Önmérsékletre kérné az európai autópiacon taroló Kínát az EU
A kínai villanyautók után a hibridek megvámolása is felmerült, de az EU először tárgyalással igyekezne megoldani a növekvő kereskedelmi deficit problémáját.
Az elnök cégeivel szerződik egy magyar egyházi misszió, a piac csak lesheti a profitrátát
A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió számos intézményének az elnök cégei által tulajdonolt ingatlanok adnak otthont, bérleti díjat fizetve. Mile Ferenc szerint így tudják a szociális ellátást a...
„Csúszunk bele egy egyre rosszabb helyzetbe” – üzemanyagválságról beszélnek cégvezetők
Eddig az tartotta kordában az árakat, hogy a piac hitt a politikai rendezésben a Hormuzi-szorosnál, de már nem látja ennek gyors esélyét, miközben a nemzetközi tartalékok egyre inkább kimerülnek.
Jól járnak a nyugdíjasok az Orbán-kormány utolsó inflációs tévedésével
Januárban mindig az adott évre várt infláció mértékével nőnek a nyugdíjak, de az idei pénzromlás végül csak fele akkora lehet, mint a 3,6 százalékos várakozás, így nőhet az ellátások reálértéke.
Mekkorára nőtt valójában a Magyarországról indult, Svájcba költözött energiabirodalom?
A MET-csoport forgalma alapján látszólag már egykori anyavállalatán, a Molon is túlnőtt, de ha saját ligájával, az energiakereskedő vállalatokkal mérjük össze, akkor globálisan nem túl nagy szereplő.
Egy szám aggasztja a világ szinte összes befektetőjét
2007 óta nem látott szintet ért el a tízéves amerikai kötvényhozam, aminek következtében az államok és vállalatok költségei is jelentősen nőhetnek. Magyarország viszont kilóg a globális trendből.
Pár nap múlva már nem lehet büntetlenül csak úgy zöldnek nevezni bármit
Szeptember végétől életbe lép Magyarországon is egy uniós irányelv, amelynek zöldremosás-ellenes része a mindennapokra is hatással lesz.
Közel duplájára kellett emelni a Mészáros-féle autópálya-koncessziós cégnek járó összeget
Az idei költségvetés módosításával kiderült, hogy tényleg durván alul volt tervezve ez az állami kiadás. Mészáros Lőrinc és Szíjj László sztrádakoncessziója elviszi az útdíjbevételek majdnem felét.
Közel ötszörösére nő a cigaretta jövedéki minimumadója húsz év alatt
A tervezett jövedékiadó-emelés illeszkedik abba a koncepcióba, hogy magas maradjon az egy dobozra eső adó mértéke, és ne lehessen az olcsóbb termékek irányába nyitni.
A konnektor mögött dől el a zöld átállás (x)
Egyre több napelem, elektromos autó és új gyár – de elbírja-e mindezt az elektromos hálózat? A zöld átállás ára és kihívásai.
Kövess minket Facebookon is!