Oroszország és a szankciók: mennyit ér a Nyugat gazdasági háborúja Putyin ellen?

Ha az Ukrajna ellen inváziót indító Oroszország elleni nyugati szankciók valódi hatásait szeretnénk értékelni, érdemes a Trading Economics makrogazdasági portál orosz adatait megnézni: az utolsó havi adat szerint Oroszország egy hónap alatt 25 milliárd dolláros kereskedelmi többletet csinált. Vagyis a magasra szökött olaj- és gázárak idején temérdek pénzt keresett. Talán ez az adat is megmutatja, hogy az Európa számára létfontosságú energetikai kapcsolatok bolygatása nélkül mennyire képes megfogni a Nyugat Oroszországot. Vagy ahogy a cikkünk címében elhangzott kérdést feltette nekünk egy európai diplomata:

„Szerinted ennyitől Putyin letérdel?”

Ez sajnos akkor is jogos kérdés, ha az Oroszországra zúduló össztűz, kereskedelmi szankciók, számlabefagyasztások, hét bank lekapcsolása a SWIFT-rendszerről, mindenféle cégeladás, kapcsolatmegszakítás természetesen Oroszországnak, az orosz gazdaságnak és az orosz lakosságnak nagyon is kézzelfogható károkat is okoz.

Egy új háború

Új típusú háborút látunk ezekben a pillanatokban a világban. Természetesen nem az orosz invázióra gondolunk, az emberiség története tele van olyan támadásokkal, amikor egy agresszív hatalom lerohan egy katonailag gyengébb országot valamilyen vélt vagy valós indokkal, ürüggyel.

Olyat viszont még nem nagyon láttunk, hogy szinte az egész fejlett világ távolról, jó esetben egyetlen lövés nélkül próbál meg térdre kényszeríteni egy agresszort, pénzügyi, informatikai, kereskedelmi intézkedésekkel, emellett a sportot, az utazást és a kulturális kapcsolatokat is megbénító totális izolációval.

Most ez történik. Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziójára példátlanul erős gazdasági választ adott az Egyesült Államok, az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Kanada, Japán, Ausztrália, de még a semlegességéről és banktitkáról híres Svájc is ígéretet tett arra, hogy szankciókat vezet be Oroszországgal szemben.

Adjonisten-fogadjisten

Ám ez még akkor sem tűnik sikeresnek, ha valóban erős hatások vannak, már ma is fáj az orosz lakosságnak és az orosz milliárdosoknak az intézkedés, és még sokkal jobban is fájhat a közeljövőben.

Egy pillanatra idézzünk fel egy gyors verbális adok-kapokot, amelyről már írtunk, de talán a gondolkodást meghatározhatja.

„Ez egy totális gazdasági háború, és el fogjuk érni az orosz gazdaság összeomlását”

– mondta Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter.

„Vigyázz a szádra! Ne felejtsük el, hogy az emberi történelem során a gazdasági háborúk gyakran valóságossá fajultak”

– replikázott Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök.

Kinek van igaza? Vlagyimir Putyin totális támadása idején az nem kérdés, hogy a világ elítéli Oroszországot. De az is jogos kérdés lehet, hogy amennyiben Európa háborúról és kívánt orosz összeomlásról fantáziál, akkor nem érzi-e úgy majd Oroszország, hogy hadüzenetet kapott.

Készültek

A különös az, hogy amennyiben ránézünk Oroszország gazdasági mutatóira, az állam az egész világon az egyik legóvatosabb, legprudensebb makrogazdaságát tudhatja magáénak:

• 4 százalékos munkanélküliség, vagyis szinte teljes foglalkoztatás;
• 8-9 százalékos infláció, ami most már nem is olyan extra;
• 18 százalékos eladósodottság, ami kifejezetten alacsony;
• 640 milliárd dollárnyi devizatartalék;
• illetve az említett magas külkereskedelmi többlet, alacsony költségvetési hiány.

Egyvalami nem mutat szépen, a lakosság életszínvonala, de azt a mindenkori orosz vagy szovjet vezetők előszeretettel rendelik alá a nagy birodalmi céloknak.

Három éve egy Indexen megjelent cikkben azt írtuk, hogy Vlagyimir Putyin nagyon készül a válságra, és összeszedtük, hányféleképpen spórol, tartalékol, milyen értelmes közgazdasági lépéseket tesz az orosz elnök.

Ezek a jellemzők ma is érvényesek, kivéve azt, hogy lehet, hogy Putyin nem egy gazdasági válságra készült, hanem a háborúra, vagyis arra a válságra, amit voltaképpen ő maga okoz.

Jöttek a csapások

A vélhetően bekalkulált nyugati csapások meg is érkeztek, talán még erősebben is, mint azt az elnök jósolta. Kezdjük a konkrét hatásokat egy látszólag nem olyan fontos tőzsdei hatással: azzal, hogy az orosz oligarcháknak nehézségeik támadtak. A lakosság széles körű hátrányaira is ki fogunk térni, de nem véletlen a rajt.

Londonban március 2-án így álltak a fontosabb orosz részvények a 2021. december 31-i (békeidős) árazáshoz képest:

• részvény – változás (százalék)
• OGZD (Gazprom) -98,92
• LKOD (Lukoil) -98,99
• SBER (Sberbank) -99,93
• NVTK (Novatek) -98,38
• MNOD (Norilszk Nikkel) -97,55

Vagyis egy tavaly év végén 100 dolláros orosz részvény ma nagyjából 1-2 dollárt ér, gyakorlatilag lenullázódott, ment az egész a levesbe.

Ennek sok oka van, nyilván ha a Gazprom jövőre már egyetlen köbméter gázt sem adna el a Nyugatnak, csak belföldre vagy Kínába szállítana, akkor is többet érne, mint 1 százalék, de a kényszerű eladások, a vásárlási korlátozások ekkora áresést eredményeztek.

Dominóhatás

Ám a történet nem áll meg itt. Egy olyan oligarcha, akit esetleg eleve korlátozások, szankciók sújtottak, ráadásul a cége elértéktelenedett, most tönkrement, legatyásodott. De még csak nem is ez a legnagyobb baj, hanem a tőkeáttétel.

A Nyugaton is aktív orosz oligarchák gyakran úgy vettek fel korábban hiteleket, hogy a hitel fedezete a cég, a részvények voltak. Amikor a részvény elértéktelenedik, a bank azonnal telefonál (margin call):

„Kedves ügyfelünk, immár nincsen elég fedezete a hitele mögött, hozzon be 1 milliárd dollárt vagy éppen 5 milliárdot, különben a hitelét felmondjuk.”

Vagyis éppen akkor kéne nagyon az oligarcháknak cash, amikor ezt az orosz oligarcha nem tudja megszerezni. Csődbe mehet, de még az őt finanszírozó bank is, ebből pedig már tényleg válság lehet: orosz is, de akár európai is.

Ha pedig az európai bankok között megszűnik a bizalom, mert nem tudják, hogy ki fog bukni az orosz oligarchákon, akkor jön a legrosszabb helyzet: a bizalomhiány, a kiszáradás, a két számjegyű overnight kamat, vagyis amikor a bankok nem mernek üzletelni egymással.

Oroszországnak akartunk szankciót okozni, de részben magunkat lőttük lábon.

Mit érez az orosz lakosság?

Az orosz oligarchák biztosan sokat fognak bukni, igaz, egy Ukrajnával foglalkozó európai diplomata szerint ez olyan nagyon nem érdekli Vlagyimir Putyint.

Itthon talán nem annyira ismert, de az elnöknek van egy oligarchaellenes retorikája. A kevésbé lojális pénzemberek bukhatnak, az nem zavarja őt, jó kis tisztítótűz lesz, a leghűségesebbek pedig majd úgyis kapnak valami kárpótlást, egy zsíros állami megbízást. Vagyis az elnök biztosan nem fog meghátrálni azért, mert az emberei elvesztik a nyugati jachtot, ingatlant, vagyont. De talán a vesztesek sem szerveznek puccsot.

A középosztálynak azonban mérhetetlen ütéseket visz be a szankció. Ők állnak sorban kétségbeesetten az automatáknál, ők nem tudnak menekülni a nyugati repülőgép-forgalom megszüntetésével fizikailag sem, de pénzügyileg sem. Az utóbbi időben ugyanis sokat fejlődött az orosz pénzügyi rendszer; ahogy Elek Péter, a Dialóg Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója mondja: az embereknek több lett a hitelük is, de több lett a befektetésük és így a részvénybefektetésük is.

Egy hétig most felfüggesztették a moszkvai tőzsdét. A lakosság nem szembesül a valós helyzettel, nincs is érvényes RTS orosz tőzsdeindex. Az orosz részvényesek majd a hétfői nyitás után fognak azzal találkozni, hogy mint láttuk, a papírok ekkor már leginkább „csak vécépapírnak” lesznek jók.

Az orosz befektető konkrétan majd azt látja, hogy az összekuporgatott egymillió rubelje (kb. 3,3 millió forintja) százezret sem ér. Az sem lesz jó érzés, de az adósok sem lesznek attól boldogok, hogy eddig fizettek havi 50 ezer rubel törlesztőt, mostantól majd 150 ezret fognak. Pedig ez még csak egy rubelhitel, ahol az drágította el a törlesztést, hogy az orosz jegybank 9,5 százalékról 20 százalékra emelte az alapkamatot. Emellett mindenki azonnal sokat veszített a rubel leértékelődésén is. Itt is drámai lett volna a helyzet, csak az említett sok tartalék és a folyamatos szénhidrogén-bevételek lehetővé teszik Oroszországnak, hogy interveniáljon, vagyis folyamatos rubelvásárlással erősítse a devizáját. Ez egyelőre megvédte a rubelt.

Németek kulcshelyzetben

Oroszországnak egyvalami fájna igazán, a kőolaj-, a kőolajszármazék- és a földgáz-kereskedelem szankcionálása. A baj csak az, hogy ez a lépés a világnak, főleg Európának még jobban fájna.

Itt elsősorban Németország hibázott nagyot

– vélte Holtzer Péter közgazdász, aki többekkel egyetemben a zöld átmenet elkötelezett híve, ugyanakkor azt, ahogyan Németország a szén és az atom egyidejű kivonásával kulcspozíciót adott az orosz gáznak, hibának véli.

Elek Péter szerint is vakok voltak a németek, csak az érdekelte őket, hogy jöjjön a gáz, és menjenek az orosz vevőkhöz a német autók, de közben teljesen kiszolgáltatottá tették magukat. Arról egyre többet olvasni, hogy rövid távon az egyetlen igazán értelmes „orosz szankció” az lenne, ha a németek öt-tíz évre visszakapcsolnák a nukleáris kapacitásukat, aztán ígérjék meg a zöldeknek, hogy

„utána úttörő-becsületszavunkra tényleg kikapcsoljuk őket”.

Hiszen az nem kérdés, hogy az atommal vannak biztonsági, illetve a fűtőelemek elhelyezésével kapcsolatos környezetvédelmi kockázatok, de mintha nem érezné a világ, hogy az európai energiamérleget mindenképpen javítani kéne. Energiára, üzemanyagra, melegre, iparra szüksége van Európának, de ha közben koszos a szén, a gáz, az olaj, de még az atomot sem szeretjük, akkor nem marad reális forgatókönyv.

Ahogy az elemző mondja:

„Átalakult a maslow-i szükségletpiramis. Belépett az étel, a víz és a meleg mellé az alapszükségleteink közé a wifi is, de áram nélkül még wifi vagy cirkó sincs.”

Ha pedig a piramis példájánál maradunk, rögtön látszik, hogy Oroszországot miért olyan nehéz térdre kényszeríteni. Ha tombol a háborús őrület, akkor nem a pénzügyi racionalitás fog számítani, és Oroszország annyiban jobb helyzetben van, hogy önellátó: a népnek lesz mit ennie, és lesz mivel fűteni.

Putyint nem érdekli

Az egész kérdésben ez a legrosszabb, hogy senki nem akarja kimondani, de valójában Európa tehetetlen egy irracionálisan, valami birodalmi vagy földrajzi képletben gondolkodó elnökkel szemben. Biztosan lehetett volna másképpen, a német atomstop elkerülhető lett volna, értelmesebb lett volna Ukrajna intenzívebb gazdasági felkarolása (adósságmoratórium), mint a háború kirobbanása után fegyvereket küldeni, de arra senki nem tud választ adni, hogy az invázió kirobbanása után mi lehetne az értelmesebb teendő.

• Tétlenül, érdemi szankciók nélkül figyelni, hogy egy ország a 21. században lerohan egy szuverén államot?
• Vagy olyan szankciókba és fegyverküldésekbe fogni, ami kiszélesítheti a konfliktust, és növeli az ukrajnai áldozatok számát?
• Beavatkozni katonailag is a NATO-nak?

Nemhogy jó válasz nincs, de még talán kisebbik rossz sincsen, mert mindegyik rémes.

Hiszen a béke irányába még középtávon sem mutat semmi. Ha könnyebben letarolja Putyin Ukrajnát, azt érezheti, hogy felhívást kapott a keringőre. Ha szankciókat kap, az nem fékezi meg. Szerencsére a NATO visszafogott.

Ahogy Rácz András történész mondta egy friss előadásában,

egy ideális világban a szankciók célja az elrettentés volna. Ám preventíven a szankciók nem nagyon működnek, mert azok utólagosak, negatív lépéseket büntetnek. Ám ha a háború elindult, ott már a katonai logika működik, gazdasági fenyegetésre nem hagyják abba a fiúk a verekedést, Putyin közvetlen csapatában ráadásul nincs is közgazdász, kulturális szakember vagy pénzügyes, a szilovik (fegyveres testületi múlttal rendelkező) elit dönt.

Az igazi vesztesek

Ne kicsinyítsük azért a szankciók, a kereskedelmi és tulajdonosi kapcsolatok megszűnésének súlyát. Az Oxford Economics 6 százalékban számszerűsítette a 2022-es várható orosz GDP-kiesést. Elek Péter szerint

Oroszország gazdaságilag most húsz évet elveszített a fejlődéséből.

A kívülálló közben drukkol, hogy a szankciók segítsenek abban, hogy a háború ne követelje annyi ember halálát. Természetesen nagyon indokolt, hogy Európa nem fogadta tétlenül az agressziót, de a szankciók sajnos pont nem Putyinnak és a híveinek fájnak.

A vidéken nagyon népszerű Putyin szavazói szegényebbek, míg az inkább kritikus, városi középosztálynak van valami megtakarítása vagy hitele, ők utaztak inkább, ők vettek részt egy-egy sporteseményen, nekik fáj a pénzügyi környezet romlása és az izoláció.

További eszkaláció

Végül egy pillanatra most próbáljunk meg Vlagyimir Putyin agyával gondolkodni. Az orosz elnök (emlékezzünk Medvegyev szavaira) alighanem úgy tekint a nyugati gazdasági szankciókra, mint egyfajta háborúra. Ez nem is irreális, hiszen akár hadüzenetnek is vehető, amikor orosz vagyonelemeket, még a devizatartalék felét is a nyugatiak lefoglalják, befagyasztják, zárolják.

Oroszország ugyanis nagy pofonokat kap. A devizatartalék legalább feléhez Putyin most nem fér hozzá, az exportáló cégeknek a dollárbevételük 80 százalékát kötelezően rubelre kell váltaniuk, egy ember legfeljebb csupán 10 ezer dollárt vihet külföldre (ez persze nem akkora korlát, főleg, ha senki nem tud utazni, de az oligarcháknak fájhat).

Nyilván Oroszország válaszlépései nem maradnak el az Oroszországban levő nyugati pénzek befagyasztásával.

Igazán az a nehéz, hogy a kölcsönös adok-kapok, a sok sérülés után hogyan tovább. Van-e bármi, ami a normális kapcsolatok felé vihet? Ha tegyük fel Putyin visszahozza a 2014-ben a majdani forradalomban elűzött Viktor Janukovicsot az ukrán hatalomba, akkor vele majd tárgyal a Nyugat, vagy elfogadja az ország feldarabolását, vagy most nagyon hosszú időre befagyott minden kapcsolat? Mikor fogunk újra oroszokkal focizni, sakkozni, üzletelni?

A vészforgatókönyvek

Egy ennyire erős gazdaságot, mint Oroszország, még soha nem céloztak olyan erejű szankciókkal, amelyek valóban az összeomlás szélére sodorják a bankokat, a gazdaságot. Az ötéves CDS-felár (csődkockázati mutató) szerint jelenleg ugyanakkora esélye van annak, hogy öt éven belül Oroszország csődbe megy, mint annak, hogy nem.

A kockázati mutató értéke

• egy hét alatt 54 százalékkal,
• egy hónap alatt 81 százalékkal,
• egy év alatt 343 százalékkal romlott.

De vajon ha Oroszország csődbe megy, az megdönti Vlagyimir Putyin hatalmát? Ha a lakosság súlyos életszínvonal-romlást, anyagi ellehetetlenülést él át, akkor van olyan mechanizmus, amely változást, konszolidációt hoz Moszkvában? Vagy hiába lesz egyre rosszabb, akkor sem az lesz majd a cél, hogy legyen egy kicsit jobb, hanem az, hogy az ellenségeimnek legyen még rosszabb?