A Wekerle Plusz hitelek is erősíthetik Budapest agglomerációs szétterülését

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Országosan az új építésű lakások 42 százaléka fér bele a Wekerle Plusz programba az Ingatlan.com szerdai közleménye szerint.
Előzmények: az Otthon Start Program helyébe lépett a Wekerle Plusz lényegében már október végétől. Az Otthon Start felső életkori korlátozás nélkül kínált mindenkinek 3 százalékos fix hitelt új és használt ingatlanokra. A Wekerle Pluszban viszont csak 18-45 évesek vehetnek részt, 3 százalékos kamat csak új építésű lakásra jár, míg használt ingatlanra 5 százalékos.
- További szigorítás, hogy most már sem a vásárlónak, sem házastársának nem lehet 50 százalékot elérő tulajdonrésze másik ingatlanban.
- Az új programban változatlanul lakás esetén 100 milliós, családi ház esetén 150 millió vételár és másfél millió forintos négyzetméterár a plafon.
Alulnézet: Budapesten az új építésű medián négyzetméterár 1,71 millió forint, vagyis jelentősen a programhatár felett van, és a budapesti új építésű lakásoknak csupán 16 százaléka fér bele a Wekerle Plusz által megszabott vételár és négyzetméterár tartományba az Ingatlan.com elemzése alapján.
- Ezzel szemben a megyei jogú városokban a kínálat 77 százaléka, míg a községekben 83 százaléka felel meg a program feltételeinek.
- Az új építésű lakások esetében a főváros agglomerációját vonzóbbá teheti a program, ugyanis a Duna House adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a megszabott keretekbe.
- Az agglomerációban az új ingatlanok háromnegyede családi ház, jellemzően egymillió forint körüli négyzetméteráron a Duna House szerint. Emellett a külvárosokban az új építésű ingatlanok aránya is nagyobb: idén az adásvételek 14 százaléka kötődött új ingatlanhoz, míg Budapesten csak 6 százaléka.
- A használt ingatlanok esetében nincs jelentős eltérés: egy havi 190 ezret törleszteni tudó, 10 millió forint önerővel rendelkező vevő az Otthon Starttal az agglomerációban az ingatlanok 22 százalékát tudta volna megvenni, Wekerle Plusszal 11 százalékát a Duna House számításai alapján. Budapest esetében 17 helyett 10 százalékára érvényes az új program.
Reakciók: „A Wekerle Plusz-képes új otthonok négyötöde a fővároson kívül van. Budapesten csak minden hatodik új lakás vagy ház fér bele a feltételekbe. Vidéken viszont a kínálat nagy többsége elérhető a programmal. Ez a kereslet egy részét a vidéki városok felé terelheti” – fejtette ki Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
- „A használt házaknál a kisebb hitel az agglomerációban ugyanúgy szűkíti a választékot, mint a fővárosban. Az új házaknál viszont a főváros környéke lehet a program fő terepe, mert ott még bele lehet férni a korlátokba” – értékelte a változásokat Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
Tágabb kontextus: 2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon, 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Budapesten közel 4000 lakás épült, ami 59 százalékkal több, mint egy éve.
- A megyei jogú városokban 24 százalékkal 1408-ra nőtt az új lakások száma. A többi városban 2533, községekben 1864 új lakást adtak át. Előbbi 12, utóbbi 17 százalékos növekedés tavalyhoz képest.
- Viszont a budapesti ingatlanpiac plafonhoz érkezett az OTP Ingatlanpont elemzése szerint, ugyanis a drágulás miatt túlfeszítetté vált, és az árak egyre több vásárló számára elérik a megfizethetőség határát.
- Ez megmutatkozik abban, hogy a budapesti értékesítések a harmadik negyedévben 17 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest az OTP Ingatlanpont számításai alapján.
- Az is árulkodó, hogy a fővárosban idén négy százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki, mint tavaly, míg a többi városban 31, a községekben 34 százalékkal nőtt a kiadott engedélyek száma az Ingatlan.com szerint.
Miért fontos ez? Sok más országhoz hasonlóan idehaza is több évtizedes jelenség a szuburbanizáció, vagyis a kiköltözés a nagyvárosokból a közeli kisebb településekre, jelentős részben a megfizethetőbb ingatlanárak miatt. Ez különösen látványos a csökkenő lakosságú Budapesten és annak egyre népesebb agglomerációjában.
- A drágulásnak és kiköltözésnek újabb lendületet adott az Otthon Start Program, hiszen a fővárosi lakáskínálat egyre kisebb része felelt meg a támogatott hitel feltételeinek. Mint látható, ez nagyrészt folytatódik a Wekerle Programmal is.
- Az agglomerációs szétterülés számos probléma forrása, jellemzően növeli ugyanis a gépjárműforgalmat és így a légszennyezést, a kiköltözőket fogadó településeken pedig az infrastruktúra gyakran nem képes tartani a lépést az igényekkel. Ennek idén is látványos jele volt a vízfogyasztás korlátozása számos Budapest-környéki településen.