Bolsonaro nem oltatja be magát

2020. november 27. – 14:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem oltatja be magát a brazil elnök a koronavírus ellen, de a kormány azonnal a lakosság rendelkezésére fogja bocsátani az oltóanyagot – írta az MTI.

A járvány veszélyét mindig is tagadó Jair Bolsonaro – aki júliusban maga is elkapta a fertőzést, ám nagyobb komplikációk nélkül kigyógyult belőle – a közösségi médiában csütörtökön közzétett videójában közölte: jogában áll elutasítani a vakcinát, amit a brazil parlament sem fog kötelezővé tenni.

A 65 éves elnököt sok bírálat érte, mert alábecsülte a járvány jelentőségét, és ellenezte a gazdasági tevékenység korlátozását, rendszeresen részt vett tömegrendezvényeken. Az elmúlt hónapokban a brazil kormány több mint fele megfertőződött a SARS-CoV-2-vel.

Az Egyesült Államok és India után a 212 millió lakosú Brazíliában a legmagasabb a fertőzöttek száma a világon 6,2 millió fővel, és a halálozási rangsorban a második helyen áll 171 460 halottal.

A brazíliai egészségügyi minisztérium 100 millió adag oltóanyagot rendelt az AstraZeneca svéd–brit gyógyszergyártótól, és az amerikai Pfizerrel is egyeztetéseket folytat. A kínai Sinovac CoronaVac nevű oltóanyagának klinikai tesztelése is folytatódik a dél-amerikai országban, annak ellenére, hogy életét vesztette egy a tesztelésben részt vevő önkéntes. Az esetet követően a hatóságok néhány napra felfüggesztették a tesztelést. A készítmény gyártásában érintett Butantan Intézet nevű brazíliai orvosbiológiai központ szerint az önkéntes halálának semmi köze sem volt az oltóanyaghoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!