Shakirának bíróság előtt kell felelnie adócsalási ügyében

2021. július 29. – 18:00

Másolás

Vágólapra másolva

Shakira dalba foglalta, hogy a csípője nem hazudik, de a befizetendő adóval kapcsolatban már ködösebb elveket vallhat a művésznő – legalábbis erre utal, hogy adócsalás miatt bíróságon kell felelnie Spanyolországban. A kolumbiai származású énekesnő ellen indult eljárást vezető bíró csütörtökön utalta bírósági tárgyalásra az ügyet – írja az MTI.

Marco Juberias bíró szerint a döntést megelőző hároméves nyomozás bizonyítékokat talált arra, hogy a popsztár elkerülhette az állammal szembeni adófizetési kötelezettségét. Mint közölte, „elegendő bizonyíték van a bűnelkövetésre” ahhoz, hogy büntetőper induljon az ügyben. Ugyanakkor a döntés megfellebbezhető.

Shakirát még 2019-ben azzal vádolták meg, hogy 14,5 millió euró (4,5 milliárd forint) értékű adócsalást követett el. Az ügyészség szerint az énekesnő 2011 és 2014 között már Spanyolországban élt, mégsem fizetett adót. Az eljárás ugyanakkor csak a 2012 és 2014 közötti időszakra vonatkozik, a 2011-es esetleges vétsége ugyanis már elévült.

Shakira a Világgazdasági Fórum éves gyűlésén, 2017 januárjában – Kép: Ruben Sprich/Reuters
Shakira a Világgazdasági Fórum éves gyűlésén, 2017 januárjában – Kép: Ruben Sprich/Reuters

A popsztár 2010 óta él együtt Gerard Piqué spanyol futballsztárral, a párnak két fia van. Lakóhelyeként azonban Shakira csak 2015-ben jelölte meg Katalóniát, ezt megelőzően a Bahamákra volt bejelentkezve. Az államügyészség szerint ez nem felelt meg a valóságnak. A hatóságok szerint a vizsgált időszakban Shakirának nemcsak spanyolországi bevételei után kellett volna Spanyolországban adóznia, hanem spanyol adózóként teljes bevétele után.

A sztár vitatta a követelés jogosságát 2019-es beidézésekor. Azt állította, hogy az adott időszakban nem élt fél évnél tovább Spanyolországban, és jövedelmének zöme nem Spanyolországban keletkezett. Ennek ellenére PR-cége közlése szerint az énekesnő azonnal befizette adóhátralékát, amint tudomást szerzett róla. 2018-ban átutalt 20 millió eurót 2011-es adótartozása és a kamatok fejében, majd további 14,5 millió eurót fizetett be a másik három évre.

Ha Shakirát adócsalás miatt bűnösnek találják, pénzbüntetés, sőt akár börtönbüntetés is várhat rá. A bíróság azonban az első alkalommal vétők esetében eltekinthet a letöltendő börtönbüntetéstől, amennyiben kevesebb mint két évre ítélik az illetőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!