Mindenki fedezékbe, indul az Észkombájn, a Telex napi sorozata, amiben tudományos furcsaságokról, meglepő történelmi sztorikról, meghökkentő érdekességekről olvashat minden reggel. Tudta például, hogy a kényszeres szóviccelés akár komoly betegség jele is lehet? Hogy New York kellős közepén áll egy tök üres felhőkarcoló? Hogy miért van most dejà vu érzése? Ezek mind ki fognak derülni hamarosan, de egy kérdést még ezek előtt tisztáznunk kell:
Tulajdonképpen mi az a telex?
„Olyasmi, mint a távíró meg a fax, csak még régebbi, nem?” – valószínűleg valami ilyen választ kaptunk volna a kérdésre egészen a legutóbbi időkig, mielőtt a Telex.hu elindulásával kicsit eltérítettük a szó jelentését (amiért ezúton elnézést is kérünk a hírközléstechnikai retró rajongóitól). A telexről a legfiatalabbak már nem is hallottak, pedig a telexezés az sms, sőt az online csetprogramok egyenes ági őse.
A telexgép hangját viszont szinte biztos, hogy mindenki hallotta már: filmekben, sorozatokban a mai napig szokás a jellegzetes kattogását bekeverni újságok szerkesztőségében játszódó jelenetek háttérzajába. Ez az a hangeffekt, amiről már tudat alatt is mindenkinek a nyüzsgés, a pörgés, a hírek állandó áramlása ugrik be. Ezt az össznépi asszociációt speciel nem is szeretnénk megváltoztatni.
Halló, itt 1926!
A telex német találmány, 1926-ban született a távíró továbbfejlesztéséből, de az első működő telexhálózat csak 1932-ben épült fel. A név viszont angol, a teletypewriter exchange (kb. géptávírós információcsere) kifejezésből rövidítették. Telexnek egyébként egyszerre hívták magát az adattovábbító hálózatot, a gépet, amivel az üzeneteket küldeni és fogadni lehetett, és magát a papírra kinyomtatott üzenetet is.
A telexgép nagyjából egy mechanikus írógép és egy telefon szerelemgyerekének nézett ki, és egy direkt erre dedikált hálózatban volt összekötve a többi telexgéppel. Az üzenetek digitális jelek formájában közlekedtek a hálózaton, a régi telefonközponthoz hasonló telexközpontokon keresztül. A sebesség mai szemmel nézve persze megmosolyogtató volt: 50 baud, azaz 50 digitális jel másodpercenként. Ez az ITA2 karakterkódolási rendszerben (ami a ma is használt ASCII közvetlen elődje) percenként 66 szó átvitelét jelentette.
A telexezés úgy nézett ki, hogy az ember tárcsázta a hívott gép számát, a központ összekötötte vele, aztán az írógépen begépelte az üzenetet, amit a túloldalon a másik telexgép nyomtatott ki. A telefonnal ellentétben a telexhívást nem kellett manuálisan „felvenni”, a masina automatikusan feléledt, és elkezdett nyomtatni, ha üzenetet kapott.
A rendszer a második világháború alatt kezdett elterjedni, és a háború után lett igazán népszerű, ekkor mutatkozott meg a legfőbb erőssége, az információ gyors és pontos átadása. Logikus módon olyan helyeken terjedt el, ahol ez különösen fontos volt: az államigazgatásban, a bankrendszerben és persze a sajtóban, ahol a hírügynökségek első számú adattovábbítási rendszere lett. A hetvenes években Németországban több mint 120 ezer regisztrált telexgép lógott a hálózaton, sőt, voltak olyan országok Afrikában, ahol telex előbb volt, mint telefon.
A telex a hírközlésben évtizedeken át volt megkerülhetetlen, aztán kiszorította a fax és később az e-mail. A hatása azonban még bőven a nyugdíjazása után is érezhető volt: az sms-ek 160 karakteres terjedelmi korlátját például a telexüzenetek tipikus hossza alapján állították be annak idején a rendszer tervezői. Magyarországon 2002-ben kapcsolták le a telexhálózatot, ekkor már csak 80 előfizető használta.
És még mi a telex?
Zeneileg túlművelteknek a Radiohead 1995-ös Planet Telex című száma ugorhat be a telexgépről – erről egyébként annyit érdemes tudni, hogy a dal címe eredetileg Planet Xerox lett volna, csak a cégtől nem kaptak engedélyt a névhasználatra. A legenda szerint Thom Yorke talajrészegen tántorgott be a felvételre stúdióba, állni is alig tudott, ezért betámasztották egy sarokba, adtak neki egy mikrofont, és úgy énekelte fel a vokált.
Létezett azonban egy Telex nevű zenekar is, a hetvenes évek végén alakultak Belgiumban, szintipop-punk stílusban nyomultak, és bármennyire is rémisztően hangzik ez, az ország őket nevezte az 1980-as eurovíziós dalfesztiválra. Állítólag direkt az utolsó helyre hajtottak a döntőn, és ebben a korabeli tévéközvetítést újranézve nincs is sok okunk kételkedni:
A mesterterv egyébként nem jött be. 15 országtól sikerült egészséges 0 pontot bezsebelni a szavazáson az Euro-Vision című dallal, de a portugál tévénézők érthetetlen módon megőrültek érte (annak ellenére, hogy a show-n franciául adták elő), és a gála második legjobb előadásának hozták ki. Ezzel az egy jó helyezéssel a végső listán sikerült megelőzni Finnországot és Marokkót, az Euro-Vision pedig rövid hatótávolságú slágerré vált.
Végül a telex mostanában az információ szabadságát is jelenti olyan országokban, ahol államilag cenzúrázzák az internetet. A telex.cc rendszerét amerikai egyetemi kutatók fejlesztették, és az ilyen kormányzati online szögesdrótok kikerülésére nyújt internetszolgáltatói szinten megoldást.
(Borítókép: Fillér Máté / Telex)