Ungár Péter
Kilép az LMP az Európai Zöld Pártból
Ungár Péter azzal indokolta a döntést, hogy nézeteltérés alakult ki köztük többek között az elektromobilitás kérdésében.
Ungár Péter szerint akkor is megérte Vitézy indítása, ha csak ő marad az LMP-ben
Az LMP társelnöke azt ígérte, visszavonul a politikától, ha pártja nem jut be a parlamentbe 2026-ban.
Bár az LMP-ből kilépett, a frakciójában marad Keresztes László Lóránt, így az nem szűnik meg
Öt képviselő kell egy parlamenti frakcióhoz, Keresztes marad az ötödik. És marad a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnöke is.
Először elfelejtette, de most tényleg kilép az LMP-ből Vágó Gábor, a párt egyik alapítója
Először csak érzelmileg eltávolodott. Aztán elfelejtett kilépni. Majd azt is, hogy tag a pártban.
„Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta!” – Schmuck Erzsébet otthagyja az LMP-t
A párt eddig társelnöke azt sem tudja elfogadni, hogy kilépnek az Európai Zöld Pártok szövetségéből.
Ungár Péter: Nem vagyunk többé része ennek az ellenzéknek
Az LMP társelnöke szerint a kérdés inkább az, hogy mit csináltak ott ennyi ideig. A választás után komolyan elgondolkodott a visszavonuláson, a Facebook-oldalát hamarosan törli, a fideszes bélyeget...
Keresztes László Lóránt: Egy év alatt több fekvőt nyomok, mint ahány szavazója van az LMP-nek
A párt képviselője szerint a választók megüzenték, hogy szerintük nincs szükség az LMP-re.
Milliárdokért bérel irodát Schmidt Máriától a MÁV
Valamivel több mint 5,5 milliárd forint értékben kötött szerződéseket irodaházak bérlésére a MÁV-csoport április utolsó napjaiban.
Menczer: Magyar Péter egy jellemtelen vesztes
A választások eredményeit értékelték a parlamentben. A földindulásszerű átalakulásban mindenki talált valamit, aminek örülhet.
Menczer Tamás: Magyar Péter ugyanúgy el fogja árulni a választóit, ahogy a feleségét
Napirend előtt beszélnek a parlamentben az országgyűlési képviselők. Van miről beszélni, miután vasárnap önkormányzati és európai parlamenti választásokat tartották Magyarországon.









