György István: Nem igaz, hogy nem kapnak megfelelő védőfelszerelést az orvostanhallgatók

2020. november 26. – 14:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az operatív törzs csütörtöki online tájékoztatóját György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára nyitotta meg, aki a közoktatási intézmények dolgozóinak teszteléséről beszélt. Az ezen a héten véget érő első tesztelési körről az államtitkár azt mondta, „a kezdeti tapasztalatok rendkívül pozitívak”. Álhírnek nevezte azt, hogy a tesztelésben részt vevő orvostanhallgatóknak nem biztosítanak megfelelő védőfelszerelést vagy napi háromszoros étkezést.

A kirendelt egyetemisták kapnak a Nemzeti Népegészségügyi Központ előírásainak megfelelően plexi arcvédő pajzsot, FFP2-es maszkot, kesztyűt és védőköpenyt is, és az étkeztetésük mellett az elszállásolásuk is megoldott, amennyiben ez szükséges

– állította György. Hozzátette: mivel egészséges populációt tesztelnek az egyetemisták, a számukra szükséges védőfelszerelés nem ugyanazokhoz a feltételekhez van mérve, mint a gyanús esetek tesztelésében részt vevőké. György beszámolója szerint ugyanakkor volt két egyetemista, aki arra hivatkozva tagadta meg a tesztelésben való részvételt, hogy szerintük nem kaptak megfelelő védőfelszerelést. Ez az államtitkár szerint az „ellenzéki párti álhírterjesztéshez” kapcsolódik.

Több megyében a védőnők is tesztelnek, és az orvostanhallgatók mellett más egészségtudományi képzésben részt vevőknek is meg kell köszönni, hogy bekapcsolódnak a tesztelésbe, jegyezte meg az államtitkár. Az általuk végzett tömeges tesztelés a jövő héten is folytatódik.

Szokás szerint elhangoztak a napi statisztikák Müller Cecíliától és Kiss Róbert alezredestől is. Az országos tisztifőorvos által ismertetett adatokról korábban már beszámoltunk ebben a cikkünkben a koronavirus.gov.hu tájékoztatása alapján.

A koronavírus magyarországi terjedéséről ide kattintva találja további részletes grafikonjainkat >>>

Müller Cecília Gulyás Gergelyhez hasonlóan arról is beszélt, hogy a tömeges tesztelések és az antigénalapú gyorstesztek miatt lehettek magasabbak a csütörtöki adatok. A célzott csoportos tesztelés eredményeiről az országos tisztifőorvos is jövő hétre ígért eredményt.

A járványügyi adatok alapján a fertőzöttség szintje állandó Magyarországon, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma tartósan és kiegyenlítetten magas

– mondta Müller, aki szerint jelentősen terheli az egészségügyi rendszert a jelenlegi járványügyi állapot. Az országos tisztifőorvos arról is hosszan beszélt, hogy a dohányzás és a kórós mértékű elhízás is a koronavírus-fertőzés elkapásának hajlamosító tényezői közé tartozik.

Müller azt is mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri rendeletének módosításával az orvosi segédeszközök kiváltásához szükséges vény a veszélyhelyzet után 30 napig, a háziorvos által szakorvosi javaslatra felírható gyógyszerek esetében a javaslat a veszélyhelyzet megszűnése után 90 napig érvényes marad.

Kiss Róbert beszámolójából kiderült, hogy a schengeni belső határok ellenőrzését január 31-éig meghosszabbította a kormány. Az alezredes elmondta azt is, hogy szerdán a VIII. kerületben a rendőrök találtak egy olyan fodrászatot, ahol nem tettek eleget a maszkviselési szabályokat, a fodrászatot ezért hét napra bezárták. Bezárattak ezenkívül a rendőrök harminc napra egy olyan V. kerületi bisztrót, ahol az egyik – telefonját nyomkodó – alkalmazott állára húzva viselte csak a maszkot, amikor a helyet ellenőrizték.

Mivel csütörtökön Gulyás Gergely a kormányinfón válaszolt újságírói kérdésekre, az operatív törzs tájékoztatóján úgy döntöttek, ők ezen a napon nem válaszolnak külön kérdésekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!