A magyar állam finanszírozásának is kedvezhet a republikánusok bukása

A magyar állam finanszírozásának is kedvezhet a republikánusok bukása
Szavazók South Portlandben, Maine államban november 3-án – Fotó: Angela Weiss / AFP
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

A demokraták szerdai kongresszusi győzelme után gyengült a dollár, csökkentek az amerikai és európai kötvényhozamok, az amerikai tőzsdék pedig a kezdeti veszteségek után erősödni tudtak. A kedvezőbb nemzetközi piaci hangulat a forintnak és a magyar állam finanszírozásának is előnyös lehet.

Előzmények: a szerdai félidős választásokon a demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában, tehát a szenátusban és a képviselőházban is.

Számokban: a választásokat követően szerda délután a dollár árfolyama a világ fontosabb devizáival (euró, font, jen) szemben jelentősen gyengült. A forint árfolyama is erősödött a dollárral szemben.

  • A forint árfolyama az euróval szemben szerda délután 363 alatt is járt egy ideig, amire utoljára október 19-én volt példa. A dollárral szembeni árfolyam 322-ig erősödött a délelőtti 324 körüli szintről.
  • Az amerikai tízéves államkötvény hozama 5 bázisponttal 4,91 százalékra, a németé 3 bázisponttal 3,3 százalékra csökkent.
  • A tőzsdék gyenge nyitás után erősödni kezdtek, a legnagyobb amerikai vállalatok részvényeit lefedő S&P 500 index az elmúlt három hónap legnagyobb napon belüli erősödését mutatta be.

Felülnézet: az amerikai kötvényhozamok csökkenésében szerepet játszott, hogy a kongresszus mindkét házának demokrata irányítása megnehezítheti az elnök, Donald Trump további költségvetési élénkítő intézkedéseinek elfogadását. Erre az egyik példa, hogy az állam nem fog 5 ezer dollárt fizetni minden felnőttnek, ahogy azt Trump republikánus győzelem esetére megígérte a választások előtt.

  • A demokraták előretörése növeli az MI-szektor szigorúbb szabályozásának esélyét, és egyes államokban akadályokat gördíthet az adatközpontok építése elé. A tőzsdén inkább vegyes volt az MI-től függő cégek teljesítménye a választások után (a hiperskálázók*
    például Alphabet/Google, Amazon, Meta/Facebook, Microsoft, Oracle
    erősödtek, az adatközpontos cégek gyengültek).

Alulnézet: a dollár gyengülése és az amerikai állampapírhozamok mérséklődése rövid távon a magyar állam finanszírozása szempontjából is kedvező nemzetközi környezetet teremthet, mivel a befektetők ilyenkor nagyobb érdeklődést mutathatnak a magasabb hozamot kínáló feltörekvő piaci eszközök, köztük a magyar állampapírok iránt.

  • Erősítheti a forint iránti keresletet, hogy az amerikai politikai patthelyzet mérsékelheti a piaci volatilitást, és növelheti a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát – erről beszélt a Világgazdaságnak Nagy András, az Erste elemzője.

Mi várható? A magyar állam finanszírozásának javulása nem automatikus hatás, és attól is függ, hogy a következő két évben milyen intézkedéseket hoz még Donald Trump.

  • Az Európával szembeni kereskedelmi konfliktus kiújulása például negatív kockázatot jelent, mivel Trump leginkább az amerikai külpolitikára és kereskedelempolitikára lehet hatással a demokraták győzelme után – erről Virovácz Péter, az ING vezető elemzője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.

Kövess minket Facebookon is!