Orbán Viktor karácsonyi tűzszünetet próbált meg letárgyalni Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij, illetve a háborúban álló orosz és ukrán fél között, de a történet több ponton zavaros, maga a miniszterelnök teljesen mást mondott arról, hogy Putyin elfogadta-e a magyar tervet, mint amit Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter közölt. Az sem világos, hogy mit értett Orbán karácsony alatt – az ortodox naptárban ugyanis csak januárban lesz a nagy ünnep.
2024-ben végül nem lett karácsonyi tűzszünet, 110 éve, az első világháborúban viszont volt, még ha nem is úgy, ahogy egy nagy karácsonyi tűzszünetet elképzelnénk. A világháború egyik legtöbbet emlegetett, ugyanakkor sokat vitatott története szerint a karácsonyi tűzszünet közben békés futballmeccset játszottak egymással az angol és a német katonák. Nem csoda, hogy a történet annyira megkapó, hiszen a kép, ahogy a két, egymás ellen harcoló fél, ha csak rövid időre is, de békére talál a közös kikapcsolódást biztosító sportban, egészen kilóg a háború borzalmai közül. De mennyi ebből az igazság?
Maga a tűzszünet nem egy, a német és az angol hadsereg közötti, felülről szervezett akció volt. A nyugati fronton volt, ahol egyáltalán nem is volt tűzszünet, ahol pedig igen, az inkább lokális, mondhatni egyéni akció volt az egymás ellen harcoló egységek között. Már csak azért is, mert mindkét oldalon sok tiszt a tűzszünet ellen volt. Egész egyszerűen annyi történt, hogy bizonyos helyeken a lövészárkokból egymásnak feszülő katonák meg tudtak egyezni arról, hogy legalább karácsony idejére beszüntetik a vérontást. A történészek által leginkább elfogadott verzió nagyjából összevág azzal, ahogy Leslie Walkinton közlegény visszaemlékezett a történésekre Anthony Richards a Karácsonyi tűzszünet, 1914 – Ahogy a részt vevő katonák látták című könyvében.
Walkinton elmondása szerint karácsony este az angol és német lövészárkokban is karácsonyi dalokat (Csendes éj, Az első karácsony) énekeltek a katonák, közben hol durva, de inkább vicces megjegyzéseket tettek egymás felé. Aztán egy német katona átkiáltott, hogy ha másnap az angolok nem kezdenek lőni, akkor ők sem. Reggel egyik fél sem lőtt, így a katonák elkezdtek ki-kinézni a lövészárokból, így látták, hogy a németek a lövészárokból előmerészkedve integettek. A legbátrabbak megindultak a másik felé, így találkoztak az angol és német katonák a senki földjén, társaikat is arra buzdítva, hogy csatlakozzanak.
A senki földje közepén élelmet, tortát, süteményeket, apró tárgyakat cseréltek, állítólag olyan is volt, hogy egy német katona haját egy brit vágta le. Pár helyen gondot okozott a nyelvismeret hiánya, de nagy általánosságban a németek elég jól beszéltek ahhoz angolul, hogy megértsék egymást.
A harcmentes időszak a találkozók mellett lehetőséget adott a lövészárkok megerősítésére, a sebesültek ellátására, illetve ahol nem fagyott kőkeményre a föld, a holttestek eltemetésére.
Ebbe a képbe illesztették bele a nagy tűzszüneti futballmeccset a háború után, de ahogy tűzszünetből, úgy fociból sem volt semmilyen nagy, szervezett esemény. A sok, egymástól eltérő, egymástól függetlenül indult passzolgatás miatt alakult ki a teljesen vegyes, helyenként teljesen pontatlan kép a focimeccsekről. „Valahonnan, valahogy felbukkant egy focilabda. Az ő oldalukról jött... kapukat csináltak, valaki beállt védeni, aztán el is indult a játék” – emlékezett vissza a háború után az 1914-ben 19 éves Ernie Williams, aki a Belgiumban található Mesen mellett harcolt. Williams hozzátette, hogy az általa látott „meccsen” nagyjából százan fociztak, nem voltak rendes csapatok, nem jegyezték fel az eredményt, csak mindenki rúgta a labdát, amerre állt.
Más elbeszélések szerint viszont épp hogy az angol oldalról érkezett a labda, legalábbis Johannes Niemann hadnagy a 133. szász gyalogezredből azt írta naplójában, az angol és a német katonák általános becenevét használva: „Hirtelen megjelent egy Tommy egy labdával, a földön rúgva hozta azt, mókázva, egyből el is indult a meccs. A kapukat a sapkánkkal jelöltük. Azonnal felállt két csapat a fagyott pályára, a Fritzek pedig 3–2-re nyertek.”
A Smithsonian Magazine cikke szerint egyébként többnyire harcoló feleken belüli meccsek lehettek, vagyis angolok az angolokkal, németek a németekkel játszottak, egymás közötti foci három-négy helyen fordulhatott csak elő.
De azt, hogy mennyire nem biztos semmi, jól jelzi, hogy egyes visszaemlékezések viszont még a labda formáját is vitatják, ami sokkal inkább egy összecsomózott üres homokzsák volt, azt rúgták a fronton, míg egy, a frontról küldött levélben, amit 1914. december 31-én hozott le a Guardian, az állt, hogy húskonzervet rugdostak a katonák. Jól látszik tehát, hogy sokfelé tűzszüneti esemény volt.
A frontvonalon játszott focimeccs képe John Singer Sargent amerikai festő 1919-ben készült, jelenleg a londoni Birodalmi Hadtörténeti Múzeumban látható, Gáztámadás sebesültjei (Gassed) című festményén is felbukkan. Sargent 1918 nyarán utazott Franciaországba, tehát személyesen biztos nem láthatta az 1914. karácsonyi eseményeket, inkább elmondásokból, visszaemlékezésekből meríthetett ihletet a képhez, amin a háttérben focizó katonák erős kontrasztot jelentenek az előtérben látható, mustárgáztámadásban megsebesült katonákkal szemben. Érdekesség, hogy a futballozó alakok csak nemrég, egy frissen elvégzett restaurálás során kerültek elő a képen.
Valami biztos volt
Angliában több helyen emlékművet állítottak a tűzszüneti focimeccsnek, 2014-ben a brit Sainsbury's áruházlánc egy (sokat vitatott) reklámban idézte fel a brit és a német katonák közötti meccs legendáját, sőt, abban az évben, a háború 100 éves évfordulóján a brit és a német hadsereg focicsapata emlékmeccset is játszott egymással.
Konkrét bizonyíték viszont a nagyrészt a háború után született visszaemlékezéseken kívül nincs. Egyetlen fotó sem készült focizó katonákról – arról, amiről nagyon sokáig azt hitték, hogy egy 1914-es angol–német focizást ábrázol, kiderült, hogy egy évvel később, Görögországban állomásozó katonákról készült. Ám annyi visszaemlékezés született, hogy szinte biztosra lehet venni, hogy a nyugati front egyes részein tényleg volt valamiféle futball december 25-én.
A Birodalmi Hadtörténeti Múzeumban dolgozó Anthony Richards meglátása szerint ahhoz, hogy megértsük, miért is volt akkora dolog a foci, fontos tudni, hogy a katonák tulajdonképpen a földi pokollal felérő lövészárkokban éltek, amik szűkek, sötétek, büdösek voltak, ahol minden járvány nagyon könnyen és gyorsan terjedt, és ha kidugták a fejüket az árokból, azonnal lőni kezdtek rájuk. „A fegyverszünet lehetőséget adott nekik, hogy kimenjenek és futkározzanak, ami hatalmas újdonság volt. Ha fiatal munkásosztálybeli katona voltál, akkor ez lett volna a természetes dolog. Csak rugdostál egy focilabdát, futkároztál, és jól érezted magad.”
A németeknek mindegy
Az Athletic cikke kitér arra is, hogy amíg angol oldalon komolyabb hagyománya van a december 25-i focimeccsre való emlékezésnek, a németeknél ez tulajdonképpen semmilyen szinten nem tényező.
A tűzszünetről magáról vannak feljegyzések, ám a fociról nem túl sok minden maradt fönt. Olyannyira, hogy amikor 2013-ban a Német Labdarúgó Akadémia képregénypályázatot hirdetett egy egyoldalas képregényre, a későbbi győztes Ralf Marczinczik is csak véletlenül bukkant rá arra, hogy 1914-ben volt focimeccs a fronton. Marczinczik a végül Niemandsland (Senki földje) címet adta a miniképregénynek, aminek fókuszában nem is elsősorban a meccs, hanem az emberi kapcsolat áll.
1915-ben már nem ismételték meg a frontok a karácsonyi tűzszünetet, leginkább azért, mert a puskák helyett már a lövegeké volt a főszerep, így az egymással harcoló felek is némileg távolabb kerültek egymástól; és mert a két vezérkar súlyos büntetést helyezett kilátásba azoknak, akik még egyszer letennék a fegyvert.
(Felhasznált források: Athletic | Smithsonian Magazine | BBC)
