Átestünk a rakétás játszóterek halálkanyarából a gumiszobába

„Ha tehetném, a lakásunkat is rekortánnal raknám le, szeretek rajta futni, játszóterezni, a gyerekünk testi épségét már többször megmentette, számomra a gumiburkolat a fejlett Nyugat szimbóluma, a legerősebb jele annak, hogy Európához tartozunk. Nem a gumiburkolat hibája, ha nem tartják karban. Nem lesz sáros a lábad, nem megy kavics a cipődbe, ha erdőben találkozom vele, akkor is csak az jut az eszembe, hogy milyen zöld ez a város, és nem az, hogy milyen városias az erdő, jó rálépni, jó rajta állni, bármi más és a rekortán közül én mindig a rekortánt választanám” – kisgyerekes apa.

„Borzasztóan gyűlölöm, egyrészt olyan érzést kelt, mintha nem a természetben, hanem egy bevásárlóközpontban lennék, másrészt van egy mesterséges szaga is, ezzel megint csak elveszi a természetjárás, levegőzés érzését. A legnagyobb gondom vele mégis az, hogy bár mindenki a biztonságot hozza fel előnyként, a városligeti játszón a rekortán életveszélyes, több nagymama, kisebb babával a kezében, nagyobb után rohangáló anyuka törte össze magát vagy csak zakózott hatalmasakat. Egy időben petíciók is mentek, mert sok volt a csonttörés” – háromgyerekes anya.

Az általam megkérdezett szülők között pró és kontra érveket soroló gumiburkolatosok mellett egy centralista csoport is körvonalazódott, amelynek egyik tagja a „diverzifikált talajburkolat-portfólió híveként” jellemzi magát. Az ilyen szülők egy-egy játszótéren belül a rekortán, apró kavics, beton, fű együttes jelenlétére esküsznek, ilyen például a Gellért-hegyi Ceruzás játszótér. „Én is örülök a gumiburkolatnak, mert azon tudott a gyerekem háromkerekű motorozni és aztán kétkerekű bicajozni is úgy, hogy őrültködés közben nem törte össze magát, a mászóka és a hinta alatt is jól jön. De azt is adom, hogy egy játszótéren ne csak rekortán legyen – ha rohangálni akar, rohangálhasson füvön, ha homokozni, akkor homokozzon. A kis kavics is tud jó lenni, mondjuk, hirtelen nem tudom, mire.”

A hozzászólásokból egyértelműen kirajzolódnak a játszótéri gumiburkolat általános előnyei és hátrányai.

• Az előnyök: látványos, színes, járni tanuló gyerekeket is rá lehet engedni, télen sem lesz nagyon hideg, nem koszol, nem terheli az ízületeket, kevésbé balesetveszélyes, és a gyerektalp alatt folytatódni tudnak a játszótér témái.
• A hátrányok: steril és mű, és bár a szabad ég alatt van, használata közben nem kapcsolódik a gyerek a természethez, nyáron nagyon meleg és büdös, így amikor végre mezítláb rohangálhatna, akkor sem rohangálhat mezítláb, nedvesség hatására csúszhat, nem környezetbarát, ha elkopik, nagy a környezeti terhelése, és a környezeti nevelésnek sem ez a legjobb módja.

A gumiburkolat tehát megosztja a szülőket. Hogy ki milyennek ítéli meg, az egy csomó mindenen múlik, például a gyerek életkorán vagy a felnőtt ökológiai szemléletén. Miután kifaggattuk a szülőket, kíváncsiak voltunk, hogyan gondolkodnak róla a szakemberek.

Csak imitáljuk a természetet

„Kicsit átestünk a rakétás játszóterek halálkanyarából a gumiszobához. Sok nemrég átadott játszótér lehetne akár egy tízemeletes ház hetedik emeletén is – vázol egy olyan képet Füzesi Krisztina tájépítész mérnök, amiről könnyű a Kisvakond a nagyvárosban című kultrajzfilm 12–16. perce közötti részletre asszociálni.

– Látok abban is ellentmondást, hogy manapság arról beszélünk, hogy ne igyunk PET-palackból a mikroműanyagok miatt, ehhez képest teljesen legumizzuk a játszótereinket”

– fűzi tovább a tájépítő szakember, aki cégével már több játszóteret tervezett és kísérte végig azok életét. Szerinte a végeredmény sokszor tényleg szemet gyönyörködtető, „mégis sokkolóan mű, csak imitáljuk a természetet”.

De van más jellegű gond is.

„Az a probléma ezzel a burkolattal, hogy nem tudod, hogy a benne lévő anyag honnan származik és milyen folyamatokon ment keresztül. Sokszor újrafelhasznált hulladékanyagokból áll, amit őrölnek, színeznek. Mivel nem kötelesek ráírni, nem lehet tudni, hogy a festékanyagok és a színezékek mennyire környezetbarátak. Annak ellenére, hogy most, az öntött gumik korszakában ezzel az anyaggal szinte bármilyen forma, szín vagy térelem megvalósítható, és én is szoktam ilyen borítású játszóteret tervezni, van bennem távolságtartás a gumiburkolat iránt” – mondja.

Az öntött vagy préselt gumiburkolatban nem csupán az előállítás bizonytalan körülményei zavarják a szakembert; szerinte olyan dolgokon is érdemes elgondolkodni, mint a gyerekekre gyakorolt pedagógiai hatása, a gyártási technológia és az anyag utóélete (amikor a gumiburkolat elkopik, többnyire vágják és újrahasznosítják, akár többször is).

Senki nem akar pereskedni

A hatályos jogszabályok ezerféle szempontból szabályozzák a játszóterek fizikai paramétereit, és ebbe a burkolat is beletartozik. A játszótereket borító felület a gumiburkolaton kívül jelenleg Magyarországon gyöngykavics, fenyőkéregmulcs, homok is lehet, és a lehetőségek között elvileg ott van a szép zöld gyep is, de az egészen addig a pillanatig működik, amíg nem lát

• gyereklábat, amely kitapossa;
• aszályos nyarat;
• 60 centinél magasabb mászókát, mert akkor már nem szabványos.

És hát nem csak a gumiburkolatnak – illetve a fűnek – vannak előnyei és hátrányai: a homok betömörödik, belepiszkítanak a háziállatok, a kavics meg olyan, amit minden gyerek gyorsan elkezd kreatívan használni: a kicsik a szájukba tömködik, a nagyobbak egymást dobálják vele. És mivel a cipőbe is trükkösen beleszivárog, a mezítlábas nyári időszakot leszámítva nem tartozik sem a szülők, sem a gyerekek kedvencei közé.

A játszóterek többsége (kerületi) önkormányzati, egyházi tulajdonban van. Bárki is áll a háttérben, borítékolható, hogy nem szeretne törött lábú-karú gyerekek szüleivel pereskedni, így ebből a szempontból érthető a minden részletre kiterjedő szabályozás. Ez pedig sok szakembert sarkall kreatív megoldásokra. „Miután a rendszer túlszabályozott, én mostanában már úgy szoktam játszótereket tervezni, hogy csinálok egy úgynevezett »majomketrecet«, ahol a természetes elemeket legfeljebb csak ideológiailag vagy a játékok anyagába tudom belevinni, esetleg asszociáció szintjén a tágabb környezetet is meg lehet jeleníteni. Ehhez kapcsolok egy külső teret, ami nem a játszótér része, hanem például liget, és ide rakhatok néhány kidőlt fát, megmászható dombot, egyensúlyozó köveket, bunkizható cserjét, ahol a gyerekek szabadon használhatják a fantáziájukat, és közvetlenül kapcsolódhatnak a természethez – de ez már nem a hivatalos játszótér, hanem egy szabadon használható park, játszható tér része.”

Büdös – de baj ez?

Kollektív szülői tapasztalat, hogy melegben és tűző napsütésben ez a felület büdös, és innen már nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy ha büdös, akkor gázok is előjöhetnek belőle. És ha ez így van, felmerül a kérdés, hogy ez milyen hatással van arra, aki belélegzi.

A rendszerváltásig a betonon kialakított fém játszóterek okoztak a gyerekeknek valódi, szüleiknek pedig átvitt értelemben vett fejtörést. A modern játszóterekkel kapcsolatos aggodalmak először néhány évtizeddel ezelőtt merültek fel, amikor az újrahasznosított gumiabroncsmorzsa egyre elterjedtebbé vált a játszóterek burkolatában.

Az újrahasznosított gumiabroncsok gyakran tartalmaznak ólmot és más nehézfémeket, és a mai napig aggasztó, hogy így újra (és újra) előbukkanhatnak rég betiltott anyagok.

„Az autógumiban rengeteg káros anyag van. A kérdés az, hogy például egy játszótér borítása tényleg öntött gumi-e, vagy valamilyen újrahasznosított gumiabroncs-darálék. Utóbbira is lehet látni példát Magyarországon, és ez problémás. Ez főleg akkor okoz gondot, ha betiltott káros anyagok vagy oldószerek maradnak benne, és a nemzetközi kutatásokból azt látom, hogy az újrahasznosított anyagokban tényleg megjelenhetnek korábban betiltott anyagok. Nem az a probléma, ha egy gyerek ilyen anyaghoz ér, hanem ha lenyeli, a bőrön át beszívódik vagy a gőzökkel belélegzi – magyarázza Simon Gergely vegyianyag-szakértő, a Greenpeace munkatársa.

Simon Gergely szerint van egy másik probléma is – és ezzel visszautal a cikkben megszólaló tájépítő dilemmájára: amikor egy felület kopni kezd, mikroműanyag szabadulhat fel belőle, ami az emberen kívül a természetnek sem hasznos. Mivel sokféle tényezőtől függ, senki nem tudja pontosan megmondani, hogy egy játszótér gumiburkolata mennyi idő alatt öregedik el.

És mi a helyzet a szaggal?

„Ha valaminek érezzük a szagát, abból garantáltan kijutott valamilyen vegyi anyag. Oldószerek, műanyag adalékanyagok, például lágyítószerek. Sok adalék pedig károsítja az immunrendszert, a szaporodási képességeket, hormonkárosítók, és ezzel összefüggésben emelik a rák kockázatát. A játszóterekre kijuttatott, újrahasznosított műanyagokat tartalmazó gumigranulátumok pedig nincsenek úgy bevizsgálva, hogy megnyugtatóan ki merjük jelenteni, hogy rendben vannak”

– mondja Simon Gergely.

Bár gumigranulátumot a zárórétegben – ezzel érintkeznek a gyerekek – ők nem használnak, a szaggal kapcsolatos dilemmákra reagált az egyik érintett magyar cég, az egyebek mellett játszóterek gumiburkolatában is járatos Színrelép Kft. Az egyik játszóterükön vizsgálatot kérvényeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központnál (ilyen vizsgálatokat csak külön kérésre szoktak elvégezni). Az NNK két ponton vizsgálta a levegőt egy nyári napon: a gumiburkolatú játszótér közepén, és valamivel odébb, egy kontrollponton. Az illékony szerves vegyületeket és az aldehideket vizsgálták, és két elemet kivéve minden azonos volt a két mintavételi helyen. Egyrészt a benzol mértéke volt kicsivel magasabb a játszótéren, ami a jelentés szerint akár a kipufogófüstből is származhat. A másik vegyianyag-többlet egy vegyipari alapanyagból, az alkánokból érkezett, amiről azt írta a jelentés, hogy akár a gumiburkolatból is származhat (de akár másból, például benzinből is).

Vannak jó gumiburkolatok, és vannak rosszak

Kis László, a Színrelép Kft. vezetője is egyetért a kertészmérnökkel abban, hogy a gumiburkolatok mumusa az autógumi-őrlemény, azaz az SBR: szerinte vannak olyan tárgyak, amelyekben lehet, míg másokban nem tanácsos újrafelhasználni ezt az anyagot. Előbbi az az eset, amikor az SBR egy burkolat legalsó rétege lesz, utóbbi, ha, mondjuk, utcabútor vagy gumitégla készül belőle.

„Kontaktfelületen kopórétegként nem lenne szabad használni, csak legalul (úgynevezett bázis komfortrétegnek), de vannak, akik ezt sajnos megteszik. Ott van például a gumitégla, amely tartalmaz a felületén autóabroncs-őrleményt, és ezt Nyugat-Európában már nem alkalmazzák. Magyarországon vannak, akik festékekkel, poralapú pigmentekkel festik-színezik, ritkábban EPDM-gumiszemcsékkel (ezt nevezik biztonságos műguminak) keverik a kopóréteget, de ezek az eljárások véleményem szerint helytelenek, nem hoznak megoldást.”

Szerinte abban nincs egészségügyi rizikó, amikor a gumiburkolat felső, zárórétege az úgynevezett EPDM. „Egyfelől csak az EPDM-mel alakulhat ki közvetlen kontakt, másrészt nincs olyan benapozás okozta extra magas hőhatás sem, ami erodál, öregíti a burkolatokat. Az alsó felületről az autógumi-őrleményből készült réteg nem tud kipárologni még nyáron, erős napsütésben sem, a gond az, ha ez a felszínen van, és az UV bontani kezdi. Nem véletlenül terjedt el a köztudatban a jelentős gumiabroncsőrlemény-mennyiséget tartalmazó műfű által okozott kapusbetegség.”

A cégvezetőtől azt is megkérdeztük, hogy mennyire tudja egy forgalmazó kontrollálni az általa forgalmazott gumiburkolat összetételét. Mint mondta, ezzel a dilemmával minden európai cég szembesül, annyi biztos, hogy

a magyar játszótereken német technológiát követő, jellemzően Európában készült termékeket használnak.

„Kínából azért nem szívesen vásárol senki, mert nagyon rossz minőségű a termék” – oszlatja el azt a tévhitet, hogy az itthon használt gumiburkolat alapanyaga nagyrészt Kínából érkezik. Az azonban semmiképp sem tévhit, hogy egyre több gumiburkolatú játszótér épül Európa-szerte, így Magyarországon is; cégvezetőként is látja ezt a tendenciát Kis László.

Arról, hogy mennyire nem mindegy, milyen játszótereken lazítanak a gyerekek, egy külön cikket lehetne írni (és terveink szerint fogunk is), de addig is cliffhangerként álljanak itt a tájépítész, Füzesi Krisztina gondolatai:

„A játszótér a természetkapcsolódás egyik lehetséges helyszíne, és szerintem nagyon jó, hogy egyre inkább megjelenik a játszóterekben az ősi tudásbázis, a mesetéma is, egy játszótérnek kultúrközvetítő szerepe is van.

Mivel ennyire komplexen fontosak a játszóterek, jó lenne, ha nemcsak abban vesznének el a szabályok, hogy hány centi az ujjbeszorulás, hanem például abban is, hogy az alapanyagoknak, amikkel dolgozunk, mekkora az ökológiai lábnyomuk és az élettartamuk.

A játszóterek infrastruktúrájának fejlesztésére egész iparágak épülnek, a jogalkotóknak nagy a felelősségük abban, hogy mennyi szabadságot enged és milyen irányt vesz a gyártási folyamat, mi kerül ki a gyártósorok futószalagjairól, amiket aztán szerte a világban gyerekek ezrei használnak.”