Érettségi előtt állnak, de mit tudnak a pénzről?

Érettségi előtt állnak, de mit tudnak a pénzről?
Fotó: Shutterstock

A magyar középiskolások jelentős része úgy kerül a felnőttkor küszöbére, hogy nincs tisztában a pénzügyi fogalmakkal. A nemzetközi felmérések szerint a hazai diákok tudása elmarad a szomszédos országokban élő kortársaikétól – de kinek a feladata megtanítani a fiatalokat bánni a pénzzel, ha otthon nincsenek meg az alapok? A HOLD Alapkezelő középiskolai programjának tapasztalatai alapján megnéztük, hol vannak a legnagyobb hiányosságok, és hogyan lehetne valóban használható pénzügyi tudást adni a következő generációnak.

A magyarok pénzügyi tudatossága általánosan alacsonynak mondható, de a fiatal generáció, a középiskolások korosztálya az, akiket igazán érdemes fejleszteni, hisz a nemzetközi mérések szerint nem állnak rosszul a hazai kamaszok, de tudásuk elmarad a szomszédos országokétól. A 2022-ben, 15 évesek körében végzett pénzügyi műveltségi mérés eredményeit 2024-ben publikálták – a PISA-teszten Magyarország 492 pontot ért el, míg Csehország 507, Ausztria és Lengyelország 506-506 pontot szerzett.

A teszt alapján kompetenciaszinteket különböztettek meg: a magyar tanulók között sajnos ott a réteg, akinek az egyszerű üzleti és banki szituációk értelmezése is problémás. A felmérés szerint a hazai 15 évesek 5,3 százaléka még a legalapvetőbb pénzügyi szintet sem érte el, további 13 százalékuk pedig csak az első szintig jutott.

Ők egyszerű gazdasági fogalmakat és hétköznapi vásárlási helyzeteket még megértenek, de az összetettebb döntések már nehézséget okozhatnak. A diákok 23,1 százaléka a második, 29,3 százaléka a harmadik szinten teljesített, míg 20,8 százalékuk a negyedik, 8,6 százalékuk pedig a legmagasabb, ötödik szintet érte el. Utóbbi két csoportba tehát a magyar diákok kevesebb mint harmada tartozik: ők már a kamatos kamat működését, a hitelek hosszabb távú költségeit és az összetettebb pénzügyi döntések következményeit is képesek értelmezni.

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Az OECD-országok átlaga nem tér el jelentősen a magyar eredményektől: a 15 éves diákok 18 százaléka nem érte el a második, minimálisan elvárt pénzügyi kompetenciaszintet, vagyis nagyjából ugyanakkora arányban teljesítettek gyengén, mint Magyarországon. Nemzetközi szinten nézve a kamaszok 28 százaléka a harmadik, 21 százaléka a negyedik, 10,6 százaléka pedig a legmagasabb, ötödik szintre jutott. Utóbbi két kategóriába együttesen a tanulók közel harmada tartozott.

A PISA-teszt kiértékelése viszont azt is megmutatja, hogy nagyon sokan nincsenek képben saját képességeikkel. A halovány tudásszinten levők 64 százaléka OECD-szinten is úgy hitte, hogy tud bánni a pénzével. A rosszul és remekül teljesítők önértékelése között volt ugyan eltérés, de a magabiztosság egyáltalán nem bizonyult a tényleges tudás mércéjének – azaz attól, hogy egy kamasz magabiztosan kezeli a pénzét, egyáltalán nem biztos, hogy fel tudja mérni a döntései következményét.

Ki tanítja meg a fiatalokat bánni a pénzzel?

Az ismeretek nagy része otthonról jön – Magyarországon a pénz nem tabutéma a családi beszélgetésekben. A magyar 15 évesek 88 százaléka legalább havonta beszél a szüleivel arról, mire szeretne költeni, 86 százalékuk az online vásárlást, 83 százalékuk pedig a zsebpénz felhasználását is rendszeresen megvitatja velük. Ezek magasabb számok a térség átlagánál – összesítve azok, akik legalább havonta beszélnek a szüleikkel a kiadásaikról, átlagosan 12 ponttal jobb eredményt értek el!

Jelentős különbségeket mutat, hogy miként adjuk át a gyerekeknek odahaza a tudást: a magyar diákok pénzügyi teljesítményében kirajzolódó különbségek 18 százaléka bizony statisztikailag összefügg a család társadalmi-gazdasági helyzetével; az OECD-átlag viszont 12 százalékos.

Hogy csinálják máshol?

A nemzetközi gyakorlatban nincs egységes recept a pénzügyi oktatásra. A lengyel középiskolások kötelező üzleti és menedzsment tantárgy keretében tanulnak személyes pénzügyekről, vállalkozásról, fogyasztóvédelemről és a piacokról. Csehországban inkább a tantárgyak közötti átjárásra koncentrálnak: a diákok a pénzügyekkel több tantárgy részeként találkoznak. Nyugati szomszédunknál, Ausztriában viszont már az óvodai nevelésbe beszivárognak az alapvetések, majd később több tantárgy együttesével folytatódik a tudatosságra való nevelés.

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Nem mellékes: a lengyel, a cseh és az osztrák diákok egyaránt az OECD-átlag felett teljesítettek a PISA-mérésen. Magyarországon is kérdés, érdemes-e önálló tantárgyként kezelni a pénzügyeket, vagy hatékonyabban lehetne a meglévő órákba, konkrét élethelyzetekre épülő feladatokkal beilleszteni. A szakemberek szerint a hitel teljes költségének kiszámítása, egy munkaszerződés értelmezése vagy egy családi költségvetés összeállítása egyszerre igényel matematikai tudást, szövegértést és pénzügyi tájékozottságot.

A komplex feladatban egyre többen próbálnak gyakorlati pénzügyi ismereteket nyújtani a következő generációnak. Ilyen a HOLD Alapkezelő által támogatott Tanulópénz program is, ami 2024 őszén három budapesti gimnáziumban indult el, ám jelenleg már hét iskolában vannak jelen. A nagykamaszok rendszeres, órarendbe illesztett foglalkozásokon ismerkednek meg például a kötvények működésével, a kamat és a hozam közötti különbséggel, valamint a hitelfelvétel kockázataival. Az oktatás az iskolák és a diákok számára is ingyenes.

A program egyik oktatója, Kiss Mátyás egyszerű felvetéssel szemléltette, mennyire hiányos lehet a tudásuk mindennapi témákban is. Több végzős osztályban megkérdezte, tudják-e, mi az a babakötvény. Bár a diákok többsége hallott már róla, azt kevesen tudták elmagyarázni, hogyan működik. Sajnos sokan azt sem tudták, hogy nekik maguknak van-e ilyen megtakarításuk, pedig a 2005. december 31-e után születettek már jogosultak voltak az állami életkezdési támogatásra, amiből lehet babakötvénybe fektetni. A Tanulópénz célja, hogy a programot további középiskolákra is kiterjessze, elsősorban olyan intézményekre, ahol korábban nem volt hasonló pénzügyi képzés, hisz tapasztalataik szerint a kép nagyon heterogén: „A jobb iskolákban van a diákoknak egy szűk rétege, harmincfős osztályonként átlagosan két-három diák, akik rengeteget tudnak. Képben vannak a kötvényekkel, részvényekkel, egyéb befektetési termékekkel, ismerik a tartós befektetési számlákat, de ők egyértelmű kisebbség.”

Kiss Mátyás szerint további különbségek is megmutatkoznak: „Sokan az itt-ott hallott fogalmakat nagyjából összerakják, és az ezek alapján kialakult intuícióik a fogalmak jelentéséről, pénzügyi eszközök működéséről nagyjából pontosak. Ugyanakkor a kifejezések használata általában nem pontos, az ismereteik foltszerűek. És van egy elég széles réteg – jobb iskolákban is legalább nagyjából 50 százalék, kevésbé elit intézményekben még jelentősebb –, akiknek a téma ijesztően idegen, elindulni, kérdezni sem tudnak.”

A szakértő kiemelte a kockázatok becslését is. Szerinte már a középiskolában érződik, ami az egész lakosságra jellemző: a befektetési spektrum az ingatlanok felé torzít. Egyrészt alábecsülik az azzal járó költségeket, kockázatokat, viszont felülértékelik más pénzügyi megoldások rizikóját. „A fogalmi és tematikus berögződések néha nehezen mozdíthatók, de ha kellő időnk van együtt dolgozni, akkor azért sikerülni szokott.”

A HOLD Alapkezelő által támogatott Tanulópénz programban láthatóvá vált, hogy az oktatásban használt példák akkor működnek a legjobban, ha a kamaszok magukhoz közelinek érzik. Jó kapcsolódási pont az életkezdési támogatás és a babakötvény, hiszen az előbbire a mai magyar végzősök túlnyomó többsége jogosult. „Mivel ehhez hamarosan hozzáférnek, az említése szinte mindig felkelti az érdeklődést. Egyéb példák közül is azok szoktak működni, amik számukra könnyebben elképzelhetők. Például fontos és hasznos beszélni az ingatlan-jelzáloghitelről, de ez egy gimisnek még nagyon távoli. Ezzel szemben például, ha az internetes fórumokon szembejövő információkhoz, a legismertebb részvényekhez vagy a kriptovalutákhoz tudunk kapcsolódni, úgy könnyebb a munka” – tette hozzá Kiss Mátyás, aki nagyon örül, ha a fiatalok kérdeznek és próbálnak mögé látni a dolgoknak.

„Kaptam már olyan kérdést is, hogy Trump megválasztása hogyan hat majd az amerikai értékpapírpiacokra, de sajnos olyat is, hogy ’azért fogunk arról is beszélni, hogy hogy kell a sárga csekket kitölteni, ugye?’. Nagyon fontos faktor az otthonról hozott minta – a szülők pénzügyi műveltsége első kézből visszaköszön. Ugyanakkor kiemelném, a tudatos internethasználattal a pénzügyi alapműveltséget már el lehet érni. Van, akinek az otthonról hozott mintája nem feltétlenül erős, de saját maga kitanulta önszorgalomból, érdeklődésből, vagy mert belátta, hogy fontos neki.”

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

A Tanulópénz oktatója szerint elsősorban a kompetencia elsajátítása lenne fontos, nem feltétlenül a konkrét információk sora. Például adójogszabályok, befektetési termékek, hitelkonstrukciók esetén a mögöttes logika elsajátítása fontosabb, hiszen a valós termékek, lehetőségek változnak. De az, hogy mit jelent a kamat, a reál- és nominális hozam, kockázat, infláció, ez általános ismeretanyag.

„Témakörök szintjén az általános műveltség a cél, olyan elemekkel, mint a pénz időértéke, hozam, kockázat, infláció, hitel, kereslet-kínálat, piacgazdaság, jegybanki alapkamat, befektetési eszközök közül kötvények, részvények, ETF-ek, indexek, ingatlanbefektetésről kalkuláció készítésének képessége. Úgy lehetne a legjobban beépíteni az oktatásba, ha lenne egy erre dedikált tantárgy, mondjuk heti egy órában 11. vagy 12. évfolyamon. Ismert probléma a diákok túlterheltsége, szóval hangsúlyozni szeretném, hogy nem azt tartanám kívánatosnak, hogy további követelményeket támasszunk, de a tanult ismeretanyagok közül ez a témakör sokkal magasabb prioritást kéne, hogy élvezzen.”

A tudatosság tanulható

A pénzügyi ismeretek hazai oktatása már húsz évvel ezelőtt is téma volt: a 2006/2007-es tanévben kísérleti programként startolt el hatvan középiskolában. A diákok a pénz kezelésével, a megtakarításokkal és a befektetések alapjaival ismerkedtek. A kezdeményezés mögött az ismerethiány állt – a Magyar Nemzeti Bank akkori kutatása szerint a fiatalok derékhada az alapfogalmakkal sem volt tisztában. Kóka János akkori gazdasági miniszter azt szerette volna elérni, hogy a pénzügyi és tőzsdei ismeretek idővel érettségi szintűvé váljanak.

Önálló tantárgyként végül nem jelent meg, igaz 2007-ben módosították a Nemzeti alaptantervet, így nagyobb hangsúlyt kaptak a gazdasági és pénzügyi ismeretek. Már akkor felmerült a szakképzett pedagógusok hiánya, ami sajnos azóta sem javult érdemben. Tíz évvel később ötoldalú együttműködés jött létre az oktatási és gazdasági kormányzat, a Magyar Bankszövetség, a Junior Achievement Magyarország és a Pénziránytű Alapítvány részvételével. Az együttműködés egyik fókusza az iskolai Pénz7 program fejlesztése volt.

A 2020-as Nemzeti alaptanterv továbbra is a meglévő tantárgyakba építette be a pénzügyi ismereteket. Nem sok, de legalább több korosztály kap alapokat: a matematikai munkafüzetek harmadiktól nyolcadik osztályig külön célfeladatokat adnak, a 2023/2024-es tanévtől pedig a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek állampolgári ismeretek óráin is megjelentek a hétköznapi pénzügyek. A tankönyvekben ott a családi költségvetés, a megtakarítás és a pénzügyi döntések spektruma.

A világ megértésének igénye

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

A külön tantárgy bevezetése mellett elsősorban az szól, hogy így minden diák rendszeresen, egységes követelmények alapján tanulhatna a pénzügyekről. Az ellenérvek között a már most is zsúfolt tanterv, a pedagógusok felkészítése és az újabb óraszám jelentik a legnagyobb nehézséget.

Jávorka Imre, a HOLD privát vagyonkezelési vezetője komplexen látja a pénzügyi fejlődést: „Nem csupán a tizenévesen elkezdett megtakarítást és befektetést tekintem előnynek, hanem az igényt, tanulást és a tudást, azokat az ismereteket, amik első lépésekként magabiztosságot, eligazodást adnak a pénzügyek terén, amik közelebb visznek a tudatossághoz. Tájékozódás, kíváncsiság, olvasás, a világ megértésének igénye mint általánosságban az oktatás kihívásai – nem feltétlenül a megtakarítás vagy a befektetés az ehhez vezető út, de gyakorlatiasan jó eszköz lehet. És nagyon fontos a közéleti megszólalók, gazdasági szereplők szerepe is, lehet, hogy éppen az állam pénzügyei vagy gazdasági elemzők ébresztik fel az érdeklődést.”

A PISA-eredmények alapján bőven akad különbség a hazai és a külföldi tudásszint között. A számokat nézve sokakban felmerülhet a kérdés, vajon hogyan tanítják a hazai és külföldi vagyonos családok a gyerekeiket a pénzzel bánni? Eltanulhatók-e minták mások számára is? „Közel sem biztos, hogy a tehetős családok példája a megfelelő, és nyilván nem általánosíthatóak a viszonyítások vagy a hétköznapok lehetőségei. A pénzzel való bánás, a tudatosság igen jól ki tud alakulni rosszabb vagy rossz anyagi körülmények mellett is. Mint a gyerek felnőtté válása felé vezető úton oly sok minden, ez is jórészt családi minták kérdése” – mondta Jávorka Imre.

Lesz-e változás?

Lannert Judit oktatáskutató, oktatási és gyermekügyi miniszter 2026 júniusában arról beszélt, hogy az új Nemzeti alaptantervben az állampolgári ismeretek, az egészséges életmód, a médiaműveltség és a pénzügyi ismeretek is nagyobb figyelmet érdemelnek. Elképzelése szerint a tananyagot a jelenleginél jóval integráltabban kellene felépíteni, és óhatatlanul rugalmasabbá kellene tenni a tanulásszervezést.

Az oktatás gyakorlati oldaláról már konkrétabb elképzelések is megjelentek. Az augusztusban bemutatott, alsó tagozatosoknak szóló szakmai javaslatcsomag több tantárgyat összekapcsoló projektnapokat, az iskolán kívüli tapasztalatszerzést szorgalmazta.

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock

Ezt támasztja alá Jávorka Imre is, aki szerint egy kisebb befektetés már sok mindent megtaníthat, nem véletlenül terjed a 18. születésnapra kapott befektetési csomag ötlete. „A család lehetőségeihez és a születésnapos havi pénzéhez képest kell a jó mértéket megtalálni, akkora összeggel, ami már kellő odafigyelésre sarkallja. Már az is jó visszajelzés a családnak, ahogy a fiatal viszonyul az ilyen ajándékhoz, amit az jelent neki, ahogy elindul az első lépésekkel. Az állampapírok, befektetési alapok világa tökéletesen alkalmas a kezdéshez, kellő mértékben fordítja a figyelmet a befektetések megértése felé, és megmozdítja az érdeklődést.”

Hibázni ér

A HOLD privát vagyonkezelési vezetője elmondta, a veszteségekből lehet igazán sokat tanulni, hiszen a rossz pénzügyi döntéseknek következményei lehetnek. „Nincs olyan egyszerű recept, amivel a pénzügyi hibákra fel lehet készíteni a fiatalokat. Legyen tisztában az eladósodás, a megalapozatlan pénzügyi döntések buktatóival, és ne essen abba a hibába, hogy egy pillanatig is elhiszi, pusztán kockázatos befektetésekkel lehet hosszú távon boldogulni. Ne ítéljen meg visszatekintő adatok, múltbeli teljesítmények alapján befektetéseket, és mindig kételkedjen, tudjon gondolkodni a kockázatokban is. A hibák természete mindig a rizikó alábecsüléséből, a túlzott kockázatvállalásból, az ismeretek hiányából vagy elbizakodottságból fakad.”

A pénzügyi tudatosság persze nem alakul ki egyik napról a másikra, és a hibákat sem lehet teljesen elkerülni. De minél korábban megtanulnak a fiatalok kérdéseket feltenni, felmérni a kockázatokat és mérlegelni a lehetőségeiket, annál nagyobb eséllyel hoznak később megalapozott döntéseket. Ehhez pedig nem elég ismerni a pénzügyi fogalmakat, érteni is kell, mit jelentenek a mindennapokban.

A cikk megjelenését a HOLD Alapkezelő támogatta.

Kövess minket Facebookon is!