Donald Trumpot eleinte viccnek tartották a Republikánus Pártban, aztán szépen lassan átadták neki a kormánybotot, és mára mindenki mellékszereplővé vált mellette a trumpi politikai valóságshow-ban. Ugyanakkor a 2020-as választás és a Capitolium év eleji ostroma megmutatta, hogy a trumpizmus hosszabb távon nem rentábilis politikai stratégia, a pártban pedig meg is indult a harc arról, hogy merre tartsanak a Trump utáni időszakban. Már ha eleve a Trump utáni időszak kezdetét látjuk most, mert még ez sem biztos.
Amikor a korábbi demokrata szavazó Donald Trump New York-i ingatlanvállalkozó, valóságshow-szereplő, bulvárlaphős és közösségimédia-jelenség 2015-ben bejelentette, hogy elindul a Republikánus Párt elnökjelöltségéért, a konzervatív párt vezetése a jelek szerint először rossz viccként, esetleg valamiféle marketingakcióként tekintett a dologra.
Aztán a párt előválasztásai során kiderült, hogy Trump a jobboldali tábor egy jelentős részében rendkívül népszerű, főleg a vidéki és kevésbé iskolázott választóknak sokkal jobban bejön keresetlen stílusa, elitellenes retorikája és a jobbos társadalomszervezési elveket gyakran balpopulista gazdasági szólamokkal vegyítő „programja”, mint az elnökségért induló republikánus szenátorok elitista, a kis állam és a gazdasági szabadságjogok fontosságáról szóló maszlaga.
Trump el is nyerte a párt jelöltségét, és az elnöki posztot is megszerezte 2016-ban. Mivel a Republikánus Párt megtartotta többségét a törvényhozás mindkét házában is, az Egyesült Államok teljes jobboldali irányítás alá került, a párt pedig a politikai sikerek fényében gyorsan megbékélt Donald Trump karakterével.
Ted Cruz texasi szenátor, aki az előválasztások idején egymás személyét és családját savazó személyeskedésbe keveredett Trumppal, manapság az elnök összeesküvés-elméleteinek egyik fő képviselőjévé vált; Lindsey Graham dél-karolinai szenátor öt éve egy rasszista szólamokat szító xenofób bigott embernek nevezte Trumpot, elnöksége alatt főként külpolitikai ügyekben az egyik legfőbb bizalmasává vált. Azaz a párt vezető politikusai a jelek szerint belátták, hogy kénytelenek Donald Trump bázisának játszani, a Republikánus Pártot pedig szépen lassan ellepte a trumpizmus.
A probléma számukra, hogy 2020-ra ez a stratégia harapófogóba vezette a pártot.
Bár Trumppal a jobboldal elérte néhány politikai célját (jelentős, a gazdagoknak és a vállalatoknak kedvező adócsökkentés, a környezetvédelmi szabályozások lazítása, egy sor konzervatív szövetségi és legfelsőbb bírósági bíra kinevezése), 2018-ban a félidős választásokon elvesztették a törvényhozás alsóházát, a képviselőházat, 2020 novemberében a demokrata párti Joe Biden a szavazatszámlálás jellegzetességeiből eredő első szoros részeredmények ellenére magabiztosan (az elektorok között 306-232-re, országosan pedig 7 millió vokssal, 4,4 százalékponttal) megverte Trumpot, és 2021 januárjában a párt elvesztette a szenátusi többségét is, miután a hagyományosan kőkonzervatív Georgiában mindkét szenátorjelöltjük kikapott a demokratáktól.
Egy napra rá a november óta (bármiféle bizonyíték nélkül) választási csalásról hadováló Trump hívei megostromolták az amerikai törvényhozás épületét. Ezek után minden idők egyik legnépszerűtlenebb elnökeként távozik a hatalomból, ráadásul a demokraták másodszor is alkotmányos vádeljárást, impeachmentet indítottak ellene a képviselőházban a tömeg feltüzelésében játszott szerepe miatt.
Emiatt most a párt egyes prominens tagjai igyekeznének szabadulni a január 20-ával leköszönő Donald Trumptól és politikai brandjétől, és új irányba terelnék a jelenleg döntően a fogyatkozó arányú fehér vidéki szavazókra támaszkodó pártot. Mások viszont pont ellenkezőleg, a trumpista keménymag megtartásában látják a jobboldal jövőjét, és egyelőre maga Trump és családja sem tűnt el a színről, amely tovább bonyolítja a republikánusok kilátásait.
Se veled
Bár a trumpizmus korlátjai már a választási eredményekből is egyértelműek voltak, a jelek szerint a Capitolium ostroma felgyorsította a pártban a Trumphoz való viszonyról folyó vitákat.
Ennek egyik katalizátora, hogy az eddig botrányálló Trump megítélésének eléggé betettek az utóbbi hetek. Az elnök népszerűsége eddig stabilan mérsékelt volt, négy évig kisebb kilengésekkel 40 százalék körül mozgott, de a FiveThirtyEight felméréseket összesítő átlaga alapján a választás óta 6,2 százalékpontot esett. A Pew felmérése szerint az öt halálos áldozatot követelő washingtoni zavargás óta történelmi mélypontra, 29 százalékra zuhant, a lakosság kétharmada pedig úgy véli, Trumpnak el kell tűnnie a közéletből. Ami külön érdekes, hogy a republikánus választók körében december óta 17 ponttal, a választás óta 25 ponttal esett a Trump mellett kitartók aránya, és sok regisztrált republikánus szavazó formálisan is megszakította kapcsolatát a párttal. Bár Trump támogatói még mindig többségben vannak, a tábor egysége megbomlott november óta.
Vélhetően ezzel áll összefüggésben, hogy Mitch McConnell, a republikánusok felsőházi vezetője a New York Times értesülései szerint privátban támogatólag beszélt a Trump leköszönése után a szenátusban folytatódó impeachmentről, és azt mondta, a vádeljárás egyszerűbbé teheti a párt „megtisztítását” Donald Trumptól. A The Hill szerint kollégáinak azt mondta, mindenki saját belátása szerint szavazzon Trump elítéléséről, azaz a korábbiakkal ellentétben a párt nem próbálja megkötni szenátorai kezét a kérdésben. Trump korábbi belső bírálói, például Mitt Romney, Susan Collins, Lisa Murkowski, Pat Toomey szenátorok elég keményen elítélték a capitoliumi ostromot és személyesen Trumpot is.
De a párt mérsékelt szárnya mellett más erős emberek is elkezdtek helyezkedni, főként azután, hogy a Twitter letiltotta Donald Trump fiókját, és az elnök nem tud (vagy más csatornákon nem akar) közvetlenül betámadni bárkit, aki szembemegy vele. Ben Sasse szenátor és Larry Hogan marylandi republikánus kormányzó például nyíltan Trump-ellenes retorikába kezdett.
Tom Cotton szenátor, aki nyáron egy sokat bírált véleménycikkében a hadsereget akarta bevetni a rendőri erőszak és rasszizmus ellen folyó, több helyen gyújtogatással és fosztogatásokkal tarkított tüntetések ellen, most elítéli a trumpi csalásvádakat, a hatalomátadás akadályozását és a Capitolium ostromát tüzelő kollégáit, és valamiféle karakteresen jobboldali, de mégis erősen Trump-kritikus vonalat próbál felvenni. És valamiféle hasonló egyensúlyozást mutatnak be manapság azok a konzervatív magazinok is, amelyek nem tudnak azonosulni a trumpizmussal, a balra tolódó Demokrata Pártban viszont a sátán megtestesülését látják.
Se nélküled
Az egység mérsékelt megbomlása a képviselőházban is látszott, ahol az impeachmentet tíz republikánus is megszavazta, köztük Liz Cheney, George W. Bush minimum vitatott megítélésű alelnökének lánya, az alsóházi frakció harmadik legerősebb embere, akinek wyomingi választási körzetében Donald Trump novemberben 70 százalékot kapott.
Ez ugyanakkor egyszerre jelzi a trumpi tábor erejét is: a tíz kiszavazó republikánus kevesebb mint a frakció öt százaléka. Ezzel szemben 147 republikánus képviselő volt, akik a Capitolium ostroma után is beleálltak a választási eredmények (előre borítékolhatóan eredménytelen) megtámadásába, és 126-an támogattak egy Texas és más, republikánus vezetésű államok által benyújtott (szintén sikertelen) legfelsőbb bírósági keresetet, amely több, Bidenre szavazó állam elektori voksainak megsemmisítését célozta. Az amerikai politika utóbbi évtizedeinek egyik legbotrányosabb eseményének hatása pedig a szenátusban és a helyi pártszervezetekben is mérsékelt maradt.
Rand Paul, Kentucky libertariánusként elkönyvelt szenátora például arról beszélt az egyik népszerű jobbos tévéműsorban, hogy a párt szavazóinak harmada otthagyhatja a republikánusokat, ha megszavazzák a Trump elleni impeachmentet. „Nem értettem egyet (a Capitolium ostromával), a választási eredmény felülírása ellen szavaztam, de (...) ez már nem az elektori kollégiumról szól, hanem a párt jövőjéről, és arról, hogy kiátkozzuk-e Trump elnököt a pártból. Gondoljunk bele, ezzel támogatóinak milliói is otthagynák a pártot” – fogalmazott.
A jelek szerint hasonlóan gondolkoznak a republikánusok számos, az elnökválasztás szempontjából kulcsfontosságú államban is. Floridában, a legnépesebb csatatérállamban a fordulat legapróbb jelei sem látszanak, a helyi jobboldal a Capitolium ostroma után is kitart a trumpista vonal mellett. „Az előválasztáson résztvevők imádják Trumpot, ez garantálja, hogy (a helyi republikánusok) üzenete nem változik” – mondta egy floridai republikánus háttérember a The Hillnek.
Arizonában, ahol tavaly az 1990-es évek óta először választottak demokrata szenátort, és először nyert demokrata jelölt az elnökválasztáson, az állami pártszervezet páros lábbal tapossa a korábbi helyi republikánus ikonok, például John McCain 2008-as elnökjelölt politikai hagyatékát. A Politico szerint a választás és különösen a Capitolium ostroma óta ezrek léptek ki a helyi pártszervezetből, és a helyi üzleti szféra is kezd távolodni a republikánusoktól, de a pártvezetés ennek ellenére is kitart a trumpizmus és a QAnonhoz hasonló összeesküvés-elméletek mellett. (Ezekről a konteókról itt írtunk bővebben.)
A párt egyes politikusai hiába akarnak távolodni Trumptól, az elnök hónapokon keresztül komolyabb pártbéli ellenkezés nélkül hangoztatott üzeneteit a választók a jelek szerint befogadták. A Washington Post és az ABC kutatása alapján a republikánusok mintegy 70 százaléka nem tekinti legitimnek Joe Biden elnökválasztási győzelmét, a Pew által megkérdezett republikánusok 64 százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy Trump vélhetően vagy biztosan megnyerte a 2020-as választást. Az impeachmentet a republikánus szavazóknak csak a 14,6 százaléka támogatja.
Egy novemberben frissen megválasztott michigani republikánus képviselő, aki egyike volt a frakció azon tíz tagjának, akik megszavazták az impeachmentet az alsóházban, azt mondta, lehet, hogy voksa politikai pályafutásának végét jelenti majd. A párt országos szervezetét pedig továbbra is Trump-lojalisták vezetik.
Jobbról előznek
Ennek fényében a fent említett Ted Cruz vagy a trumpizmus fiatalabb és cinikusabb arcát képviselő Josh Hawley szenátorok – akik a Capitolium ostroma után folytatódó ülésen is az elektori szavazatok hitelesítése ellen szavaztak – egyértelműen az elnök politikai hagyatékát akarják továbbvinni, azaz megpróbálnak felülni az elitellenes vonatra, dacára annak, hogy (amúgy Trumphoz hasonlóan) a párt- és gazdasági elit erősen bebetonozott tagjai.
Azaz a jelen helyzetben vannak, akik a jövőt a trumpista jobbszélen képzelik el (Cruz, Hawley); mások ezzel szemben visszatérnének a „régi szép idők” mérsékeltebb jobboldali politikájához (Sasse, Logan), egyesek pedig a tábor két széle között egyensúlyozva szeretnék egyszerre meglovagolni a trumpizmust és a Republikánus Párttal egyre nagyobb tömegben szakító mérsékeltebb, középre húzó szavazókat.
„Ha meg tudod őrizni (Trump) vonzerejét a vidéki, munkásosztálybeli választók között az őrültség nélkül, állandó kormányzati többséget szerezhetsz”, fogalmazott Josh Holms, Mitch McConnell egyik tanácsadója.
És ott van maga Donald Trump és családja. Egyelőre nem világos, hogy mi lesz a Trump elleni impeachment kimenetele: egyesek, például Lindsey Graham, vitatják, hogy a szenátus egyáltalán szavazhat-e Trump szankcionálásáról lemondása után, mások úgy vélik, ettől függetlenül sem reális, hogy meglegyen a volt elnök elítéléséhez szükséges kétharmad a felsőházban, miután ehhez az 50-ből 17 republikánus szenátornak kellene átszavaznia. Így vélhetően Trumpot nem tiltják el formálisan a választási indulástól – amire a kétharmados impeachmentszavazás után egy másik voksolással lenne lehetőség –, és korábban olyan sajtóhírek is szárnyra kaptak, hogy 2024-ben is elindulna az előválasztáson.
Ez ugyanakkor még nem jelenti a jogi problémái végét (ezekről itt írtunk részletesebben): New Yorkban cégei és saját adó- és pénzügyi manővereivel kapcsolatban folyik ellene két nyomozás is, Georgia államban a helyi választási tisztviselők befolyásolására tett kísérlete miatt fontolgatnak vizsgálatot ellene, és több magánvádas eljárással is szembe kell majd néznie.
A show költözik
Hogy romló népszerűsége és a jogi kihívások ellenére milyen esélyekkel indulna négy év múlva, azt nehéz megmondani. A CNN és az SSRS felmérése szerint a republikánusok 48 százaléka szerint a pártnak ideje továbblépnie, 47 százaléka továbbra is Trumpot tekinti a párt vezetőjének, amiből a megfelelő elemző azt a következtetést is levonhatja, hogy Trumpnak messze nincs még vége, meg azt is, hogy csillaga leáldozott.
A leköszönő elnökhöz köthető politikai akcióbizottságok százmilliós nagyságrendű adományokat kaptak az utóbbi hónapokban, azaz pénz lesz. Másfelől a Twitter-fiókjának letiltása óta a leköszönő elnök eltűnt az éterből, és bár korábban olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy saját tévéadót indít bukása esetén, egyelőre nem látszik, hogy tervezi megtartani a kapcsolatát a bázisával, miközben a Fox News-zal is feszültebb lett a kapcsolata.
Trump befolyása csökkent, de „csak tippelni lehet, hogy mennyit”, foglalta össze az örök bölcsességet Ari Fleischer, aki George W. Bush sajtófőnöke volt.
A Trump-brandnek mindenesetre még nem végeztetett be a jobboldalon. Egyes republikánus háttéremberek a leköszönő elnök gyerekeiben is potenciális politikust látnak. Donald Trump Jr. például gyakori kampányfellépéseivel és a liberálisokat ekéző könyvével jelezte, hogy a jobbos politikai színtér szereplője marad, mások a korábban liberális New York-i körökben mozgó Ivanka Trumpban látják a jövőt. Állítólag Ivanka felépítésében férje, Jared Kushner, valamint több republikánus pénzember is fantáziát lát, bár nem világos, hogy ezek mennyire reális tervek.
A família egyelőre a jogi ügyek miatt New Yorkból a floridai birtokra, Mar-a-Lagóba akarja áthelyezni székhelyét, a költöztető teherautók már meg is érkeztek ide. Leendő szomszédjai azonban egy 1990-es évekbeli megállapodás alapján jogi úton akarják kikényszeríteni, hogy Trump ne élhessen a közelükben (Trump annak idején klubbá alakította magánbirtokát, és ezért cserébe megígérte, hogy nem fog permanensen ott lakni).
Volt már rá példa
Bár a jelenlegi helyzet harapófogónak tűnik, egyelőre azért temetni sem érdemes az amerikai jobboldalt, sőt. Egyrészt a választási rendszer továbbra is a Republikánus Pártnak kedvez. A demokrata választók kevés, népesebb körzetben és államban koncentrálódnak, ezért az elnöki és a szenátusi választásokon, ahol államonként döntenek, előnyben van a jobboldal.
Még a kevésbé egyenlőtlenebb képviselőházi körzetek is inkább jobbra lejtenek, ezt illetően pedig kulcsfontosságú lehet, hogy számos szoros eredményt hozó, de republikánus vezetésű államban a következő voksolásig újrahúzhatják a körzetek határait. Ezzel az előzetes jóslatok szerint a Demokrata Párt számára egyre nehezebb lesz megtartania a hatalmat, függetlenül attól, hogy a baloldal országos szinten rendre több voksot kap. A republikánusokat pedig az is segíti majd a 2022-es félidős választásokon, hogy a frissen beiktatott elnök pártja ilyenkor az esetek többségében veszteségeket szenved, a szenátus visszaszerzéséhez emiatt még csak különösebb meglepetés sem kellene.
Kérdés persze, hogy ez a helyzet fenntartható-e valamiféle egységes identitás nélkül. Az éles váltások persze nem idegenek a párttól, ezt talán mi sem jelzi jobban, mint hogy míg a polgárháború idején az Abraham Lincoln vezette Republikánus Párt volt az, amelyik kiállt a rabszolgaság eltörlése mellett, és háborúba ment az emiatt az Egyesült Államoktól elszakadni akaró déli államok konföderációja ellen, addig Trump hívei januárban konföderációs zászlókat lengetve törtek be a Capitoliumba. A kettő közti átmenet az úgynevezett déli stratégia lenyomata, amelynek során az 1960-as években, a szegregáció vége és a polgárjogi mozgalom erőre kapása során a párt a déli, volt rabszolgatartó államokban a rasszizmus felkorbácsolásával próbálta növelni támogatottságát.
Egyesek szerint hasonló stratégiai váltás történt Ronald Reagan időszakában is. Egy, a reagani időszakkal foglalkozó szociológusprofesszor értelmezésében a republikánusok régi kihívása, hogy a kis állam pártjaként hirdetik magukat, de az amerikai választók többsége még ha elvben egyet is ért az állam szerepének korlátozásával, a gyakorlatban elzárkózik a létező állami programok megnyirbálásától. Ezen Reagan az adócsökkentés hangoztatásával kerekedett felül: nem arról beszélt, hogy milyen állami feladatokat kell elkaszálni, hanem hogy legyenek kisebbek az adók. Utóbbi sokkal népszerűbbnek bizonyult, George W. Bush és Donald Trump fő belpolitikai hagyatéka is egy-egy jelentős (költségvetési hiány- és államadósságnövelő) adócsökkentés volt. Mára viszont sikerült olyan alacsonyra vinni az adókat, hogy emögött sincs már politikai tőke.
Miután a trumpi vonal a jelek szerint országos szinten nem működik, a trumpista jobbszél és a kényszertrumpista republikánus mainstream közti ingatag koalíció veszélyeit pedig a Capitolium ostroma elég jól példázta, ezen nézőpont szerint a Republikánus Pártnak valamiféle új üzenetet kell találnia, amivel visszacsábíthatja a 2020-ban balra szavazó vagy otthonmaradó bizonytalanokat és mérsékelt választókat, illetve azokat, akiknek sok lesz a Demokrata Párt balosabb intézkedéseiből. Hogy lesz-e ilyen, vagy a Trump-valóságshow újabb fejezete jön majd, az a következő hónapok és évek története.
