Rajk László kommunista belügyminiszterrel elhitették, hogy Harka neve nem magyar, ezért a helyi németek kitelepítése után az ősmagyar Harkáról Magyarfalvára magyarította a falu nevét. A belügyminiszter az avatáskor már tisztában volt a tévedéssel, de nem akarta megváltoztatni a döntését, mondván, már megígérte az új nevet a telepeseknek.
Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. A mai napon bárki ingyen kipróbálhatja, és regisztráció után az oldalakat is letöltheti. Ez a cikkünk az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.
A németek oldalán végigharcolt vesztes világháború után Magyarország 185 ezer magyarországi németet telepített ki a rommá bombázott, éhező Németországba. Ugyanazt csináltuk, amit a környező győztes államok tettek saját németjeikkel, csakhogy mi vesztesként tettük fel őket a vonatra.
Vannak, akik szerint szovjet nyomásra történt mindez, valószínűbb azonban, hogy a németek kitelepítésétől több előnyt is reméltünk: egyrészt földhöz és házhoz juthattak a föld nélküli zsellérek és a szomszédos országokból elüldözött magyarok, másrészt a kollektív bűnösség elvének érvényesítésével igyekeztünk második világháborús szerepvállalásunkat a „volksbundista németekre” fogni, jó pontot remélve ezzel a győztesek körében. A helyi és országos sajtóban folyamatos volt a hangulatkeltés: minden német náci, a felszabadulás után is fegyveresen szervezkednek, nem nyugodnak bele a demokráciába.
A kitelepítést a Sopron melletti Harka németjei sem úszták meg. Múltjuk a 15. századig nyúlik vissza, Sopron városa ekkor szerezte vissza a harkai magyar nemesek birtokrészeit, helyreállíttatta a Szent Péter-templomot, és németeket telepített a faluba, akik 1432-től már saját plébánost választhattak.
1946. május 12-én az ezerlelkes harkai német evangélikus gyülekezetet lényegében egy az egyben vonatra tették, tizenhatan maradhattak csupán a faluban. Hiába érveltek azzal a maradásuk mellett, hogy az első világháború utáni népszavazáson Sopron mellett ők is a Magyarországhoz tartozás mellett döntöttek. (Valójában a harkaiak 90,4 százalékban az Ausztriához való tartozás mellett döntöttek.)
Az elüldözöttek helyére a Rábaközből jöttek magyar telepesek, akik úgy gondolták, még otthonosabban éreznék magukat, ha a falu szerintük német eredetű neve nem emlékeztetné őket a korábban itt élt németekre. Küldöttséget menesztettek hát Rajk László belügyminiszterhez, aki egyetértett ezzel az égbekiáltó igazságtalansággal, megígérte hát a telepeseknek, hogy rendben, a falu nevét Magyarfalvára változtatja.
A korabeli hangulatot egy 1977-es Új Tükör-riport így adta vissza egy faluban maradt német, Franzi bácsi beszámolója nyomán:
„A kitelepített őslakókról jószerivel annyit tudtak [a betelepültek], amit a hirtelen került új községi vezető mondott a nagygyűlésen: »Tunya, lusta csempésznép volt. Amikor mást nem lehetett, akkor a horogkeresztet csempészték be.«️ Ez az ember nem csak a volksbundista vétkeket gyűjtötte egybe, hanem a megmaradt sváb bútorok, földműves eszközök javát is, apránként eladogatta, néhány esztendő múlva sikkasztás miatt elvitték.”
Az illetékes belügyminisztériumi osztály megütközve fogadta a kommunista miniszter kérését (a népi demokrácia időszaka ez, koalíciós kormány vezette az országot, bár az itt állomásozó szovjet csapatok miatt a kommunisták szerepe aránytalanul nagy volt). Harka község neve ugyanis az egyik legősibb magyar méltóságnévből, a horkából származik. Az államalapítás előtt a nagyfejedelem és a gyula utáni harmadik legfontosabb tisztség volt ez, Bíborbanszületett Konstantin 948 körül fogadott egy magyar küldöttséget, amit Bulcsú harka vezetett. A bizánci császár szerint ez egyfajta bírói méltóság volt.
Rajk azonban nem hagyta annyiban. Hogy mi történt, arról a szociáldemokrata irányultságú Soproni Világosság 1947. szeptember 29-i száma írt a harkai „névmegmagyarosítási” zászlóünnepségről szóló tudósításban:
„Az ünnepi mise után a szabadságzászló előtti téren Jármy András belügyminiszteri tanácsos átadta miniszterének névváltoztató okiratát és tolmácsolta Rajk László miniszter üzenetét. Hangoztatta, hogy Harka tősgyökeres magyar név és ezért az illetékes osztály nem akarta engedélyezni a névváltoztatást, de mivel a miniszter a küldöttségnek ezt megígérte, azért be is tartotta a szavát. Felszólította az újgazdákat, hogy kövessenek el mindent a község fejlesztésére.”
Ezen a malőrön amúgy elég szépen átlendültek. Zentai Vilmos honvédelmi miniszter, a körzet országgyűlési képviselője már arról beszélt, hogy az akkor földhöz jutott telepesek végre a saját földjüket művelhetik, ami a felelősség érzését is növeli. Az ünnepséget díszebéd, kirándulás, felvonulás és táncmulatság követte.
A Soproni Világosság nem volt elájulva a névmagyarítási hullámtól, és pár nappal később egy jegyzetben figyelmeztetett arra, hogy Fertőrákos – ahonnan szintén kitelepítettek németeket, ott a Felvidékről érkeztek telepesek – őrizze meg ősi nevét, azon ne változtassanak. Javasolt viszont más névmagyarításokat: „Így kívánatos, hogy Sopronbánfalva az ősi Zuán nevet, Ágfalva a régi Dágh nevet, a lehetetlen Balf községnevet pedig az ősi Farkasd névre mielőbb változtassák vissza. Helyénvaló lenne, hogy Kópháza község is megváltoztatná nevét. Ugyanis Kópháza a tőszomszédságában felépült Ravazd község romjaiból épült fel.” Nos, ezekből az ötletekből nem lett semmi.
A lap október 17-én közölte a szociáldemokrata soproni városi képviselő, Linka József felszólalását, aki emlékeztetett arra, hogy Harka nevét az évszázadok németesítő törekvése ellenére sikerült átmenteni, megőrizni. „Most, amikor végre megszűnt a germán befolyás, ne dobáljuk el ősmagyarértékű neveinket – mondta felszólalásában. – Követelte, hogy az ilyen névváltoztatásoknál hallgassák meg a hozzáértőket és főképpen sürgősen adják vissza »Magyarfalvának«️ régi magyar nevét.”
Linkán felbuzdulva levelet írt a szerkesztőségnek Sághy Jenő, a falu evangélikus lelkésze, aki a korszellemnek megfelelően igyekezett érvelni a Harka név mellett. „A horka szónak története van – írta. – Jóval idősebb ezerévesnél. A tartalma meg olyan, hogy annak mi, demokráciára virradt magyarok csak örülhetnénk. (…) Tudva tudták: nagy veszedelem származhatik abból, ha egy kézben korlátlan hatalom van. Árpád, illetve a véréből származó ősmagyar fejedelmek nem voltak diktátorok, mint Európa jóval későbbi abszolút uralkodói: a királyok, császárok, vagy éppen, mint Hitler és Mussolini, hanem társaik voltak az uralkodásban. Legelsősorban a gyula és a horka.” A Magyarfalva névről azt írta, hogy „futószalagon készült tömegcikkre vall”, és követelte, hogy adják vissza a falunak a régi nevét.
(Amúgy tényleg sebtében összetákolt és magyartalan volt a Magyarfalva helységnév. Bár sok -falva utótagú magyar település van, az első tagjuk mindig személynév, ebben az esetben viszont egy furcsa, soviniszta csengésű név lett belőle a németek kitelepítése után.)
1947. október 20-án volt olvasható a követelés, majd sokáig nem követelt ilyet senki. A Soproni Világosság is megszűnt 1948-ban, a kommunista fordulat évében.
„Ma a Soproni Világosság utolsó számát tesszük az olvasó asztalára. Ezzel a számmal búcsúzunk elvtársainktól, olvasóinktól és barátainktól. Miután három évfolyamon keresztül szolgáltuk a demokráciát és építettük a szocializmus útját”
– írták utolsó vezércikkükben, amiben bejelentették, hogy egyesülnek „a Magyar Kommunista Párt harcos lapjával, a Sopronmegyével”. Pár hónap múlva így tett a kommunista és a szociáldemokrata párt is, átadva helyét a Magyar Dolgozók Pártjának.
A névváltást kezdeményező Rajk Lászlót egy évvel később koholt vádak alapján kivégezték a saját elvtársai, Zentai Vilmos honvédelmi miniszter 1950 és 1956 között ült börtönben szintén koholt vádakkal, Sághy Jenő evangélikus lelkész 1956 után másfél évet ült a kistarcsai internálótáborban.
Hová vezet a Harkai út?
A Harka név fennmaradt, a Sopronból a faluba vezető utat a szocializmusban végig Harkai útnak hívták. Rendszeresen kérdezték is a szocializmusban felnövő soproni gyerekek, hogy hol van az a Harka. Ilyenkor el kellett nekik magyarázni, hogy az nem más, mint a szomszédos Magyarfalva. De volt Sopronban Harkai domb és Harkai lőtér is, ezek mind megmaradtak egy letűnt kor mementójaként. A rendszerváltáshoz közeledve volt néha egy-egy újságcikk is, ami a harkai németség sorsára emlékeztetett, de ami igazán szívbemarkoló: az ősi Harka nevet pont azok a németek őrizték meg írásban is, akiket elüldöztek onnan. Andreas Schindler a nyolcvanas években írta meg Harkau, a szülőfalum című történeti tanulmányát. (A Soproni Szemlében ezt Hiller István, a későbbi MSZP-elnök és kultuszminiszter adta közre.)
Több évtizednyi szünet után Gyulaváriné Patthy Anna tanár volt az első, aki a Kisalföld hasábjain kérte a névváltoztatást 1989 februárjában. „Jó lenne, ha visszakapná ezeréves nevét Harka is. Ez a helynév is nemzeti kincsünk” – írta. Nyárra a magyarfalvai diáksportkör felvette a Harka nevet, újabb és újabb olvasói levelek jelentek meg, és végre 1989. október 22-re, a Magyar Köztársaság kikiáltása előtti napra helyi népszavazást írtak ki a település nevéről. A 493 érvényes szavazatot leadó választópolgárból 347 döntött a névváltoztatás mellett, így a 43 éves magyarfalvai kitérő után a közel ezeréves Harka 1990. április elsején válhatott ismét Harkává.
Források:
- Mollay Károly: Állítsák vissza Harka nevét! In: Soproni Szemle, 1989. (43. évfolyam, 1–4. szám),
- Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák–magyar lakosságcsere összefüggései. Kecskemét, 1993.,
- a Soproni Világosság 1946–48-as évfolyamai,
- a Kisalföld 1989-es évfolyamai.
Cikkünk az Arcanum támogatásával jelent meg.