Úszás
Kiss Noémi író: Turi berángatott egy fiút a vécébe, majd ott agyba-főbe verte
Kiss Noémi író gyerekként a Spartacusban úszott az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina edzőtársaként. Cseh László és Kozma Dominik úszók után ő is arról beszélt, hogy Turi György edző...
Két nap alatt másodszor aranyérmes Szabó Szebasztián a rövid pályás úszó-Eb-n
100 pillangó után 50 gyorson nyert. Szabó-Feltóthy Eszter 200 háton, Jakabos Zsuzsa 200 pillangón lett negyedik.
Turi György: Soha nem ütöttem meg Cseh Lacit
Azt elismerte az edző, hogy rákoppinthatott egykori tanítványa fejére vagy kezére, de azt cáfolja, hogy lelki terrorban tartotta volna úszóit.
Cseh László búcsúzóul hatalmas bombát ugrott a medencébe
A sokszoros bajnok klasszist álló ovációval, hosszan tartó tapssal fogadta a közönség.
Kovács Ágnes lett az első, aki doktori címet szerzett a TE Sporttudományok Doktori Iskolájában
Sydney olimpiai bajnoka az élsportolók és a média munkatársainak kapcsolatát vizsgálta.
Cseh László haragszik korábbi edzőjére, nem is beszélnek egymással
Az ötödik olimpiája után visszavonuló úszó 14 évet dolgozott együtt Turi Györggyel.
Paralimpia: Pap Bianka úszó ezüstérmes
A magyar sportoló – nagy csata után – 200 méter vegyesen ért be a második helyre.
Konkoly Zsófia és Pap Bianka is aranyérmet nyert úszásban a paralimpián
A két úszó egymás után lett aranyérmes a tokiói paralimpián.
Konkoly Zsófia és Pap Bianka is ezüstérmes úszásban a paralimpián
Konkoly szédületes hajrával közelítette az új-zélandi favoritot, 27 század hiányzott neki az aranyhoz.
Itt a harmadik paralimpiai arany: Illés Fanni a 100 méteres mellúszás győztese
Bár 50 méternél még második volt, végül fölényesen győzött.









