek Rácz András biztonságpolitkai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Stratégiai Védelmi Kutatóintézet (SVKI) és a Német Külpolitikai Társaság elemzője a munkatársaival már akkor megjósolta, hogy Moszkva nemcsak fenyegetőzik, hanem valódi háborúra készül Ukrajna ellen, amikor itthon a többség (velünk együtt) ebben még erősen kételkedett. „Adja az ég, hogy ne legyen igazam” – mondta a háború kitörése előtt egyetlen nappal a vele készült interjúnkban. Ebben pontosan azt az átfogó támadást nevezte a legrosszabb forgatókönyvnek, ami aztán bekövetkezett.

Váratlan akadályok az oroszok előtt, de így is nekik áll a zászló

Az elmúlt négy napban az oroszok jelentős területeken előrenyomultak. Széles övezetben támadnak Belarusztól Kelet-Ukrajnáig, a két legnagyobb városban, Kijevben és Harkivban már harcok dúlnak. Különösen utóbbiban súlyos a helyzet, itt a városostrom már előrehaladottabb. Az oroszok a jelek szerint Kijev bekerítésére készülnek, de ez nem lesz egyszerű feladat. Mint a térképen látni, a legsúlyosabb (és leggyorsabb) veszteségeket az ország déli részén szenvedte el az ukrán haderő.

„Az orosz előrenyomulás valóban lassabb a vártnál, az ukránoknak sikerült átvészelniük az első napokat, és részben a harci szellemüknek köszönhetően elkerülték az azonnali összeomlást. Az orosz villámháborús tervek kudarcba fulladtak. Bármiféle túlzott optimizmustól óvnám azonban az ukránpárti közvéleményt, változó sebességgel, de mindenhol szorulnak vissza az ukránok. Ők itt győzelmet nem tudnak aratni, számukra az lehet a reális cél, hogy Oroszország ne érje el a saját céljait”

– vázolta az összképet Rácz András.

Nyilvános források és a saját elemzéseik (az SVKI nem dolgozik minősített információkkal), mindenekelőtt az orosz csapatmozgások alapján úgy látja, hogy az eredeti utasítás az lehetett, hogy az egységeik minél mélyebbre hatoljanak be; ha egy településen ellenállásba ütköznek, akkor azt inkább kerüljék ki. Néhány nap alatt akarták megtörni az ukrán ellenállást, és nagyon ambiciózus, helyenként szinte már vakmerő terveket szőttek.

Ennek egyik példája Kijev mellett a hosztomeli (Antonov) repülőtér elleni támadás, amit légitámadással kombinálva orosz ejtőernyős egységeknek kellett volna gyorsan elfoglalniuk, és már az első estére megérkeztek volna oda Belaruszból az orosz szárazföldi csapatok is – noha az 130 kilométerre van a határtól. A szárazföldi előrenyomulás azonban lassabb volt a vártnál. Bár a repteret nagy harcok után végül elfoglalták, a kifutója és a reptéri létesítmények olyan mértékben sérültek, hogy azt most nem tudják használni.

Az oroszok a jelek szerint alábecsülték az ukrán légvédelmet is. Kijev tervezett körbevétele miatt is fontos lett volna számukra a fővárostól délnyugatra lévő másik reptér, a Vaszilkiv elfoglalása, ami ellen szombatra virradóra indítottak támadást. Innen jött a hír, hogy egy olajtározó robbant fel rakétatalálat miatt, de itt lőttek le az ukránok két, orosz ejtőernyősöket szállító Il–76-os teherszállító gépet is. Némelyik orosz akció túl vakmerőnek tűnik, és mivel a légicsapásaik első hulláma nem volt annyira pusztító, mint amennyire várni lehetett, az sem biztos, hogy elég pontosak voltak a felderítési adataik. A kudarcba fulladt, vakmerő ejtőernyős akciókból is az sejthető, hogy komoly, de gyorsan megtörhető ellenállással számoltak.

„Nincs igazán jól felkészülve ez az orosz hadsereg. Ami a nyugati hadszíntérre modellezett Zapad 2021 hadgyakorlaton nagyon jól működik, az élesben nem feltétlenül megy. Most derül ki a valódi különbség a hadgyakorlat és a valódi háború között. A hadgyakorlaton mindenki a sikerben érdekelt, a háborúnak viszont nincs pontos forgatókönyve, van viszont ellenség, ismeretlen a terep, és igazából más sincs, mint bizonytalanság”

– mondja az oroszok nehézségeiről Rácz András.

Kulcskérdés a harci szellem. „Az, hogy mennyire akarod elfoglalni, ami nem a tiéd, meghatározza a bátorságot, a szükséges kreativitást és azt, hogy mennyire vagy aktív vagy éppen könnyű célpont” – teszi hozzá. Az orosz harci szellemnek az sem tett feltétlenül jót, hogy még az állásaikat legkésőbb elfoglaló egységeik is lassan két hete katonai sátrakban alszanak az orosz télben. Fegyelmezetlenségre utalnak az úton betöltött, tűzkész rakétákkal hagyott rakéta-sorozatvetők is, melyek képei azóta bejárták a médiát. A járműveket, ha kifogynak az üzemanyagból, alapesetben fel kellene robbantani, hogy ne jussanak az ellenség kezére – itt azonban ez elmaradt.

A kifogyó üzemanyag azonban az orosz katonai logisztika súlyos problémáira is utal: nagyon úgy tűnik, hogy a logisztikai rendszerük nem képes követni a műveleteket. Az egyik legnagyobb orosz logisztikai bázis Rosztov környékén van, onnan vitték a szállítmányokat a Krímbe, Kurszk–Belgorod–Voronyezs térségében is nagyon nagy lerakatok vannak, akárcsak Belaruszban. Leegyszerűsítve tehát anyag van, de azt nem tudják elég gyorsan és szervezetten eljuttatni a csapatokhoz. Ebben az is benne van, hogy az orosz logisztika mindig is vasútalapú volt (a lehető legközelebb mennek a fronthoz, és csak a legutolsó szakaszon szállítanak teherautóval), az eleve gyér ukrán vasúthálózat fontos pontjait pedig az ukránok még időben felrobbantották.

Egyre több olyan felvétel is van, amin orosz katonák élelmiszerboltokat fosztogatnak. Ez több puszta érdekességnél, ha ugyanis csak az anyagi haszonszerzés lenne a cél, akkor inkább elektrotechnikai boltokban zabrálnának – az élelmiszerbolt akkor érdekes, ha nem elegendő az élelmiszer-utánpótlás.

Túl gyorsan mentek előre, hatékony volt az ukrán kitérő hadviselés

Az orosz előrenyomulás tehát leginkább a lemaradt logisztika miatt lassulhatott le az elmúlt két napban. Ez történhetett keleten, Szumi városa környékén és délen, Herszon megyében is: a kezdeti túl gyors terjeszkedés, amikor könnyűfegyverzettel rohantak előre, megállt. Az első egy-két napban az orosz egységek viszonylag széles területeken egyszerűen átsöpörtek, de miközben az első vonal már mélyen bent volt, mögöttük nem volt semmi – páncélos járművel ugyan ki lehet kerülni a rizikósabb településeket, de teherautóval már nem annyira.

Ez lehetőséget adott az ukrán rajtaütéseknek.

Sok adat van rá, hogy az első támadó hullámban érkező orosz páncélosok és gépesített lövészek elől az ukránok kitértek, és a második vonalban utánuk jövő „puhább” alakulatokon, többek között az üzemanyag-szállítókon ütöttek rajtuk. Az ukrán védekezés másik jellemzője, hogy nem nyílt terepre, hanem a városokra koncentrál, megpróbálják behúzni az oroszokat egy zártabb környezetbe.

Oroszország ezért módosítani kénytelen a terveit, és várhatóan lassabban halad előre. Szisztematikusabb, koncentráltabb előrenyomulás várható, ahol nagyobb figyelem irányul arra, hogy ne maradjanak hátra harcképes ukrán erők. A gyors összeomlást és a villámháborús orosz győzelmet Ukrajna mindenesetre már elkerülte.

De mi az orosz katonai cél? Egy lengyel katonai elemzés szerint az egységek mennyisége és minősége alapján mostanra úgy látszik, hogy az orosz haderőnek két fő célja van pillanatnyilag: az első számú Kijev elfoglalása, a második pedig a déli előrenyomulás, Ukrajna tengeri összeköttetésének megszüntetése. Minden más csapatmozgás elsősorban arra jó, hogy lekösse az ukrán erőket. Ez a mögöttes logikája annak is, hogy ilyen széles az orosz támadás: ezzel kívánják széthúzni az ukrán erőket.

Érdemes azonban valamivel mélyebben külön-külön is áttekinteni, hogy mennyivel jutottak idáig közelebb a két döntő cél eléréséhez.

Ukrajna elvágása a tengertől

Az orosz logisztikai nehézségek ellenére az ország déli részén nagyon súlyos az ukrán haderő helyzete. A 2014-ben annektált Krím félszigetről nagyon jelentős orosz erők törtek be már a háború mínusz egyedik órájában az országba. A déli Herszon megyében már az első nap 100-150 kilométert jutottak előre. Sokan nem is értették, hogy Ukrajna hogy lehetett ennyire felkészületlen, vagy hogy párologhattak el az egységeik. Azóta kiderült, hogy a Krím határánál lévő ukrán védőket még azelőtt megsemmisítették, hogy Putyin csütörtök hajnalban bejelentette a katonai műveletek megindítását.

„Meglepetésszerű, nagyon koncentrált tüzérségi és légicsapásokkal semmisítették meg az egyébként jól felkészült ottani ukrán egységeket. Ma már tudjuk: jó eséllyel az utolsó szálig elpusztították őket. Ennek a váratlan csapásnak a részleteit legfeljebb csak a háború után fogjuk megtudni”

– mondta a Dél-Ukrajna megszerzése szempontjából kulcsfontosságú orosz támadásról Rácz András.

A Krímből kitörő orosz erők két irányba, nagy sebességgel nyomultak előre. Nyugat felé menet közben megsemmisítették az ukrán erőket, és egy nap alatt eljutottak a 130 kilométerre lévő Dnyeperhez. Azóta lelassultak: Herszon városát nem sikerült rohammal bevenniük, a város még mindig ukrán kézen van. Az orosz egységek most a megkerülésén dolgoznak, és már közel vannak a következő nagyobb városhoz, Mikolajivhoz.

A cél egyértelműen Odessza, Ukrajna harmadik legnagyobb, egymilliós városa. A szárazföldi előrenyomulást megnehezíti, hogy az ukránok az első két nap után az infrastruktúra szisztematikus, megelőző rombolásába kezdtek; több hidat is felrobbantottak, nagyobb kerülőre kényszerítve ezzel a támadókat. Odessza még messze van, körülbelül 150 kilométerre. Ha azonban az orosz szárazföldi erők a város közelében lesznek, megkezdődhet a partraszállás is. A Krímnél várakozó 10-12 nagy partra szálló hajóból egyelőre csak hármat vetettek be. Az orosz haditengerészetnek komoly tartalékai vannak a második hullámra.

A Krím felől közben kelet felé törő orosz egységek lényegében már elvágták az Azovi-tengertől Ukrajnát. Itt, a tavrijai sztyeppe vidéke gépesített műveletekkel jól járható, az előrenyomulás gyors. Melitopol elfoglalása után már csak a 450 ezres Mariupol tartja magát. A város bevétele nem lesz könnyű, ott nyolc éve harcolnak a szakadárokkal, de klasszikus ostrom helyett akár körbe is zárhatják, elvágva a várost az Azovi-tengert egyébként már elvesztő Ukrajnától.

Lesz Kijevből második Sztálingrád?

Ennél is fontosabb cél azonban Kijev. Korábban a legtöbb elemző arra számított, hogy az oroszok nem próbálkoznak meg a nagyvárosok bevételével, mert ez rendkívüli véráldozattal járna, és a városi harc messze a legnehezebb terep. Mostanra azonban az orosz hadműveletekből egyértelmű, hogy a fő cél a külvárosaival együtt 3,5 milliós Kijev bevétele. Egyelőre szórványos harcok vannak a külvárosokban lévő orosz csapatokkal.

Őket csak lassítani sikerült azzal, hogy pénteken, amikor az orosz páncélosok odaértek, az ukránok felrobbantották a hidat a fővárostól északnyugatra lévő Ivankivnál. Az eredeti orosz terv szerint az északnyugati irány mellett északkeletről is gyorsan el akarták érni Kijevet, de már Csernyihivnél elakadtak. A belarusz–orosz–ukrán hármas határ közelében lévő városon gyorsan át akartak rohanni, de nagyon kemény harcok után a város még a negyedik napon is ukrán kézen van. Az oroszok az erős ellenállás miatt itt taktikát váltottak, vasárnapra inkább megkerülték a várost.

A feltételezhető eredeti orosz tervek szerint a háború kezdete után három-négy nappal mindenestül el kellett volna foglalniuk Kijevet. A város azonban egyelőre csak észak és nyugat felől van elzárva, az oroszok most a keleti oldalt próbálják bezárni, de dél felé nyitva van. A kijevi agglomeráció azonban nagyon nagy, a sűrű településháló is a védőknek kedvez.

„Kijevet az ukránok az utolsó emberig védeni fogják, ha nem sikerül mindkét fél számára elfogadható politikai megoldást találni. Nem tudjuk, lesz-e Kijevből második Sztálingrád, de még ez is benne van a pakliban. Úgy tűnik, Ukrajna nagyon elszánt, hogy megvédje a fővárost”

– mondja Rácz András. „Ha a várost házról házra harcolva védik, és az oroszok a lakónegyedeket is támadják, az rettenetes lesz mindkét haderőnek és főképp a civil lakosságnak.” A városi harc mindig nagyon lassú és nagyon véres, a nagyvárosok pedig infrastrukturális értelemben nagyon érzékeny rendszerek: ha leáll az ellátás, ha nem lesz ivóvíz, az nagyon súlyos következményekkel jár – hangsúlyozza az elemző.

Rácz szerint ezzel a forgatókönyvvel is számolni kell. Bár Moszkva konzisztensen azt állítja, hogy csak katonai célpontokat támadnak, már most is vannak ennek ellentmondó adatok.

„Egyszerűen hazudnak, a valóságban nehéztüzérséggel lőnek lakónegyedeket.

Pontosan dokumentált, hogy Harkivban, ahol vasárnap a legsúlyosabb harcok voltak, rakéta-sorozatvetőkkel lőnek lakónegyedeket és kertvárosokat. Nem műholdvezérelt, precíziós rakétákat használtak, hanem olyanokat, amik nagy területen szóródnak. Ez notóriusan pontatlan, és becsapódás előtt szétváló kazettás lőszereket is használnak lakónegyedek közelében. Ez konkrétan háborús bűn, amire már több ukrán civil szervezet és a Bellingcat oknyomozó oldal is gyűjti a bizonyítékokat.”

Az oroszoknak eleve kevés precíziós fegyverük van, de Rácz András szerint az is lehetséges, hogy a polgári lakosság szenvedésein keresztül akarnak nyomást gyakorolni az ukrán vezetésre. „Ugyanakkor minél tovább tart a háború, katonai, politikai és gazdasági értelemben annál költségesebb lesz az orosz vezetésnek. Moszkva abban érdekelt, hogy a lehető leggyorsabban győzelmet érjen el, akár magasabb véráldozat árán is.”

Régi erőforrások és új fegyverek

A katonai erőforrások és fegyverzetek alapján az ukránoknak nincsenek jó kilátásaik. A nagyrészt szovjet alapú ukrán hadiipar fél, a nehézfegyverzet terén teljes generációs lemaradásban van az orosz mögött, a légierőben is számszerű és minőségi orosz fölény van, a nagy hatótávolságú rakétákat illetően szintén. A háború első két napján a páncélos és gépesített ukrán erők is nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek el. Bár valamennyi ukrán légvédelem és harcoló repülőgép, helikopter megmaradt, eleve komoly minőségi és mennyiségi hátrányban voltak, inkább csak szimbolikus ellenállásra képesek.

Ezt a hátrányt ellensúlyozhatják valamennyire a Nyugatról kapott fegyverek. A Javelin és a rövidebb hatótávolságú, de zárt térből is indítható brit NLAW páncéltörő rakéták városi harcban különösen hatékonyak – ezt mutatja a rengeteg kilövés és orosz roncs, amiket nem ukrán harckocsik semmisítettek meg, hanem ezek a rakéták.

A NATO-tagállamok szombaton és vasárnap is új fegyverszállítmányokat jelentettek be Ukrajna számára. Különösen nagy dolog, hogy a második világháború óta semmilyen konfliktuszónába nem szállító Németország is csatlakozott. Ez önmagában is korszakváltást jelent, a nyugati katonai tömb régen nem látott egységben fókuszál a kollektív védelemre a Kreml ellenében. Katonailag legnagyobb hatása a vállról indítható Stringer légvédelmi rakéták érkezésének lesz, de fontosak a német gyártású Panzerfaust 3-asok is, amelyeket Hollandia szállít. A most bejelentett fegyverzetek néhány napon belül megérkezhetnek, szűk egy héten belül lehet őket bevetni a fronton. Az új fegyvereknek információs hatásuk is van: mivel tudják, hogy még több nyugati fegyver várja őket, az orosz előrenyomulásnak óvatosabbnak kell lennie.

De orosz oldalon is rengeteg tartalék van még. Nyugati becslések szerint talán csak a 30, legfeljebb 50 százalékát vetették be idáig az Ukrajna határára felvonultatott erőiknek,

és még ezen túl is vannak tartalékaik. Azt, hogy mennyire vannak bevethető állapotban a még fel nem vonultatott erők, maximum találgatni lehet. Az orosz haditechnika – gondoljunk a 30-40 éves, T–72-es alapokra épülő harckocsikra – nagyon karbantartás-igényes; de azt legfeljebb egy orosz visszavonulás után lehetne látni, hogy hány műszaki hibás eszköz marad hátra.

Hogyan tovább?

A távlatosabb hadászati terveket még nem látni, a legvalószínűbb, hogy egy idő után az oroszok megpróbálják bekeríteni a kelet-ukrajnai erőket. Ha az ország déli részén, az Azovi-tenger partvidékén végeznek, megindulhatnak a Dnyeper mentén északi irányba, és ezzel potenciálisan egy óriási katlant hozhatnak létre. Ha elérik a két közép-ukrajnai nagyvárost, Zaporizzsját és Dnyiprót, azok védelmében az ukrán erők valószínűleg kénytelenek lesznek hátrahagyni Donyeck és Luhanszk megyét, amiket így szintén elfoglalhatnak az oroszok.

Közben a Kreml tovább próbálkozhat az ukrán hatalom megbuktatásával. Kijev kivéreztetése, a polgári lakosság megtörése mellett lehetséges Volodimir Zelenszkij elnök eltávolítása is a hatalomból. Rácz András szerint Zelenszkij az oroszoknak jobb volna halva, mint élve. „Valószínűleg azzal kalkulálnak, hogy az elnök halála esetén összeomlik az ukrán ellenállás. Annak alapján, amit a katonai gondolkodásukról tudunk, feltehetően komolyan törekednek Zelenszkij megsemmisítésére. Ugyan tagadják, hogy vannak diverzáns és felderítő csoportjaik a front mögött, egyrészt tudjuk, hogy vannak, másrészt ez az orosz hadviselésnek mindig is szerves része volt, ahogy az is, hogy háború esetén az ellenség vezetőinek megsemmisítésére törekednek. A GRU létrehozásának is ez volt az eredeti célja.

Ez konkrétan gyilkosságokat jelent”

– mondja Rácz András, és az afganisztáni szovjet háborúra emlékeztet, ami úgy kezdődött, hogy egy afgán egyenruhába öltöztetett szovjet különleges alakulat hatolt be az elnöki palotába, és megölték Amin Hafizullah afgán vezetőt. De említhető Dzsohar Dudajev, Csecsenföld első elnöke is, akit az első csecsen háború idején öltek meg az oroszok: először sikerült azonosítaniuk Dudajev műholdas telefonját, aztán ennek alapján irányított rakétát lőttek ki rá.

Vasárnap ugyanakkor elindultak a tárgyalások is a felek között, hétfőn reggel Kijevtől 150 kilométerre, a Pripjaty folyó határ menti szakaszán találkozik az orosz delegáció az ukránnal. Ennek irányát és a tűzszünet esélyeit jelen pillanatban még nem látni, de az SVKI biztonságpolitikai elemzője úgy véli, hogy Oroszországnak egyelőre nem érdeke a megegyezés. „A vártnál ugyan lassabban, de mindenhol haladnak előre. Még nem állt elő olyan helyzet, amikor érdekükben állna megállni. Ez akkor változna, ha az ukránok stabilizálni tudnák a frontvonalakat, vagy radikálisan elkezdenének nőni az orosz veszteségek, illetőleg ha megroppanna Oroszországon belül a háború támogatottsága. Az eddigi orosz tárgyalások azonban lényegében arról szólnak, hogy Ukrajna tegye le a fegyvert.”

A tragikusan rossz összkép végén jöjjön két, relatíve optimista előrejelzés Rácz Andrástól:

• Az oroszok nem fogják menetből megtámadni Moldovát vagy pláne nem a NATO-tag Lengyelországot vagy más tagállamot; „a szovjet és orosz hadtörténetben mindennek ellentmondana, ha nem állnának meg Ukrajnában”. Egy nagy léptékű háborút ki kell pihenni, ilyenkor ráülnek az elfoglalt területre, és stabilizálni próbálják az elért eredményeket.
• Az, hogy vasárnap Putyin készültségbe helyezte a nukleáris elrettentő erejét, alapvetően nyomásgyakorlási, nem pedig támadási szándékot jelez. Oroszul ezt úgy hívják, „informacionnoje szgyerzsivanyije”, magyarul információs elrettentés, amit a helyén kell tudni kezelni. „Ebben az Egyesült Államoknak szerencsére sok évtizedes rutinja van.”