Erődszerű védelem, kötelező koronavírusteszt mellett iktatják be Bident elnöknek

Legfontosabb

2021. január 20. – 09:57

frissítve

Erődszerű védelem, kötelező koronavírusteszt mellett iktatják be Bident elnöknek
A Nemzeti Gárda tagjai a lezárt Capitoliumtól nem messze a 2021. január 19-én – Fotó: Andrew Kelly / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden a Capitolium előtt, helyi idő szerint szerdán délben leteszi elnöki esküjét, és utána az Egyesült Államok 46. elnökeként beköltözik a Fehér Házba. Az ünnepélyes eskütétel körülményei azonban korántsem mondhatók szokványosnak az amerikai törvényhozás épületének két héttel ezelőtti ostroma és a koronavírus-járvány hatására bevezetett intézkedések miatt. A Washingtont még a beiktatás előtt elhagyó Donald Trump pedig 152 éve az első elnök, aki nem vesz részt utódja eskütételén.

25 ezer katona, kerítés, betonakadályok

Január 6-án Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította sok ezer hívét, hogy menjenek az épülethez. Öten meghaltak, köztük egy rendőr is. Azt még vizsgálni fogják, miért nem volt megfelelően védve az épület, de az ostrom után szinte erődszerűen megerősítették a környéket.

Az FBI korábbi figyelmeztetése szerint a beiktatást megelőző néhány napban az Egyesült Államok mind az ötven tagállami fővárosában is lehetett számítani fegyveres tüntetésekre, egy demokrata képviselő pedig azt mondta, hogy információik szerint több ezer fegyveres tervezi körbevenni a washingtoni Capitoliumot. Vasárnap végül csak kisebb demonstrációk voltak több állami törvényhozás épületénél, de mindenhol maradt a kiemelt készültség.

Járókelő ugrik át egy betonakadályon Washington belvárosában 2020 január 19-én – Fotó: Spencer Platt / Getty Images / AFP
Járókelő ugrik át egy betonakadályon Washington belvárosában 2020 január 19-én – Fotó: Spencer Platt / Getty Images / AFP

Washingtonban egy tetején szögesdróttal megerősített kerítést húztak fel a Capitolium és a Fehér Ház köré, emögött betonakadályokat állítottak fel, és a környező utcákat is lezárták. Közvetlenül a törvényhozás épületének közelébe már csak ellenőrző pontokon keresztül lehet bejutni, de a lezárt terület környékére is csak az ott lakókat és az ott dolgozókat engedik be. Több szövetségi ügynökség azt is jelezte, fel vannak készülve arra is, ha drónokkal próbálnák megzavarni a beiktatást.

A Pentagon engedélyezte, hogy a Nemzeti Gárda 25 ezer katonája biztosítsa a beiktatást további tízezer rendőr, szövetségi ügynök és a Secret Service ügynökei mellett. A városban több helyen is ellenőrző pontokat állítottak fel a felfegyverzett katonák, és a fontos hidakon is ott vannak. Ellenőrizték az érkező katonák hátterét is, hogy ne lehessenek közöttük olyanok, akik esetleg szélsőséges nézeteket képviselnek – kedden közülük tizenkettőről derült ki, hogy nem vehetnek részt a beiktatáson. Összehasonlításképpen, Trump négy évvel ezelőtti beiktatásánál a Nemzeti Gárda 8 ezer tagja vett részt az esemény körüli feladatokban.

Az is jelezte, hogy milyen feszült helyzetben közeledett a beiktatás napja, amikor hétfőn a Capitolium egy részét elkezdték kiüríteni, miután a közelben füst szállt a magasba. A tűzoltóság jelezte, hogy csak egy kisebb tűz volt, amit hamar eloltottak, feltehetően hajléktalanok sátrai gyulladtak ki. Az eset után folytatták a beiktatás főpróbáját.

Washingtoni rendőrök eligazítása (fent) és a Nemzeti Gárda tagjai a legfelsőbb bíróság épülete előtt (lent) 2021. január 19-én – Fotó: Mostafa Bassim / Anadolu Agency (fent) Mike Segar / Reuters (lent) Washingtoni rendőrök eligazítása (fent) és a Nemzeti Gárda tagjai a legfelsőbb bíróság épülete előtt (lent) 2021. január 19-én – Fotó: Mostafa Bassim / Anadolu Agency (fent) Mike Segar / Reuters (lent)
Washingtoni rendőrök eligazítása (fent) és a Nemzeti Gárda tagjai a legfelsőbb bíróság épülete előtt (lent) 2021. január 19-én – Fotó: Mostafa Bassim / Anadolu Agency (fent) Mike Segar / Reuters (lent)

Kevés meghívott, maszkviselés, kötelező koronavírusteszt

Már a Capitolium elleni támadás előtt, a koronavírus-járvány miatt is arra kérte Biden csapata az elnök híveit, hogy maradjanak otthon, mert el akarták kerülni, hogy a beiktatásból egy szuperterjesztő esemény váljon. Barack Obama 2009-es első beiktatására közel kétmillió ember érkezett Washingtonba, de ezúttal biztosan nem lesz számháború, mert még a meghívott vendégek számát is nagyon szűkre szabták.

A kongresszusi képviselők és szenátorok is csak egy embert hozhatnak magukkal, a meghívottak pedig a távolságtartást figyelembe véve ülnek majd a Capitolium lépcsőinek aljában. A Washington Post szerint Bidennel és Kamala Harris leendő alelnökkel nagyjából 200 ember lesz a lépcső tetejénél. Kötelezőnek mondták a maszkviselést, és mindenkinek negatív koronavírustesztet is be kell mutatnia.

Részt vesz az eseményen a korábbi elnökök közül George W. Bush, Bill Clinton és Barack Obama is, a 96 éves Jimmy Carter viszont a járványhelyzet miatt először marad otthon saját 1977-es eskütétele óta. Mike Pence leköszönő alelnök is ott lesz, de a novemberi elnökválasztás után hónapokon át alaptalanul csalást kiáltó Donald Trump a hagyományokkal szakítva nem megy el Biden eskütételére.

Lady Gaga énekli majd a himnuszt

Biden és Jill Biden leendő first lady a hivatalos elnöki vendégházban töltötte az éjszakát a közelben. A megszokott menetrend szerint a beiktatás előtt fogadná őket a leköszönő elnök és first lady a Fehér Házban, és onnan együtt mennének át a Capitoliumhoz, most azonban ez is elmarad. Jönnek viszont a hírességek megszokott zenés betétei, Jennifer Lopez is fellép, míg a himnuszt ezúttal Lady Gaga énekli majd el.

Bident helyi idő szerint pontban délben, magyar idő szerint este hatkor esketi fel John Roberts, a legfelsőbb bíróság főbírája, míg Kamala Harris valamivel korábban teszi le az alelnöki esküjét a helyszínen. Úgy tudni, hogy Biden beiktatási beszédében a legnagyobb hangsúly az ellentétek feloldásán, az amerikaiak egységén lesz. „Ezek sötét idők. De mindig ott a fény” – mondta még kedden támogatóinak, mielőtt Delaware-ből Washingtonba indult.

Joe Biden mond beszédet a Nemzeti Gárda elhunyt fiáról elnevezett Joseph R. „Beau” Biden III bázisán Delaware-ben 2021. január 19-én – Fotó: Tom Brenner / Reuters
Joe Biden mond beszédet a Nemzeti Gárda elhunyt fiáról elnevezett Joseph R. „Beau” Biden III bázisán Delaware-ben 2021. január 19-én – Fotó: Tom Brenner / Reuters

Nem lesz nyilvános ünnepség a Capitoliumtól a Fehér Házig az út mentén sem, de virtuális parádét azért terveznek. A hagyományos beiktatás esti ünnepségek helyett ezúttal egy másfél órás tévéműsor lesz Tom Hanks vezetésével, amit a jobboldali Fox News kivételével az összes nagy amerikai tévéadó közvetít majd. Ebben többek között Jon Bon Jovi, Demi Lovato és Justin Timberlake is fellép.

A beiktatás után Biden egy koszorúzáson vesz részt Clintonnal, Bushsal és Obamával együtt az Arlington temetőben. Ezalatt fogják Bidenék személyes tárgyait bevinni a Fehér Házba, ahol Trumpék kiköltözése után egy nagytakarítást és a járvány miatt teljes körű fertőtlenítést is elvégeznek. Biden már szerdán aláírja az első elnöki rendeleteit, többek között visszalépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezménybe, és addigra az is kiderül majd, hogy milyen színűre cseréli le Trump arany színű függönyeit az ovális irodában.

A beiktatás főpróbája a Capitolium előtt 2021. január 19-én – Fotó: Patrick Semansky / Getty Imagas
A beiktatás főpróbája a Capitolium előtt 2021. január 19-én – Fotó: Patrick Semansky / Getty Imagas

Trump már órákkal korábban átrepül Floridába

Trump ezeket már mar-a-lagói birtokáról követi Floridából, ahova még a beiktatás előtt átrepül. A leköszönő elnök már helyi idő szerint kora reggel elhagyja a Fehér Házat, és magyar idő szerint kora délutánra szervezett magának egy búcsúeseményt az Andrews légibázisra. Ez végül úgy tűnik, hogy az előzetesen tervezettnél visszafogottabb lesz, de azért sajtóinformációk szerint így is katonai tiszteletadás mellett távozik Trump.

Az exelnökök általában tartanak valamilyen hasonló búcsút a légitámaszponton, miután részt vettek a beiktatáson, Obama négy éve a volt fehér házi munkatársaknak köszönte meg a munkájukat. Trump rendezvényére is rengeteg embert próbáltak meghívni, de állítólag nagyon sokan visszamondták a részvételt, és az is kiderült, hogy Mike Pence alelnök sem lesz ott.

A Fehér Ház kedden este tette közzé Trump hivatalos búcsúbeszédét, amiben többek között azt mondta, hogy szerinte sikerült újra naggyá tenniük Amerikát. Nem mondta ki Biden nevét, de azt üzente, hogy imádkoznak az új adminisztráció sikeréért. Azt is kijelentette, hogy a mozgalom, amit elindítottak, még csak most kezdődik el.

Nem tudni még, hogy Trump miről beszél majd a légibázison, de utána még elnökként, az Air Force One-on repül a floridai golfklubjába.

Barack Obama és Joe Biden Donald Trump beiktatásán 2017. január 20-án – Fotó: Paul J. Richards / AFP
Barack Obama és Joe Biden Donald Trump beiktatásán 2017. január 20-án – Fotó: Paul J. Richards / AFP

A CNN szerint van még egy hozadéka annak, hogy Trump nem vesz részt a szokásoknak megfelelően a beiktatáson: ezúttal várhatóan két elnöki atomtáska lesz, az egyiket viszik vele Floridába, miután pedig Biden letette az esküt, már az új elnök közelében bekészített másikat használják majd. Valójában egyébként nem a konkrét táska, hanem a Trumpnál lévő indítókódok fogják érvényüket veszteni délben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!