FBI: Fegyveres tüntetéseket szerveznek 50 amerikai városban Biden beiktatása előtt

2021. január 11. – 23:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az FBI információi szerint a Biden január 20-i beiktatása előtti napokon fegyveres tüntetésekkel készülnek Amerika 50 állami fővárosában, illetve a washingtoni Capitoliumban, írja a CNN.

Az FBI jelentése szerint a tüntetésekre január 16 vagy 17, illetve január 20-a között lehet számítani. Az FBI január 8-án értesült egy csoportról, ami híveket gyűjt maga köré, többek között például arra, hogy Trump eltávolítása és Biden beiktatása esetén a tömeg „kormányhivatalokat rohamozzon meg”.

A jelentés szerint további fenyegetéseket találtak Harris alelnök és Pelosi házelnök ellen is. Az ország államai és a bűnüldözési szervek az esetleges erőszakra készülnek.

Friss: Donald Trump amerikai elnök hétfőn szükségállapotot rendelt el Washingtonban január 24-ig, írja az MTI. A rendelkezés lehetővé teszi az amerikai belbiztonsági minisztérium és a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) számára, hogy szükség szerint összehangolják tevékenységüket a helyi rendvédelmi hatóságokkal. De Biden ünnepélyes beiktatására tekintettel a nemzeti gárda mintegy 15 ezer katonáját vonják össze Washingtonban a helyi rendfenntartók megsegítésére, illetve az elnök védelméért felelős Secret Service szerdától fokozott készültségben lesz.

Rendőrök avatkoznak közbe január 6-án a Capitolium megrohanásakor – Fotó: Joseph Prezioso / AFP
Rendőrök avatkoznak közbe január 6-án a Capitolium megrohanásakor – Fotó: Joseph Prezioso / AFP

Múlt csütörtökön Joe Biden hivatalosan is az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett, ezt azonban megelőzte a Trump-hívek szerda esti Capitolium-foglalása. Szerdán ült ugyanis össze az amerikai kongresszus, hogy összeszámolja és hitelesítse az államok eredményeit közvetítő elektori szavazatokat, ám az általában kevesebb mint egy órás procedúra több mint fél napra nyúlt el, miután a leköszönő elnök, Donald Trump beszédet mondott támogatóinak: a felbőszült tömeg ezután megrohamozta a Capitoliumot. Az ostromban négyen haltak meg, ezt követően Trumpot a Facebook és a Twitter is tiltotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!