Donald Trump imádkozik Joe Biden sikeréért, de azt ígéri, folytatni fogja mozgalmát

2021. január 19. – 23:25

frissítve

Donald Trump imádkozik Joe Biden sikeréért, de azt ígéri, folytatni fogja mozgalmát
Donald Trump beszéde a Fehér Ház sajtószobájának egyik monitorján – Fotó: Carlos Barria / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A Fehér Ház közzétette Donald Trump amerikai elnök búcsúbeszédét, írja a Guardian. A húszperces beszédet egy nappal Joe Biden elnöki beiktatása előtt tették közzé, amin a szokásoktól eltérően a leköszönő Trump nem fog részt venni.

„Négy évvel ezelőtt nagy nemzeti erőkkel indítottuk el országunk újjáépítését, hogy megújítsuk a szellemét, és helyreállítsuk a kormány hűségét az állampolgárok iránt. Röviden, küldetést indítottunk azért, hogy újra naggyá tegyük Amerikát minden amerikainak” – kezdte beszédét Trump, aki „rendkívüli kiváltságnak” nevezte 2016-os megválasztását, és bár Joe Biden nevét nem mondta ki, üzent az utódjának is:

„A héten új adminisztrációt iktatunk be, és imádkozunk annak sikeréért, hogy Amerikát megtartsák békésnek és virágzónak. Ezúton is kifejezzük jókívánságainkat, és mi is szeretnénk, hogy szerencséjük legyen – ez egy nagyon fontos szó.”

„Azt tettük, amiért idejöttünk – sőt, még annál is többet” – mondta Trump, bár ehhez a Guardian hozzátette, hogy a leköszönő elnök az ígéreteinek több mint felét nem tartotta be. Ezzel kapcsolatban beszélt arról is, hogy ő volt az egyik legmegosztóbb elnök a közvélemény számára az Egyesült Államok történetében:

„Nem azt az utat kerestem, ahol a legkevesebb kritika ér. Felvettem a kesztyűt a kemény csatákban, a legkeményebb harcokban, a legnehezebb döntésekben – mert Önök ezért választottak meg engem.”

Bár van javaslat arra, hogy a Capitoliumban történt január eleji események miatt akár egész életére eltilthassák közhivatal viselésétől – amihez a kétharmados többség miatt a republikánusok egy részének támogatására is szükség lenne –, Trump kitért arra is, mik a jövőbeli tervei:

„Most, amikor arra készülök, hogy szerda délben átadjam a hatalmat az új adminisztrációnak, szeretném, ha tudnák: a mozgalom, amit elindítottunk, még csak most kezdődik el. Soha nem volt még hasonló.”

„Hűséges és örömteli szívvel, és optimista szellemmel távozom erről a fenséges helyről, és azzal a mindenek feletti bizalommal, hogy a hazánk és a gyermekeink számára még csak ezután jön a java. Köszönöm, és minden jót. Isten áldja önöket. Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat” – zárta beszédét a leköszönő elnök, amit itt meg is nézhet:

Donald Trump várhatóan szerda reggel (közép-európai idő szerint kora délután) hagyja el Washingtont, mielőtt beiktatják délben (azaz nálunk 18 órakor) az Egyesült Államok 46. elnökét, Joe Bident.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!