Zombit csinál a fiatalokból egy nyugat-afrikai drog, és még emberi csont is lehet benne

2024. május 20. – 08:56

Zombit csinál a fiatalokból egy nyugat-afrikai drog, és még emberi csont is lehet benne
Kushfüggő betegek egy kórházban Sierra Leone fővárosában, Freetownban, 2023. június 22-én – Fotó: John Wessels / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az az érdekes a civilizációnkban, hogy az ember a bolygó bármelyik részére keveredett is, mindenhol talált valamit, ami kirángatta a való világ karmaiból. Gyakorlatilag mindenhol csináltunk valamilyen alkoholos italt, és ha az nem volt elég, akkor megkóstoltunk minden gombát, meggyújtottunk minden levelet, hátha egy kicsit jobb lesz.

Az ember azonban hajlamos túlzásba esni, és most nemcsak a függőségről van szó. Drogdizájnerek újabb és újabb alapanyagokat kevernek össze különböző eljárásokkal, és ebből a boszorkánykonyhából szabadult el a kush. Ez nem az a kush, ami igazából csak marihuána, és nem is az, ami „valami növény mindenféle vegyszerrel lefújva”, hanem a Sierra Leonéban gyártott fajta, aminek két fontos jellegzetessége van. Egyrészt rendkívül addiktív, másrészt

emberi csontok is vannak benne.

A kush akkora probléma a nyugat-afrikai országban, hogy az elnök vészhelyzetet hirdetett miatta. Leginkább a 18–25 év közötti férfiak fogyasztják, és hivatalos adatok nincsenek ugyan, csak az elmúlt néhány hónapban több száz fiatal halt bele a kábítószer okozta szervelégtelenségbe. Az ország egyetlen pszichiátriai kórházában 2020 és 2023 között 4000 százalékkal emelkedett a kushproblémákkal bekerülők száma, és a jelenlegi betegeik 63 százaléka a szer miatt került be.

Bár a recept régiónként némileg eltérő, a kushban van kannabisz, fentanil, tramadol (opioid fájdalomcsillapítók), valamilyen fertőtlenítő, például formaldehid, és igen, helyi beszámolók szerint emberi csontok, amiket általában sírrablással szereznek be a drog készítői. Emiatt a Sierra Leone-i temetők megerősített védelmet kértek a rendőrségtől.

A kannabiszt valószínűleg helyi termesztőktől szerzik be, de a fentanil kínai, a tramadol pedig más ázsiai országok laborjaiból, illegálisan juthat Sierra Leonéba. Az alapanyagok többségéről lehet tudni, hogy van valamennyi tudatmódosító hatásuk, mint például a hallucinogén formaldehidnek, de az nem egyértelmű, hogy az emberi csontoknak milyen szerepük lehet, ahogy az sem száz százalékig bizonyított, hogy valóban szerepel a receptben, és nem csak városi legenda.

Egy adag nagyjából 5000 leonéba, azaz 90 forintba kerül, és gyakran egyszerre ketten-hárman szívják a füstjét, miután meggyújtják. Sokan napi 40 ilyen jointot is elszívnak, ami napi 3600 forintos kiadás. Ez nem tűnik soknak, de az egy főre jutó átlagos jövedelem évente 180 ezer forint körüli összegnek felel meg.

Emiatt sok fiatal, aki a használat miatt függővé vált, mindenét eladja, és van, aki lopni kezd, csak hogy fedezni tudja a napi szükségletét. A Telegraphnak a 21 éves Amar Kallon azt mondta, hogy korábban csak napi néhány füves cigit szívott el, de amióta a barátai bevezették a kush világába, másra sem tud gondolni. Azt mondta, hogy a szer, hosszú, hipnotikus eufóriát okoz. Egy utcán ülő, bekötözött lábú fiatal azt mondta a BBC-nek, hogy nem jó ugyan, hogy függő, de nem tudja abbahagyni, mert túlságosan élvezi.

Fotó: John Wessels / AFP
Fotó: John Wessels / AFP

Az összetevők miatt a használók elveszítik a kapcsolatot a külvilággal, és sokan csak ide-oda csoszognak, teljesen tudattalanul. A fentanil és a tramadol is eufóriát, zavarodottságot és álmosságot okoz, ezért beszámolók szerint a használók zombikként csoszognak az utcán.

Ez egyrészt azért veszélyes, mert a figyelmetlen használók a teljes kábulatban önveszélyesek, gyakran elesnek és beütik a fejüket. Másrészt rendkívül könnyen okoz függőséget, és sokaknál pszichés problémákat vált ki, duzzanatot, sok használó tele van nyílt sebekkel, és fertőzés is kialakulhat miatta. Gyakran előfordul, hogy a tudatukon kívüli fogyasztók a fejüket a falba verik, kisétálnak az útra az autók közé, vagy lezuhannak magas helyekről.

Az is súlyos probléma, hogy a függőség miatt sokan lopnak, rabolnak vagy szexmunkásnak állnak, hogy előteremtsék a napi kushra valót. Mindez már nemcsak Sierra Leone problémája, ugyanis a szer Libériában és Guineában is megjelent, a régióban legalább egymillió kushfüggő él már. Szakértők szerint a szer olyan veszélyes, mint a heroin vagy a kokain, és a legtöbben a kilátástalan életkörülményeik, a munkanélküliség és a lehetőségek teljes hiánya miatt szoknak rá.

Cikkünk korábbi verziójában hibásan írtuk a kush árfolyamát, ezt javítottuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!