Két évvel a Borkai-botrány kipattanása után vádat emelt az ügyészség az ördög ügyvédje ügyben
Két férfival szemben emeltek vádat Borkai Zsolt jachtozós videójának szivárogtatása után, egyikük egy ügyvéd.
Oroszlánokat és pumákat is tartott illegális magánállatkertjében egy érdi férfi
Egyszer már bezáratták a helyet, ő mégis újranyitotta. Most természetkárosítás miatt emeltek vádat ellene.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a TV2 székházát
Robbanószert nem találtak a rendőrök, de így is bőven van miért felelősségre vonni az illetőt.
Kétszeres gyilkossággal vádolnak egy hajléktalan férfit
2017 novemberében puszta kézzel ölte meg szállásadóját egy VIII. kerületi lakásban.
Szerelmemnek szólította, és tanítványa nadrágjába nyúlkált egy Vas megyei magántanár
A férfi ellen szexuális visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség.
Jegyzőkönyvet hamisítottak a Bács-Kiskun megyei polgármesterek, így akarták átverni a számvevőszéket
Egy vizsgálóbizottságot kellett volna felállítaniuk határidőre, de nem sikerült.
Korrupciós ügy vádlottja lett egy korábbi NAV-osztályvezető
Bűnszövetségben, üzletszerűen folyhatott a hivatali vesztegetés.
Kamasz fiúnak adta ki magát, úgy vett rá kislányokat, hogy küldjenek neki meztelen képeket, aztán...
A 43 éves férfi egy 11 és egy 16 éves lányt is megzsarolt.
Hetven ember ellen emeltek vádat egy kormányhivatali korrupciós ügyben
Az ügyészség 43 vádlott esetében letöltendő börtönbüntetést indítványozott.
Felfüggesztett fogházat kér az ügyészség arra a vadászra, aki véletlenül lelőtt egy újfehértói...
Két kilométerrel arrébb ölt a gondatlanságból elsütött fegyver.
Kövess minket Facebookon is!