Ungár Péter: Önfelmentés ezt a vereséget a médiakörnyezetre fogni

Ungár Péter: Önfelmentés ezt a vereséget a médiakörnyezetre fogni
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy budapesti zárt elit rétegnek politizált az ellenzék, azon kívül pedig senkit nem érdekelt a vekengésük – állítja Ungár Péter, aki szerint tartalmi problémák voltak az ellenzék kampányával, és ő önfelmentésnek tartja a médiakörnyezetet okolni az újabb kétharmados vereségért. Az LMP képviselőjétől megkérdeztük, mit gondol Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról, és lesz-e DK–LMP-szövetség, de arról is beszélt, hogy pártja garanciák nélkül nem fogja Karácsony Gergelyt támogatni főpolgármester-jelöltként a következő önkormányzati választáson. A vereség okairól és az LMP jövőjéről beszélgettünk Ungár Péter országgyűlési képviselővel, akiben már felmerült, hogy elindul a párt augusztusi tisztújításán társelnöknek.

A választás másnapján úgy fogalmazott az ATV-ben, hogy az ellenzéki oldalon nem igazán ismerik azt az országot, amiben politizálnak, és nem ismerik azokat a kérdéseket, amik az embereket foglalkoztatják. Mit csináltak az ellenzéki képviselők az elmúlt négy vagy nyolc évben, ha ez így van?

Ez egy rendkívül letaglózó vereség volt. Tulajdonképpen nagyobb, mint az előző kettő, ha a számokat nézzük. Azt veszem azonban észre, hogy ellenzéki kollégáim egy jelentős része nem látja, hogy ez egy letaglózó vereség. Önfelfelmentő mondatok vannak, amik a külső körülményekre hivatkoznak, és amik semmilyen önvizsgálatot nem jelentenek. Egy budapesti zárt elit rétegnek politizáltunk, azon kívül pedig senkit nem érdekelt a vekengésünk.

Ön is és pártja, az LMP is tagja volt a hatpárti szövetségnek. Az elmúlt hónapokban nem jelezték a partnereknek, hogy nem jó irányba tart a kampány?

Nagyon sokan jeleztük. Például a háború kitörése után többen is mondtuk, hogy rossz az álláspont, rossz ez a putyinozás. A tisztesség kedvéért illik elmondani, hogy akárki akármit mond Kunhalmi Ágnesről, ő belül monomániásan, önmagát – már számomra is idegesítően – ismételgetve mondogatta, hogy ne ezt mondjuk, mert rossz lesz a vége.

Nagyon sok belső kritikát lehetett hallani. De azért azt szeretném elmondani, hogy az LMP-t mindenki – részben jogosan, részben jogszerűtlenül – azzal zrikálja folyamatosan, hogy nem létezik, megszűnt, és a hatpárti szövetség legkisebb tagja vagyunk. Ha mi vagyunk a legkisebb része, akkor nem nekünk a legnagyobb a felelősségünk a vereségben is. Azt nem lehet csinálni, hogy mindenki elmondja, hogy kispárt vagyunk, de azért fel vagyunk kérdezve, hogy miért nem irányítottuk a nálunk sokkal nagyobbakat.

Sokszor elmondták, hogy konszenzussal hoznak döntéseket a szövetségen belül, azaz az LMP ugyanúgy meg tudott volna vétózni egy-egy javaslatot a kampány során, mint a DK.

Több olyan eset volt, amikor nekünk ellentétes álláspontunk volt, és csak azért vontuk vissza a vétónkat, hogy ne akadályozzuk az ellenzéki összefogást. Nem akartuk, hogy az előválasztáson a hat párt jelöltjein kívül más is elinduljon. Lehet, hogy a Telex kommentelőinél nem lesz népszerű ez az álláspont, de szerintem meg tudom érvelni, hogy miért gondoltam ezt. A másik kritikát az előválasztás kétfordulós lebonyolítása és a konkrét szabályrendszerével kapcsolatban fogalmaztuk meg. Az előválasztással olyan strukturális problémákat hoztunk az ellenzéknek, ami hozzájárult vereséghez.

Mi volt a problémájuk az előválasztással? Egyetért Jakab Péterrel abban, hogy nem lett volna szabad civileket is beengedni, mint például Márki-Zay Pétert?

Az egyik kritika a korai orgazmus volt. Azt akkor kétségtelenül nem láttuk, de most utólag már látjuk, hogy akárki lett volna a jelölt, nagyon sok időt adtunk a Fidesznek, hogy legyalulja.

Azzal, hogy beengedtünk külső szereplőket is, még nem volt lehetőség ellenzékváltásra. Márki-Zay Péter kiállt az előválasztás után, és azt mondta, hogy ellenzékváltás történt, miközben más civil jelölt nem nyert rajta kívül, és a pártok jelöltjeit akarta vezetni. Ez a hat párt által szervezett buli volt.

Mi finanszírozzuk és szervezzük meg a saját leváltásunkat? Hát ez egy abszurd elvárás.

Itt nem volt ellenzékváltásra lehetőség, és aki ennek az ígéretével szerzett szavazatokat az előválasztáson, az nem mondott igazat a választóknak.

Akkor az LMP-nek nincs is felelőssége a vereségben?

Értelemszerűen van felelősségünk. Például Schmuck Erzsi nem ért el harminc százalékot sem Nagykátán, ez a mi hibánk is. De szerintem bonyolultabb, nagyobb és strukturálisabb ez a bukó, mint hogy azt mondjunk, Márki-Zay Péter vagy Gyurcsány Ferenc hibája lenne.

Azt mondta, önvizsgálatra lenne szükség az ellenzéki oldalon. Erre lát egyáltalán kísérletet a pártok között?

Szerdán Szombathelyen 35 ember eljött, és a vereség okairól beszélgettünk a Spritz nevű romkocsmában. Rengetegen a megélhetést mondták fő problémának. A magyar baloldal drámája, hogy a Derkovits-lakótelep szavazóköreiben is vesztettünk Szombathelyen. Ez azért fordulhatott elő, mert a Fideszt beengedtünk a baloldali térfélre a jóléti intézkedéseivel, és nem volt rá válaszunk. Még azt se mondtuk, hogy rendben vannak-e ezek a döntések, vagy nincsenek rendben, egyszerűen úgy tettünk, mintha nem léteztek volna. A háborús álláspont szintén egy tragédia volt. Ebben én is hibáztam – ha már önvizsgálatról van szó –, én inkább a putyinozás hibájába estem. Valójában azonban nem érdekelte ez az embereket.

Mit kellett volna mondani?

Volt egy szereplő az ellenzéki oldalon, aki zárt körben azt tanácsolta Márki-Zay Péternek, hogy rögtön az első pillanatban a nemzeti egységre kell felszólítani a miniszterelnököt, és le kellett volna vele valamilyen formában ülni. Ez egy nagyon bölcs tanács volt szerintem, a miniszterelnök-jelölt azonban nem fogadta meg, ami egy probléma.

Márki-Zay Péter a vereség fő okának a goebbelsi propagandát nevezte meg a választás után. De mások is azt mondják, hogy vidéken egyszerűen nem jutott el az ellenzék a választókhoz, mert például a KESMA-s megyei lapokban nem kapnak médiafelületet. Az utóbbi években ön vidéki laphálózatot kezdett kiépíteni: Szombathelyen, Győrben, Egerben és Kaposváron is van már újságja a cégének. Látva az eredményeket, van-e értelme ennek a munkának, és tervezi-e, hogy bővítik a hálózatot?

Folytatni fogjuk, szerintem van értelme, és kell is ebbe fektetni. Tényszerűtlen azonban ezt a vereséget a médiafölényre fogni. Gondolom, mindenki egyetért azzal, hogy 2018-ban hasonló volt a médiastruktúra. Dunaújvárosban nem a Fidesz jelöltje nyert, majd 2019-ben sem fideszes polgármestere lett városnak, és 2020-ban az időközin sem a Fidesz győzött. Most igen, miközben az elmúlt négy évben drámaian nem változott a médiakörnyezet, azt leszámítva, hogy Dunaújvárosban – mivel ellenzéki vezetése van – a helyi lap már nem propagandát tol. A mi szempontunkból tehát még javult is ott helyben a médiakörnyezet, mégis kikaptunk.

Aki ezek után azt mondja, hogy csak a médiakörnyezet volt a felelős a vereségért, az önfelmentő.

Én ismerek személyesen olyan embereket, akik most először szavaztak a Fideszre. Nem azért, mert nem tudják, hogy mi van Hatvanpusztán. Tudják, ennek ellenére. Tartalmi probléma volt.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Tordai Bence a Telexnek adott interjúban azt mondta, az LMP a DK zöldtagozata lett. Facebook-oldalán reagált rá ön is, de az állítás tartalmára még nem válaszolt érdemben.

Én azzal töltöttem a politikai karrierem első nyolc évét, hogy Tordai Bence és a barátai orbánbérenceztek, és azzal támadtak, hogy nem fogtam össze Gyurcsány Ferenccel. Most meg, hogy összefogtam Gyurcsány Ferenccel, ez a probléma. Itt azért a sapka, nem sapka meg a nyúl vicc jut eszembe. Amúgy mindannyian együtt indultunk a Demokratikus Koalícióval. Mi a kérdés?

A választások utáni nyilatkozatok alapján kirajzolódni látszik a DK–Jobbik–LMP szorosabb szövetsége.

Arra érti, hogy nem kezdtünk el gyurcsányozni? Ez az a hihetetlen gondolatbűn, amit most elkövettünk?

Nem erre gondolok. Például a DK, a Jobbik és az LMP volt, amely a választás másnapján megtalálta a felelőst Márki-Zay Péter személyében, de a parlamenti munkáról is nagyon hasonlóan nyilatkoztak.

Szerintem nem fogunk a Demokratikus Koalícióval közösen működni például az Országgyűlés alakuló ülésén. A Jobbik meg a DK nem jött el a mandátumátvételre szerdán, mi elmentünk. Mi végig fogunk ülni minden protokolláris eseményt is, a Himnusztól a Szózatig, mint akinek volt gyerekszobája.

A jövőben lát esélyt arra, hogy ha nem is a zöldtagozata lesz az LMP a DK-nak, de szorosabban együttműködnek?

Még nem telt el elég idő ahhoz, hogy erre tudjak válaszolni. Előbb arra kell válaszolni, hogy mit rontottunk el eddig. Én most nem akarok Tordai Bencére kitérni, mert a posztomban elmondtam, amit el szerettem volna, de aki úgy érzi, hogy a negyedik kétharmad tanulsága az, hogy magyar társadalomban olthatatlan igény van a Párbeszéd külön indulására, az szerintem egy pár percet gondolkodjon még ezen a problematikán.

Egy szerdán publikált felmérésben azt írták, az ellenzéki szavazók háromnegyede szerint nagyobb esély lenne a kormányváltásra, ha Gyurcsány Ferenc visszavonulna. Egyetért ezzel?

Most biztosan meg fogom kapni, hogy egy szörnyű ember vagyok, meg egy Orbán-bérenc, de muszáj Gyurcsány Ferencet kicsit megvédenem. Szerintem a gyurcsányozás most egy hisztérikus reakció arra, hogy ne kelljen gondolkodnunk arról, hogy mit rontottunk el. Gyurcsány Ferenc a legnagyobb ellenzéki párt elnöke volt az említett dunaújvárosi időközi választás idején is. Gyurcsány Ferencet nagyon sok mindenben lehet és kell is kritizálni, de ha a 2010 előtti világról mindenben elfogadjuk a Fidesz narratíváját – és a gyurcsányozás ennek a szimbóluma –, akkor soha nem fogunk tudni nyerni, mert mindenben Fidesz gondolati struktúráját mondjuk vissza.

Soha az életben nem fogunk nyerni, ha olyan embereket választunk fontos pozíciókra, akik szerint a baloldali egy szitokszó, és ha nem adjuk vissza a saját szavazóink önbecsülését, hogy nem rossz dolog baloldali szavazónak lenni.

Ezt gondolom erről az új liberális hóbortról, ami a gyurcsányozás. Ugyanazok az emberek gyurcsányoznak, akik elmondták, hogy Márki-Zay Péterrel lehet csak nyerni, és egy percnyi önvizsgálatot nem tartottak. Van a politikának felelőssége, de azoknak hol a felelőssége, akik teleírták a 444 – Telex – Magyar Hang metaverzumot, hogy Dobrev Klára egy szörnyű minőségű ember, és csak Márki-Zay Péterrel lehet nyerni? Haraszti Miklós bocsánatot kért azért, amit írt, meg Kőszeg Ferenc? Mert én nem láttam.

Dobrev Klárával nyert volna az ellenzék?

Fogalmam sincs.

Gyurcsány Ferenc ezt mondta a választás után pár nappal.

Azért az nem egy megdöbbentő politikai fejlemény, hogy Gyurcsány Ferenc ezt mondta. Mégiscsak a feleségéről beszélünk.

Nagyobb esélye lett volna az ellenzéknek, ha Dobrev Klára lett volna a miniszterelnök-jelölt?

Szerintem fegyelmezettebb politikus, és fegyelmezettebb lett volna a kampányunk.

Donáth Anna a Magyar Hangban azt írta, kevesebb pártra lenne szükség az ellenzéki oldalon. Egyetért ezzel az állítással?

Van igazság abban, hogy kevesebb pártra van szükség, de nem is a pártok számával van baj, hanem azzal, hogy semmilyen ideológiai tagozottságot nem mutatnak. Szerintem nekünk, LMP-nek van egy tiszta öndefiníciónk, míg sok ellenzéki szereplő azt sem tudja megmondani, hogy a színházi szünetben a fiú- vagy lányvécébe menne-e be. Abban igaza van Donáth Annának, hogy nem képződik le a pártrendszer az ideológiai töredezettségben.

A következő időszakban várhatóan megindul a verseny a pártok között az ellenzéki választókért. Mivel tudná meggyőzni őket, hogy van értelme az LMP-nek, és két év múlva az EP-választáson a Párbeszéd, az MSZP vagy más baloldali párt helyett az LMP-re szavazzanak?

Én mind a családi hátterem, mind a személyiségem miatt alkalmatlan vagyok arra, hogy a radikális ellenzéki szavazóknak bármit mondjak, azon kívül, hogy ne verjenek meg az utcán. Én nem szeretnék nekik politizálni, meg nem is tudok, csak békésen éljünk meg egymás mellett.

Én azoknak az embereknek szeretnék politizálni, akik unják a jogállami kérdéseket, akik nem gondolják, hogy az Európai Unió bármikor meg fog bennünket védeni, akiket elképesztően nem érdekel a közmédia médiastruktúrája meg a Nemzeti Színház partitúrája. Én azoknak szeretnék szólni, akik szerint probléma, hogy egy idősgondozó 194 ezer nettót keres, és a húszszázalékos béremelést elvitte az infláció.

Tordai Bence azt is mondta, hogy az EP-választás lehetőséget adhat arra, hogy mindenki külön erősödjön. Az LMP el fog indulni egyedül?

Hogy tudnánk ezt a döntést már most meghozni? Nem ismerjük az alapfeltételeket.

Milyen feltételekre gondol?

Tartalmi kérdések alapján fogunk dönteni. Van-e olyan párt, aki hasonlót mond? Mondjuk, pont az Európai Unió kérdésében egyedül nekünk van az az álláspontunk, hogy az Európai Uniót nem a fanfárokkal hozták le az angyalok az égből, és Ursula von der Leyennel szemben is lehet kritikusnak lenni, és attól még nem akarunk kilépni az EU-ból.

Ebben mi egyedülállók vagyunk, mert sajnos az ellenzéki kollégáim úgy gondolják, hogy ami nyugatról jön, az önmagában fényességes.

Mi nem gondoljuk, hogy habzsi-dőzsi lenne itt, ha bevezetnénk az eurót, és az Európai Ügyészség mellett is megoldanák azért, hogy lehessen lopni. Ebben kétségtelenül van egy különállásunk.

Ezeket az elveket, gondolatokat mennyire sikerült az ellenzéki program összeállításakor érvényesíteni?

Az eurót például elengedtük. Mi euróellenesek vagyunk, de nem akartunk mindent fékezni. Aki azt mondja, hogy pár éven belül be lehet vezetni itthon az eurót, az igaztalant állít a választóknak. Ennek ellenére az ellenzéki program nem volt rossz. Rengeteg olyan elem volt benne, amit ki lehetett volna emelni, és amivel lehetett volna kampányolni.

Stratégiai hibának nevezte, hogy Karácsony Gergely visszalépett az előválasztás második fordulója előtt Márki-Zay Péter javára. Az elmúlt hónapokban többször is nyíltan kritizálta a főpolgármester döntését, az Inforádióban például pár napja azt mondta: a választópolgárok tudják csak neki elmondani, ha úgy érzik, hogy felelőssége van a mostani vereségben. Ilyen előzmények után támogatni fogja az LMP Karácsony Gergelyt a főpolgármester-választáson 2024-ben?

Nekem ez egy emberi csalódás volt. Azt kell megérteni, hogy nem önmagában a visszalépés volt a probléma, hanem az azt megelőző folyamat: a villamos, a kék szalag kitűzése, és az, ahogy elment Hódmezővásárhelyre. A kedvenc politikai videóm jutott eszembe az MSZP 2009-es miniszterelnöki castingjáról, azt a színvonalat sikerült szerintem most hozni. Tulajdonképpen egy politikai burleszk performansz volt, ahol sikerült eljutnunk az Electrolux román állampolgárságú vezérigazgatójáig lelkileg, és nekem ez volt a legnagyobb bajom a visszalépéssel.

Milyen következménye lesz Karácsony döntésének az önkormányzati választásra? Nem állnak be ismét mögé?

Én nem látom most azt, hogy mi Karácsony Gergelyt főpolgármester-jelöltként támogatnánk, anélkül hogy garanciákat kapna a közösségünk. Felkoncolnának a pártomban, ha visszamennék azzal, hogy odaadjuk a logónkat csak brahiból.

Milyen garanciára gondol? Amikor az LMP az előválasztás előtt beállt az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje mögé, feltételezem, kaptak valamit cserébe.

Nem éreztük úgy, hogy a mi érdekeinkért tűzbe menne a tárgyalóasztalnál. Ez a tapasztalat sem abba az irányba mutat, hogy mi legyünk azok, akik Karácsony Gergely ölébe elsőként beleugrunk.

Fotó: Bődey János / telex
Fotó: Bődey János / telex

Támogatná, hogy előválasztáson döntsék el, ki legyen az ellenzéki főpolgármester-jelölt?

Inspiráló ötletnek tartom a főpolgármester-jelölti előválasztást.

Azaz támogatná?

Nem egy rossz ötlet, ha lefektetjük a kereteket, hogy kik vehetnek részt.

Az LMP tudna indítani saját jelöltet?

Igen, de nem tudom, hogy mi lesz az önkormányzati rendszerrel. Lehet hallani olyan hangokat, hogy a főváros önkormányzati struktúráját meg akarja változtatni a Fidesz.

Augusztusban tisztújítás lesz az LMP-ben. Elindul a társelnöki posztért?

Felmerült bennem, de ezt is meg akarom beszélni a többiekkel.

Mit kell ezen megbeszélni? Nem elég, ha bejelenti az indulását, aztán az nyer a választáson, akire többen szavaznak?

Kanász-Nagy Máté az egyik legszorosabb politikai szövetségesem. Szeretném tudni, hogy ő mit tervez a jövőben, és Schmuck Erzsébettel sem beszéltem ezt meg részleteiben.

Indokoltnak tartja fenntartani a társelnöki rendszert jövőben? Tordai Bence dicsérte, a tapasztalatok szerint azonban nem most éli a legszebb korát az a három párt (MSZP, Párbeszéd, LMP), amelynek élén két elnök van.

Az LMP-sek tudják, hogy én 2012 óta mit gondolok a társelnöki rendszerről, de azt nem látom, hogy önmagában megoldaná a mi szervezeti problémánkat, ha ezen változtatnánk.

Megosztja velünk is a véleményét?

Nem vagyok a legnagyobb rajongója a társelnöki rendszernek. Szerintem úgy lehet egy politikai vezetőtől eredményeket elvárni, ha megteremtjük azokat a feltételeket, hogy döntést hozzon, és utána akkor el lehet számoltatni. Ha nem teremtjük meg ennek feltételeit, akkor nem lehet elvárni az eredményeket sem.

Mi következik most? Ugyanúgy folytatja az ellenzék a parlamenti munkát, mint eddig? Ficsúroznak, molinót lobogtatnak, Orbán Viktornak pedig elmondják, hogy mit gondolnak róla a melósok, akik most nagy többségben rá szavaztak?

Annak tényleg nincs sok értelme, hogy havonta felállunk, és Orbán Viktorhoz válogatott szidalmakat szórunk, mert ez senkit nem fog meggyőzni. Azért azt kijelenthetjük, hogy Orbán Viktorról elég fix képe van a magyar társadalomnak így harminc év után.

Mégis ezt láttuk az elmúlt négy évben ellenzéki oldalról.

Ez probléma. Szerintem Orbán Viktornak nehezebb arra a kérdésre válaszolnia, hogy miért nem kapnak minimálbért az idősgondozók, mint arra, hogy miért egy szörnyű ember.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!