Németországtól Szingapúrig tabukat dönt az orosz invázió

• Oroszország Ukrajna elleni támadása néhány nap alatt számos évtizedes tabut ledöntött a nemzetközi politikában és a gazdasági életben.
• Németország a jelek szerint néhány nap leforgása alatt leszámolt az évtizedek óta stabilan passzív védelmi politikájával, és erős hadseregfejlesztésbe kezd.
• A hagyományosan semleges és a banktitokra erősen ügyelő Svájc a nyugati érdekek védelmében beszállt a szankciózásba.
• Ugyanígy tett a külpolitikai és pénzügyi téren is hasonló Szingapúr, amely a kis államok szuverenitásának védelmében csatlakozott az amerikai és európai büntetőintézkedésekhez.
• De az Egyesült Államok Oroszországgal szemben hagyományosan indifferens és óvatos ázsiai szövetségeseit is sikerült csatasorba állítani, ami fontos változás a korábbiakhoz képest.

Olaf Scholz német kancellár vasárnap mindössze harminc perc alatt leszámolt egy több évtizedes külpolitikai irányvonallal. A német parlamentben tartott beszéde korszakos fordulatot jelent – így értékelte a kancellár német védelmi politika izmosítására vonatkozó szavait a Spiegel német magazin.

A német kül- és védelmi politika alapja (nagyon leegyszerűsítve) a második világháború óta az önmegtartóztatás és a gazdasági érdek primátusa volt:

• Európa legnagyobb gazdasága messze képességein alul fegyverkezett.
• Nem vállalt politikai és katonai vezető szerepet nemzetközi válságokban.
• Külpolitikai retorikáját és tetteit is a gazdasági előnyök határozták meg (keleti külpolitikája régóta a változás a kereskedelem által – „Wandel durch Handel” – koncepcióján alapult, amely szerint a gazdasági kapcsolatok fejlesztése politikai és társadalmi változásokat idézhet elő az autoriter államokban).
• Hacsak az Egyesült Államok nem rángatta bele, a külföldi beavatkozásoktól is szerette távol tartani magát;
• Továbbá azt hangoztatta, hogy humanitárius okokból még csak fegyvereket sem hajlandó küldeni konfliktusövezetekbe. Ezen elvre hivatkozva sokáig Ukrajnának sem akartak fegyvereket adni, sőt azt is meggátolták, hogy harmadik országok német gyártmányú fegyvereket adjanak át az orosz támadás alatt álló országnak. (Bár ettől függetlenül ezt az elvet már korábban sem sikerült mindig betartani.)

Emögött elsősorban a két világháború történelmi tapasztalata és a német közvélemény a történelmi tanulságokból levont pacifizmusa állt. Mindazonáltal a cinikusabb amerikai politikusok és politológusok főként az 1980-as, 1990-es évektől hajlamosabbak hasonlóan erős hangsúlyt fektetni a dolog költség-haszon vonzataira: Németország biztonságát az Egyesült Államok és a NATO védőernyője garantálja, azaz a biztonság árát mások fizetik meg, míg a németek a gazdasági terjeszkedésre tudtak összpontosítani.

Bár az amerikai nyomás, valamint a hidegháború utáni térségbeli válságok során erősödő európai biztonsági igények hatására az utóbbi két és fél évtizedben a német kül- és védelmi politika szépen lassan elkezdett aktivizálódni, ez egy hosszú és lassú folyamat volt, amelyet a nagypolitika csak ímmel-ámmal támogatott.

A német külpolitikát Angela Merkel tizenhat éves kancellársága alatt is a visszafogott egyensúlyozás jellemezte. Merkel egyfelől Donald Trump amerikai elnök erős németellenes felhangoktól zengő kormányzása és a NATO haláláról hadováló Emmanuel Macron francia elnök nagyratörő európai védelmi tervei ellenében is az euroatlanti biztonsági rendszer védelmében lépett fel, ám az előző ukrán válság és a Krím félsziget 2014-es orosz elfoglalása után is az orosz kapcsolat javítását hangoztatta (Macronhoz hasonlóan egyébként), ahogy Kínával szemben sem állt az amerikai oldalra.

Emellett pedig hagyta olyan szinten lerohadni a német hadsereget, hogy annak vezetője a napokban egy virálissá vált posztjában azt állította, hogy a jelenlegi háborús helyzetben semmilyen érdemleges segítséget sem képesek adni szövetségeseiknek. (Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy a katonák szerint mindig többet kellene költeni a hadseregre).

Forradalmi, bár még homályos

Bár a Scholz-kormánytól sokan irányváltást vártak, az ukrán válság első heteiben Scholzot tétlenség és a merkeli középen állás jellemezte, részben pártjának pacifista-oroszbarát balszárnya hatására. A vezetőképesség hiányának látszata ugyanakkor erősen megtépázta Scholz megítélését, ezért a kancellár februárra kénytelen volt aktivizálni magát és Németországot. (Erről itt írtunk részletesen).

Scholz vasárnapi bejelentései azonban még ennek fényében is jelentős meglepetést okoztak. A kancellár közölte, hogy Németország

• hajlandó fegyvereket küldeni Ukrajnába;
• 100 milliárd eurós alapot hoz létre a német hadsereg modernizálására, többek között potenciálisan F–35-ös harci repülőgépek beszerzésére;
• eleget téve a régi amerikai követeléseknek, a védelmi költségvetést a GDP 2 százalékára emeli;
• radikálisan csökkenti az orosz gázfüggőséget (ennek előjele volt az Északi Áramlat 2 gázvezeték engedélyeztetésének felfüggesztése);
• és 2035-re teljesen átáll a megújuló energiaforrásokra.

Az összeg méretét jelzi, hogy a jelenlegi költségvetési tervek alapján a 2022 és 2025 közti időszakban Németország 166 milliárd eurót költött volna a hadseregre. A 2 százalékos GDP-arányos cél a hivatalos GDP-előrejelzések szerint 316-319 milliárd euróra jön ki Thiess Büttner közgazdászprofesszor, a német pénzügyminiszter tanácsadó testületének tagja szerint.

Ennél is fontosabb a dolog elvi üzenete, amely leszámolt azzal a sok évtizedes berögződéssel, miszerint a német hadseregnek és a német politikának nincs dolga a világ nagy válságait illetően.

Ami külön érdekes, hogy a Süddeutsche Zeitung forrásai szerint Scholz sem a Zöldekkel, sem saját pártjával, a korábban oroszbarát politikájuk és szoros orosz kapcsolataik miatt bírált szociáldemokratákkal nem egyeztetett a dologról. Egyedül a hárompárti kormány legkisebb koalíciós partnerének vezetője, Christian Lindner szabad demokrata pénzügyminiszter tudott a tervről, aki a 100 milliárd eurós védelmi alap formális vezetője lesz.

Jellemző a hangnemváltásra, hogy Lindner erősen konzervatív költségvetési ügyekben, irtózik az adósságfelvételtől és az állami költekezéstől. Ám amikor az ellenzék azzal vádolta Scholz programját, hogy az eladósítja Németországot, Lindner volt annak egyik fő védelmezője, és arról beszélt, a Bundeswehr 15 éves lerohasztása és a németek szabadságának garantálása miatt van szükség a költésre.

Ezzel együtt a német kommentárok megjegyezték, hogy a hirtelen bejelentés mögött a jelek szerint nem sok tervezés volt, és Scholznak saját pártja és koalíciós partnerei, valamint a német nép felé is el kell adnia a radikális kurzusváltást. A bejelentés pedig nem válik automatikusan valósággá: a védelmi csomagot és az egész terv mögött álló intézkedéseket a parlamenten is át kell majd vernie a kormánynak.

Az angolszász elemzők is óvatosak maradtak: egyelőre kérdéses, hogy kitart-e a dolog a mostani válságon túl; a nagy védelmi költségvetés pedig nem ér sokat egy megfelelő védelmi stratégia és politikai vezetés nélkül.

Mi lesz a svájci banktitokkal?

Egy hasonló régi tabu dőlt meg azáltal, hogy az örök semleges Svájc is csatlakozott az Oroszország ellen hozott pénzügyi szankciókhoz. A svájci kormány hétfőn bejelentette az EU által szankcionált orosz személyek – köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov külügyminiszter – és vállalatok vagyonának zárolását, valamint lezárta légterét az orosz repülőgépek előtt.

Mindez azért is különösen érdekes, mert a svájci pénzügyi szektor az erős diszkréció és a banktitkok védelme (más szempontból transzparenciájának teljes hiánya) miatt híresen kedvelt célpontja a világ kétes körülmények között összehozott vagyonainak. Svájc a Krím félsziget 2014-es orosz elfoglalása idején például ki is maradt az oroszok elleni nyugati szankciókból, és eddig csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott büntetőintézkedéseket hajtotta végre. (Bár a banktitok sokat lazult az utóbbi években, 2018 óta a svájci pénzügyi felügyelet például hajlandó kiadni az adócsalással vádolt számlatulajdonosok adatait más országoknak.)

„Egy különleges helyzetben találjuk magunkat, ahol különleges intézkedéseket lehet hozni” – indokolta a lépést Ignazio Cassis svájci elnök és külügyminiszter hétfőn. Bár hangsúlyozta azt is, hogy egyelőre egyszeri lépésről van szó, és

Svájc továbbra is semleges államnak tartja magát, de „természetesen a nyugati értékek oldalán állunk”.

Mindazonáltal a svájci vezetés azt állította, hogy azért olyan sok pénzről nincs szó. Ueli Maurer pénzügyminiszter szerint a Svájcban parkoltatott orosz vagyon 10,4 milliárd frankot tesz ki. Ez a 15. leggazdagabb orosz vagyonával egyenértékű pénz, azaz a teljes orosz oligarchiavagyonhoz képest elhanyagolható. (Persze az is elképzelhető, hogy az orosz milliárdosok például offshore struktúrákon keresztül operálnak, és valójában ennél sokkal több pénzük van Svájcban.)

Ázsia Svájca is beszállt

Európában kevésbé ismert, de a globális pénzvilágban hasonlóan fontos szerepet tölt be Szingapúr, többek között Csányi Sándor, a Mészáros Lőrinc nevű pénzügyi entitás mögött második leggazdagabb magyar is jelentős összegeket tart a délkelet-ázsiai városállamban.

Részben emiatt, részben a Svájchoz hasonlóan a nagyhatalmi erőfitogtatás közepette semlegességre törekvő külpolitikája miatt Szingapúrra sem volt jellemző eddig, hogy beszálljon a mostanihoz hasonló szankciózásba. A Bloomberg szerint az állam legutóbb 1978-ban léptetett életbe egyoldalú szankciót, de akkor sem egy nagyhatalom, hanem a Kambodzsát megtámadó Vietnám ellen.

Ehhez képest most Szingapúr egyetlen délkelet-ázsiai államként csatlakozott a nyugati szankciókhoz: a hétfői bejelentés szerint kizár a pénzügyi rendszeréből „egyes orosz bankokat”, letilt „egyes, Oroszországhoz köthető tranzakciókat”, és exporttilalmat vet ki minden olyan termékre, amelyet „az ukránoknak való károkozásra és az ukránok elnyomására” lehet használni.

„Ha nem állunk ki azokért az elvekért, amelyek a kisebb államok függetlenségének és szuverenitásának alapját képezik, akkor a saját, a létezéshez és prosperáláshoz való jogunk is veszélybe kerülhet”

– indokolta a példátlan lépést Vivian Balakrishnan külügyminiszter. Ez az indoklás már csak azért is figyelemre méltó, mert az autokratikus szingapúri politikai rendszer nem a „nyugati értékek” melletti, hanem a kis államok függetlenségét védő nemzetközi jogelvek védelmében lépett fel, ami jelzi, hogy az Ukrajna elleni támadás túlmutat az európai biztonsági rendszerrel kapcsolatos kérdéseken. A szingapúri álláspont emellett a nagyhatalmak között kis államként pávatáncoló és eközben az ezt lehetővé tevő jogelvekre magasról tevő Magyarország számára is irányadó.

A hagyományosan vonakodó Északkelet-Ázsiát is csatasorba állították

Bár kevésbé meglepő, de hasonlóan példátlan más ázsiai országok támogatása. Japán például hiába az Egyesült Államok legfontosabb ázsiai szövetségese, korábban területi vitáik rendezésében bízva nem szívesen követte az amerikai vonalat Oroszországgal szemben, a Krím félsziget 2014-es elfoglalása után is csak ímmel-ámmal szankcionáltak. De más esetekben, például Irán szankcionálásakor is fontosabb volt a gazdasági érdek, mint az amerikai szövetség (Irán az olajexport miatt fontos Japán számára).

Ehhez képest most Japán beállt az összes jelentős nyugati pénzügyi és gazdasági szankció mögé, a SWIFT-kizárástól kezdve az orosz személyek és bankok vagyonának zárolásáig. Japán kis vonakodás után az orosz jegybank japán vagyonát is zárolta, és letiltotta a jegybanki tranzakciókat is, amely annak fényében különösen jelentős lépés, hogy becslések szerint

az orosz jegybanki tartalék 10 százaléka japánjen-eszközökben áll.

Természetesen jelezte a nyugati szankciók támogatását Tajvan és az egyébként szankciós téren szintén gyakran hezitáló Dél-Korea is. Utóbbiak támogatása különösen az exportkorlátozások terén lényeges: az EU és az Egyesült Államok a mikrocsipek és egyéb csúcstechnológiás termékek exportjának berekesztésével akarja elsorvasztani az orosz ipart, és miután ezen termékek nagy részét Ázsiában állítják elő, különösen fontos a technológiai éllovas országok támogatása.

Persze a szelek még változhatnak. Az amerikai szövetséggel szemben hagyományosan mérsékelten lelkes dél-koreai baloldal elnökjelöltje, Li Dzsemjung az orosz támadást követően arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felelős az invázióért, mert „tapasztalatlan politikusként Ukrajna NATO-csatlakozásának felelőtlen ígéretével feltüzelte Oroszországot”. Li később visszakozott, de a kormánypárt elnökjelöltjének retorikája jelzi, hogy elvi síkon nem mozognak egy hullámhosszon a szankcionáló nyugati világgal.