A Los Angeles-i halálhotel sztorija ennél jobb feldolgozást érdemelt volna

2021. február 12. – 18:06

frissítve

A Los Angeles-i halálhotel sztorija ennél jobb feldolgozást érdemelt volna
Részlet a Tetthely: A Cecil Hotel című sorozatból – Kép: Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

Van egy sztori a Tetthely: A Cecil Hotel című netflixes dokusorozatban, ami szerint Richard Ramirez, a Night Stalker néven elhíresült, brutális sorozatgyilkos állítólag ott lakott a szállodában. Minden gyilkossága után levette a véres gönceit, ledobta őket a szálloda mögötti sikátorban, majd alsógatyában, csuromvéresen felsétált a szobájához, de az egész épület akkora lepratelep volt, hogy ez senkinek sem tűnt fel. Sokat elmond arról, milyen volt Los Angelesnek ez a bizonyos negyede, milyen volt a közhangulat a városban, milyen súlyos arcok szálltak meg a Cecil Hotelben.

Csak éppen nem biztos, hogy igaz. Állítólag egy recepciós beszélgetett egy emberrel, aki nagy valószínűséggel Ramirez volt, de mivel a szállodában található több száz szobában több száz vendég volt egy időben, nehéz megmondani, hogy tényleg ő volt-e. De a Tetthely: A Cecil Hotel mégis ragaszkodik ezekhez a sztorikhoz, amiket emberek mesélnek, emberek hisznek, emberek kombinálnak. A bődületesen hosszú négy órájából egy csak alaptalan összeesküvés-elméletekre megy el, amiket amatőr online detektívek adtak-vettek egymás között. Ha ez a sorozat egy Wikipédia-oldal lenne, kitakarná az információkat a sok [forrás?].

A Cecil Hotel egy legendás szálloda Los Angeles belvárosában. Legendás több okból. Az egyik az, hogy 1924-ben, a nagy gazdasági válság előtt épült, csodálatos art deco bejárattal és lobbival, ami mai szemmel olyan, mintha egy gengszterfilm díszletébe lépnénk be. A hangulat is kicsit olyan, mert a helyen rendszeresek voltak a gyilkosságok, öngyilkosságok, sőt, a gyilkosság-öngyilkosságok, ugyanis egy adott alkalommal valaki úgy ugrott ki az egyik emeletről, hogy egy gyanútlan járókelőre esett, aki a helyszínen szörnyethalt. A világválság megtépázta a szálloda renoméját, egyre több lett az állandó lakó, aki azért ment oda, mert nem tudott máshol élni: frissen szabadult börtönből, nem tudott álláshoz jutni, vagy éppen nyilvántartott szexuális bűnöző volt.

A szálloda körüli környék Skid Row, azaz nagyjából a „lecsúszottak útja” néven volt ismert, mert annyira súlyos volt a bűnözés, a hajléktalanság, a drogfogyasztás, és néha a teljes őrület a környéken. Itt található a város nagyon sok hajléktalanszállója és rehabilitációs központja, mintha Los Angeles vezetése ide szegregálta volna a nemkívánatos elemeket. Skid Row aztán rányomta a bélyegét a Cecil Hotelre is, ahol – ahogy az egyik lakó mondja a sorozatban – egy bizonyos szint fölé nem lehetett menni, mert akkor tuti volt, hogy kinyírnak. Gyakoriak voltak a szállodában a késelések, túladagolások. Amikor 2007-ben új igazgatót kapott a hotel, körbevezette egy karbantartó, és elsorolta, hogy itt és itt és itt haltak már meg emberek.

Részlet az Elisa Lamről készített utolsó felvételből a Tetthely: A Cecil Hotel című sorozatban – Kép: Netflix

A legismertebb halottja a szállodának Elisa Lam lett, aki 2013-ban egészen rejtélyes körülmények között vesztette életét. Maga az eset a Tetthely: A Cecil Hotel vezérfonala, annak ellenére, hogy habár tényleg rengeteg furcsaság volt körülötte, az ügyet gyakorlatilag még abban az évben lezárták. Lam egy 21 éves kanadai diák volt, akit a szülei hosszas kérlelés után elengedtek egy nyugati parti túrára az Egyesült Államokba. A lány betervezte San Diegót, Los Angelest és San Franciscót az útra, az elsőbe eljutott, a másodikból viszont már nem ment tovább. Los Angelesben a Cecil Hotelben szállt meg, amikor a kicsekkolásának tervezett napján egyszerűen eltűnt. A rendőrség talált a nőről egy biztonsági kamerás felvételt, ami – a sorozatban megszólaló nyomozó szerint – aztán teljesen más irányba vitte el az egész ügyet.

A négyperces videó ugyanis olyan, mintha egy japán horrorfilmből vágták volna ki: Lam zavartan beszáll egy liftbe, elkezdi nyomogatni a gombokat, furcsa mozdulatokkal kiszáll, mintha beszélne valakihez, majd az utolsó két percre eltűnik a képből, de a lift ajtaja addig sem záródik be. Mai szemmel is bizarr, nemhogy 2013-assal. A felvétel akadozott, rossz felbontású volt, az eltelt időt mutató timecode-ot képtelenség kisilabizálni, és a lift is miért viselkedik olyan furcsán, azt mondja meg valaki.

A válaszokat egyébként majdnem mindenre lehet tudni, a Tetthely: A Cecil Hotel viszont végig úgy tesz, mintha ez egy bizarr, rejtélyes, megoldatlan eset lenne, ami még ma is borzolja a kedélyeket. A szálloda maga tényleg hálás téma, nemrég a Discovery ID is készített róla egy sorozatot (amivel van közös szakértő), sőt, az American Horror Story című sorozat Hotel című évadát is ez inspirálta, az előbbit érthető, az utóbbit furcsa módon egyáltalán nem említik.

A Tetthely: A Cecil Hotel pontosan olyan, mint a hasonló, bűnügyi tényfeltáró dokusorozatokat netflixesítették volna: érthetetlenül hosszú, a tényekkel kicsit hadilábon áll, egyszerre akar sok dologról szólni, miközben nagyon kevéssel foglalkozik mélységében, és látványosan ki van párnázva felvételekkel, amik egy négyrészes sorozatban többször is ismétlődnek.

Vannak beszélő fejek, vannak archív felvételek, és van pár szakértő, akik nem kapcsolódnak szigorúan a témához, de képesek kontextusba helyezni az eseményeket. Ritkán szoktam ilyet mondani, de ennek a sorozatnak sokkal jobbat tett volna még több szakértő.

Mert azok a Tetthely: A Cecil Hotel legjobb pillanatai, amikor megismerjük a kontextust. Amikor megtudjuk, hogy tényleg ott van Skid Row egy sarokra, és hirtelen látjuk a dzsentrifikációt is, ahogy okostelefonos hipszterek sétálnak az utca közepén fetrengő, látható mentális problémákkal küzdő hajléktalanok között. Vagy amikor megtudjuk, hogyan próbált a szálloda megbirkózni azzal, hogy borzasztó kritikákat kap: leválasztottak két emeletet, amit divatos, fiataloknak szánt hostelnek rendeztek be, építettek egy külön recepciót, sőt, átnevezték magukat, annak ellenére, hogy az épületen még virított a Cecil Hotel-felirat. A régi lakók maradhattak a többi szinten, a fiatalok megkaptak két felújítottat. Csak éppen a liftek voltak ugyanazok.

Rendőrök a Cecil Hotel tetején – Kép: Netflix

Ezek a kitekintések, más perspektívák mind erősítik a Tetthely: A Cecil Hotelt, mert hirtelen úgy érezhetjük tőlük, hogy segítenek tényleg a nagy képet látni, és nem Elisa Lam – ismétlem, megoldott, lezárt – halálesetével foglalkozni. A sorozat mélypontjai viszont azok, amik Lamre fókuszálnak, de úgynevezett amatőr netes nyomozók segítségével. A rendőrség által közzétett videó ugyanis 2013-ban nagyon nagy sebességgel szánkázott végig a világhálón, amit nagyon sok unatkozó netes nyomozó egyfajta felhívásnak vett, hogy akkor lenne itt egy rejtély, amit közös erővel meg kellene oldani.

A Netflix sorozata egy komplett részt szentel annak, hogyan kezelte az online közösség ezt az ügyet, ami a lehető legrosszabb, ősi idegenek-szintű történetmesélést hozza be egy valós tragédiába. Egymást érik a „sokan úgy gondolják”, „többen hiszik azt”, és a mindenféle képesítés nélküli, önjelölt detektívek szakértései, amitől a nézőnek ordítani lenne kedve a monitorral. A Los Angeles-i rendőrség nem volt mindig a helyzet magaslatán, de egy dolog emberi hibát véteni mondjuk egy boncolási jegyzőkönyvön, és más azt mondani a Youtube-on, majd aztán egy tízmilliókhoz elérő platformon megjelent sorozatban, hogy „hosszú órákat töltöttem nyomozással, és egyáltalán nem értek egyet a halottkémmel!” Mondja egy ember, aki nem nyomozó, nem halottkém, csak egy ember egy webkamerával.

Ennek lenne értelme, ha a Tetthely: A Cecil Hotel egy másodpercig is kritikus lenne ezzel a hozzáállással szemben, de pont ellenkezőleg történik minden: a sorozat harmadik részében szinte csak ezeket a hangokat lehet hallani, ahogy hosszú perceken keresztül sorolják az értelmetlen konteókat, miközben a szakértők, a rendőrök, a nyomozók, a halottkémek, az orvosok háttérbe szorulnak. Majd aztán az utolsó részre megtudjuk a rejtély megoldását, és a sok netes önjelölt nyomozó teljesítményét gyakorlatilag elintézik azzal, hogy hát, nem volt igazuk. Nahát.

A probléma ezzel a megoldással az, hogy egy szintre helyezik azokat, akik a dolgukat végezték, és értettek hozzá, és azokat, akik hobbiként tekintettek erre, és egyáltalán nem értettek hozzá. Az egyik önjelölt detektív be is vallja, hogy igazából azért tudott a Lam-ügynek annyi időt szentelni, mert éppen nem volt állása. A bevágott Youtube-szakértőkről nem tudunk meg semmit, nem tudjuk meg, hogy mivel foglalkoznak, mi a szakterületük, egyáltalán, hányan nézték meg a videójukat, mekkora közönségük van, mennyi embert érnek el azzal, hogy teljes sminkben, egy ágyon fetrengve arról beszélnek, hogy potenciálisan milyen szörnyűségek történhettek egy 21 éves nővel egy Los Angeles-i hotelben.

Kép: Netflix

Ez a hozzáállás teljesen megmérgezi a Tetthely: A Cecil Hotelt, főleg azért, mert egy ügyetlenül kezelt történetszál kivételével (egy halálmetálos turistát azzal vádolnak meg a neten, hogy ő ölte meg a nőt, csak azért, mert halálmetálos, és lakott a szállodában) nincsen erre semmi reflexió. Az internetes detektívmunka tényleg egy érdekes jelenség, de Elisa Lam esetében semmit, de tényleg semmit nem tett hozzá ahhoz, hogy a Los Angeles-i rendőrség megoldja ezt az ügyet, mégis legalább akkora figyelmet kapnak a sorozatban, mint ők.

De ha még el is viseljük azt, hogy önjelölt nyomozókat hallgatunk, a ritmusa a végére teljesen felemészti az ember jóindulatát. Joe Berlinger rendező (aki Ted Bundyból nemrég dokumentumfilmet és játékfilmet is készített, utóbbit Zac Efronnal) szándékosan széttagolja az eseményeket, elhallgat egyértelmű megoldásokat a misztérium kedvéért, illusztrációs képsorokban pedig a stock-színvonaltól nagyon hamar eljut az ízléstelenig, amikor a szálloda tetején kóválygó Elisa Lamet illusztrálja.

Lam története tragikus, de rossz szájízt hagy, hogy majdnem egy évtizeddel később is úgy van bemutatva, mint egy megoldandó rejtély, mintha a Lost egyik évadáról kellene elméleteket gyártani. A Cecil Hotel története érdekfeszítő, hogyan lesz egy art deco belsejű palotából egy népszálló, népszállóból dzsentrifikálódó hostel, dzsentrifikálódó hostelből pedig rövid időre a bizarr dolgokra fogékony internetezők zarándokhelye, de ebből csak apró belekapásokat látunk, a folyamatokat nem értjük meg, hiába nyilatkozik ebben a filmben először a szálloda akkori igazgatója. A Tetthely: A Cecil Hotel eljut arra a pontra, hogy valami gyenge összefüggést lát a két történet között, de addigra már túl késő. Vagy megnéztük a megoldást Wikipédián, vagy lekapcsoltuk félúton az egészet. Egyiknél sem kell szégyellni magunkat.

A Tetthely: A Cecil Hotel február 10-től érhető el a Netflixen.