2025. február 21. – 04:20
Az amerikai hadsereg hadbiztosa 1937-ben kereste fel a Hershey's csokoládégyárat, és egy olyan csokit rendelt meg tőlük, ami a harctéren vagy más vészhelyzetben is segítheti a katonák túlélését. Paul Logan százados a következő feltételekkel állt elő: a csoki legyen négyunciás (körülbelül tizenegy dekás), magas energiatartalmú, csak nagyon magas hőmérséklet mellett olvadjon, az íze pedig egy kicsit legyen jobb, mint a főtt krumplié. A Hershey's mindezeket teljesítette, de nem aratott vele osztatlan sikert.
Egy hagyományos csokoládé ízletes és tele van kalóriával, ki ne akarna ilyet fogyasztani, de a hadseregben ez nem jöhetett szóba. Egyrészt a nyári melegben a megolvadt csoki csak gondot jelent, másrészt ha valami elég édes, annak nehéz ellenállni, és akkor vészhelyzetben nem lehet mihez nyúlni. Logan ezért kérte a Hershey's elnökét, William Murie-t és a csokoládégyár fővegyészét, Sam Hinkle-t, hogy egy nem igazán jóízű szeletet alkossanak meg. Logan állítólag maga is kísérletezett már energiadús ételek kitalálásával, és egyszer még kerozint is hozzákevert egy masszához, hogy elvegye annak jó ízét.
Hinkle neki is állt a receptúra elkészítésének, és háromnapnyi kísérletezés után megszületett a Logan által is jóváhagyott végső változat, amibe kakaómassza, cukor, sovány tejpor, kakaóvaj, zabliszt és vanillin került. Amennyire lehetett, csökkentették a szelet cukortartalmát, hogy a keserű íz domináns maradjon, de egy szelet így is 600 kalóriát tartalmazott.
A hadicsoki receptjét és formáját később egy kicsit módosították, tiamin-hidrokloridot adtak hozzá, hogy a trópusokon megelőzzék vele a B₁-vitamin hiánya miatt fellépő beriberi betegséget. A csokit először Logan-szeletként emlegették, később pedig inkább a katonásabban hangzó Field Ration D-ként.
Hinkle már az elején tudta, hogy ha teljesítik Logan feltételeit, akkor a csoki sorozatgyártása nagy nehézségekkel fog járni. A gyártósor a hagyományos, meleg, folyós állagú csokikra volt kitalálva, míg a hadicsokoládé inkább egy sűrű massza volt, amit préselni kellett, nem lehetett csak úgy formába önteni. A gyártásához és a feldolgozásához ezért új gépeket kellett kifejleszteni.
1937 júniusában a Hershey 90 ezer csokiszelet legyártását vállalta, és mindezt három hét alatt teljesítették. Jórészt azért tartott ilyen sokáig, mert a masszát kézzel gyúrták, kimérték a négyunciás adagokat, majd kézzel nyomták bele a formába is.
Ezek után következett a Logan-szelet éles tesztje. A hadsereg a Fülöp-szigeteken, Hawaiin, Panamában állomásozó egységeihez is eljuttatta, de 1939-ben Richard E. Bird admirális antarktiszi expedíciójára is jutott belőle. A csokival jó tapasztalatok voltak, legalábbis tartóssági szempontból, így azt háborús használatra is engedélyezték.
1937 és 1941 között az amerikai hadsereg olykor berendelt újabb adagokat, de nyilvánvalóvá vált, hogy automatizálni kell a Logan-szelet előállítását. 1939-ben már napi 100 ezer szeletet tudott legyártani a cég, 1945 végére pedig heti 24 millió darabra voltak képesek. Becslések szerint 1940 és 1945 között több mint hárommilliárd darab Logan-szeletet osztottak szét a katonák között.
Miután az Egyesült Államok belépett a második világháborúba, a hadsereg a csomagoláson is változtatást kért, a csokit meg kellett védeni a mérgező gázoktól is. A szeleteket lehegesztett celofánba, majd kartonpapírba csomagolták, utóbbit viaszkeverékbe mártották lezárásként. Ezek után a csokik gyűjtőkartonokba, majd leszögelt faládákba kerültek.
A Logan-szelet fogyasztása nem volt egyszerű, a hőállósága azt is jelentette, hogy a csoki betonkemény volt, amibe nem lehetett csak úgy beleharapni. A katonák így legtöbbször bicskával farigcsáltak le darabokat belőlük, és ezeket a forgácsokat rágták meg. A Hershey fogyasztási javaslata egyébként az volt, hogy körülbelül fél óráig kell rágcsálni ezt a csokit, vagy forró vízben olvasszák fel, és italként fogyasszák a katonák. A keménységük és a keserűségük miatt sokan meg is szabadultak ezektől a szeletektől. A Ration D többször bizonyított, Louis Zamperini, aki lezuhant a gépével, a Csendes-óceánon a szeletek és az általa kifogott halak segítségével vészelt át 47 napot.
1943-ben egy jobb ízű, direkt a trópusokra szánt, még inkább hőálló szeletet is berendelt a hadsereg. A Hershey's Tropical Chocolate Bar kisebb kiszereléseket is kapott, és a gyártását a második világháború után is folytatták, így 1971-ben aztán az Apollo 15 űrhajósai is vittek magukkal belőle.
(Felhasznált források: Herseyarchives | Smithsonian Mag | History.com)
