Tordai Bence: Az EP-választás lehetőséget adhat arra, hogy mindenki külön erősödjön

Elfogadja a kihívást, azaz ön lesz a Párbeszéd új társelnöke Karácsony Gergely utódaként?

Nincs ez még lejátszva. Nagyon jólesik Gergő ajánlása, és nyilván nem fogok azzal vitatkozni, hogy alkalmas lennék-e erre a feladatra, de hozzáteszem, vannak mások is a Párbeszédben, akik alkalmasak lennének. Tehát minden tévhittel szemben ez egy létező párt, rengeteg potens politikussal. Úgyhogy ki kell találnunk a következő hetekben, hogy mi az a munkamegosztás, amiben a leghitelesebben tudjuk megjeleníteni azt a zöld-baloldali politikát, amiben mi hiszünk, és ezáltal erősíteni az ellenzéket – amire az elmúlt időszakban talán nem volt annyira lehetőségünk.

A társelnöki rendszer egyébként bevált, tehát mindenképpen kell valaki Szabó Tímea mellé?

Ez egy tök progresszív konstrukció, és most már lényegében a harmadik pártban sikerül meghonosítanunk; ebből kettő párt a sajátunk volt, a harmadik pedig átvette a jó gyakorlatot. Hogy van egy női és egy férfi társelnök, szerintem menő dolog, és nemcsak nemi esélyegyenlőségi szempontból, bár az is fontos, hanem a hatékonysága miatt is. Itt jó szinergiák tudnak kialakulni, és még az sem baj, ha nem értünk egyet mindenben. Nyilván az egy strukturális kényszer, ami miatt Gergőnek is döntenie kellett, hogy a főváros vezetőjeként, a legmagasabb közvetlenül választott köztisztség ellenzéki betöltőjeként, illetve a hatpárti szövetség egyik személyes garanciájaként ő más szerepben van, mint egy klasszikus pártelnök, akinek a saját pártját, tehát részérdekeket kell képviselnie a szövetségen belül. Ez egy logikus álláspont, de Gergő döntésében persze az is benne volt, hogy érez személyes felelősséget a kevéssé sikeres ellenzéki kampány miatt – az én véleményem az, hogy neki volt a legkevésbé, de kétségtelen tény, hogy különböző mértékben mindannyiunknak volt felelőssége ebben.

Nyilatkozott arról, hogy nem szeretne ebbe a bűnbakkereső ellenzéki vitába beszállni, de azért elég súlyos kritikák érik Karácsonyt is. Ezek tehát nem jogosak?

Gergő őszintén hitt ebben az összefogásban és a konstrukció sikerében, és mindent meg is tett ezért, sőt: sok mindent alá is rendelt ennek az ellenzéki egységnek. Én azt gondolom, hogy példamutatóan viselkedett, és tényleg nem látom egy termékeny játéknak azt, hogy a kudarc miatti egyéni felelősséget százalékra osszuk be az egyes szereplők között. Senki nem maradna érintetlen ebben, és miközben tényleg végig kell vinnünk az elemzést, és levonni a politikailag értelmezhető következtetéseket, a személyi, különösen az egyszemélyi felelősök korai megnevezése valószínűleg nehezíti azt a munkát, amit egy nagyon komplex, soktényezős ok-okozati rendszer felrajzolásával lehet elvégezni. Sosem egyetlen okra vezethetőek vissza az ilyen társadalmi jelenségek.

Ön is, Karácsony is, és még több ellenzéki pártvezető vezette vissza a kudarc mértékét – ha az okát nem is – arra, hogy a társadalom jelentős része elhitte az ellenzék háborúpártiságát érintő fideszes kampányszlogent. De ezt nem észlelték már a kampányban?

Abszolút váratlanul ért minket ennek hatékonysága, még azzal együtt is, hogy az utolsó napokban, hetekben folyamatosan kaptunk erről visszajelzést terepről, és nemcsak vidéken – itt sem áll meg a szembeállítás a főváros és a vidék között –, hanem itt is, Budán vagy a belvárosban. Hozzám is fordultak azzal, hogy most mi tényleg el akarjuk vinni a gyerekeiket a háborúba? Nem hittem el, hogy ez egyáltalán kérdés lehet, de azt gondoltam, hogy hasonló abszurditásokkal rendre előállnak a kormánypropagandában, és anekdotikus adatokból ennek nem is lehetett az intenzitását felmérni. Láttuk, hogy ez jön szembe, de az én fejemben legalábbis nem állt össze, hogy ennek ilyen súlyos következményei lehetnek. Azóta viszont tovább tudtuk gondolni, és felismertük, hogy ez nagyon is illett abba a 12 éve dédelgetett és épített retorikába, hogy Orbán Viktor mindentől is megvédi a magyar embereket. És amikor e köré – közpénzből – egy komplett szimuláció épül, amelyet egy szomszédban zajló háború valósága még fokoz is, akkor valószínűleg könnyen hihetővé válik, sőt: még megsokszorozza az erejét ennek a retorikának.

De hát sokak szerint meg ez a kormány éppen nem védi meg a háborútól, ahogy sok mástól sem a magyar társadalmat, sőt, ebben a kampányban azért viszonylag könnyen felhasználható lett volna az a tény, hogy az energetikai függőség, amelyet a Fidesz védelmezni kíván, éppen hogy finanszírozza az ukrán civilek életét követelő háborút. Ehhez még hozzá lehet venni azt, hogy ha nem is kritikátlanul, de az Európai Unió egysége elemi gazdasági és biztonsági érdeke Magyarországnak, amit Orbán Viktor 12 éve legalábbis nem erősít. Miért nem lehetett ezt elmondani világosan a kampányban?

Önnek másfél percig tartott, hogy összegezze mindezt. Nekik kettő szavuk volt. És ez a két szó ráadásul egy nagyon erős, több mint egy évtizede építgetett narratívára támaszkodott. Nekünk se kétszavas megoldásunk nem volt, mert mindent magyarázni kellett – sőt, magyarázkodni, és defenzívába kerültünk –, se erős narratívánk, avagy világképünk, amibe ezt néhány tömör szóban elhelyezhettük volna.

Alapvetően azt gondolom, hogy a kampányt inkább a kormánypártok nyerték meg a propagandagépezetbe betöltött hazug, az ellenzéket háborúpártinak mondó stigmatizálással, mintsem az ellenzék vesztette el. De ami mindenképpen a mi számlánkra írandó, hogy 2010 óta nincs egy életképes ellenzéki világlátás, egy narratíva, egy jövőkép, egy valódi alternatíva, és azt is tegyük hozzá, hogy a 2010 előtti pedig egy masszív tévedésen alapult.

Tehát miközben van egy 12 éve egészen elképesztő erőforrásokból – az adófizetők pénzéből – épített fideszes narratíva, aközben lett egy teljesen mozaikszerű, részben a szerintem téves alapokról építkező, 2010 előtti, részben magának a Fidesznek a narratívájából és részben mindenféle más, random elemekből összeálló, magyarul: össze nem álló, nem konzekvens, nem erős, sőt, gondolkodási keretet összességében nem adó ellenzéki kampány. És ez nem egyik vagy másik politikus hibája ebben a szövetségben. Ez egyfelől a következménye is a sokszínűségünknek, másrészt viszont annak a hiánya, hogy ezt a hitközösséget tudatosan megalkottuk volna. De nem tudom, hogy ez akár csak elméletben is lehetséges lett volna-e ennyi idő alatt; még egy programmal, egy politikai célkitűzéssel is éppen hogy csak elkészültünk.

Ez felveti a kérdést: egyáltalán össze tud állni ilyen világnézeti és egyéb különbségek mentén egy közös narratíva?

Amit mindenki egyaránt – történet, meggyőződés, hit és az egyes ügyekben gyakorolt szemlélet szempontjából is – magáévá tudna tenni, az nem. Szerintem legalábbis nem.

Akkor sosem lesz működőképes, de legalábbis olyan hatékonyságú, mint a Fidesz–KDNP az ellenzéki összefogás?

Ha csak közelítőleg hasonló hatékonyságú lenne, én már azzal is megelégednék. Mert igazunk van, és ha más nem is, a valóság a mi oldalunkon áll. De az a modell, hogy ha „nem tudunk teljesen megegyezni, akkor inkább ne is mondjunk semmi markánsat”, az szerintem nem működik. Lehet, hogy akkor nem konszenzusos logikával kell működni, lehet, hogy a következő előválasztásnak sokkal korábban kell megtörténnie, és lehet, hogy aki azt megnyeri, az utána szabad kezet kell kapjon arra, hogy egy érvényes világképet felmutasson, amire egyébként egyenként sem tettek kísérletet az ellenzéki pártok.

De erre joggal mondják azt egyes pártok, hogy a markáns véleménykülönbségeket, illetve álláspontot ők éppen azért nem kommunikálták, mert tisztességesen tartották magukat a megállapodáshoz, miszerint kizárólag a közös döntéseket hozzák nyilvánosságra.

Abszolút, megértem őket, igazat is adok, de ebből is adódott sok minden, és ez nem hibáztatás, hanem annak elismerése, hogy ezek a pártok is a törékeny egység biztosításában voltak érdekeltek mindenekelőtt. De nekem meggyőződésem, hogy ha tovább erősödik a bizalom, illetve a sorsközösségünkbe vetett – ez nem hit – tudás, illetve az egymás iránti lojalitás, akkor lehet, hogy legközelebb már arra is képesek leszünk, hogy az előválasztáson részt vevők által megválasztott vezetőnek szabad kezet adunk abban, hogy azt mondjon, amit akar, illetve amiben hisz, nyilván meggyőzve a többieket arról, hogy ez működhet. Mert most nemcsak patchworkszerű volt a narratíva, hanem azt még ráadásul egy csomó gyávaság is terhelte. Hogy ne menjünk bele dolgokba akkor sem, ha hiszünk benne, sőt, igazunk van, és szerintünk akár társadalmi többség is lehet mellette, mert majd mit fog mondani a Fidesz, és mivel fog minket megtámadni…

Tehát eleve a Fidesztől tette függővé az ellenzék, hogy mit mond?

Igen. Az egy dolog, hogyan reagálunk, hiszen ki ne válaszolna a több mint egy egy évtizede kormányzó párt szavaira és intézkedéseire, az viszont más, ha eleve úgy mérlegelünk mindent, hogy mit fog hozzá szólni a Fidesz. Tehát amikor a saját, egyébként konszenzusos álláspontunkat inkább nem mondjuk ki, az már nagyon problémás. Az az igazság, hogy az egész ellenzéki politizálást – úgy egyáltalán az egészet – egy picit alulnézetből kellene újrakezdeni. Pont csak azt felejtettük el – mert annyira lekötött minket a Fidesz rezsimje és a vele való hadakozás –, hogy a politikánk mégiscsak az emberek egyéni és közösségi igényeinek kiszolgálásán kellene alapuljon. Olyan igényeken, amelyek sokszor tényleg ott kezdődnek, hogy legyen hol aludni, legyen mit enni-inni, és legyenek olyan közösségek, amelyekben szociális lényként ki tudunk teljesedni. Hogy olyan munkát végezzünk, amiért erkölcsi és anyagi megbecsülést, azaz tisztességes bért kapunk, és legyen lehetőségünk fejlődni, ahogyan a test és lelki egészségünket is megóvni vagy helyreállítani. Tehát ilyen alapvető dolgokról nem beszéltünk eleget, miközben azt végletekig hajtottuk, milyen a Fidesz rendszere, vagy éppen milyen a Fidesz vezetőjének hangulata, miket forgat a fejében… Tehát olyan szinten határoz meg minket a Fidesz gondolkodása, viselkedése és lépései, hogy abban mi, a mi értékvilágunk, alternatívánk veszett el. Elfelejtettünk a választók fejével gondolkozni és velük kapcsolatban lenni, abból táplálkozni és felépíteni egy autonóm alternatívát, ami nem valamihez képest, hanem a magyar emberek érdekében és igényei szerint határozza meg magát.

De ennek gyávaság volt az elsődleges oka?

Részben a rendszer mindent átható volta. De igen, van benne gyávaság is, mert ha például az jön ki a gondolkodásból, hogy a nagy, multinacionális vállalatok adóját meg kellene emelni, akkor arra az a reakció, hogy „de nehogy kimondjuk azt a szót a kampányban, hogy adóemelés”. Persze lehet, hogy ez mégse gyávaság, csak becsomagolt neoliberalizmus. Vagy hogy aktuálisabb legyen: ha mi azt gondoljuk, hogy fegyvereket kellene szállítani Ukrajnának, hogy megvédhessék magukat, és így legyen minél hamarabb elérhető a béke, ráadásul mindenki ugyanezt teszi Európában, sőt még a Fidesz is megszavazta a közös EU-s fegyverszállítást, többen közülünk mégis azt mondják, hogy még csak ne is beszéljünk erről, sőt, tagadjuk le, hogy ez egyáltalán felmerült – ezek szerintem problémák.

Ennek ellenére látja realitását annak, hogy egy következő előválasztáson a többség majd olyan miniszterelnök-jelöltet választ, aki a pártelit számára is elfogadható és követhető lesz?

Szerintem egy következő előválasztásnak csak így van értelme. Abból, hogy a Fidesszel való konszenzust keressük és óvatoskodunk, abból nem lesz egy markáns kampány, ahogy valós alternatíva sem. Ha a konszenzusos, langyos víz, középre lövő, mindenkinek befeküdni kívánó, nem pedig a társadalmi többség érdekeit kereső politikát folytatunk, annak mindig ugyanez lesz az eredménye.

Egy ilyen sokszínű közösség hitelesen tud vagy tudna képviselni mást?

Ha ez a konszenzuskereső tartalom sem tudta hozni az egységes kommunikációt, akkor éppen azt kell megtanulnunk, hogy bármilyen körülmények között hogyan teremthetünk egységes retorikát.

De nem épp ez a természete a Fidesszel szemben álló pártok sokaságának?

Még ha az is volna, kicsit át kell tudnunk ezt állítani fejben, át kell ugranunk a saját árnyékunkat, mert nem lehet egyedieskedni egy kampányban. És szerintem ezt éppen most tanultuk meg, hiszen miközben a Fidesz legszélesebb közössége ugyanazt és ugyanúgy mondta, egyszerre, addig mi nem tudtunk ezzel szemben érdemi ellenpontot képezni, lassan jutottunk konszenzusra, ha egyáltalán sikerült.

De akkor úgy érzi, csak az elmúlt napok nyomán, hogy most ennek az egységesítésnek jött el az ideje?

Nem, inkább azt látom, hogy a következő két év arról fog szólni, hogy mindenki megpróbál a saját korlátain felülemelkedni, aztán ki tudja, mi lesz ennek az eredménye. Akárhogy is, most adnunk kell egymásnak teret az útkeresésre, miközben nem szabad hagyni, hogy teljesen szétszakadjunk, nyilván.

Azt biztosra veszi, hogy lesz ellenzéki előválasztás a következő országgyűlési választás előtt?

Eléggé adná magát, de én mostanában semmit sem szeretek biztosra venni, hiszen sok erős mondásunk hullott a semmibe. Úgyhogy kis önmérsékletet javaslok, elsősorban magamnak ilyenkor. De én úgy érzem, hogy számíthatunk arra, hogy még lesz ilyen folyamat.

De ennek van értelme akkor, ha a részt vevő pártok megkérdőjelezik az eredményét?

Nem érzem, hogy megkérdőjelezték volna.

Pedig sokan most például Karácsony Gergelyt teszik a vereség – egyik – felelősévé az előválasztási visszalépése miatt, sőt: Czeglédy Csaba DK-s önkormányzati politikus azt is írta, Karácsony ezzel elárulta az ellenzéki közösséget.

Ez utóbbit inkább nem minősíteném, magáért beszél. A bizalom törékeny, de ennek ellenére az egymásra utaltság érzése folyamatosan erősödik. Én nem félek attól, hogy ez az együttműködés szétrobbanna, még akkor sem, ha számítunk arra, hogy az ellenzéki közösség most versengőbb lesz, mint eddig.

Hiba volt Karácsony Gergely visszalépése?

Nem a pillanatnyi döntés volt hiba, hanem az, hogy az egység és együttműködés érdekében nem akart felvállalni egy markánsabb kampányt, amivel nyerhetett volna.

Budapesten az működött?

Budapesten szerintem 2019-ben átadtuk a saját üzenetünket, és Gergő főpolgármesteri kampánya célt is ért az önkormányzati választáson. Ennél én kicsit lekerítettebb és középre húzóbb kampányt láttam tőle az előválasztás idején, miközben szerintem – és az eredmények alapján sokunk szerint – itt nem az az út. Tehát amikor azt keresgéljük, hogy mi a megfejtés, a kulcs az emberekhez, akkor egyszerűen jobban kell értenünk a mindennapjaikat, és akármilyen elhasznált is ez a fogalom, populáris, tömegek számára érthető, átélhető, azaz közérthető hívószavakkal kell rendelkeznünk.

Nem szabad félénk üzenetekkel operálni?

Így van: markánsabbnak és merészebbnek kell lenni akkor, amikor megfogalmazzuk üzenetként, hogy mi az, amiben mi tényleg hiszünk. Alapvetően azt gondolom: kell egy balra át és egy zöldre át, és igenis vállalni kell ezt a szemléletváltást, ami nem csak gazdasági adatokból vezeti le az emberek boldogságát és az ő jóllétük mértékét vagy egy ország teljesítményét. A GDP mint fogalom vagy mérőszám nincs közvetlen, ok-okozati összefüggésben azzal, hogy egy országban milyen az életminőség. Én közgazdászként is inkább azt mondom, kukázzuk ezt a mérőszámot, hagyjuk meg a gazdasági szakértőknek, mi pedig beszéljünk a valódi, az emberi, társadalmi, közösségi jóllétet érintő kérdésekről, az emberi életminőséget mérő HDI-ről vagy a boldog bolygó indexről.…

Nem mintha ezeket többen értenék, nem?

Jogos, bár itt szerintem fontosabb mérőszámok vannak: a várható élettartam vagy az egészségben eltöltött évek száma, az iskolai végzettség, az életszínvonal, az egyenlőtlenségek, az ökológiai lábnyom vagy az élettel való elégedettség. Ezek az emberi jóllétet, a politikai értékválasztásokat és ennek nyomán a társadalmi alrendszerek teljesítményét mutatják. A tanulság pedig annyi, hogy ha jót akarunk magunknak, humanista és ökoszociális világnézettel, az elosztási kérdésekre fókuszálva érdemes politikát csinálni, nem feledve a posztmateriális ügyeket sem.

Az ön által elnyert budai választókerületben utóbbi működött?

Persze, ez itt működött szerintem, de a legtöbb helyen elsősorban az országos, központi kampány üzenetei tudták tematizálni a helyi aktivitást, már csak azért is, mert nagyon korlátozott a helyi nyilvánosság. Nekünk volt egy saját üzenetünk, a „Buda utat mutat”, és ebbe mindent bele lehetett pakolni a demokrácia működésétől kezdve a közpénzek kezelésének módján át a cselekvő szolidaritásig és a zöldpolitikáig. Ebben kifejezetten benne van, hogy ez egy zöld kerület, szeretne még zöldebb lenni, és megvédeni az ilyen típusú értékeit. Ráadásul Budát szerintem sokan nemcsak lakhelyül választják, hanem identitáselemként, értékvállalásként is tekintenek rá, tehát akik azért költöznek oda, ha megtehetik, hogy közel legyenek a természethez – számukra ez nyilván még fontosabb kérdés. De Budán is vannak egészségügyi, egzisztenciális, megélhetési, vagy lakhatási ügyek, amelyek kifejezetten fontosak – nemcsak azoknak, akiket közvetlenül érintenek, hanem a közösségnek is.

De gondolja, hogy ezek a kérdések egy vidéki választókerületben nem fontosak?

Én azt szeretném, ha ugyanolyan életminőséget tudnánk garantálni Nógrád megyében is, mint Budán, de sajnos nem így van, így a társadalmi felelősségvállalás, a személyes problémák fókuszában is más áll. És ez nem egy megkülönböztetés, egyébként sem értek egyet a Budapest-vidék szembeállítással, egyszerűen demográfiai szempontok vannak. De tudom, hogy nekem azért is szerencsém volt a választókerületemben, mert már az önkormányzati választást követően megkezdődött az a baloldali zöld politika, ami az itt élők számára értéket és biztonságot nyújt, és ami azzal foglalkozik, ami számukra valóban fontos. Ilyen értelemben azt is mondhatom, hogy tényleg nem csak az én kampányom miatt nyertünk, sőt. Ha itt egy darab fa indult volna helyettem, alig hozott volna néhány százalékkal kevesebbet, miközben vidéken nagyon jó politikusok, értékes jelöltek véreztek el az országos tendencia miatt.

Az nem volt benne, hogy önnek azért van országos ismertsége Facebook-közvetítésekből, parlamenti akciózásokból vagy éppen a miniszterelnök meginterjúvolásából?

Az igaz, hogy a helyi kampányt a rengeteg terepmunka mellett az országos médiába kerülés tudja segíteni, hiszen azzal nyilván többen ismerik fel az embert. De az utolsó időszakban már kevésbé kerestem a médiamegjelenéseket, főként azért, hogy teret hagyjak a nehezebb körzetekben induló vagy kevésbé ismert ellenzéki jelölteknek is. Bűntudatot okozott volna, ha állandóan előrenyomakodom és kitakarom őket.

Egyébként Budán az szimpatikus, amiket ön csinál például a parlamentben?

Túlnyomórészt pozitív visszajelzéseket kapok: sokan értékelik a kemény kiállást, másoknak a szakmai felkészültség vagy épp a személyes jelenlét fontosabb, és én igyekszem változatos eszközökkel dolgozni, különböző regiszterekben megszólalni, így mindenki találhat azonosulási pontot. És nyilván az sem hátrány, hogy már két éve építjük a Budai Zöld közösséget, rendszeres programokkal, kiadványokkal, saját felületekkel. Akárhogy is, a dolog működik: a taktikaiszavazas.hu szerint az én körzetem, Budapest 4-es számai múlták felül leginkább az előzetes várakozásokat.

Az önkormányzati, illetve a négy évvel ezelőtti eredmények nyomán ugyanakkor az ország több más pontján is számítottak volna győzelemre, mégis több helyen durván kikapott az ellenzéki jelölt. Mi történhetett ezekben a körzetekben?

Szerintem a legtöbb esetben ez nem az ottani jelölt és a helyi kampány felelőssége. Szembejött ez a történelmi helyzet, és érvényesült az országos trend. Nem gondolom például, hogy Szél Bernadett ne kampányolt volna rendesen. Ott is biztos, hogy elsősorban a háborúpártinak hazudott ellenzék üzenete ütött be.

Karácsony Gergely a Párbeszéd dinamizálásának kényszeréről beszélt, de ez mit jelent, min kell változtatni?

Vannak dolgok, amiket jól csinálunk: ennek a csapatnak van arculata, politikai üzenete, amit persze még lehetne élezni, de van egy határozott zöld baloldali karakterünk. A Párbeszédben van egy politikai tudás is, ami már többször megmutatkozott például abban, hogyan képesek vagyunk jó kampányokat csinálni és győzni. Mi az előválasztáson is megnyertük a körzeteink kétharmadát, és a választáson is a választókerületeink kétharmadát, gyakorlatilag mindenhol a várakozások feletti eredményeket hozva. A két, az ellenzék által elhozott vidéki körzet egyike a Párbeszéd által támogatott független Mellár Tamásé, a fővárosban pedig szerintem a legnehezebb győzelmet szintén a Párbeszéd, valamint a Szikra Mozgalom által támogatott Jámbor András aratta Józsefváros–Ferencvárosban. Tehát vannak sikereink és vannak meghatározó politikusaink, mint Karácsony Gergely, Szabó Tímea vagy V. Naszályi Márta. Amiben viszont még fejlődnünk kell, hogy pártszervezetként, zöld-baloldali mozgalomként épüljünk, és a szervezeti erő növekedjen. Erre van igény, de eddig nem volt adott az a politikai környezet, amiben erre lehetőségünk lett volna.

A negyedik kétharmad majd nagyobb teret adhat a szervezeti növekedésre?

Ilyen értelemben persze nem lesznek új lehetőségeink, sőt, de nyilván folyamatosan keresnünk kell a hatékony politikai fellépés lehetőségeit összellenzékként és önálló pártként is. Én arra céloztam, hogy a Párbeszéd számára most minden adott ahhoz, hogy egy önálló, független és magában is sikeres, ezzel pedig az összellenzéki sikerhez is hozzájáruló pártot tudjunk csinálni. Ehhez intenzívebbé és professzionálisabbá kell tenni a működést, és persze bővíteni a létszámot. És erre most egy alkalmas időszak jön, mert készülni kell az európai parlamenti (EP-) kampányra, amihez nekünk már van egy országos és európai kitekintésben is kiválóan alkalmas listavezetőnk, Jávor Benedek személyében, és megvan a saját üzenetünk is.

Azaz külön indulnak az ellenzéki pártok az EP-választáson?

Én ebben hiszek, igen. Ez most egy olyan időszak, amelyben mindenki keresheti a saját útját, és megmutathatja az erejét. Az EP-választás listás, teljesen arányos rendszer, tehát nincs ennél jobb alkalom arra sem, hogy felmérjük az erőnket, és kipróbáljuk, hogy mi, mennyire működik. De ezzel párhuzamosan lehet és kell is készülni az önkormányzati választásra is, ahol a választási rendszer jellegéből fakadóan össze vagyunk kényszerítve. De ez a kettősség nem hátrány, hanem éppen lehetőség arra, hogy erősödhessenek az egyes pártok, és így a szövetségünk is.

Voltak arra utaló szocialista nyilatkozatok, amelyek alapján ők kifejezetten erősítenék vagy erősítették volna a Párbeszéd–MSZP-szövetséget. Vagy akkor az most már nincs?

Ez egy erős kapcsolat, ami része a hatpárti szövetségnek, de átbeszéltük ezt az MSZP-s barátainkkal, úgyhogy most már azonos állásponton vagyunk. Jó a személyes viszonyunk, rengeteg ügyben azonos álláspontot képviselünk, más ügyekben meg az LMP-vel vagyunk hasonló platformon, vagy bizonyos esetekben a Momentummal. Nincs ebben változás, de se nekik, se nekünk nem racionális közösen indulni például az EP-választáson. Erős, koherens üzeneteket megfogalmazni nem lehet úgy, hogy egyszerre beszélsz nagyon különböző szavazótáborokhoz. És mi inkább kiegészítjük egymást, mintsem nagyon intenzív szinergiák lennének, ezért is mondom azt, hogy az EP-választás lehetőséget adhat arra, hogy mindenki külön erősödjön.

Lehet, hogy ez lesz a listás előválasztás, amit egyébként korábban önök szorgalmaztak?

Bizonyos értelemben tekinthetünk így rá, biztosan jó próbatétel lesz az ellenzéki pártoknak.

Korábban felmerült a másik zöldpárttal, az LMP-vel való szorosabb viszony is. Ennek ma már nincs esélye?

Korábban valóban zajlott gondolkodás arról, hogy van-e elég tér két zöldpárt számára, amelyek között persze vannak különbségek, de sok azonosság is. Mi viszont onnantól kezdve nem tudjuk lekövetni szemmel az ő mozgásukat, hogy egy nagyon szoros szövetségbe álltak össze a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val. Valószínűleg termékenyebb lett volna a zöldpártok együttműködése, de azzal nekünk nehéz mit kezdeni, hogy valaki egy pártot, amely önmagát a Gyurcsány által vezetett kormánnyal szemben meghatározva jött létre, bevisz a DK zöldtagozatának, és szerintem a szavazóik sem nagyon tudják ezt követni.

Ugyanezt látja a Jobbik esetében is, a DK ernyője alá kerül, tagozatként?

Végül is ők egy, a nevében is benne van, koalíciót akartak mindig is építeni, de hogy mi ennek a három, szoros együttműködést kialakító pártnak a szándéka, arról én nehezen tudnék nyilatkozni. Ez számomra is meglepően alakult, főként az áthidalhatatlannak tűnő világképekből és politikai meggyőződésekből kiindulva. Egyébként a terepen is sok kérdést kaptunk erről. Sokan nem értik, hogy ez micsoda, miért van, mert azt már elfogadták, hogy oké, a hat pártnak össze kellett állni, de hogy ezen belül az az egyébként tiszteletreméltó keresztény-szociális jobbközép út, amit a Jobbik választott magának, hogyan fér össze azzal az egyébként szintén tiszteletreméltó és legitim szoclib, balközép politikával, amelyet a DK hirdet, nem igazán tudják befogadni. De lehet, hogy a kollégák tudnak valamit, amit mi nem.