Konkoly Zsófia és Pap Bianka is aranyérmet nyert úszásban a paralimpián

2021. szeptember 2. – 10:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Konkoly Zsófia 100 méteres pillangóúszásban, Pap Bianka pedig 100 méteres hátúszásban nyert aranyérmet a tokiói játékokon.

Az S9-es kategóriában versenyző Konkoly az előfutamban 1:07.05-tel új európai rekordot úszott és első helyen jutott be a döntőbe. Ott az első ötven méteren az új-zélandi Sophie Pascoe volt a leggyorsabb, több mint egy testhossz előnnyel fordult rá a táv második felére. Konkoly a második helyen fordult, és fokozatosan közelített az egyre fáradó Pascoe-ra, akit a végén le is hagyott, majd új paralimpiai csúccsal, 1:06.55-ös idővel nyerte a számot. Ezzel a magyar csapat ötödik aranyérmét szerezte meg a tokiói paralimpián.

Konkoly szerdán 200 méteres vegyesúszásban ezüstérmet nyert, a paralimpia első hetében pedig 400 gyorson lett ezüstérmes.

„Tegnap már megint éreztem, hogy fáradt vagyok, illetve még mindig, de tudtam, hogy ez az utolsó napom, az utolsó számom, úgyhogy próbáltam összeszedni magam” – nyilatkozta Konkoly a döntő után a vegyes zónában. A futamra rátérve azt mondta, bízott benne, hogy az új-zélandi úszó a végét már nem fogja annyira bírni, mint ő, de nem tudta, képes lesz-e befogni.

„Az első ötvenen meglepődtem egyébként, hogy ennyivel előttem van, a forduló után próbáltam fölhozni magam, illetve csak az amerikai lányt láttam magam mellett. Úgyhogy őt próbáltam megelőzni” – árulta el, majd úgy folytatta, mielőtt paralimpiai rekordot állított volna fel, a legjobbja 1:07.22 volt. „Szerintem azzal is elégedett lettem volna, ha egyéni csúcsot úszok, de azért ennek sokkal jobban örülök. Ez volt az utolsó számom, örülök, hogy a végére hagytuk a legjobbat” – mondta.

Konkoly Zsófia a 100 méteres női pillangóúszás S9-es kategóriájának döntője után – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Konkoly Zsófia a 100 méteres női pillangóúszás S9-es kategóriájának döntője után – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Konkoly győzelme után egyből következett Pap Bianka döntője. Ő az S10-es kategória 100 méteres hátúszó számában lett első és szerezte meg a magyar küldöttség hatodik aranyérmét a tokiói paralimpián. A délelőtti előfutamban a legjobb időt úszta (1:09.71), majd az esti döntőben is ő volt a leggyorsabb. Végig vezetett, végül 1:06.70 perces idővel győzött, több mint két másodperccel megelőzve a második Aurélie Rivard-t.

A Vasas 21 éves úszója egy nappal korábban ezüstérmes lett 400 méteres gyorsúszásban. A magyar küldöttség így már 13 éremnél tart a paralimpián – írja az MTI.

Pap Bianka a 100 méteres női hátúszás S10-es kategóriájának döntője után – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Pap Bianka a 100 méteres női hátúszás S10-es kategóriájának döntője után – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

„Valamilyen szinten bennem volt, hogy jó lenne nyerni, hiszen két éve, a világbajnokságon egy századdal kaptam ki, az nagyon fájt, illetve Rióban is ezüstérmes voltam. Így rajtam volt az elvárás, de nem akartam mindenáron. Ha most nem nyerem meg, nem lettem volna öngyilkos” – mondta a verseny után Pap.

A futamot illetően elárulta, edzőjével, Szabó Álmossal arról beszéltek előzőleg, hogy ha elsőnek fordul, akkor megvan a győzelem. „Azért én ennyire nem nyugodtam meg, bár nekem is, mint (Konkoly) Zsófinak, a második fele az erősségem. Hiszen magyarok vagyunk, nem a gyorsaságunkról vagyunk híresek, hanem inkább az állóképességünkről” – mondta.

Sikerült egyéni csúcsot úsznia, az eddigi legjobbja 1:07.4 volt. „Ez hatalmas javítás szerintem így 21 évesen” – mondta. Úgy érzi, a párizsi paralimpián már a világcsúcs (1:05.86) megközelítése lehet a célja. „De már így is boldog vagyok, hiszen felértem a csúcsra. Holnap van még a 200 vegyes, semmilyen elvárásom nincs, ott már csak szeretnék egy jót versenyezni, élvezni a helyzetet, és most már bármi történhet” – mondta. Arra a kérdésre, hogy ez a 100 hát volt-e akkor a fő számai közül a legfőbb, úgy reagált: „Valamilyen szinten igen. Kiskorom óta a hát áll hozzám a legközelebb, és most itt vagyok.”

Adámi Zsanett a hetedik lett az 50 méteres hátúszás csütörtöki döntőjében. Az S2-es kategóriában szereplő 26 éves versenyző az előfutamában török ellenfelét megelőzte és a hetedik idővel, 1:27.13 perccel jutott be a fináléba. A merev ízületekkel született magyar parasportoló a döntőben is Elif Ildemnél bizonyult jobbnak 1:27.48-cal, ezzel a hetedik helyen végzett.

A 100 méter mellen az S4-es kategóriában paralimpiai bajnok – végtaghiányos – Illés Fanni az S6-osoknál 400 m gyorson 5:59.05 perccel futamában hatodik, összességében pedig 11. lett. Ugyanitt indult, Száraz Evelin, akinek központi idegrendszeri sérülése van, és 5:58.09-es eredménnyel eggyel előzte meg Illést a futamban és az összesített listán is, azaz a tizedik helyen végzett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!