Derült égből: a magyar állam nem engedélyezi az Aegon eladását a bécsi VIG-nek

2021. április 7. – 10:06

frissítve

Derült égből: a magyar állam nem engedélyezi az Aegon eladását a bécsi VIG-nek
Az Aegon Magyarország biztosító székháza a Kálvin téren – Fotó: Róka László/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A tiltás teljesen érthetetlen, egy régóta a magyar piacon dolgozó, teljesen transzparens bécsi, tőzsdén jegyzett cég lett volna a vevő. Mi lehet a nemzetbiztonsági kockázat, ha a jól ismert holland tulajdonost egy hasonlóan ismert osztrák váltja? Esetleg a NER szemelte ki a céget?

Az elmúlt év legnagyobb hazai M&A tranzakciójának tűnt a holland Aegon regionális biztosítói csoportjának eladása az osztrák VIG felé. A teljes üzlet 830 millió eurót ért, ebből a csomagból a legértékesebb rész a magyar Aegon Biztosító volt, csak ennek a résznek az értékét 549,5 millió euróra becsülte az EMIS tranzakciós cég.

Azt lehetett tudni, hogy a tranzakciót vizsgálja az MNB, a GVH, illetve a járvány miatt immár a Belügyminisztérium is, de abban biztosnak tűnt a piac, hogy nem lehet akadálya a tranzakciónak.

A bejelentés

Ehhez képest ma reggel ez jelent meg a bécsiek és ez a hollandok honlapján. Magyarul összefoglalva:

„A Wiener Versicherung Gruppe tegnap délután kapott egy határozatot, amelyben a magyar Belügyminisztérium bejelentette, hogy megtagadják az Aegon-társaságok magyarországi külföldi befektető általi tervezett megszerzését. A jóváhagyási folyamat részeként a Vienna Insurance Group 2021 januárja óta konstruktív tárgyalásokat folytat a felelős magyar pénzügyminiszterrel. A rendelet ellentmond az eddigi tárgyalások menetének. A Vienna Insurance Group arra számít, hogy ezt a kérdést a közeljövőben pozitívan oldják meg.”

Protekcionizmus

A járvány miatt több országban, így Magyarországon is a hatóságok szigorúbb ellenőrzést vezettek be. Ennek keretében a gazdaságvédelemre hivatkozva fokozott figyelemmel nézték a hatóságok, hogy mire készülnek a külföldi vevők. Olykor a Magyar Nemzeti Bank, máskor a Belügyminisztérium, majd a bevezetett Palkovics-jóváhagyás miatt az ITM is ellenőrizhette azt, hogy az adott ügylet kockázatos-e.

Ez azért volt különösen rossz a piacnak, mert ha van olyan intézmény, amelyik megtilthatja a tranzakciót, mert az nemzetbiztonsági kockázatot tartalmaz, ráadásul indokolásnak elég annyi, hogy „nemzetbiztonsági titok”, akkor szinte bármit meg lehet tiltani.

A biztosítói deal

Az Aegon magyarországi, lengyelországi, romániai és törökországi vagyonkezelési, biztosítási és nyugdíjüzletágainak eladása összesen 830 millió eurós üzlet volt.

Az eladót (ez a holland Aegon-csoport) az Allen&Overy képviseli, a vevőt (az osztrák Vienna Insurance Groupot) pedig a Wolf Theiss.

Azt hallottuk, hogy a felek már novemberben aláírták a szerződést, de a BM, amely a nemzetbiztonsági kockázattal bíró iparágakat (például fegyvergyártást, kritikus infrastruktúrát, bankokat, biztosítókat) engedélyeztet, hosszabbítást kért, és a számára rendelkezésre álló 60 nap után újabb 60 napig vizsgálódik. Úgy tűnik, ennek végén adta ki a mostani negatív döntést.

A vevő ismert itthon

Korábbi cikkünkben azt jósoltuk, hogy az engedély csak formaság lesz, hiszen itt azért aligha van nagy tét, mert ha van ilyen, akkor a VIG a legjobb típusú vevő:

  • egyrészt nagyon kockázatot nem jelenthet, hiszen egy osztrák tőzsdei cégről van szó;
  • másrészt itt van már egy ideje a magyar piacon, az MNB folyamatosan felügyeli;
  • harmadrészt olyan probléma sincs, hogy túl nagy lenne a vásárlás után a piaci pozíciója, mert noha a csoportnak már három biztosítója is volt itthon (Erste, Union, Vienna Life), de a háromnak együtt (immár egységes Union néven) sem volt dobogós a piaci részesedése, a VIG azt jósolta, hogy az Aegonnal kibővített csoportnak 19 százalékos lenne a súlya.

Jön a NER?

Igaz, a biztosítói piacon régóta tartotta magát az a pletyka is, hogy van egy hazai lobbi amellett, hogy az állam ne engedje külföldi kézben maradni a négy nagy biztosító (Aegon, Allianz, Generali, Groupama) egyikét.

E vélemény szerint valakinek (a ma divatos hazai kormányközeli cégfelvásárlóknak vagy akár az állami MFB-nek) be kellene avatkoznia, esetleg a CIG-gel kellene összetolni az Aegont.

Mindez lehet szép és jó, de erre egy transzparens országban az ajánlati időszakban érdemes gondolni, nem a hatósági engedélyezési szakaszban. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, a külföldi felek közleményéből úgy tűnik, hogy még látnak megoldást. Az biztos, hogy egy ekkora osztrák–holland deal elgáncsolásának komoly nemzetközi visszhangja is lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!