Visszafordítják az autósokat a Normafánál, ha túl sokan mennek kirándulni
2020. november 27. – 11:24
frissítve
Folyamatosan frissülő híreink a koronavírusról pénteken.
- Még soha nem haltak meg ennyien egy nap alatt: 135 új áldozata volt a koronavírusnak péntek délelőttre. Az eddigi legmagasabb szám 121 volt. Ezzel az elhunytak száma elérte a 4364-et. További magyar statisztikák erre.
- Csütörtökhöz képest majdnem 600 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma globálisan, így már világszerte 60,9 millió esetet tartanak nyilván. Nőtt a halálos áldozatok száma is, 1 431 513-ra emelkedett a számuk, a gyógyultaké pedig 39 027 684-re.
- Orbán nem lát biztató jeleket a kórházban. Pénteki rádióinterjújában azt mondta a miniszterelnök, hogy egyre többen vannak kórházban: az operatív törzs pénteki ülésén közölt adatok szerint 9500-an, de el fogják érni a tízezer kórházi ágyon fekvő betegszámot hamarosan.
- Gulyás Gergely miniszter azt mondta, hogy a Pfizer Amerikába szállíthat majd először. Megkerestük a céget, amely azt közölte, oda szállítanak, ahol engedélyt kapnak. Még az is kérdéses, hogy hol megy majd a leggyorsabban az eljárás. Annyi biztos, hogy nagy helyezkedés folyik a vakcinák biztosításáért. Cikkünk a témában.
- A Normafán hétvégén óriási tömegre számítanak, ha betelnek a parkolók, vissza fogják fordítani az autósokat.
- Szlovákiában már az ingázó diákoknak és dolgozóknak is 2 hétnél nem régebbi negatív tesztet kell felmutatni a belépésnél.
- Ígéretes volt az AstraZeneca vakcinája, de újra kell tesztelni egy gyártási hiba miatt.
- Észak-Koreai hekkerek próbáltak meg betörni olyan dél-koreai gyógyszergyártó cégek rendszereibe, amelyek koronavírus elleni oltáson dolgoznak.
December 7-től már az országhatár környékén élő ingázóknak, a diákoknak és a külföldön dolgozóknak is negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk a belépésnél – mondta Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter pénteken.
Az országban néhány kivételtől eltekintve mindenkitől, aki olyan országból érkezik, amely nincs rajta az úgynevezett „kevésbé kockázatos országok listáján”, negatív teszteredményt vár el. A listán jelenleg 11 ország szerepel, köztük 4 európai: Finnország, Írország, Izland és Norvégia. A kivételt élvezők listájáról december 7-től lekerülnek az országhatár környékén élő ingázók, a diákok és a külföldön dolgozók is. Tőlük a határon való átlépéshez negatív eredményt mutató úgynevezett „antigén tesztet” fognak kérni, amely nem lehet régebbi 2 hétnél. (MTI)
Justin Trudeau kanadai kormányfő szerint jövő szeptemberig a kanadaiak több mint fele megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást. Trudeau korábban azt nyilatkozta, hogy a kanadaiak nem lesznek az elsők között, akik kapnak a vakcinából, mert azokat először olyan országok lakói kapják, ahol gyártják is az oltóanyagot.
Trudeau arra számít, hogy 2021 elején jönnek az első védőoltások. Kanada legkevesebb 20 millió adag védőoltás megvásárlásáról állapodott meg a Pfizerrel, az ország kötötte le az egy főre számított legnagyobb vakcinamennyiséget a világon. (MTI)
Öt olasz tartományban, köztük Lombardiában is enyhítenek a koronavírus-járvány miatti szigoron.
Az eddig kiemelten veszélyes, vörös zónának minősített Lombardia, valamint Piemont és Calabria tartomány besorolása közepes, narancssárga színűre mérséklődik. Liguria és Szicília az eddigi narancssárga besorolásból vasárnaptól sárga, vagyis alacsonyan veszélyes besorolásba kerül át.
Lombardiában az enyhítés azt jelenti, hogy kinyithatnak a boltok és megkezdődhet megint a tantermi oktatás.
Eddig 53 677 olasz halt meg koronavírustól a járvány kezdete óta. (MTI)
29 845 új koronavírus-fertőzést regisztráltak Törökországban, 713-mal többet, mint előző nap – írta az MTI.
Pénteken a fertőzés szövődményei következtében már ötödik napja rekordszámban, ezúttal 177-en vesztették életüket. A halálos áldozatok száma ezzel 13 191-re emelkedett a 83 milliós országban, ahol idáig 18 millió vírustesztet végeztek el.
A török vezetés a járvány tavaszi hulláma során sok egyéb szigorú korlátozás mellett egész hétvégére kiterjedő kijárási tilalmakat rendelt el, de az őszi hullám során eddig nem vezetett be olyan szigorú intézkedéseket, mint az európai országok. Az emberek szombat este 20 óra és vasárnap délelőtt 10 óra, valamint vasárnap este 20 óra és hétfő reggel 5 óra között nem tartózkodhatnak közterületen. A rendelkezés a termelési és az ellátási láncokat nem befolyásolja.
A 65 évnél idősebbek minden nap csak 10 és 13 óra, a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalok pedig kizárólag 13 és 16 óra között mozdulhatnak ki otthonukból, A maszkviselés lakóhelyen kívül mindenhol kötelező az országban.
A nyilvános helyek este csak 20 óráig tarthatnak nyitva, továbbá nem üzemelnek a mozik, az iskolai oktatás online formában folyik, illetve a sportrendezvényeket is közönség nélkül tartják meg.
Nem mehetett be a kórházba, így az ablak alatt játszott tangóharmonikán feleségének a 81 éves Stefano Bozzini, akinek a szerenádjáról készült észak-olaszországi felvétel bejárta a világot.
Bozzini öt perc örömet akart szerezni kórházban fekvő feleségének és a Piacenza melletti Castel san Giovanniban lévő kórház többi lakójának és dolgozójának. Súlyosan beteg feleségét – akit nem koronavírus miatt kezeltek a kórházban, de a járvány miatti szabályozás rá is vonatkozott – nem sokkal később hazaengedték. Carla Sacchi néhány nappal később otthonában halt meg.
78 éves korában meghalt Cs. Szabó István színész, író, rendező, a Budai Bábszínház művészeti vezetője, a tájékoztatás szerint koronavírusban, írja az MTI.
Cs. Szabó az 1960-as évektől bábszínészként volt ismert, de írt mesekönyvet, valamint társszerzője és főszereplője volt a Varázsműhely című televíziós sorozatnak. Dolgozott az Állami Bábszínházban, a Budapesti Gyermekszínházban, majd az Arany János Színházban, feleségével 50 éve az országjáró, két személyes Budai Bábszínház művésze volt.
Nem oltatja be magát a brazil elnök a koronavírus ellen, de a kormány azonnal a lakosság rendelkezésére fogja bocsátani az oltóanyagot – írta az MTI.
A járvány veszélyét mindig is tagadó Jair Bolsonaro – aki júliusban maga is elkapta a fertőzést, ám nagyobb komplikációk nélkül kigyógyult belőle – a közösségi médiában csütörtökön közzétett videójában közölte: jogában áll elutasítani a vakcinát, amit a brazil parlament sem fog kötelezővé tenni.
A 65 éves elnököt sok bírálat érte, mert alábecsülte a járvány jelentőségét, és ellenezte a gazdasági tevékenység korlátozását, rendszeresen részt vett tömegrendezvényeken. Az elmúlt hónapokban a brazil kormány több mint fele megfertőződött a SARS-CoV-2-vel.
Az Egyesült Államok és India után a 212 millió lakosú Brazíliában a legmagasabb a fertőzöttek száma a világon 6,2 millió fővel, és a halálozási rangsorban a második helyen áll 171 460 halottal.
A brazíliai egészségügyi minisztérium 100 millió adag oltóanyagot rendelt az AstraZeneca svéd–brit gyógyszergyártótól, és az amerikai Pfizerrel is egyeztetéseket folytat. A kínai Sinovac CoronaVac nevű oltóanyagának klinikai tesztelése is folytatódik a dél-amerikai országban, annak ellenére, hogy életét vesztette egy a tesztelésben részt vevő önkéntes. Az esetet követően a hatóságok néhány napra felfüggesztették a tesztelést. A készítmény gyártásában érintett Butantan Intézet nevű brazíliai orvosbiológiai központ szerint az önkéntes halálának semmi köze sem volt az oltóanyaghoz.
Visszafordítja az autósokat a Normafán, ha betelt az ottani parkoló, és megbüntetik azokat, akik szabálytalanul, tiltott helyen, zöldfelületeken vagy a környezetet károsító módon parkolnak – közölte a XII. kerületi önkormányzat pénteken az MTI-vel.
Az önkormányzat arra kéri a kirándulókat, hogy a Normafa helyett a budai hegyek kevésbé látogatott területeit válasszák, mert múlt hétvégén is tömegek alakultak ki a Normafán. Ez a kerület szerint fertőzés veszélye mellett komoly közlekedési és parkolási gondokat is okozott.
Azt írják, a Normafán hétvégén is folyamatos lesz a rendőri jelenlét. Azoktól pedig, akik mégis arra mennek, azt kérik, hogy minden esetben tartsák egymástól a megfelelő távolságot. Ahol pedig ez nem tartható, mindenképpen viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot.
Rekordot döntött Oroszországban az egy nap alatt regisztrált új fertőzések száma. A 143 milliós országban az elmúlt napon 27 543 újabb beteget regisztráltak, miközben 26 682 ember gyógyult ki a betegségből aznap hivatalosan.
Oroszország nagy tételben végzi a teszteléseket, lakosságarányosan több mint háromszorosa a magyarországi mutatónak: egymillió lakosra vetítve 512 ezer, míg Magyarországon 160 ezer.
A számok azonban továbbra sem túl biztatók, a fővárosban sem: a moszkvai polgármester elismerte, hogy továbbra is növekszik a betegek száma. A 12 milliós városban tegnap 77 halálesetet regisztráltak, és csaknem 8 ezer új megbetegedést, a kórházban kezeltek száma 200 fővel nőtt egy nap alatt. A kórházban kezeltek tizede van intenzíven.
Szergej Szobjanyin szerint azonban nincs szó, hogy mindezek ismeretében a város szigorú lezárására készülnének – az iskolák csak részben dolgoznak távoktatásban –, és készülnek arra, hogy még az év végéig megindul a lakosság tömeges oltása. A polgármester elmondása szerint Moszkva lakóinak a fele már átesett a fertőzésen, ám ez nem ad hosszú távú védelmet, így az oltásra mindenkinek szüksége van – írta a Newsru.com.
A fővárosban az elmúlt években átlagosan 10 500 halálesetet regisztráltak októberben. Idén ez a szám 13 700 fölé nőtt. A több mint 30 százalékos növekedés a hivatalos adatok szerint is nagyrészt a koronavírusnak tudható be.
2235 halál esetében kizárólagos okként jelölték meg a vírust, ebben benne van az a kétszáz áldozat is, akik még életükben negatív eredményt mutattak a teszteléskor, ám a boncoláskor mégis kimutatható volt szervezetükben a vírus.
További háromszáz esetben a fő halálok más betegség volt, ám annak súlyosbodásában nagy szerepet játszott a fertőzés.
Észak-Koreai hekkerek próbáltak meg betörni olyan dél-koreai gyógyszergyártó cégek rendszereibe, amelyek koronavírus elleni oltáson dolgoznak. A dél-koreai hírszerzés azt nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan hány céget volt érintett a támadásban, annyit közöltek csupán, hogy a hekkereknek nem sikerült kárt okozniuk. Nemrég a Microsoft jelentette be, hogy az orosz és az észak-koreai kormányoknak dolgozó hekkerek hét gyógyszercéghez próbáltak betörni, volt köztük francia, kanadai, indiai, dél-koreai és amerikai. (Reuters)
Az elmúlt 24 órában 22 806 új esetet regisztráltak, amivel 1 006 394-re emelkedett Németországban az igazolt fertőzöttek száma. Október végén még csak 500 ezer eset volt, tehát alig egy hónap alatt megduplázódott a fertőzöttek száma. Az új esetszámokból viszont az látszik, hogy lassan tetőzik a járvány a németeknél, nincs kiugró adat. Péntekre 426-an haltak meg, ami a legmagasabb napi szám eddig, összesen 15 586 halálos áldozata vagy a járványnak. Az intenzív ellátásra szorulók száma sem csökken, ott is duplázódás figyelhető meg, október végén még csak 1944 ilyen beteg volt. A német kormány csütörtökön döntött a november elején hozott korlátozások meghosszabbításáról. (MTI)
Pénteken is megtartotta szokásos tájékoztatóját az operatív törzs. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője Müller Cecília helyett elismételte a napi járványügyi adatokat, majd azt is mondta, ma van a véradók napja, és senki ne dőljön be annak, hogy valakik Zacher Gábor és Müller Cecília nevében koronavírus-csodaszereket árulnak az interneten.
Kiss Róbert alezredes szokás szerint részletes adatokat sorolt arról, az elmúlt egy napban hányszor kellett a rendőröknek intézkedniük a rendeletek be nem tartása miatt, például hány üzletben nem viseltek maszkot, hányszor találkoztak olyan emberrel, akiken a tömegközlekedési eszközökön nem volt maszk, és például olyat is mondott, hogy három ember megszegte a kutyasétáltatás ötszáz méteres rendeletét.
Ahogy mindig, a Telex pénteken is küldött kérdéseket az operatív törzsnek, és ahogy mindig, most sem válaszolták meg azokat. Egyetlen kérdést olvastak be: a legveszélyeztetettebb korosztályból ha valaki megfertőződik, meggyógyulhat? Válasz: volt már rá példa.
Pénteki rádióinterjújában azt mondta a miniszterelnök, hogy egyre többen vannak kórházban: az operatív törzs pénteki ülésén közölt adatok szerint 9500-an, de el fogják érni a tízezer kórházi ágyon fekvő betegszámot hamarosan. Másfélszer ennyi kórházi ágy áll még rendelkezésre, az egészségügyi rendszer állni fogja a sarat a következő hetekben is, jelentette ki. A kormányzati tájékoztató oldalon szereplő adatok szerint viszont csak 7591 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
Csütörtökhöz képest majdnem 600 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma globálisan, így már világszerte 60,9 millió esetet tartanak nyilván. Nőtt a halálos áldozatok száma is, 1 431 513-ra emelkedett a számuk, a gyógyultaké pedig 39 027 684-re. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen, a járvány az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 12 883 255 fertőzött volt eddig, 263 417-en haltak meg, és 4 871 203-an meggyógyultak. Utána jön India 9 266 705 fertőzöttel 135 223 halálos áldozattal és 8 679 138 gyógyult beteggel, majd pedig Brazília 6 204 220 fertőzöttel, 171 460 halálos áldozattal és 5 556 887 gyógyult beteggel. (MTI)
Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca szerdán elismerte, hogy egy gyártási hiba miatt véletlenül fél dózist kezdték el beadni az alanyoknak, ráadásul bizonyos tesztcsoportokban csak 55 év alatti alanyok voltak, akiknél eleve alacsonyabb a komoly megbetegedés kockázata. A vakcinát korábban átlagosan 70 százalékos hatékonyságúnak mondták. A hibák miatt most újra klinikai vizsgálatoknak fogják alávetni az oltóanyagot. A cég vezérigazgatója azt reméli, hogy mindez nem befolyásolja a vakcina engedélyeztetését Európában és az Egyesült Királyságban. (The Guardian)
- Csütörtökre 6360 újabb magyar koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, meghalt 115 beteg. 7537 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 640-en vannak lélegeztetőgépen. A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 138 202 fő.
- Az operatív törzs tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a tömeges tesztelések és az antigén alapú gyorstesztek miatt lehettek magasabbak a csütörtöki adatok.
- Az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri rendeletének módosításával az orvosi segédeszközök kiváltásához szükséges vény a veszélyhelyzet után 30 napig, a háziorvos által szakorvosi javaslatra felírható gyógyszerek esetében a javaslat a veszélyhelyzet megszűnése után 90 napig érvényes marad.
- További két hónappal, 2021. február 1-ig meghosszabbítják a határzárat, amit szeptember 1-jén állított vissza a kormány ideiglenesen a koronavírus-járvány miatt.
- Azt, hogy a külföldről beutazókra vonatkozó szabályok karácsony környékén hogyan alakulnak majd, egyelőre nem tudni, várhatóan december 10-ig meghozzák a döntéseket. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón beszélt az intenzíven kezelt koronavírusos betegek számáról, eszerint 961-en vannak ott.
- Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kigyógyult a koronavírusból, és újra betegeket lát el. Merkely szerint körülbelül másfél millió ember fertőződhetett már meg az országban.
- Az európai síturizmus felfüggesztését sürgette Angela Merkel német kancellár a koronavírus-járvány elleni védekezésről mondott beszédében. A svájci síparadicsomokat viszont a járvány ellenére sem akarják bezárni.
- Egy amerikai orvos videón szimulálta, hogy mi lehet az utolsó kép, amit egy haldokló covidos lát egy kórház intenzív osztályán. Ezzel hívta fel a figyelmet a kézmosás, a maszkviselés és a távolságtartás betartására.
- Részletes cikkünkben írtunk arról, nagy felelőtlenség a lóféreghajtót Covid elleni csodaszerként reklámozni. A Nébih közleményben figyelmeztet, hogy ember csak embernek való gyógyszert vegyen be.