Több államban is tüntettek fegyvert viselő Trump-pártiak vasárnap

2021. január 18. – 06:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre csak kisebb csoportok tüntettek az USA több államának fővárosában, ahol még mindig feszült a helyzet a washingtoni Capitoliumban elkövetett, több halálos áldozattal járó zavargások után – írja a BBC.

Csak néhány tucat vasárnapi tüntetést jelentettek. Többek között Texasban, Oregonban, Michiganben és Ohióban gyűlt össze kisebb tömeg az állami törvényhozás épülete előtt. Bár több helyen is feltűntek felfegyverzett emberek, és mindenhol nagyfokú volt a rendőri készültség, a helyzet az eddigi beszámolók szerint sehol sem vált erőszakossá.

A szélsőjobboldali Boogaloo Bois mozgalom felfegyverzett tagjai az Oregon fővárosában vasárnap tartott tüntetésen. Fotó: John Rudoff / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
A szélsőjobboldali Boogaloo Bois mozgalom felfegyverzett tagjai az Oregon fővárosában vasárnap tartott tüntetésen. Fotó: John Rudoff / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A New York Times szerint Ohio fővárosában nagyjából 25 felfegyverkezett „boogaloo boi” is megjelent a tüntetők között. A Boogaloo nevű szélsőjobboldali mozgalom tagjai ugyanakkor azt állították, hogy egy régóta tervezett, fegyverpárti meneten vettek részt.

Michiganben nagyjából kéttucatnyi, puskát viselő ember jelent meg a fővárosban, szintén voltak fegyveres tüntetők a texasi Austinban is.

Ahogy azt korábban megírtuk, Joe Bident január 20-án iktatják be elnöknek, és az FBI korábbi figyelmeztetése szerint a beiktatást megelőző néhány napban az USA mind az ötven államának fővárosában lehet számítani Trump-párti, fegyveres tüntetésekre, ezért a különböző államok különböző erősségű biztonsági intézkedésekkel készültek már vasárnapra is, mivel több helyen terveztek tüntetést.

Arra készültek, hogy a tüntetések erőszakossá válhatnak, ezért Maryland, Utah és Új-Mexikó úgy döntött, hogy szükségállapotot hirdet. Kalifornia, Michigan, Pennsylvania, Virginia, Washington és Wisconsin bevetette a Nemzeti Gárdát, hogy kontrollálja majd az eseményeket. Texasban pedig az állami törvényhozás austini épületét egész egyszerűen szombaton lezárták, és csak azután nyitják ki újra, hogy Bident sikeresen beiktatták.

Szerdán pedig Washingtonban várható nagy felvonulás, korábban egy demokrata képviselő azt mondta, hogy információik szerint több ezer fegyveres tervezi körbevenni a Capitolium épületét. Reagált a várható eseményekre az online tér is, a Facebook bejelentette, hogy korlátozza a politikai hirdetéseket egy időre az USA-ban, ahogy azt is, hogy letiltják az események szervezését a Fehér Ház és a Capitolium környékére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!