Kilép az LMP az Európai Zöld Pártból

2024. szeptember 18. – 15:54

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményt adott ki az LMP – Magyarország Zöld Pártja, melyben közölték: a párt kongresszusa úgy döntött, elhagyják jelenlegi pártcsaládjukat, az Európai Zöld Pártot (EGP). A döntést a párt elnöke, Ungár Péter egy bejegyzésében részletezte. Ebben azt írta, több nézeteltérésük is volt az EGP-vel, akik szerinte kizárólag az EU magországainak érdekeit képviselik.

„Nem kedveltek minket, lenéztek és bugrisnak tartottak, mi meg nem akarunk nekik megfelelni”

– írta Ungár Péter, szerinte a külpolitikában nem tűrt meg ellenvéleményt az EGP, mindig csak a legdivatosabb álláspontokat engedték képviselni.

„Nekünk ebben a kérdésben a valódi szövetségeseink itt vannak a régióban, az EGP-ben csak zavaró tényezők vagyunk.”

– írta a pártelnök, aki szerint mindennek vajmi kevés jelentősége van, lévén, hogy EP-képviselőjük sincs, de fontosnak tartotta megosztani a döntés okait.

Ungár szerint a legfontosabb nézeteltérés köztük és az EGP között az elektromobilitás kérdése volt. Ezen a téren szerinte az EGP-t nem érdeklik a magyarországi termőtalajt és vízgazdálkodást érintő kérdések, még ha az akkumulátorgyártás kedvezőtlen hatással is van Magyarország természeti kincseire. Ami az európai zöldeket érdekli, az csak az, hogy az általuk propagált elektromobilitás az EU magországainak minél több hasznot hozzon.

Az LMP-t mostanában több csapás is érte. A közelmúltban sorra léptek ki a tagok, miután a nyári EP-választáson a párt nem érte el a bejutási küszöböt, illetve jelöltjük, Vitézy Dávid sem lett főpolgármester.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!