Kábítószer

Kábítószerrel a táskájában ment be a rendőrségre kihallgatásra egy francia EP-képviselő
Először terrorizmus dicsőítése, aztán a nála talált „szintetikus szer” miatt vették őrizetbe Rima Hassant. Szerinte csak CBD volt nála.
Lázár János: Magyar Péter nem tudja, melyik a tehén segge, meg a feje
„Hogy gondolhatják, hogy aki ennyit szívja a kokaint, az felelős döntést tud hozni az itt élő emberekről?” – borzasztotta el a miniszter a megjelent ibrányiakat a Lázárinfón.
Mindenre kiterjedő drogtesztet csináltatott Magyar Péter
A Tisza Párt elnöke szerint „a drogot rendszeresen fogyasztó Fidesz vezérkar” vádjai miatt kérte a tesztet.
Többet kokózik Európa
Az EU kábítószerügyi ügynöksége megvizsgálta a kontinens szennyvízét. Magyarországét is.
„A kormány megmutatta a szavazóinak, hogy biztonságban vannak, hiszen be vannak zárva a helyek”
A Pécsi Est és a Turbina tulajdonosai részletesen beszélnek a Telex After új adásában a klubbezárások és drograzziák negatív hatásáról.
A Budapest Park közleményben tiltakozik az ellen, hogy klubokat a drogtörvényre hivatkozva...
A szórakozóhely szerint a dolognak az lehet vége, hogy a nyitva maradó klubok a vendégek elmaradása miatt zárnak majd be.
Nem mutatott ki kábítószert a toxikológiai vizsgálat a Dunában megtalált gimnazista szervezetében
Korábban több forrás arról írt, hogy a fiú valamilyen pszichoaktív szer hatása alatt állhatott.
BRFK: A Turbina közleményének az a része már-már mulatságos, amely szerint egy fedett akció után a...
A rendőrség szerint nem igaz, hogy bemondásra záratták volna be a VIII. kerületi szórakozóhelyet.
A rendőrség szerint egy tunéziai díler árult drogot a bezáratott Turbinában
A Turbina viszont azt mondja, hogy a februári fedett akció során nem történt rendőri intézkedés a szórakozóhelyen.
Tavaly több kristályt foglalt le a rendőrség, mint marihuánát, hét diszkót bezártak drogterjesztés...
A Delta program keretében lefoglalt kábítószer mennyisége eléri a három tonnát.
Kövess minket Facebookon is!