Válás
Shakira először adott interjút a Gerard Piquével való szakítása óta
A kolumbiai énekes azt mondta, élete legsötétebb időszakán van túl.
Kimondták a börtönben ülő Fekete Dávid válását
Az exmegasztáros gyermekeinek felügyelete a volt feleségéhez került, de a kapcsolattartást szabályozza az ítélet.
A házasoknak kedvez a szakpolitika, és ez meg is látszik a házasodási kedv növekedésén
Vélhetően a kedvező szakpolitikai intézkedések következtében egyre több házasságot kötnek Magyarországon, és ezek a kapcsolatok stabilabbnak is bizonyulnak.
Bill Gates volt felesége vagyona nagy részét nem a közös alapítványuknak adja
Melinda French Gates vagyonát a Forbes 6 milliárd dollárra becsüli.
Tíz évig húzódott Arnold Schwarzenegger válása, de most már hivatalosan is külön él Maria Shrivertől
Az eredeti válókeresetet még 2011-ben adták be, amikor kiderült, hogy a színésznek van egy házasságon kívül született gyereke is.
240 milliárd forintot ítélt a londoni felsőbíróság a dubaji uralkodó volt feleségének
Két gyermekével együtt szökött Londonba 2019-ben a dubaji uralkodó, Mohamed bin Rasíd al-Maktúm sejk egyik felesége, Haja bint al-Husszein.
Tényleg a bántalmazóknak kedvez Varga Judit törvényjavaslata a válásról?
A jövőben az egyik szülő kérésére is elrendelhetik a gyerek közös felügyeletét válásnál, amivel a nőjogi szervezetek szerint visszaélhetnek majd a bántalmazók. A miniszter komolytalannak tartja az...
A bántalmazók kezébe adna több jogot a kormány több jogvédő szervezet szerint
A NANE, a Patent Egyesület és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség tiltakozik az ellen, hogy a közös gyerekfelügyelet az egyik szülő kérésére is elrendelhető legyen.
Bill Gates emailben is flörtölt egy alkalmazottjával
Másodszor derül ki, hogy a milliárdos valamilyen formában megkörnyékezte a beosztottjait.









