„Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta!” – Schmuck Erzsébet otthagyja az LMP-t

2024. augusztus 24. – 13:25

Másolás

Vágólapra másolva


Schmuck Erzsébet 15 év után kilép az LMP-ből – jelentette be a párt eddigi társelnöke a Facebook-oldalán. Az LMP most zajló kongresszusán Schmuck már nem indult a tisztújításon, Ungár Péter mellett Szabó-Kellner Katalin lett a társelnök.

Schmuck szerint

„ez a párt már nem zöld párt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az Ő pártja, Ungár párt!”

Schmuck szerint ugyan az Ungár vezette EP-listára a szavazatok mindössze 0,87 százalékát kapta az LMP, de ebből semmilyen következtetést nem vont le sem a párt, sem Ungár Péter. A párt most zajló kongresszusán Ungár Péter és csapata két évre kapott felhatalmazást az LMP további vezetésére, Schmuck szerint „csak éppen az nem derült ki, hogy hová, milyen irányba”.

A politikus nem tudja elfogadni azt sem, hogy az LMP kilép az Európai Zöld Pártok szövetségéből. „Ezt a kezdeményezést minden tiltakozásom ellenére az országos elnökség megszavazta” – írja Schmuck, aki szerint ezzel szégyent hoztak az LMP – Magyarország Zöld Pártja nevére.

A politikus szerint Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltségével a párt dupla vagy semmit játszott és veszített. „Az utolsó két nap, amikor Bayer Zsolt és vezető fideszes politikusok kampányoltak Vitézy mellett, számomra rémálom volt. Az LMP, mint ellenzéki párt ezzel megsemmisült” – írja.

A párt közleménye szerint teljes körű tisztújítást tartott az LMP – Magyarország Zöld Pártja szombaton Budapesten, ahol megválasztották az új országos elnökséget. Szabó-Kellner Katalin és Ungár Péter társelnökök mellett titkárnak Vida Attilát, elnökségi tagoknak Baloghné dr. Bartus Viktóriát, Hohn Krisztinát, Kanász-Nagy Mátét és Tóth Áront választották a küldöttek. Az elnökség mandátuma két évre szól, így a 2026-os országgyűlési választásokra való felkészülést és a 2026-os kampányt is a most megválasztott elnökség fogja levezényelni.

Ungár Péter pénteken adott interjút a Telexnek, amiben azt mondta: az LMP kicsekkol a mostani ellenzékből, annak nem része többé. Ungár azt mondta, a nagyon rossz júniusi választási eredmények és a hazai politika színvonalát látva komolyan elgondolkodott a visszavonuláson, de végül úgy döntött, hogy a 2026-os parlamenti választásokig marad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!