Reptérvásárlás: finisbe ért az üzlet, de nagyon neccesen, hitelből lehet meg időre a pénz

A magyar állam a világ legnagyobb reptérüzemeltetőjével, a francia Vinci Airports-szal szeretné megvenni a Budapest Airportot. A Vinci Airports a világ első számú ágazati cégeként 13 országban 65 repülőteret működtet. A furcsa szereposztás szerint a magyar állam 51 százalékot, a Vinci 49 százalékot vinne, de a menedzsmentjogokat is birtokolná, vagyis a társaság irányítása a francia csapat feladata lenne.

Mielőtt rátérnénk a részletekre, pár kínzó kérdést fel lehet tenni.

• Miért olyan fontos, hogy német, vagy kanadai (mint az elmúlt időszakban) menedzserek helyett franciák (mint az áhított jövőben) irányítsák a budapesti repteret, megér ez eurószázmilliókat, milliárdokat?
• ha korábban volt nemzetbiztonsági kockázata annak, hogy a VIG nevű biztosító nagyobb részesedést szerezzen az egykori Aegonban, a mai Alfában, akkor ez, amikor a kormánynak kell a pénz, már nem kockázat?
• Hová illant a magyar állam hazai tulajdonnal kapcsolatos elképzelése a biztosítói szektorban?

Erős a szándék, de üres a kassza

A racionális válasz alighanem az lenne, hogy más a helyzet, ha tele a kincstár, és más, amikor üres. Vagyis legfeljebb pénzbőség idején tűnik racionálisnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszaszerzése, mégis: annak magyar tulajdonlása erős szándéka Orbán Viktornak, ami végigkíséri immár ötödik ciklusát is, és valamiképpen mindig napirenden volt.

Csak most éppen nincs pénzbőség, márpedig a reptér 51 százaléka is eszelős pénzbe kerül, amiért a kormány valóban olyan szándékairól is lemond, mint a két magyar biztosító (Alfa és Union) érdemi kisebbségi tulajdona.

És bár a különböző kimutatásokban a vásárlás nem feltétlenül rontja a költségvetés egyenlegét (úgynevezett eredményszemléletű kimutatásban nem változik semmi, de pénzforgalmi szemléletben igen), arra azért mindenképp pénz kell, és az adósságot növeli.

Vagyis ha egy jól eleresztett magyar család vesz egy 2 milliárd forint értékű Picassót éppen 2 milliárd forintért, akkor nem történik semmi, a cash csökken 2 milliárd forinttal, de a műgyűjtemény értéke nő ennyivel. Ám, az biztos, hogy azért a készpénzt elő kell teremteni, a pénzforgalmi szemlélet azt mutatja, hogy a pénznek meg kell lennie erre.

Nagy a sürgés-forgás

Ezért van hatalmas küzdelemben az állam. December legelejéig úgy kellene ugyanis megtörténnie a reptéri ügylet pénzügyi rendezésének, hogy az még akkor sem egyszerű, ha az államnak mindig lehet pénze kötvénykibocsátásból vagy meglevő vagyonelemek eladásából.

A magyar állam hivatalosan sem a partnerét, sem az agendáját nem nevezte meg, és a vételárról is legfeljebb becsléseink lehetnek.

Ennél pontosabbat már csak azért sem lehet mondani, mert nem mindegy, hogy a Budapest Airport a különböző, részben tulajdonosi hiteleiből mennyit fizet vissza az üzlet előtt, és mennyi marad a megvásárolt cégben.

Ám az államnál most több ügylet tanácsadói (nagy nemzetközi cégek képviselői) adják a kilincset egymásnak, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetői pedig lázas nemzetközi utazgatásban vannak. A közvélemény ezekből az utakból nem sokat lát, de például a Magyar Biztosítók Szövetségének november 29-i konferenciáján is lemondta Nagy Márton miniszter a nyitóbeszédét, és végül Túri Anikó, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára fog beszélni.

Sok pénz kell, minden eladó

Ha esetleg publikus lesz majd a reptér vételára, ahogy egyik forrásunk fogalmazott, az 1 milliárd euró is lehet sok, és a 3 milliárd euró is lehet kevés, attól függ, hogy mennyi hitellel megy tovább a cég. A Budapest Airport Zrt. kötelezettségei tavaly év végén 615 milliárd forintra rúgtak az Opten szerint.

Tételezzük fel, hogy a magyar állam a dealben 3 milliárd euróra értékeli a céget, akkor a magyar államra ennek a fele, vagyis 1,5 milliárd euró jut.

Lehetett arról hallani, hogy a vásárlás mellett a franciák akár valamilyen hitellel segíthetik a tranzakció létrejöttét, és azt is látni, hogy a magyar állam hirtelen végkiárusításba kezdett. Ha december 1-ig szeretne már pénzügyileg elköteleződni, illetve december 8-ig szeretne az állam már valamit hivatalosan is bejelenteni, akkor valóban iparkodnia kell.

A vételár fedezetére két nagy eladást lehetett hallani. A magyar állam eladta az osztrák Erste Group Bank AG-nak, vagyis az Erste-csoport bécsi központi cégének a magyar Erste 15 százalékos részesedését, amiért 87,55 milliárd forintot (durván 230 millió eurót) kapott. Ez tiszta, transzparens, kalkulálható.

A másik, már említett forrás összetettebb, ez az Aegon (ma már Alfa), illetve az Union biztosítók 35 százalékának eladása. Az iparági becslések anno 550 millió euróra becsülték az Aegon Magyarország értékét. Innen azonban nem olyan könnyű számolni. Nemcsak azért, mert az állam ugye 45 százalékot szerzett, majd 10 százalékra apasztotta a részesedését, hanem közben egy másik VIG-biztosítóba (Union) is beszállt, és onnan is hasonló módon szállt ki.

Immár nem kockázat?

Azt vélhetően meg lehetne kérdezni, hogy amennyiben elsőre kockázat lett volna, ha az Aegont teljesen a VIG veszi meg, akkor az a magyar állam közbeiktatásával miért nem nemzetbiztonsági kockázat? Mi értelme volt megakasztani az ügyletet? Mit keresett ezen az állam? Vagy mivel mindenféle adóval és szabályozással rontott a biztosítók helyzetén, még le is értékelődött ez a csomag?

Mi erre azt a megnyugtató választ kaptuk egy háttérbeszélgetésen, hogy

a biztosítás hosszú távú üzlet, egy rövid távú adó nem kalibrálja át alapvetően az árazást.

Az külön vicces élmény, hogy az idő múlásával a gazdasági cikkeink kérdései az állami oldal érveivé válnak. Mondunk rá egy példát. Korábban megkérdeztük, hogy mi értelme egy biztosítóban irányítási joggal, érdemi beleszólással nem járó pakettet venni. Volt rá válasz, ez egy belépő pakett, később növelhető a részesedés. Most, amikor azt kérdezzük, hogy az új fejlemények fényében vajon csökkent-e az állam elszántsága a szektorban, akkor azt az érvet hallottuk, hogy nem csökkent, de legyünk őszinték, a 45 százalékkal sem járt több beleszólás, mint a 10 százalékkal.

Még ezen felül is kellhet pénz

Mindenesetre, ha kapott is az állam 250 millió eurót (becslés) a két biztosítói pakettért, még azzal is csak 480 millió euró van meg. És ehhez az kell, hogy november 27. és 30. között ne csak a zöld lámpa érkezzen meg a biztosítós tranzakciókra, de a pénz is. Összességében nagy küzdéssel össze lehet szedni a szükséges pénz harmadát-negyedét, de a többit vagy a magyar állam devizakötvény-kibocsátásai során felhalmozott pénzek, vagy a Vinci hitele adhatja össze.

Nagyon kell a magyar államnak, vagy Orbán Viktornak a reptér többsége, 10 nap múlva vélhetően már azt is tudjuk, hogy klappoltak-e az elemek, sikerült-e a tervezett ütemben a bevásárlás.

A minisztérium szerint megfelelően haladnak a tárgyalások

Cikkünk megjelenése után a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy „megalapozatlan és hamis állítások jelentek meg a magyar sajtóban” a Budapest Airport visszavásárlásával kapcsolatban. „A hamis felvetések komolyan ártanak a magyar érdekek sikeres képviseletében. A tranzakció célja ugyanis az, hogy a Gyurcsány-kormány által elherdált kiemelkedő stratégiai eszköz, azaz a reptér újra magyar többségi tulajdonba kerülhessen. Ezzel kijavítva egy igen súlyos történelmi hibát” – írták.

A közlemény szerint „teljesen hamis az az állítás, hogy december elsejéig fizetési kötelezettsége lenne a magyar államnak a visszavásárlási ügylet vonatkozásában”.

Hozzátették: „A reptér visszavásárlásával kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között. Ugyanakkor az előzetes megállapodásnak megfelelően a felek nem kívánnak több információt megosztani annak érdekében, hogy az üzleti érdekek ne sérüljenek, a tárgyalások zavartalanok maradhassanak és sikeresen zárulhassanak.”