Megvan az 5,5 millió beoltott: viszlát, maszk!

2021. július 02. – 16:47

frissítve

Megvan az 5,5 millió beoltott: viszlát, maszk!
A koronavírus-járvány miatt kötelezően maszkot viselő tömegközlekedők Budapesten 2020. szeptemberében – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Megvan az 5,5 millió beoltott, így újabb járványügyi enyhítések jönnek az országban.

A Telex működését olvasóink támogatásai biztosítják. Legyél te is a támogatónk!

A hír péntek délután megjelent a Kormány.hu oldalán, Pintér Sándor belügyminiszter határozatára hivatkozva, a Magyarország Kormánya Facebook-oldal is közzétette:

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter június végéhez közeledve a kormányinfón jelentette be, hogy a bűvös szám elérése után milyen rendelkezéseket hoznak. Eszerint

  • megszűnik a kötelező maszkhasználat a zárt helyeken, üzletekben, tömegközlekedésen (kórházakban és szociális intézményekben továbbra is kell);
  • nem kell a védettségi igazolvány szállodákban, strandokon, éttermekben, fürdőkben, ülőhelyes előadásokon, így színházakban, mozikban;
  • családi események, magánrendezvényeken már százan lehetnek, lakodalmakon négyszázan;
  • az üzletekben nem lesz kötelező a távolságtartás, és nem kell tíz négyzetméterenként korlátozni a vásárlók számát;
  • a tömegrendezvényekre, sportrendezvényekre, koncertekre, éjszakai zenés szórakozóhelyekre ugyanakkor továbbra is kell védettségi igazolvány és itt marad a létszámkorlátozás is, 18 év alattiak pedig csak védett személlyel vehetnek részt ezeken az eseményeken;
  • az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás őszi visszaállítására.

Magyarországon a lakosság 56 százaléka kapott már meg legalább egy dózist a védőoltásból. Ezzel lakosságarányosan nézve a világ 10 legjobban átoltott országa között vagyunk. Gulyás szerint az 5,5 millió beoltott komoly társadalmi aktivitást jelez, ennyien a választásokon sem szoktak részt venni. Bár a miniszter június 24-én azt mondta, ez a szám három-öt nap múlva meglehet, az előrejelzése nem vált be. A WHO pedig – pont pár nappal azután, hogy a kormány belengette az 5,5 millió beoltott utáni lazítást – arra kérte a már beoltottakat, hogy ne hagyjanak fel a maszkviseléssel. A delta (korábbi nevén indiai) variáns jóval fertőzőbb, mint a korábban ismert vírusváltozatok, ezért az Egészségügyi Világszervezet szerint továbbra is óvatosnak kell lenni.

A bűvös számok

A kormány a lépcsőzetes járványügyi könnyítéseket a beoltottsági számokhoz kötötte.

  • Az első határt 2,5 millió beoltottnál húzták meg. A kormány azzal magyarázta ezt a számot, hogy ebben már minden olyan 65 év fölötti benne van, aki regisztrált az oltásra. Ennek megfelelően április elején kezdődtek az első enyhítések: kinyitották a boltokat, kitolták a kijárási korlátozást.
  • Április 23-án meglett a 3,5 milliomodik oltás, ami újabb enyhítéseket hozott: kinyithattak a vendéglátóhelyek teraszai, tömegesen el is lepték őket az emberek, Orbán Viktor is megitta a korsó sörét, a kijárási korlátozást pedig megint kitolták egy órával, este 11-re.
  • Négymillió beoltottnál jött az addigi legtöbb enyhítés: azóta lehet védettségi igazolvánnyal menni eseményekre, helyszínekre, a kijárási tilalmat éjfélre tolták ki.
  • Ötmillió beoltott után a korlátozások nagy részét feloldották: megszűnt a kijárási tilalom, a kültéri kötelező maszkviselés, lehet tüntetni és lakodalmat is tartani.
Fürdőzők sakkoznak a Széchenyi Gyógyfürdőben koronavírus miatt lezárások feloldása után, 2021 májusában – Fotó: Bődey János / Telex
Fürdőzők sakkoznak a Széchenyi Gyógyfürdőben koronavírus miatt lezárások feloldása után, 2021 májusában – Fotó: Bődey János / Telex

Orbán április elején még így tippelt a következő hetekre vonatkozó oltási ütemről, aminek a végén a bűvös 7 milliós szám áll (ami a lakosság átoltottságának 70 százalékát jelenti legalább az első dózissal):

  • május elején 4 millió beoltott lesz (ez meglett április utolsó napján);
  • május elejétől 7-10 nap alatt felmegy 5 millióra (ez május 22-én lett meg);
  • május közepén lesz meg a 6 millió, akkor „vagyunk kint a vízből” Orbán szerint;
  • június elejére pedig „képesek leszünk” 7 millió embert beoltani.

Lelassult az oltási tempó

Ehhez képest a beoltottak számát az utóbbi időben kevéssé sikerült növelni, az oltási tempó jelentősen lassult, az utóbbi hetekben csak naponta átlagosan tízezer oltást adtak be. Más országokban is ez történt, szakemberek is erre számítottak, de a miniszterelnök maga is azt mondta: 5 millió beoltott után le fog lassulni az oltás, talán 6 millióig még el lehet jutni. Korábban még abban bíztak, hogy az lendít az oltási hajlandóságon, ha a társasági, kulturális élet helyszínei, a szállások, fürdők védettségi igazolványhoz vannak kötve, de mostantól már ez sem lesz, csak a tömegrendezvényeken.

Legutóbb Gulyás azt mondta a kormányinfón: mindent megtesznek, hogy még többen beoltassák magukat, de ennél többet már nem nagyon tehetnek. Innentől már egyéni felelősség, hogy valaki beoltatja-e magát. Orbán Viktor június elején beszélt arról, hogy korábban az első oltások számának növelésén volt a hangsúly, de mióta az emberek „nem rohamozzák” a háziorvosokat és oltópontokat oltásokért, így most már a második dózisok beadására koncentrálnak. A miniszterelnök szerint „van itt két és fél millió ember, aki nem kért vakcinát”, miattuk pedig már „nem észszerű” tovább fenntartani az orvosokat, kórházakat rendkívül megterhelő oltási rendszert. Át fognak ezért állni a tömeges oltásról a készenléti oltásra, azaz fenntartanak néhány oltóhelyet, és „aki akar oltást kapni, annak oda kell mennie”.

Közben Magyarország nem vesz részt a következő uniós vakcinabeszerzésben, mert mint mondták: van még 10 millió nyugati vakcina az országban, amit szükség esetén be lehet adni harmadik oltásként. A kormány arra is számít, hogy 2022 végére Magyarországnak saját vakcinagyártó kapacitása lesz: Debrecenben fog épülni egy vakcinagyár, hogy ne szoruljunk külföldi importra. Erről legutóbb Gulyás azt mondta, a gyár 2022 végére tud termelni. A koronavírus elleni vakcina mellett más oltóanyagot is gyárt majd.

Magyar kártya vs. uniós zöldkártya

Európának lett egy közös uniós védettségi igazolványa, amivel július 1-jétől szabadon lehet utazni az Európai Unión belül, oltástól függően. Az igazolványról itt írtunk a bevezetésének napján. Erre azok jogosultak, akik megkapták legalább az első védőoltást, védettnek minősülnek azért, mert átestek a koronavíruson, és ezt igazolják, vagy fel tudnak mutatni egy negatív negatív PCR-tesztet.

Az uniós védettségi igazolvány Magyarországon – Fotó: Telex.hu
Az uniós védettségi igazolvány Magyarországon – Fotó: Telex.hu

A tagállamoknak viszont csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinákkal oltottakat kell beengedniük kötelezően – így ha valakit az orosz Szputnyik V-vel vagy a Sinopharm oltóanyagával oltottak be, annak jelen állás szerint egy negatív koronavírustesztre vagy egy orvosi igazolásra lesz szüksége lesz a beutazáshoz az EU legtöbb részén, kivéve azokat az államokat, amelyekkel kétoldalú megállapodást kötöttünk.

A magyar védettségi app frissítése június 30-án jelent meg, ekkor került bele magyarul és angolul a vakcina fajtája és a két oltás dátuma. Ez azonban még mindig nem váltja az uniós Covid-appot, az EESZT-tet működtető Országos Kórházi Főigazgatóság szerint viszont ez pár nap múlva megváltozik, és az EU-kompatibilis verzió is letölthető lesz. Az uniós Covid-igazolvány első magyarországi napjáról itt írtunk bővebben.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!