Shakira először adott interjút a Gerard Piquével való szakítása óta

2022. szeptember 21. – 21:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először adott interjút szakítása óta Shakira, aki az Elle magazinnak arról beszélt, hogy élete legnehezebb időszakát éli.

A kolumbiai énekes a 2010-es futball-világbajnokság előtt nem sokkal találkozott Gerard Piquével, a spanyol válogatott és a Barcelona játékosával, és néhány hónappal később bejelentették, hogy egy párt alkotnak. Első gyerekük, Milan 2013-ban, a második, Sasha 2014-ben született. Tizenkét év együttlét után szakítottak, amit nyáron hoztak nyilvánosságra. Spanyol és katalán lapok szerint Piqué hűtlensége állt a kapcsolatuk megromlása mögött.

Shakira az elmúlt hónapokat élete egyik legnehezebb és legsötétebb időszakának nevezte, amibe a zene hozott fényt. Azt mondta, a „Te Felicito” című dala szövegében minden tükröződik, amin keresztülment.

„Eddig csendben maradtam, és csak próbáltam feldolgozni az egészet. Nehéz beszélni erről, különösen azért, mert még mindig tart, ráadásul a nyilvánosság előtt zajlik az egész. A szakításunk nem olyan, mint egy átlagos szakítás, nemcsak nekem, hanem a gyerekeimnek is nehéz volt, hihetetlenül nehéz. A nap 24 órájában paparazzók táboroznak a házam előtt, és a házamon kívül nincsen olyan hely, ahol el tudnék bújni előlük a gyerekeimmel” – mondta Shakira.

Shakira Cannes-ban 2022. május 25-én – Fotó: Loic Venance / AFP
Shakira Cannes-ban 2022. május 25-én – Fotó: Loic Venance / AFP

Arról is beszélt, hogy gyerekei születése után a karrierjét valamelyest háttérbe szorította, hogy több időt tölthessen a velük. „Egyikünknek áldozatot kellett hoznia. A karrieremet második sebességbe tettem, és Spanyolországba költöztem, hogy támogassam őt, hogy focizhasson és címeket nyerhessen. Ennek köszönhetően a gyerekeimnek jelenlévő anyukájuk lehetett” – mondta.

Az énekes elmondta, hogy megpróbálta eltitkolni a helyzetet a gyerekei elől, „de aztán hallanak dolgokat az iskolában a barátaiktól, vagy találkoznak kellemetlen hírekkel az interneten, ami hatással van rájuk” – mondta. Az interjúban az adócsalási vádakról is beszélt. Azt mondta, már azelőtt kifizetett minden állítólagos tartozást, hogy pert indítottak volna ellene.

(Rolling Stones)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!