Napi két maraton sem elég a célba éréshez a leghosszabb futóversenyen

2021. október 25. – 05:02

Napi két maraton sem elég a célba éréshez a leghosszabb futóversenyen
A 2021-es verseny győztese, Andrea Marcato október 17-én, New Yorkban – Fotó: Ed Jones / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan a végéhez közeledik az év legextrémebb háztömbkerülő futóversenye, ahol a résztvevőknek 5649-szer kell megkerülniük egy New York-i középiskolát. Ez a brutális erőpróba a Sri Chinmoy Self-Transcendence 3100 Mile Race, ami a világ leghosszabb hitelesített futóversenye.

Ahogy a nevéből is kiderül, ez egy 3100 mérföldes, közel 5000 kilométer hosszú verseny, amit 52 nap alatt kell teljesíteniük a futóknak. Ebből könnyen kiszámolható, hogy az itt indulóknak naponta több mint két maratont kell lefutniuk ahhoz, hogy célba érjenek.

Az idei verseny szeptember 5-én kezdődött, és múlt vasárnap nyerte meg az olasz Andrea Marcato. A 39 éves ultrafutó 42 nap 17 óra és 38 perc alatt teljesítette a távot, több mint 18 órát javított a tavalyi győztes idején. Marcato a verseny vége felé még növelni is tudta a napi kilométeradagját, 30 egymást követő napon is több mint 112 kilométert futott. Az utolsó napon 122,3 kilométert teljesített, hogy még október 17-én befejezhesse a versenyt.

Andrea Marcato 2021. október 18-án – Fotó: Ed Jones / AFP
Andrea Marcato 2021. október 18-án – Fotó: Ed Jones / AFP

„Az első hét elég nagy kihívás volt, különösen az elmének. De egy idő után hozzászokik az ember. El kell fogadnod, hogy minden nap ugyanolyan lesz. Ha az elméd összpontosít, akkor nem zavarnak meg a gondolatok, félelmek, aggodalmak vagy kétségek” – nyilatkozta Marcato az AFP-nek.

A második helyezettre majdnem egy hetet kellett várni, október 23-án a tajvani Vej Ming-lo volt a következő célba érkező. Az 57 éves futó 48 nap 11 óra és 52 perc alatt teljesítette élete első 3100 mérföldes versenyét, ezzel őt lett a verseny történetének ötvenedik célba érkezője. A harmadik az orosz Nyikolaj Duzsij lett, ő helyi idő szerint vasárnap délután fejezte be a versenyt. Jelenleg még négy futó rója a köröket, a negyedik helyen az egyetlen női induló, az új-zélandi Harita Davies áll, ő hétfőn érhet célba. Őt a japán Szenó Takacumi, az ukrán Oleg Lebegyev és a szlovák Robert Zuscin üldözi.

Futómániás spirituális guru

A futók többségében közös, hogy a bengáli származású spirituális guru, Srí Csinmoj követői. A mai Banglades területén született Srí Csinmoj 1964-ben költözött az Egyesült Államokba, és Queensben megalapította az első meditációs központját. 1970-ben U Thant ENSZ-főtitkár kérésére rendszeres csendes békemeditációkat tartott az ENSZ New York-i székházában, a meditációs tanfolyamain világszerte több ezren vettek részt. A világharmóniát és szeretetet hirdető Srí Csinmoj íróként, költőként, festőművészként és zenészként is ismert volt, emellett pedig rajongott a sportokért. Úgy vélte, hogy a sport és a spiritualitás kéz a kézben járnak, ezért csoportjával létrehoztak egy futóklubot, és elkezdett kisebb-nagyobb versenyeket rendezni.

Az első komolyabb, 10 mérföldes futóversenyük a Connecticut állambeli Greenwichben volt 1977. október 2-án, ami után egyre hosszabb és hosszabb versenyeket kezdtek el szervezni. 1980-ban már 24 órás versenyt rendeztek Greenwichben. Az első 1000 mérföldes versenyüket a queensi Flushing Meadow Parkban rendezték 1985-ben, ezen mindössze három futó tudott szintidőn belül célba érni.

Robert Zuscin és Oleg Lebegyev 2021. október 18-án – Fotó: Ed Jones / AFP
Robert Zuscin és Oleg Lebegyev 2021. október 18-án – Fotó: Ed Jones / AFP

A távot később 1300, majd 2700 mérföldre tolták ki, 1997-ben pedig megrendezték az első 3100 mérföldes versenyüket, amit a New York Times az ultramaratonok Mount Everestjének nevezett. A párhuzam találó, de míg a Föld legmagasabb pontját már több mint négyezren mászták meg, addig a leghosszabb futóversenyt csak ötvenen teljesítették az elmúlt 24 évben.

Köztük van Sipos István, aki 1998-ban 46 nap 17 óra 2 perces idővel lett első.

A rekordot a finn Ashprihanal Pekka Aalto tartja, ő 2015-ben 40 nap 9 óra 6 perc alatt ért célba, 2000 és 2019 között összesen kilenc alkalommal nyerte meg a versenyt. Indulni csak meghívásos alapon lehet, a szervezők azokat az ultrafutókat keresik meg, akik korábban már teljesítették a hat- és tíznapos versenyeiket, emiatt a mezőny viszonylag állandó, évente egy-egy újonc szokott bekerülni a kevés induló közé.

Srí Csinmoj 2007-ben, 76 éves korában halt meg. A tanítványai és követői azzal is ápolják az emlékét, hogy világszerte rendeznek róla elnevezett futóversenyeket. Például a Margitszigeten is tartottak már Srí Csinmoj maratont és félmaratont, a Hajós Alfréd uszoda bejáratával szemben pedig egy békemérföldkövet is elhelyeztek a tiszteletére.

15 pár cipő és napi tízezer kalória

A 3100 mérföldes verseny egyik legnagyobb kihívása a monotonitás. A 883 méteres körpályát a betondzsungel közepén, egy hatsávos autósztráda mellett, Queens Jamaica Hills nevű kerületében jelölték ki. Egy kivételtől eltekintve az összes 3100 mérföldes versenyt itt tartották, tavaly viszont a koronavírus-járvány miatt semmilyen sportrendezvényt nem engedélyeztek New Yorkban, így más helyszín után kellett nézni. A 2020-as versenyt végül Salzburgban tudták megtartani.

Ami némi változatosságot jelent, az az, hogy egyik nap az óramutató járásának megfelelő, míg másnap az ellenkező irányban futnak a pályán. A versenyt azt is nehezíti, hogy nem zárt pályán rendezik, az iskolában ugyanúgy zajlik az élet, naponta kétszer kétezer tanuló árasztja el a járdát, és keresztezik a futók útját. A verseny mindennap reggel 6 órakor kezdődik, és éjfélig tart, így a futóknak csak pár órájuk marad a pihenésre és alvásra vagy éppen a vízhólyagjaik kezeltetésére.

Harita Davies futócipői 2021. október 18-án – Fotó: Ed Jones / AFP
Harita Davies futócipői 2021. október 18-án – Fotó: Ed Jones / AFP

A pályán van egy frissítőállomás, ahol önkéntesek adnak ételt és italt a futóknak, valamint egy kis táblán a részidejüket is jegyzik. Az idei győztes Marcato 15 pár futócipőt használt el a 42 nap alatt, szinte mindennap 18 órákat futott, és minimálisra szorította az alvásidőt. A vegetáriánus Marcato naponta 10 ezer kalóriát vitt be a szervezetébe, főként lúgos ételeket, avokádót, görögdinnyét, mandarint, narancsot, barna rizst, quinoát, hajdinát és párolt zöldségeket evett a verseny alatt.

Felhasznált forrás:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!