Önmagában a háborútól még nem lesz Putyin háborús bűnössé, de már gyűjtik ellene a bizonyítékokat

2022. február 27. – 17:32

Önmagában a háborútól még nem lesz Putyin háborús bűnössé, de már gyűjtik ellene a bizonyítékokat
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ukrajna elleni támadással Oroszország súlyosan megsértette a nemzetközi jogot, ebben nincs semmi vita a nemzetközi jogászok között. A közvéleményben már fel is merült, hogy akkor Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilván háborús bűnös, akinek Slobodan Milošević egykori jugoszláv elnökhöz hasonlóan a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon lenne a helye. A helyzet messze nem ennyire egyszerű.

Ukrajna vasárnap a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, hogy vonják felelősségre Oroszországot a fals, nemlétező genocídiumra hivatkozó háborús indokaik miatt, és hozzanak sürgős döntést a katonai műveletek beszűntetéséről. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt reméli, hogy jövő héten már bírósági tárgyalások lehetnek.

Nemzetközi jogi szempontból az Ukrajna elleni orosz agresszió megítélése egyértelmű: Oroszország átfogó támadást indított egy szuverén állam ellen, amivel megsértette az államok közötti erőszak tilalmát, méghozzá annak legsúlyosabb formájában.

A háborúindítás valamikor az államok szuverén előjoga volt, de a XX. század két világháborújának hatására a háborút kriminalizálták. Az 1945 utáni nemzetközi rendben az országok közötti fegyveres agresszió alapesetben törvénytelenné vált. Nem véletlen, hogy Oroszország ezúttal sem üzent formálisan hadat Ukrajnának. A hadüzenet műfaja évtizedekkel ezelőtt éppen azért tűnt el a nemzetközi politikából, mert az államok immár akkor is hajlamosak tagadni, hogy háborúznak, ha ez mindenkinek teljesen egyértelmű.

Hivatalosan Oroszország sem háborút folytat Ukrajnában, hanem „különleges katonai műveletet” hajt végre. Persze a háború az háború, a béke meg béke, és a kettő különbségét most mindenki könnyen felismerheti. A szócsavarásnak Ukrajna védői, a polgári lakosság, de a besorozott orosz katonák számára sincs semmi jelentősége.

Egyértelmű jogsértés

Az orosz támadás az ENSZ Alapokmánya 2. cikkének 4. bekezdésébe ütközik. „A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más állam területi épsége vagy politikai függetlensége ellen irányuló (...) erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell.” Putyin pedig évek óta egyre nyíltabb erőszakkal fenyegette Ukrajnát, most pedig azt már nem fedett módon, kis zöld emberekkel, hanem teljesen nyíltan alkalmazza is. Ebben partnere Alekszandr Lukasenko belarusz elnök: azzal, hogy Belarusz átengedte a saját területét Ukrajna elleni orosz katonai műveletekre, Moszkva és Minszk együtt követ el agressziót.

„Ez teljesen egyértelmű jogsértés, nemzetközi jogilag erről nincs is érdemi vita, a helyzet kristálytiszta. Oroszország az államok közötti erőszak legsúlyosabb formáját követte el, az agressziót”

– mondta a Telexnek Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének kutatója, a Corvinus Egyetem oktatója.

Mint azonban Hoffmann rámutatott, Oroszország többféle jogi indoklással is próbálkozik. Érdemes ebből a szempontból megnézni Putyin csütörtök hajnalban sugárzott beszédét, amelyben bejelentette a háborút. A szöveg elemzése szerint az orosz államfő háromféle érvet is bedobott, hogy legitimálni próbálja a világ által nagyjából konszenzusosan illegitimnek látott lépéseit:

  • önvédelem,
  • a kelet-ukrajnai, Oroszország által hétfőn függetlenként elismert szakadár népköztársaságok önvédelemhez való joga,
  • humanista intervenció.

Putyin egyrészt arra hivatkozott, hogy Oroszország önvédelemből cselekszik, mert a NATO megpróbálja elszigetelni, évek óta közeledik hozzá, sőt még ukrán nukleáris fegyverkezést is emlegetett. (Arról, hogy hogyan igyekszik a saját nukleáris elrettentő erejét vasárnap készültségbe helyező Moszkva Kijevet egy potenciális atomhatalomnak lefesteni, itt írtunk.) Az Oroszország elleni állítólagos fenyegetések miatt Putyin az ENSZ Alapokmányának 51. pontjára hivatkozott, vagyis az önvédelem jogára. Ezzel az a fő probléma, hogy Oroszország elleni, valóságos és konkrét fenyegetésről senki nem tud.

A szokásos receptjüket követik az oroszok, de már nyíltan

Putyin másik fő érve a szakadár népköztársaságok kollektív önvédelemhez való joga volt. Mint utólag világosan látszik, Oroszország azért ismerte el két nappal a háború előtt a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot, hogy rájuk hivatkozva támadhassa meg Ukrajnát. Azt állította, hogy az újonnan létrejött államokat Kijev megtámadta, és a támadás elhárítása érdekében ők katonai segítséget nyújtanak – márpedig a nemzetközi jog szerint minden államnak joga van a kollektív önvédelemhez, ahhoz, hogy más államok segítségét is igénybe vegye.

Attól még persze, hogy Putyin aláírt egy papírt, és Ukrajna részeit önálló államnak ismerte el, nem sok minden változott, de így már a saját érvelése szerint segítséget adhatott a szakadároknak. Az, hogy valójában egész Ukrajnát támadják, önmagában is szembemegy a szükségesség és arányosság elvével, még akkor is, ha elfogadnánk, hogy Ukrajna valóban megtámadta a szakadárokat (a nagy számú tűzszünetsértés valójában az oroszoknak állt érdekében, csütörtök hajnalig az ukrán katonák a parancs szerint még akkor sem lőhettek vissza, ha rájuk lőttek), és azt, hogy ezek önálló államok.

Önmagában az államként való elismerést is egy fabrikált hazugsággal indokolták, és ez a harmadik pont Putyin érvkészletében. Lényegében azt állította, hogy humanista intervenciót hajtanak végre, hogy megállítsák vagy megelőzzék a kelet-ukrajnai „népirtást”, egy oroszok elleni, valójában nem létező genocídiumot. A kisebbségellenes törvényekkel (nyelvtörvény, oktatási törvény, közigazgatási átszervezés) az elmúlt években rendszeresen élő ukrán politika teljes joggal kritizálható, ezt a kárpátaljai magyarság kapcsán mi is jól tudhatjuk. A népirtás azonban egyszerű politikai hazugság, amire a Putyin-rezsimnek azért volt szüksége, hogy erre hivatkozva támadhasson. Ugyanezen okból beszél Moszkva folyamatosan neonácikról.

„A kijevi rezsim részéről az elmúlt nyolc évben elkövetett zaklatás és genocídium (...) miatt demilitarizáljuk és nácitlanítjuk Ukrajnát, és bíróság elé állítjuk azokat, akik számos véres bűncselekményt követtek el civilek, részben az Orosz Föderáció állampolgárai ellen”

– fenyegetett a hadműveletek elindítását bejelentő beszédében Putyin.

Miközben a nemzetközi jog általános esetben nem engedi meg a szeparatizmust, egy kivételes eset van, amikor egyes értelmezések szerint ez mégis lehetséges: akkor, ha az ott élő népeket „nem képviseli az állam kormánya”. Ez csak rendkívül súlyos esetekre, főként a népirtásra vonatkozik, és még ilyenkor is erősen vitatott. Ezt onnan is láthatjuk, hogy az éppen erre az elvre hivatkozó Koszovót azóta is csak a világ országainak nagyjából a fele ismerte el – és Oroszország sem.

Az oroszok éppen a koszovói precedensre szoktak hivatkozni, és nemzetközi jogi szempontból nem is teljesen alaptalanul mutogatnak arra, hogy ott a Nyugat elismert egy új államot, míg máshol ugyanezt megtagadja. Ez a következetlenség Hoffmann Tamás szerint valóban gyengítheti a Nyugat álláspontját, és Moszkva Koszovó mellett Belgrád 1999-es NATO-bombázását és a nem létező tömegpusztító fegyverekre hivatkozó iraki háborút is felemlegetheti. Az orosz álláspont azonban legalább ennyire következetlen.

Most ők hivatkoznak Ukrajna nem létező nukleáris fegyverkezésére, támadnak meg egy másik államot, és miközben nem ismerik el Koszovót, annak példájára mutogatva követelnek elismerést a kelet-ukrajnai szakadároknak.

Utóbbival Oroszország a bevált receptjét követi. Abházia, Dél-Oszétia, Transznyisztria majd a Krím, most pedig a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság: az elmúlt 15 évben számos posztszovjet államban hoztak létre orosz segítséggel szeparatista entitásokat, melyekben aztán az ő védelmükre hivatkozva tartózkodnak idegen államok területén. Egy visszatérő orosz taktikáról beszélhetünk tehát. Ami új, az a nagyságrend és a nyílt konfrontáció, amit most vállaltak be először.

Milošević börtöncellában halt meg, de ehhez rendszerváltás kell

Putyin érvei összességében nagyon gyenge lábakon állnak, inkább a hazai közvéleménynek és a Nyugat oroszpárti frakcióinak szólnak, nem a jogászoknak és a nemzetközi közösségnek – az orosz támadás egyértelműen és durván megsérti a nemzetközi jogot.

Akkor ezzel Putyin és az orosz rezsim más tagjai háborús bűnösök, akiknek a Nemzetközi Büntetőbíróságon kellene felelniük a tetteikért? A helyzet nem ilyen egyszerű, ehhez több kellene. Hogy ez miért lehet így, azt Hoffmann Tamás szavai segítenek megvilágítani:

„A »jog a háborúhoz« és a nemzetközi hadijog két különböző dolog. Lehet hogy egy ország vagy annak a vezetője jogszerűtlenül indít háborút, de attól még nem lesz automatikusan háborús bűnös. Utóbbi csak a nemzetközi hadijog súlyos és szándékos megsértése esetén valósul meg. Ilyen például, ha bizonyítani lehetne, hogy az agresszor közvetlenül a polgári lakosságot támadja, vagy mondjuk ha szándékosan felrobbant egy nukleáris szarkofágot. Önmagában az sem meríti ki a háborús bűncselekmény fogalmát, ha egy háborúban civilek halnak meg, hiszen lehetnek járulékos áldozatok – ebben is fontos az arányosság szempontja”

– mondta a nemzetközi jogász a Telexnek.

A háború tehát önmagában nem minősül háborús bűncselekménynek, akkor sem, ha az a fajta országok közötti agresszió, amit most Oroszország elkövet, a nemzetközi jogba ütközik. Ez azért van így, mert az állami agresszió a nemzetközi bűncselekmények három klasszikus típusához (háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűncselekmények és a népirtás) képest speciális helyzetű, sokkal kevésbé van közmegegyezés arról, hogy mit kell alatta érteni, és mivel nincs róla konszenzus, szankciót is sokkal nehezebb társítani hozzá.

Bár a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságába bevették az agresszió bűncselekményét is, politikai kompromisszumok miatt a gyakorlatban csak ott lehet alkalmazni, ahol az érintett államok (mind az agresszor, mind az „áldozat”, akinek a területén elkövették) egy külön megállapodással elfogadja. Ezt 2014-ben Ukrajna a Krím orosz annektálása után megtette, de Oroszország azóta sem írta alá ezt a megállapodást – magyarul önmagában az agresszió alapján nem tudnak eljárni ellene.

Vlagyimir Putyin tehát önmagában a háborúindítás miatt nem kerülhet a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság ítélőszéke elé. Elvileg az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) is létrehozhatna egy speciális büntetőbíróságot, ahogy ezt tették a kilencvenes években a jugoszláv és a ruandai büntetőbíróság esetében. Egy ilyen ENSZ-büntetőbírósággal minden tagállamnak kötelező lenne együttműködnie, a valóságban azonban ennek nulla a realitása, hiszen állandó BT-tagként Oroszország önmagában is megvétózhatna minden ilyen döntést.

Közben azonban már gyűjtik a konkrét háborús bűnök bizonyítékait is.

A Bellingcat oknyomozó portál a háború első napja óta gyűjti az orosz háborús bűncselekményekre utaló adatokat, elsősorban a polgári célpontok, lakott területek elleni célzott támadásokat – a második legnagyobb ukrán városban, Harkivban az oroszok az információk szerint lakóövezeteket és kertvárosokat is lőttek rakéta-sorozatvetőkkel.

A háborús agresszióért felelős Putyint és más döntéshozókat jelen állás szerint azonban csak akkor lehetne bírósági úton a valóságban is elszámoltatni, ha még az ő életében rendszerváltás lenne Oroszországban. Ennek az esélye ugyan jelenleg elhanyagolhatónak tűnik, de azért érdemes rá emlékezni, hogy Slobodan Milošević éppen így került Hágába, ahol aztán a cellájában halt meg.