Az új adatok szerint Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is nagyon sokan haltak meg a járvány alatt

A hivatalos hazai statisztikák szerint tavaly március óta 30 ezer magyar halt meg a koronavírussal összefüggésben. Közben vannak nálunk jóval nagyobb lélekszámú országok, amelyek ennél jóval kevesebb embert tartanak nyilván a koronavírus áldozataként. Hogy lehet ez? Egy korábbi cikkben már részletesen foglalkoztunk azzal, mennyire nem vethetők össze a különböző országok hivatalos statisztikái, hiszen eltérő lehet, hol kit tekintenek a Covid–19 áldozatának. Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense most egy olyan elemzést készített, ami megbízhatóbban mutatja és teszi összehasonlíthatóvá az egyes országokban a Covid idején megemelkedett halálozást. Ferenci Tamás az adatait a Telex rendelkezésére bocsátotta, számításai és részletes magyarázatai a kutatói honlapján olvashatók.

A posztkommunista országok ligája

A többlethalálozást nagyon leegyszerűsítve úgy kapjuk meg, ha megnézzük, hányan haltak volna meg az egyes országokban a járvány nélkül, és ehhez képest mennyi volt ténylegesen a halálesetek száma a járvány idején. Magyarország ebben a rangsorban sem áll jól.

A koronavírus-járvány idején mérhető többlethalálozást nézve az európai országok között a legrosszabb harmadban vagyunk.

A Magyarországon nyilvántartott 30 ezer koronavírusos elhunyt között sokan lehettek olyanok, akiknek a halálát nem a Covid–19, hanem más alapbetegség (is) okozta. Sokan közülük valószínűleg a koronavírus-fertőzés nélkül is elhunytak volna rövid időn belül. A többlethalálozás részben kiszűri ezeket az eseteket, és jobban megmutatja, hány ember halála tudható be valóban a járványnak.

Ferenci Tamás számításai szerint tavaly március óta 22 ezer emberrel többen haltak meg így Magyarországon.

Az európai összevetés azt mutatja, hogy végül nem bizonyult igaznak a járvány egészére az az április közepén sulykolt kormányzati magyarázat, amely szerint a többlethalálozásban a középmezőnyben vagyunk. (Ez az állítás csak a március 2. hetéig tartó időszakra vonatkozó KSH-adatokkal volt igaz, de akkor a harmadik hullám még éppen felívelő szakaszban volt.)

Elég beszédes, hogy ebben a ligában kivétel nélkül egykori kelet-európai, posztkommunista országok találhatók. A halálozás a járvány idején Bulgáriában emelkedett meg legjobban, aztán következett Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Románia (itt nincsenek teljesen friss adatok) és Litvánia. A legjobb eredmények Dániánál, Norvégiánál és Finnországnál mutathatók ki: ezekben az országokban a Covid–19 nem vagy alig emelte csak meg a „normál” időszakokban jellemző halálozást.

Kiről mondható ki, hogy a Covid–19-ben halt meg?

Magyarországon a viszonylag enyhe első hullám után tavaly ősszel elkezdett emelkedni a fertőzöttek száma, de a halottaké még nem. A kormányfő ekkor azt jelentette be, hogy a járvány elleni védekezés legfontosabb célja és egyben a sikeresség mutatója az alacsony halálozás. Amikor aztán a második hullám jelentősen megemelte a halálozási számokat is, a harmadik pedig még jobban, már a kormányszóvivő is inkább egy másik módszertant ajánlott a többi országgal való összevetéshez. Ekkor az operatív törzs által közreadott hivatalos Covid-halálozási statisztika helyett már a többlethalálozást tekintették mérvadónak.

Az ekörül kialakult politikai harc mögött egy máig eldöntetlen szakmai vita is van több megválaszolatlan kérdéssel. Meg lehet-e mondani egyértelműen valakiről, hogy a halálát a Covid–19 vagy más társbetegsége okozta? Ferenci Tamás válasza erre az, hogy nem. A mostani járványban elhunytak túlnyomó többségére igaz, hogy nem egyetlen, egyértelmű halálokuk van. Ha elveszítünk egy tumoros, cukorbeteg koronavírus-fertőzöttet, akkor arról csak annyit mondhatunk, hogy mindegyik hozzájárult a halálához – a haláloki statisztikában azonban csak egy haláloknál szerepeltethető az alany.

A másik probléma ebből ez utóbbiból következik: az egyes országok nem teljesen azonos elvek alapján készítik a Covid-halálozási statisztikáikat, így ezek nem is hasonlíthatók rendesen össze. Korábban egy cikkben részletesen ismertettük azokat a dilemmákat, amelyek megnehezítik az egyes országok halálozási adatainak összesítését, ezeket itt most csak nagyon vázlatosan foglaljuk össze.

Az országok gyakorlata eltérhet abban, hogy a hivatalos statisztikáikban kit tekintenek covidos elhunytnak. Mindenkit, aki a halála idején covidos volt, függetlenül attól, hogy a halálát más súlyos betegség vagy állapot (daganat, szív- és érrendszeri betegség, elhízás, anyagcsere-betegség stb.) okozta? Vagy csak azokat sorolják ide, akiknél a Covid–19-betegség lehetett a közvetlen halálok? Vannak országok, amelyek szűkebben, mások kicsit tágabban értelmezik ezt. Magyarország is az utóbbiak közé tartozik: a statisztikákban mindenki megjelenik, akinél a halála idején vagy az előtt igazolható volt a koronavírus jelenléte, bár a pontos metodikára vonatkozó kommunikáció teljesen zavaros: Müller Cecília még olyat is mondott, hogy mindenkit ide számolunk, aki valaha pozitív volt (ami nyilvánvaló nyelvbotlás, de még ezt sem korrigálták hivatalosan), Gulyás Gergely pedig azt mondta, hogy még azokat is számoljuk, akik autóbalesetben hunytak el. Ezt viszont később Müller cáfolta, arra hivatkozva, hogy a WHO ajánlását követjük, amely külön kiemeli, hogy a baleseti halált nem kell szerepeltetni. Ennek a szomorú világranglistának mindenesetre Magyarország továbbra is élén áll: az egymillió lakosra számított covidos haláleseteket nézve Európában az elsők vagyunk.

50 százalékkal több halottunk van arányosan, mint Belgiumnak vagy Olaszországnak, és kétszer annyi, mint Franciaországnak. A világ országait nézve Peru után a második helyen állunk.

Érdemesebb a többlethalálozást mérni

A fenti bizonytalanságok elkerülése miatt érdekes a többlethalálozási mutató. Nagyon leegyszerűsítve ennek az a lényege, hogy minden országban a múltbeli halálozási adatok alapján készítenek egy előrejelzést a következő időszakra. Ez mutatja azt, hogy mennyi lett volna a halálozás, ha nem lett volna járvány (várt halálozás). Ezt összevetve a tényleges halálozással, megkapjuk a többlethalálozást. A mutató nagy előnye, hogy egyáltalán nem függ a tesztelési aktivitástól, és egyáltalán nem függ a haláloki besorolás esetlegességétől.

Ferenci Tamás biostatisztikus ezekkel az adatokkal végzett részletes számításokat. A többlethalálozás értelmezése sem olyan egyszerű azonban, mint elsőre gondolnánk. Egyrészt a fenti mutató nem ugyanazt méri, mint a halálozási szám, hiszen ebben benne vannak a járvány és annak kezelésének indirekt hatásai is. Ezek a hatások ráadásul egyaránt lehetnek pozitívak és negatívak. Pozitív hatás például, hogy a védekezési intézkedések miatt influenzában alig betegedtek meg és haltak meg emberek, vagy hogy csökkent az autóbalesetek száma. A halálozást növelő negatív hatás lehetett viszont, hogy más betegségek ellátása megnehezedett.

A másik probléma, hogy nem mindegy, mihez hasonlítjuk a többletet:

• Hasonlítsuk az előző évhez, például 2019-hez? Ez egyfelől jó, mert közel van, és így nem valószínű, hogy a halálozás alaptrendje nagyon más lenne. De mi van, ha ekkor nagyobb volt az influenzajárvány, vagy éppen gyengébb? Az évenkénti halálozásokban elég sok véletlen ingadozás van, úgyhogy ez nem a
  legjobb megoldás.
• Hasonlítsuk több év, például a 2015–2019-es évek halálozásának átlagához? Ez kisimítja az évenkénti eltéréseket, de nem veszi figyelembe azt, hogy a halálozás mértéke általában évről évre csökken, emiatt a több évre visszamenő átlag torz módon magas lesz.
• Acosta és Irizarry módszere, amelyre a Ferenci Tamás által is alkalmazott módszer épít. Vegyük az évenkénti elvárt halálozási számokat több évre visszamenően, majd „hosszabbítsuk meg” a trendjüket 2020-ra és 2021-re. Ez adja az alapot ahhoz, hogy megállapíthassuk, mennyivel emelkedett meg a Covid idején a valós halálozás az egyes országokban. Ez a módszer tekintettel van a mortalitás hosszú távú trendjére, de egyúttal többévnyi adatot is használ.

Ezen a grafikonon azt láthatjuk, hogy az európai országokban a Covid-járvány tavaly márciusi megjelenése óta hány százalékkal emelkedett (vagy éppen csökkent) a heti halálozás ahhoz képest, mintha nem lett volna járvány.

A második és a harmadik hullám súlyos csapás volt

Láthatjuk, hogy 2020-ban az első hullám Magyarországon nem is emelte meg a halálozást. Ebben az időszakban konkrétan kevesebben haltak meg még annál, mintha csak egy normál év lett volna. Ez minden bizonnyal a teljes lezárásnak tudható be: ekkor még „csak” 500 ember halt meg összesen márciustól júniusig a koronavírussal összefüggésben, amit az indirekt pozitív hatások és a véletlen ingadozás kényelmesen kompenzálhattak. Láthatjuk azt is, hogy ezzel szemben tavaly tavasszal milyen kiugróan megemelkedett a halálozás Spanyolországban, Franciaországban, Belgiumban vagy Svájcban.

A második hullám már Magyarországon is drasztikusan növelte az elhunytak számát. Az adatok szerint csak Bulgáriában Csehországban Belgiumban és Svájcban volt magasabb ekkor a többlethalálozás, mint Magyarországon.

Tavaly novemberben és idén márciusban Magyarországon több mint másfélszer annyian (65 százalékkal többen) haltak meg annál, mintha nem lett volna járvány.

Körülbelül ugyanekkora volt a halálozási többlet a harmadik hullám csúcsán is idén márciusban Magyarországon. Ekkor csak Bulgáriában volt nálunk magasabb a kimutatható többlethalálozás, Csehországban körülbelül hasonló mértékű, mint nálunk.

Tanulni kellene ebből

Míg ezen a grafikonon azt mutattuk meg, hogy adott időpontokban mekkora volt az aktuális heti többlethalálozás, a cikk elején látható grafikonon azt ábrázoltuk, hogy az adott időpontokig összesen mennyi volt a többlethalálozás.

Ferenci Tamás nem híve annak a filozófiának, ami azt mondja: nem igaz, hogy a legrosszabbak vagyunk, hiszen Bulgáriában, Csehországban vagy Lengyelországban rosszabbak a halálozási mutatók.

„Abból nem lehet tanulni, hogy van, aki még rosszabb. Abból lehet tanulni, ha azt nézzük, hogy, mondjuk, Dániában a járvány teljes időtartama alatt zéró volt a többlethalálozás.”

Ez min múlt? Azon, hogy a 6 milliós Dánia 34 millió koronavírustesztet csinált, mi pedig csak 5,5 milliót? Vagy azon, hogy mi 3,5 liter tömény alkoholt iszunk meg évente, a dánok pedig 1,6-ot? Azon, hogy náluk 1000 nővér jut százezer lakosra, nálunk pedig kevesebb, mint 500?

Azt Ferenci sem tudja biztosan, hogy mi a pontos magyarázat, de meg van győződve arról, hogy az erről szóló vita viszi előre az országot. A kutató szerint leginkább azzal tehetünk a magyar emberek egészségéért, ha módszeresen elemezzük a különbségek lehetséges okait.

• Többen fertőződtek meg nálunk, mint más országokban, és emiatt haltak meg többen? Ebben az esetben azt kell vizsgálni, hogy elég szigorúak voltak-e a járványvédelmi intézkedések, időben meghozták-e és betartották-e azokat, és meg kell nézni, hogy megfelelő volt-e a tesztelési és kontaktuskövetési stratégia.
• Vagy hasonló arányban fertőződtek meg nálunk is, mint más országokban, de a magyar fertőzöttek nagyobb valószínűséggel haltak meg? A rossz magyar Covid-halálozási mutatók egyik lehetséges okaként azt emlegették, hogy szoros összefüggés látszik a koronavírusos halálozás és a lakosság amúgy is rossz egészségi állapota között. A lista legrosszabb helyein álló posztkommunista országok általában azoknak a nemzetközi felméréseknek is az utolsó helyein állnak, amelyek a korai halálozást, a daganatos-, a szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás, a dohányzás vagy az alkoholizmus súlyos egészségügyi következményeit mutatják. Ide tartozik az egészségügyi ellátórendszer teljesítményének kérdése is, hogy mekkora szerepe lehetett a kórházak túlterhelődésének a halálozási adatok alakulásában. Tanulmányozni kellene tehát, hogy a fertőzöttek milyen egészségi állapotban voltak, illetve hogy az egészségügyi ellátórendszer teljesítménye milyen volt.
• Esetleg mindkettő egyszerre?

A kutató szerint a járványtól függetlenül is újra élesen felmerül az objektív és transzparens teljesítménymérés hiánya a magyar egészségügyben.