Orbán: A kórházakban nem látok biztató jeleket

Legfontosabb

2020. november 27. – 09:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két frontvonal, két csatatér van a járvány elleni védekezésben, az egyik a kórházakban, a másik az iskolákban húzódik, mondta Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában. Előbbiben életeket, utóbbiban munkahelyeket mentenek, ugyanis ha a szülő nem tudja beadni a gyereket az iskolába, nem tud elmenni dolgozni, ami a megélhetését veszélyezteti.

A kórházakban nem lát biztató jeleket, ezért mindenkit kitartásra és fegyelmezettségre buzdít, még csak a nehéz időszak felénél járunk.

Optimista, de nem az adatok alakulása miatt, hanem mert az első hullámot is sikerült legyőzni. Úgy látja, egyre többen vannak kórházban: az operatív törzs pénteki ülésére hivatkozva azt mondta, hogy 9500-an szorulnak kórházi ellátásra, de hamarosan el fogják érni a tízezres fekvőbetegszámot. Másfélszer ennyi kórházi ágy áll még rendelkezésre, az egészségügyi rendszer állni fogja a sarat a következő hetekben is, jelentette ki. A kormányzati tájékoztató oldalon szereplő adatok szerint viszont csak 7591 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.

Az iskolák helyzetéről az átfogó tesztelés lezárulta után kapnak majd képet, az operatív törzs úgy döntött, hogy lesz második kör is.

Szóba került az oltások terve is. Orbán azt mondta, 13 ezer helyszínt jelöltek ki, ahol majd az oltás megtörténik, ha rendelkezésre áll a vakcina. December–január környékén azonban még nem lesz elég oltás, így arra is van tervük, hogy kit vegyenek előre, például a védekezésben részt vevőket és a sérülékeny csoportok tagjait. Talán már jövő héten elindítanak egy akciót, hogy minden magyar előjegyzésbe vetethesse magát, hogy lássák, hányan kérnek oltást. Ez levélben és interneten történik majd.

Rákérdeztek Orbánnál, mire lehet számítani karácsonykor.

Azt válaszolta, őszintén megmondja, még nem tudják, milyen szabályok lesznek érvényben az ünnepek alatt, nyolc-tíz nap múlva fog erről dönteni a kormány.

Viszont arra kérte a magyar családokat, hogy idén hagyják ki a síszezont.

Szóba került az uniós költségvetés megvétózása is. Orbán szerint a magyar álláspont betonbiztos a kérdésben, nem fog kompromisszumot kötni. „Nélkülünk ez nem jön létre” – mondta az uniós költségvetésről, amely egy válságkezelő alapot is tartalmaz a járvány okozta gazdasági károk enyhítésére. Orbán szerint rossz, felelőtlen álláspont a válságkezelés és a politikai vita összekapcsolása. Utóbbi alatt azt érti, hogy az unió a jogállamisági feltételekhez kötné a források kifizetését. A magyaron kívül a lengyel kormány él vétóval, csütörtökön erről is tárgyalt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel.

Soros György a november 18-án a Project Syndicate oldalán megjelent véleménycikkében arról írt, hogy az Európai Uniónak szembe kell szegülnie Magyarországgal és Lengyelországgal. A véleménycikkeket közlő oldal elutasította Orbán Soros Györgynek írt válaszcikkét, a miniszterelnök így szerdán saját Facebook-oldalán jelentette meg az írást. A Project Syndicate szerkesztői szerint azért nem hozták le Orbán válaszcikkét, mert az nem felelt meg annak a követelménynek, hogy előreviszi-e az adott kérdésről folytatott párbeszédet. „Éljen a baloldali sajtószabadság” – mondta erről Orbán, hozzátéve, hogy az európai vitakultúra alapján le kellett volna hozni a választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!