„Hogy is lehettem volna olyan hülye, hogy életemnek egy boldog szakaszában, amikor színházi rendezésre, egy kettős szerep eljátszására van módom, turnét szervezek, csodálatos nőkkel van kapcsolatom, hogy lehetnék olyan őrült, hogy mindeközben minden héten megfojtsak egy nőt? Négy héten keresztül? Ez teljes skizofrénia, kérem!”
– idézi 1992-ben a Kurír Jack, született Johann Unterwegert, aki a kilencvenes években, ha nem is hetente, de havonta több nőt is megfojtott Ausztriában, Csehországban, az Egyesült Államokban, miközben ünnepelt író és népszerű társasági figura volt Ausztriában. Karakteres fehér öltönyben ment szakérteni a tévébe, luxusautójának JACK-1 volt a rendszáma, könyveket írt, újságíróként dolgozott. Közben ezt kihasználva embereket, főleg prostituáltakat ölt meg, mindig ugyanazzal a módszerrel: a saját melltartóik pántjával fojtotta meg őket, a holttesteket pedig vagy meztelenül, vagy részben meztelenül hason fekve hagyta egy erdőben.
Unterweger 1950-ben született Ausztriában, édesanyja egy bécsi felszolgáló, egyesek szerint prostituált volt, édesapja Európában állomásozó amerikai katona. Apja meglépett, mielőtt a kis Jack megszületett volna, és még kétéves sem volt a gyerek, amikor az anyja lepasszolta őt a nagyszülőkhöz. A nagypapa alkoholista volt, és verte a fiatal Jacket, a nagymama pedig szintén prostituált volt, akit meggyilkolt egy kliense. Jack a saját bevallása szerint már ötévesen pálinkázott, fiatal korában lopott és lányokat futtatott, 1974-ben pedig agyonvert egy 18 éves osztrák lányt, Margret Schafert egy vascsővel. A bíróságon azt mondta, hogy a halála pillanatában az édesanyját látta meg a lányban.
Unterweger életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, de a börtönben elkezdte fejleszteni magát, és írni kezdett. Az írásai szélesebb közönséghez is eljutottak: írt gyerekmeséket, rádiójátékokat, novellákat. De a sikert az 1983-as Tisztítótűz, avagy út a börtönbe – egy bűnös beszámolója című regény hozta meg, amiben többek között a saját börtönbeli tapasztalatairól írt. A könyvből filmet is készítettek 1988-ban, a forgatókönyvet társíróként Unterweger jegyezte. 1988-ban a Film Színház Muzsika magazin beszámolt róla, hogy az akkor még bőven a börtönbüntetését töltő férfi is ott lehetett a bemutatón, majd a közönségtalálkozón is. Igaz, három foglár és a kremsi Stein börtön igazgatója kísérte.
Unterweger az írói sikerei miatt egyre nagyobb figyelmet kapott, többek között a Nobel-díjas Elfriede Jelinek és Günter Grass is dicsérte a munkásságát, és kampány indult azért, hogy az életfogytiglani börtönbüntetésből rehabilitálják. A férfinak muszáj volt a törvények szerint 15 évet leülni a büntetéséből, de amikor ez az idő letelt, 1990-ben kiengedték a börtönből. A börtön igazgatója szerint nem volt még egy ilyen rab, aki ennyire készen állt volna a szabadságra.
Évekkel később derült ki, hogy már abban az évben három nőt megölt Prágában, Grazban és Bregenzben.
Egy évvel később már nem utazott el, hanem Bécsben ölt meg prostituáltakat. A helyi rendőrség későbbi beszámolója szerint az akkor éppen riporterként dolgozó Unterweger gyakorlatilag saját magáról készített oknyomozó anyagokat: az utcalányokat arról kérdezgette, hogy félnek-e ettől a gyilkostól, interjút készített a rendőrfőnökkel a gyilkosságokról, és így tovább. Nem sokkal később Los Angelesbe utazott, hogy riportot készítsen a Stern magazinnak arról, hogy az amerikai nagyvárosban hogyan bánnak a prostituáltakkal, milyenek a vörös lámpás negyedek. Unterweger többek között a Cecil Hotel nevű, borzasztó hírű, még borzasztóbb közbiztonságáról híres szállodában lakott, ami gyakorlatilag Los Angeles szegénynegyedének kellős közepén volt. A rendőrség később egy olyan prostituált holttestét is megtalálta, akit szintén a saját melltartójával fojtottak meg, és aki konkrétan a Cecil Hotel előtt dolgozott.
Később kiderült, hogy Unterweger valószínűleg három Los Angeles-i prostituáltat is megölt a pár hetes tartózkodása alatt. Az is kiderült, hogy a cikk ürügyével a helyi rendőrség segítségét kérte, hogy megtudja, hol találhatóak a helyi utcalányok, a rendőrök pedig elvitték magukkal járőrözni, és örömmel megmutatták neki. A gyilkosságok évekig megoldatlanok maradtak, főleg azért, mert Unterweger, mint aki jól végezte dolgát, elkészítette a riportját, és visszatért Ausztriába.
Ahol már a rendőrségnek is gyanús lett, bár azon kívül nem volt semmi kézzelfogható bizonyítékuk, hogy az adott gyilkosságoknál ott tartózkodott az adott városokban. Megfigyelték, bár nem túl sikeresen: Unterweger megpattant Miamiba a 18 éves barátnőjével, miközben az osztrák rendőrségnek az Interpol segítségével sikerült megtudnia, hogy ő felelhet egy 1990-es prágai gyilkosságért is. Az egyetlen nyom a férfi luxusautója volt – Unterweger gyakran járta Közép-Európát az autójával –, de mivel gyakran cserélgette az autókat, szinte képtelenség volt megtalálni a kocsit. A hátsó ülés végül meglett egy linzi autóbontóban, ahol a nyomozók megtaláltak egy darab hajszálat. Az akkor még kevésbé elterjedt DNS-vizsgálat kimutatta, hogy tényleg a Prágában meggyilkolt Blanka Rokovától származik.
Unterweger közben már a fél világon keresztül menekült, de még így is volt ideje arra, hogy betelefonáljon az ORF-hez, a leírások szerint egy róla szóló műsor kellős közepén, és kifejtse, hogy egyrészt ártatlan, másrészt önként fog jelentkezni a rendőrségen, ha felfüggesztik az ellene kiadott letartóztatási parancsot. Végül nem függesztették fel, Unterweger és a barátnője pedig egészen banális módon buktak le: egy patikában képtelenek voltak elmagyarázni, hogy pajzsmirigybetegségre keresnek gyógyszert, ezért Ausztriába telefonáltak, és megadták a címüket Miamiban. Ahol aztán hamarosan a rendőrök kopogtattak.
A férfit 1994-ben kiadták az osztrák hatóságoknak. Tizenegy gyilkossággal vádolták meg, kilencben bűnösnek találták, és ismét életfogytiglanra ítélték. Habár félóránként ellenőrizték az őrök, még aznap éjjel öngyilkos lett a Graz-Karlau-börtönben: felakasztotta magát a cipőfűzőjével és a nadrágja zsinórjával. A nyakán ugyanolyan csomó volt, mint azokon a melltartókon, amikkel megfojtotta az áldozatait.
Az utóbbi évtizedekben Unterweger különböző módokon fel-felbukkant a popkultúrában. 2007-ben Entering Hades címmel készült róla egy könyv, amiből sokáig filmet is terveztek Michael Fassbender főszereplésével. 2009-ben John Malkovich főszereplésével készült róla színdarab The Infernal Comedy (A pokoli komédia) címmel. Malkovich akkoriban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy vannak halvány emlékei a férfiról, ahogy látja egy tévéműsorban beszélni. Csodálkozott, hogy egyáltalán hogyan lehetett egy ilyen embernek hinni, aki ennyire megjátszotta magát. 2015-ben pedig egy osztrák film készült róla osztrák színészekkel, osztrák rendezővel, Jack címmel, bár a Variety kritikája szerint annyira osztrák lett, hogy az országon kívül nehezen lehet megérteni.
Az események sorozata egyébként valamennyire hasonlít egy régebbi, amerikai esetre. Jack Henry Abbott erőszakos bűncselekmények miatt ült börtönben, amikor kapcsolatba került Norman Mailer íróval. Abbott megírta a saját tapasztalatait In The Belly Of The Beast (A szörny gyomrában) címmel, Mailer segített kiadni, sőt, segített abban is, hogy a férfi szabadlábra kerüljön. Hat héttel a szabadulása után Abbott egy rövid vita után halálra szurkált egy férfit New Yorkban. 2002-ben, a börtönben lett öngyilkos.
Peter Huemer osztrák rádiós műsorvezető is kampányolt korábban Unterweger szabadon engedése mellett. Amikor a férfi öngyilkos lett, azt nyilatkozta, hogy már ő is bűnösnek érzi magát abban, amik történtek. Őszintén hitt abban, hogy Unterweger megváltozott, de most már úgy érezte, hogy átverték őt, és részben ő is a hibás.
Források: The Guardian, Independent, A hét (1992/1, Megint gyilkolt a börtönköltő?), Reform (1994/1, Jack, a véres költő), Kurír (1994. 06. 30., A börtönpoéta utolsó áldozata), Jack Unterweger, Serial Prostitute Killer (BBC2)
